Az, hogy egész éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam, szerintem teljesen logikus. Nem csak az új tanár miatt – ott motoszkált a fejemben Sirius viharos elköltözése otthonról, meg az, hogy nekem csak most szólt róla… na meg még egy csomó minden.
Mindenesetre másnap reggel úgy ébredtem, mint valami kísértet. Sápadtan, hányingerrel, agresszívan. Mindenhez volt kedvem, csak épp a szobából kimozdulni nem.
De hát ez az utolsó első napom a Roxfortban!
Na, gyerünk, felkelni!

A Nagyterembe lépve megcsapott az az ismerős, imádott nyüzsgés. Rögtön kiszúrtam egy hollóhátas lánysereg közepén Stacie-t, aki ezek szerint már minden házbelinek megmutogatta extravagáns eljegyzési gyűrűjét, így áttért az „idegenlégiósokra”; tőle alig néhány méterre Amy csacsogott vörös körmű kezeivel hadonászva néhány hugrabugossal.
Elindultam az asztalunk felé.
Egyedül Remust találtam ott, hát gyorsan lehuppantam elé.
- ’reggelt! – köszöntöttem.
- Neked is. Hogy vagy?
- Hát… és te? A többiek?
- Jamest és Siriust nem láttam ma még, Lily az előbb rohant el a könyvtárba, Kitty fent felejtette a bájitaltan könyvét. Erről jut eszembe: mi van Lumpslukkal? Tényleg Lily üldözte el?
Sejtelmesen rávigyorogtam, majd szettem magamnak egy adag rántottát, és gyorsan be is burkoltam.
Még a felénél sem tartottam, amikor Amy is csatlakozott hozzánk.
- Ti tudtátok, hogy a hetedéveseknek nem csak Karácsonykor rendeznek bált, hanem év végén, a vizsgák után is? – csapott le rögtön.
- Aha.
- Jó, mert én nem. Úristen, én csak egy estélyi ruhát hoztam magammal! Cat, le se ülj! – parancsolt rá szegény lányra, aki azon a reggelen még egy szót sem válthatott párjával. – Gyere velem a bagolyházba! Sürgősen írnom kell egy levelet a nővéremnek! Talán már megkapta az új szállítmányt a boltjában…
- Hova rohantak ezek? – érdeklődött Lily, ki ezek szerint már meg is járta a könyvtárt.
- Ruhát rendelni. Nem láttad Siriust?
- Ööö, de, mintha a parkban láttam volna Potterrel…
Ez furcsa. Sirius egy dolgot viselt rosszul, az pedig a „nemevés”. Felőle a világ is összeomolhatott volna körülötte, csak tele legyen a hasa. Most meg mikor ehetett volna, amennyi belefér, inkább kint kóborol a szabadban Potterrel.
Mi a fene folyik itt?

A sors fintora, hogy az óra, amit soha életemben nem szerettem, így hetedévre pont a legjobb időpontra lett berakva. Duplán.
Lily bezzeg örült.
Új tanár, új ember kedvence lehet. Máris annyi könyvet elolvasott előre az első témához, amennyit államvizsgákhoz szokás.
Rajta kívül mindenki arcára kiült a feszültség. Nem csoda; bájitaltanból még soha nem volt normális professzorunk.
- Hova üljünk? – tudakolta Amy, ki úgy döntött, idén minket boldogít majd jelenlétével.
- Előre – jött a magától értetődő válasz Lilytől.
- Hátra – vétóztam meg.
- Minél messzebb Potteréktől – bólintott Lily.
- Minél közelebb Stacie-hez.
Adott hát, hogy a legutolsó üst köré telepedtünk le.
Már mindenki elfoglalta a helyét, de a tanár még sehol sem volt. A nép kezdett feloldódni. Lily meg aggódni.
- Hol van már…?
- Baleset érte? – tippelt Amy reménykedve. – Hé, lehet, hogy Dumbledore elfelejtett szólni neki a hetedik emeleti lépcsősorról! Tudjátok, ami mindig eltűnik, amikor valaki rá akar lépni… Hé Viv, hahó! Itt vagy?
Úgy bámulhattam a tőlünk úgy két üstnyire hülyéskedő Tekergőket, mint egy fanatikus rajongójuk. Ezek szerint csak nekem tűnt fel, hogy Sirius felém se néz. Önfeledten szórakozik a barátaival, és még csak nem is int nekem.
Ma még meg sem csókolt. Mi több; nem is szólt hozzám.
Nem, nem csinálok jelenetet. Az úgy venné ki magát, mintha rá akarnék telepedni. És eddig sem volt rá szükség soha. Tudom, hogy valami baja van, mert eddig – főleg tavaly, hatodikban – szinte össze voltunk nőve. Most meg…?
- Szép napot mindenkinek!
A fiatal tanerő fellépett a katedrára, és barátságosan ránk mosolygott.
Nincs itt tévedés; ez Ő.
- A francba – hallottam meg Amy halk nyögését. – Mégis él…
- Mint tudjátok, idén én tanítom majd nektek a bájitaltant.
- De minek… - Nem kétséges; Amynek ironikus napja van.
- A nevem…
Úristen. Én… megyek, megölöm. Tényleg ő az, a fenébe! Sürgősen küldenem kell egy baglyot Jemnek!
- Mielőtt belevágnánk az órába, lennétek olyan szívesek ti is bemutatkozni? Kezdjük veletek!
A fal melletti legelső üstnél ülők egymás után vigyázzba vágták magukat, elhadarták a nevüket, és gyorsan visszaereszkedtek a székükre. Biztos attól féltek, hogyha tovább maradnak állva, még megfelelteti őket.
Ám a professzor csak kedvesen mosolygott, és bólintott minden elhangzott név után.
- Á, Potter! – ismételte James nevét a tanár. A tanár? De hülyén hangzik… - A Griffendél csapatkapitánya, igaz?
Potter önelégülten vigyorgott, majd pofátlanul megfordult, és Lilyre kacsintott.
Haladtunk tovább. Vészesen – hozzánk.
Amy állt fel elsőnek. Pózolt, nyávogott, alapozta az év végi jegyét. A prof bólintott, Amy leült.
Lily következett. Felállt, bemutatkozott, markolta az üst szélét, nehogy zavarában elhadarja a még fel sem adott tananyagot, aztán a mögötte ülő lány gyorsan lerántotta közénk.
Jöttem én.
Még fel sem emelkedtem egészen, ő már felismert.
- Miss Rice – bólintott, pedig meg sem szólaltam. – Vivi Rice, igaz?
- Viv. Vagy Vivian.
Loppal Siriusra pillantottam; ő halványan elvigyorodott.
Nincs itt semmi baj!
Bólintott, leültem.
Ez volt közös roxforti pályafutásunk első napja. Ennél csak cifrábbak jöttek.