Ebéd! Király, megvárom Jamie-t. Elmegyek vele Roxmortsba. Hogy miért? Kicsit le tud lombozni, ha a szerelmemet más lánnyal látom szerelmesen andalogni, és Potter, meg az az Elison azt csinálták. Odaálltam a nagyterem bejáratához, és vártam. De sajnos nem az a James toppant elém, akire vártam.
- Johnsonra vársz? - kérdezte elkomorodva.
- Aha – válaszoltam. A szemembe nézett.
- Mit eszel rajta? - kérdezte fejcsóválva. Ő nem egy hugrabugos lánnyal jár! De hülye vagyok! Rég járhattam volna Potterrel, de félek, hogy úgy járnék, mint a többiek. Igazából, ha tudnám, hogy szeret, és nem lennék egy (most már) max. egyhetes kapcsolta, akkor mindenre igent mondanák, de így! Nem tudok bízni benne!
- Hát tudod – mondtam, majd rálestem. - Jóképű, menő, ráadásul kviddicsezik, ami még jobb, fogó... - Elsavanyodott arccal nézett rám.
- Ezek közül én melyik nem vagyok? - Nah jó, ez tényleg egy ici-picit, de tényleg csak egy picit öntelt válasz volt. Amúgy meg igaza van. Rá is illik mind a három, ráadásul őt szeretem. Lehet, hogy nem is mondok igent Jamie-nek. Ekkor megláttam őt. Johnsont.
- Bocs, de azt hiszem beszélek Jamie-vel – és el akartam iszkolni, de megfogta a kezem. Enyhén elpirulva néztem rá.
- És, ha velem jönnél? - kérdezte komoly arccal.
- Nem – válaszoltam ugyanolyan komolyan. Elengedte a karom, majd bement ebédelni. Johnson ekkor ért hozzám.
- Rám vártál? - kérdezte. Potter után nézve bólintottam, majd rámosolyogtam. - Akkor lejössz velem? - Erre is bólintottam, majd mind a ketten bementünk a nagyterembe.

Este az ágyamon ülve tanultam a másnapi SVK-ra, nem volt kedvem lemenni. A vacsorából is alig ettem valamit, Potter pedig nem szólt hozzám egész nap. Jenny ezt jó jelnek vette, Lana viszont megpróbált belőlem kicsikarni valami magyarázatot, de mind annyiszor csak megvontam a vállam, és azt mondtam, hogy engem nem zavar. Pedig igenis zavart. Miért nem beszél velem? Miért érdekel, mikor Jamie-vel megyek randizni, miért, miért, miért?
- Randizol Johnsonnal?! - robbant be Lana az ajtón. Mögötte Alice jött, és a saját ágyához sétált. - Lily, meg vagy húzatva?!
- Lana, mi bajod van? - kérdeztem meghökkenve.
- De te Potterbe vagy... - lepisszegtem. Nem is tudtam, hogy tudja. Ilyen feltűnő? Alice rám mosolygott.
- Nem mondom el Jennynek – ígérte, majd odajött hozzám, de előtte a pálcája segítségével becsukta az ajtót. - De, ha igaz, miért Jamie-vel mész? - kérdezte.
- Mert Potterbe nem lehet megbízni. Nem akarok egy üresfejű liba lenni, akit három nap alatt eldob, mint az előzőket – válaszoltam, a gondolatban, már unalmasig ismételt mondatot. - Különben honnan tudod?
- Néha láttam rajtad, főleg tavaly, mikor az apja meghalt.
- Hm. Ha Jenny megtudná...
- Tudom. Remust se bírja, pedig olyan aranyos. Kiderült, hogy nem flörtölt azzal a lánnyal.
- Remek! - mondtam mosolyogva, majd bebújtam az ágyamba. - Jennyi hol van?
- Van valami fiúja, és vele van. Eléggé rejtélyes a srác. Sosem látta még senki.
- Nem is érdekel engem – mondtam. Ők is elhagyták az ágyamat, majd lefeküdtek.

Másnap reggel sietve indultam a reggelihez Lanával és Jennyivel, mikor megláttuk Pottert. Még mindig Elisonnal andalgott, de mikor meglátott, mintha zavarta volna, hogy a lány ott van.
- Újabb rekordra készülsz Potter? - kérdezte Jenny, majd elmentünk mellettük. A fiú nem válaszolt, mi meg leültünk. Miután Elison is leült a hugrabugosoknál, Potter leült mellé, elküldve Lanát, aki már lassan megszokta a dolgot, és direkt úgy ült le.
- Valami bajod volt az előbb, Cole? - kérdezte a másik oldalon mellettem lévő lánytól.
- Csak a szokásos, békén hagyhatnád a csajokat! És persze Lilyt! - Elvörösödtem. Már megint én.
- De most hozzá sem szóltam! - Tegnap óta egy szót se, ezt állítom!
- Remek, ennek örülünk is, igaz Lily? - kérdezte tőlem, de nem engedett válaszolni. - Tudod, Potter, olyan egy tuskó vagy, nagyképű, és öntelt... Igaz, Lily? - Mi közöm nekem ehhez?
- Szerintem Evansnek, nem ez a véleménye rólam! - mondta Potter. Van benne igazság - Igaz, Evans? - Na ne! Engem hagyjatok békén.
- Lily, utál téged, igaz? - nézett rám.
- Nem utál – válaszolt a fiú.
- Lana – szóltam halkan. A lány kérdőn rám nézett. - Van egy hely melletted? - kérdeztem. Eközben a „De igen!” „De nem!” ott szólt mögöttem. Lana bólintott, én meg felálltam, fogtam a reggelimet, majd átköltöztem mellé. Két olyan megrökönyödött arcot se láttam még életemben.
- Nem kedvelem a háborús övezeteket – magyarázkodtam, majd Lana mellett befejeztem a reggelimet, aki eközben enyhe pirossággal szemezett Lupinnal. Ekkor jött be Black kissé fáradtan, leült Pettigrew és Lupin közé, halkan köszönt, ásított, majd evett. Nekem pedig számmisztikám lesz... - Elmentem órára, sziasztok! - köszöntem, majd távoztam. Vajon Balck hol töltötte az estét? És nincs új barátnője? Hiszen még tegnap szakított az előzővel. Nah, mindegy.

Potter a reggeli incidens óta nem szólt hozzám. Jenny duzzog, Lana, pedig szerelme karjaiba vetné magát, ha tehetné, csakhogy fél Jennytől. Fájdalmas. Ebéd, majdnem megtörtént ugyanaz a szituáció, mint reggel, csak most közbeszóltam, úgyhogy sértődötten elhallgattak. Kezdem magam rosszul érezni, Elison furcsán méregetett a folyosón, mikor a két barátnőmre vártam. Na ne, nehogy miattam szakítsanak, mert nem tudom mit csinálok. Csak legyen vele Potter, ha az neki jó! Vacsora, én nem szóltam senkihez. Összevesztem Jennyvel, mert szerinte nem követtem el mindent, hogy ne Potter mellé kerüljek az SVK órán. Amúgy se szólt hozzám a srác, akkor meg mit duzzog? Lana, amúgy sem beszél, ha szemezhet Lupinnal, Blackkel elvből nem beszélek, Potter meg nem szól hozzám, így én se hozzá. Hát néma vacsora volt. Este gyorsan lefeküdtem, és korán elaludtam.

Holnap hétvége, roxmortsi! Király, de ma még túl kell élnem, egy bájitaltan, szerelmem szótlan társaságában. Remélem azért tegnap elment megnézni, mert ha nem, jaj, ne is beszéljünk róla! Beültünk órára. Kivételesen a mellettünk lévő padnál volt Lana és Jenny. Gondolom kedves barátnőm nem akar nagy pórázra engedni. Szótlanuk elkezdtünk az új bájitalon dolgozni, mikor azt az összetevőt beletettem a Felicisünkbe, amit kellett. Az új bájitalt is párban kellett csinálni, és elvállaltam, hogy felvágom a hozzávalókat. Egy idő után már zavart, a szótlanság, meg hogy duzzog mellettem, úgyhogy megszólaltam. Jenny úgy nézett rám, mint egy gyilkosra.
- Különben – szóltam. -, az a bajod, hogy Jamie-vel megyek le holnap Roxmortsba?
- Nem olyan jó gyerek, mint amilyennek látod – morogta nekem, majd rám nézett. - Igazából az zavar, hogy úgy éreztem, hogy idén egy kicsit jobban megértjük egymást. - Rá néztem. És? Mi köze van ennek a duzzogásához. - De rájöttem, hogy tévedtem – tette hozzá. Nem nézett rám, de én igen. Megállt a kezemben a kés. Lana rám nézett, valószínűleg hallotta, amit Potter mondott, én meg rá néztem. Fogtam a kést, és azt imitáltam, hogy a szívembe szúrom, mire a lány elkezdett nevetni, erre Potter felénk nézett. Olyan hirtelen kaptam vissza a kést, hogy a pengéjével elvágtam a csuklómat. A legrosszabb helyen. Felszisszentem, elejtettem a kést, ami nagy csörömpöléssel a földre esett, és megmarkoltam lüktető csuklóm. Az ujjaim között a vér lassan folyni kezdett. Elvágtam egy verőeret a karomon. Nem így szoktak öngyilkosok lenni, a rabok? Jaj...
- Miss Evans! Mutassa a karját! - óvatosan levettem a kezem a csuklómról, ami már csupa vér volt. - Azonnal menjen fel Mada Pomfreyhoz, Potter kísérje el. Siessen, és ne eressze el a kezét, szorítsa! - Bólintottam, majd el akartam indulni, de megszédültem. Potter elkapta a karom, majd segített kimenni. Elindultunk felfele a gyengélkedőre.
- Ez hogy csináltad? - kérdezte. A hang alig jutott el hozzám. Jó volt, hogy fogott, mert a lábaim már hamarabb feladták volna a szolgálatot, de így, csak akkor a lépcsőn. A srác elkapott, majd az ölében vitt fel Madam Pomfreyhoz. Ekkor már félig ájult voltam a vérveszteségtől. Egy szép kis vérnyomot hagytam magam mögött. Éppen hogy hallottam, meg éreztem, mit csinálnak. A javasasszony meggyógyította a karom, így az nem is fájt tovább, de még mindig nem kaptam rendesen levegőt. A vérveszteség, egyik tünete. Madam Pomfrey kiment valami bájitalért, és meghagyta Potternek, hogy ne hagyjon magamra. Csukva volt a szemem, de hallottam és éreztem mindent...