- És nem hallottad, hogy mikor lesz a támadás?

- Nem! Gyertek vissza a toronyba!

- Egy perc és ott vagyunk.

Lilyvel rekord sebességgel kapkodtuk fel magunkra a ruháinkat.

- Futás! – adtam ki a parancsot, de nem volt rá szükség.

Két perc sem telt bele, máris a portré–lyuknál voltunk.

- Jelszó?

- Mahagónifa – hadartam el, mire a portré utat engedett és sietve bemásztunk a klubba.

Bent Sirius, Frank és Holdsáp felerősített hangja fogadott minket.

- Még egyszer nyomatékosan megkérünk minden ötödikesnél kisebb diákot, hogy maradjon, ismétlem, maradjon itt a klubban! Ez még a lehető legvédettebb hely.

Aki úgy dönt, hogy velünk tart, az vésse jól az eszébe, hogy ez nem játék! Szóltunk a tanároknak, de lehetséges, hogy ez nem lesz elég, és a halálfalók betörnek a kastélyba.

Ez esetben a legfontosabb, hogy minél hamarabb meggyőzzük őket arról, hogy jobb nekik odakint!

Holdsáp átvette a szót.

- Ne vicceljük ezt el, mert itt életekről van szó!

Ne felejtsétek el, hogy ezek színtisztán gonosz emberek, és nem nézik kit ölnek meg! – néhány elsős kislány ijedtében sírni kezdett, mire Lily odaszaladt hozzájuk, hogy megnyugtassa őket.

- Ne féljetek, mindent megteszünk, hogy ide ne juthassanak be, csak az a dolgotok, hogy ha féltek, menjetek fel a hálótermekbe. Nem ártana kiábrándítani őket – fordult Holdsáp felé, aki egyetértően bólintott, így Lily nekilátott, hogy az ijedt kicsiket kaméleon–emberré változtassa.

- Jó – vette át a szót Frank – aki marad, az jelentkezzen Lilynél kiábrándításra, és menjen fel a hálójába.

Így a lehető legnagyobb biztonságban lehettek, mert ha a halálfalók be is törnek a toronyba – ami csak a legvégső esetben történhet meg, mert van nekünk egy hűséges festményünk – de ha mégis betörnek, még megmenekülhettek.

Aki viszont velünk tart, az Jamesnél és Siriusnál és nálunk jelentkezik.

Velünk átveszitek az alap és felsőfokú ártásokat, rontásokat és a sötét varázslatok kivédését.

Egy amolyan gyorstalpaló SVK képzés.

- És én mit csináljak? – mászott fel a felborított asztalból készített emelvényre Farki.

- Te? – Frank elgondolkozott – Maradj itt, és tartsd a lelket a kicsikben.

Ezt is meg kell csinálnia valakinek, és te leszel erre a legjobb ember.

Ez után a tömeg két csoportra oszlott.

Az apróságok Lily köré gyűltek, aki heves pálcamozdulatokkal ábrándította ki őket, és küldte fel a hálótornyokba.

Mi pedig felmértük a nagyobbak SVK szintjét, és tudásuk szerint négy csoportra osztottuk őket.

Én kaptam a csupa ötödikesből álló, eléggé zavaros tudással rendelkező társaságot.

Mikor megláttam a csapatom néhány tagját, szöget ütött a fejembe valami.

- Idefigyeljetek! Ez most nem játék!

Itt a ti, és a többiek életéről van szó, így megkérek mindenkit, hogy jól fontolja meg a döntését, és ne azért csatlakozzon a csapathoz, hogy menőnek tűnjön!

Megértettétek? – néztem a feltűnően sok magas sarkú cipős, miniszoknyás lányra a csoportból – valószínűleg lesz, hogy az életünkért küzdünk, hogy menekülni kell.

Így fontoljátok meg a döntéseteket.

Inkább kevés oroszlán kell nekünk, mint sok nyúl.

Erre az előbb említett lánycsoport kelletlenül kivált a többiek közül és csatlakozott a Lily körül gyűlőkhöz.

- Na, lássuk!

Egy órával később McGalagony mászott be a portrélyukon.

- Figyelem emberek! Nem tudom, hogy mennyit tudnak a helyzetről…

- Tanárnő, ne haragudjon, hogy beleszólok, de az ötödikesnél kisebbek, és azok, akik nem akarnak harcolni ki vannak ábrándítva és fent vannak a hálótoronyban.

Akik úgy döntöttek, hogy harcolnak, azokat pedig kicsit korrepetáltuk sötét varázslatok kivédéséből.

- Köszönöm Mr. Black, de csak az vehet részt a védelemben, aki nagykorú.

A kiábrándítás jó ötlet, kinek jutott eszébe?

- Lilynek – mondtam büszkén, mintha csak én mondtam volna.

- Gratulálok Ms. Evans!

- Köszönöm, tanárnő.

- Aki nem múlt még el 17 az előttem felsorakozik kiábrándításra! Vita nincs!

A szemem sarkából láttam, hogy Dora behunyja a szemét és mikor kinyitja, 5 évvel idősebbnek néz ki.

Ennek Holdsáp nem fog örülni.

- Rendben. Aki már nagykorú az velem jön!

- Lily – léptem mellé.

- Igen?

- Biztos, hogy a te állapotodban harcolni akarsz? – súgtam a fülébe.

- James, nem fogok ölbe tett kézzel ülni és várni, hogy vajon megölik-e a gyerekem apját!

Sirius, Melinda, Holdsáp, Frank és McKenzy zárkóztak fel mögénk.

- Minden rendben, Sirius? – néztem rá, mert elég furcsa arckifejezést vágott.

- Persze… módom lesz kinyírni a családomat… király! – derült fel az arca.

- Segítünk – karoltam át a vállát.

- Szeretném leszögezni, hogy ez nem a maguk csatája – emelte fel a hangját a házvezetőnk – mivel nagykorúk, így nem akadályozhatom meg, hogy harcoljanak, de jegyezzék meg, hogy az életük a legfontosabb.

Semmiképp ne kezdeményezzenek párbajt, és ami a legfontosabb, vigyázzák a maguk és a társaik életét.

Lily megszorította a kezem, a szemében eltökéltség volt.

Ebben a pillanatban robbanás rázta meg a kastély falait.

Elkezdődött.

A robbanás után dörrenve kivágódott a tölgyfa ajtó.
- Lily, kérlek, vigyázz magatokra! – súgtam neki – Tudod, hogy különleges veszélyben vagy!
- Ne aggódj.
A bejárati csarnokban feltűnt az első csapat fekete köpenyes halálfaló.
- Siessünk, mert nem marad – kurjantotta Sirius, és a pálcáját pörgetve előre rohant. Én meg utána.
A csapat élén vonuló csuklyája alól kilógott egy tejfel szőke tincs.
- Malfoy! Ez a te műved, ugye?
- Az enyém bizony, és az is, hogy most átsegítelek a túlvilágra – szegezte rám a pálcáját, de én se voltam lassabb.
Kihajoltam egy vörös lángcsóva elől.
Levicorpus – húztam fel a pálcámat, de kitért előle.
- Ezt folytathatjuk a végtelenségig Pottika, de jobban szeretem a gyors munkát.
- Igen? Eddig nem úgy tűnt.
A következő zöld fénycsóva súrolta a könyököm.
- Mellé szőkeség! Még ennyire se vagy képes? Milyen halálfaló az ilyen? Hiszen még csak egy kölyök vagy… nem lehet rád ezt a feladatot se bízni!
Sikerült úgy felhergelnem, hogy nem tért ki a kábításom elől, és a vörös lángcsóva a mellkasába csapódott.
Körülnéztem Lily után, de nem láttam. Láttam viszont Siriust harcolni egy fekete csuklyással.
- Kell segítség? – léptem hozzá.
- Helló, Ágas! Épp családi életet élek apukámmal – mutatott a csuklyás alak felé.
- Nem vagyok az apád véráruló, mocskos kölyök! – üvöltötte Mr. Black és lőtt felénk egy zöld fénysugarat, de nem talált.
- Apuci, apuci! Nem vagy már a régi! Régen bárhonnan eltaláltál - gúnyolódott Sirius és kikerült egy vörös fénysugarat.
Levicorpus – mondtam ki magamban, és az öreg ezt nem ismerhette, mert a levegőbe repült.
- Kösz, Ágas! Pá-pá papa!
Sirius egy pálcamozdulatára Mr. Black a falnak vágódott és nem mozdult többet.
Körbenéztem. Abszolút erőfölényben voltunk, a tanárokból és diákokból verbuválódott hadsereg lassan, de biztosan szorította ki a kastélyból a támadókat.
- Nem láttad Lilyt? – kérdeztem Siriust.
- Utoljára a lépcsőnél. Utána lekötötte a figyelmemet drága családtagom.
- Kösz – rohantam el.
- Lily! – üvöltöttem el magam, amikor már a lépcsőn rohantam fel.
- Potter – hallottam egy túl ismerős hangot.
- Pipogyusz – vigyorodtam el – örömömre szolgál, hogy módom nyílik erre.
Lőttem felé egy csúnya rontást, és ő rossz irányba ugrott előle.
Folytattam az utamat. Az egyik folyosón egy újabb csuklyásba botlottam.
- Te! – kiáltott rám – te vagy Potter fia!
- Én vagyok – mondtam büszkén.
- És mikor beszéltél utoljára apucival?
- Közöd?
- Tegnap találkoztam a szüleiddel. Igazi ínyencség volt. Apád hősiesen küzdött, dicsőség volt, hogy én ölhettem meg. Anyád viszont visított, mint akit nyúznak, mikor végre megkönyörültem rajta és kinyírtam.
- Hazudsz! – üvöltöttem kiszáradt torokkal. Azóta nem beszéltem a szüleimmel, hogy itt jártak… nem, az nem lehet!
- Most kiteszem a pontot a család végére – nevetett fel, és abban pillanatban elviselhetetlen fájdalom nyilalt a lábamba – hamarosan találkozol a véráruló, sárvérűimádó szüleiddel. Add át az üdvözletem! – kacagott és a másik lábamba is égő fájdalom vágott.
- Szeretnéd, hogy megöljelek? Vagy játszunk még egy kicsit?
A fájdalomtól elhomályosult a látásom, a hangokat is messziről hallottam.
Legyen már vége… csak legyen vége…
- James! Capitulatus! – hallottam egy hangot, és a kínzóm abbahagyta a nevetést – Obstructo!
Ez Sirius. Letérdelt mellém.
- James, válaszolj! Ki vagyok én, és mennyit látsz belőlem?

- Hálisten, csak egyet – motyogtam.
- Felviszlek a gyengélkedőre.
- Ne, meg kell keresnem Lilyt!
- Fel sem tudsz állni!
- Nem érdekel! – megpróbáltam felállni, de összerogytak alattam a lábaim. Ekkor jutott eszembe…
- Azt mondta… azt mondta, hogy megölte a szüleimet!
- Biztos csak blöffölt, hogy könnyebb dolga legyen! – nyugtatott Sirius.
Lassan elindultunk a folyosón.
- Lily!
- James, itt vagyok! – hallottuk messziről.
Befordultunk a sarkon és egy romos folyosón találtuk magunkat.
- Itt vagyok! – hallatszott a romok alól.
- Ne! – oda akartam rohanni, de a lábaim még mindig nem üzemeltek, így elterültem a földön.
Sirius ledobálta róla a folyosó darabjait. Mikor végzett Lily fel akart állni, de Sirius visszanyomta
- Ne erőltesd meg magad!
- Lily – csúsztam oda hozzá. A ruhája csupa vér volt.
- Veled meg mi történt?
- Egy halálfaló elintézte a lábaimat, és… - a szemembe könnyek szöktek – azt mondta, hogy a szüleimet is!
- Ne! – kapta a szája elé a kezét Lily.
- Még lehet, hogy csak blöffölt – próbálkozott Sirius – gyertek, segítek! Megyünk a gyengélkedőre.
Lilyt a vállára kapta, engem meg a vállamnál fogva talpra állított.
Így lassan, de biztosan elértünk a gyengélkedőre.
- Mr. Black! Mi történt?
- Jamesnek nem mozog a lába, Lilyre pedig ráesett a fél folyosó.
- Fektesse őket le. Megvizsgálom.
- Előbb Lilyt, én jól vagyok – löktem el a doktornő kezét.
- Rendben.
Sirius leült az ágyam mellé, a gyógyító meg végighúzta a pálcáját Lily fölött előbb keresztbe, majd hosszába.
- Enyhe zúzódás, kificamodott a válla, belső vérzés nincs… te jó szagú Merlin!
- Mi történt? – csak ne legyen semmi bajuk…
- Tu… tudják…
- Igen, tudjuk, ugye semmi baja?
- Nincs, de ezt jelentenem kell!
A doktornő elvonult a szobájába, és pár perc múlva belépett a házvezetőnk.
- Ajánlom, hogy fontos legyen Poppy! Még nincs vége a csatának!
- Lily Evans terhes! Elég fontos?
- Micsoda?
Ez a hang, mintha nem csak Galáé lenne.
Oldalra fordítottam a fejem és Pipogyuszt láttam az ajtóban. Sápadt arcán düh és döbbenet ült.