15. fejezet

Búcsúzás

A Potter házaspár egy kedves kis falucskában sétált kézen fogva. Gyönyörű volt ez a májusi nap, a meleg szellő az orgonák fullasztó illatát fújta feléjük.

Már a sokadik napja kószáltak szerte az országban, hogy találjanak maguknak egy kedves kis családi fészket. Ezt a falut Dumbledore ajánlotta nekik, miután többszörösen megtámadták őket és a szomszédaikat. Igaz a bűbájoknak köszönhetően, a lakás közelébe sem tudtak menni, de ez csak még jobban felbőszítette őket.

Aznap már a harmadik házat nézték meg, s Lilynek már igencsak kezdett kikészülni a bokája, mivel már bőven a hatodik hónapban járt.

-         Kedves kis falu, nem? – nézett fel James a templomtoronyra.

-         Bűbájos hely – helyeselt Lily is.

Az a hamisítatlan angliai kisfalu volt. A közepén egy térrel, és annak középpontjában egy első világháborús szoborral. A tér köré csoportosult minden, a templom, a vegyeskereskedés, a kocsma, a virágbolt…

Egy kisebb dombra kellett felcaplatniuk, hogy elérjék a megadott címet. Lily szuszogva támaszkodott a kerítésnek.

-         Egy biztos, elég nehéz megközelíteni – lihegte mosolyogva.

-         Elfáradtál? – ölelte át szintén mosolyogva a férfi.

-         Ugyan - legyintett –, csak miattad tartok egy kis pihenőt, nehogy kifulladj! – vigyorgott a mellette állóra. – Potter, kijöttél a formából! – bökte oldalba. – Na, kipihented már magad?

-         Hát, fogjuk rá – nézett rá komolykodva. – Persze, jobban szeretnék most egy hatalmas ágyban lenni veled, és…

-         Oké, tehát mehetünk? – vágott a szavába.

-         Persze, csak a hölgyek után.

Szép ház volt, de látszott rajta, hogy már régen nem lakják. A zsalukról perget a festék, a ’kert’ pedig el volt gazosodva.

-         Azt hiszem ez is gyors lesz – sóhajtott James. Majd belépett a házba.

Lily még szétnézett a kertben. A kerítés foghíjas volt, mely mellett gyönyörű összevisszaságban nőttek a virágzó bokrok. Kicsit odébb pedig egy egykori veteményes kert, amiben mintha gyógynövények maradványai lettek volna. Lehetséges lenne?

-         … ez lenne – mosolygott az idősödő néni, aki el akarta adni a házat. /Nem, ő nem bűbájos. – gondolta keserűen Lily./ – Nos, nekem van egy kis dolgom a faluban – magyarázkodott. – Addig nyugodtan nézzenek szét.

-         Rendben, köszönjük – mosolygott Lily.

Amerre léptek por lepett mindent. Míg James a konyhában és a nappaliban nézett szét, Lily felsurrant az emeletre. Itt sem volt jobb a helyzet. A lépcsőkorlát fele hiányzott, és a parketta is eléggé el volt korhadva. A nő orrát megcsapta a doh már rég elfeledett szaga, a plafon több helyen beázott.

Lemondóan sóhajtott, de azért még benyitott az egyik szobába. A helyzet még siralmasabb volt. Kipillantott az ablakon, ami mellesleg be volt törve.

Elállt a lélegzete, az egész falut belátta, a legkisebb utcáig, a legsötétebb sikátorig. És tudta, hacsak egy méterrel odébb építették volna a házat, akkor nem látná csak a templomtornyot.

James a nappaliban lemondóan csóválta a fejét.

-         Nem tudom, Lily… Nagyon rossz állapotban van. A csapból valami trutyi folyik, a vakolat pedig hullik, de… - Lily értetlenül nézett rá. Mi lehet pozitívum ennél a háznál? - … neked tetszik.

-         Nem tudom miért – rántotta meg a vállát. – Hisz, egy romhalmaz, de valami vonz benne.

James nevetve megcsóválta a fejét, és megvizsgálta a kandallót. Legnagyobb meglepetésére hoppor maradványokat vélt felfedezni benne.

-         Ez érdekes… - húzta össze a szemöldökét.

-         Nos, hogy döntöttek? – az idős hölgy ott állt az ajtóban. S hirtelen megjelenésével Lilyre a szívbajt hozta.

-         Szeretnénk megvenni a házat – határozott James.

-         Ez remek! – csapta össze a kezét. – Melyik banknál vannak?

-         A Gringottsznál – válaszolt Lily nyugodtan, a férje legnagyobb rémületére.

-         Óóó… A kuzinom is ott tartotta a pénzét – csodálkozott. – Az egy külföldi bank, igaz? – Lily bólintott. – Egyébként a ház is az övé volt. – A házaspár mindent tudóan összesandított. – Sokak szerint hangyás volt, szerintem csak különc.

James sóhajtva lépett be a még mindig csak félig kész házba. Tényleg rengeteg munka volt vele, de már ő is beleszeretett, ugyanúgy, mint a felesége, akit most egy létrán látott egyensúlyozni hatalmas hassal, és festékes ruhában. James annyira megijedt, hogy azonnal lekapta őt onnan, nem törődve azzal, hogy ezzel a nőre a szívbajt hozza.

-         Jaj! James, a frászt hoztad rám! – méltatlankodott, miközben megütötte a férfi mellkasát.

-         Még te beszélsz?! – ölelte szorosan magához. – Muszáj neked pár héttel a szülés előtt létrán mászkálnod?

-         Teljes mértékig – vigyorgott a nő.

-         Ez egyáltalán nem vicces! Akár bajod is lehetett volna…

-         De nem lett…

-         De lehetett volna – vitatkozott tovább.

-         Gyere, van egy meglepetésem – húzta fel férjét a lépcsőn.

Lily kitárt előtte egy ajtót, ami egy olyan szobába vezetett, ami teljesen be volt rendezve, talán az egyetlen ilyen szoba volt a házban.

A gyerekszoba Lily kifinomult ízléséről tanúskodott. A szoba túlnyomórészt fiús színekkel volt kifestve.

-         Ez a… ez a szoba gyönyörű – nyögte James.

Lily kinézett az ablakon, és mosolyogva leste az emberek életét odalent. Közben a hasát simogatta, hogy megnyugtassa a szíve alatt mocorgó gyermeket.

Egy év múlva a nő ugyanott állt, karján kisfiával. Mióta Dumbledore elmondta nekik, hogy Voldemort rájuk vadászik, pontosabban Harryre, rettegésben éltek. Lily egyre gyakrabban állt a gyerekszoba ablakába, és kémlelte a kisváros utcáit. James sem volt nyugodt, bár mindent megtett annak érdekében, hogy ezt eltitkolja.

-         Lily  - úgy tűnt, James nem először szólította. Ő gépiesen megfordult. – Megjöttek.

Lementek a napaliba, ahol a barátaik vártak rájuk. Megölelték egymást, és búcsúzni kezdtek.

-         Hé, srácok, ez nem örökre szól! – nevetett idegesen Sirius. – Csak addig, amíg biztonságba nem lesztek.

-         Hát, persze pajtás. Utána pedig csapunk egy jó kis bulit – nevetett James is. – A karácsonyt már együtt ünnepeljük.

-         Ahogy mondod – bólintott Remus, miközben átölelte Marít.

Az elválás nehezen ment, de végül kimentek a vendégek a ház udvarába, és könnyeikkel küzdve elhoppanáltak. Nem tudták, hogy ekkor látják utoljára barátaikat. És ez az utolsó találkozás fogja kísérteni éjszakáikat. 

VÉGE