- Lily! – kopogott be halkan egy hang Lily Evans szobájába. A lány meglepődve szólt ki:

- Szabad. Petunia? Hát te meg miért jöttél? Mit akarsz megint rám kenni? Mit csináljak neked vissza? Hm? –a nyugodt, érdeklődő hangsúlyból egy ingerült hang lett.

- Ne mondj ilyet Lily… - fakadt sírva Petunia, Lily húga. – Azért jöttem… Mert… mert bocsánatot szeretnék kérni tőled az elmúlt hét évért.

Lily sok mindenre számított, csak erre nem. Meglepődve nézett testvérére.

- Ne haragudj, Pet, de jól vagy?

- Igen. Megértem, hogy így reagáltál, a viselkedésem erre ad okot. Komolyan mondom. Tényleg. Bocsánatodat kérem az elmúlt hét évi magatartásomért. Nehéz, tudom. De meg tudsz bocsátani?

A nővére még mindig furán méregette.

- Valóban nem lesz könnyű. De azt hiszem, menni fog – mosolyodott el, majd megölelte testvérét. Húga arca felderült. – Egyébként, mi vett rá arra, hogy ide gyere, és megtedd?

- Az, amit apa mondott. Hogy a legutóbbi kiküldetésén, hogyan halt meg a bajtársa. Ő is katona, egy egyszerű véletlen, és…

- Ne mondj ilyet!

- Mindig is arra vágyott, hogy kibéküljünk. Holnap megy a Közel-Keletre, majd csak karácsonykor jön haza. Ez biztos tartani fogja benne a lelket.

- Szerintem is. És Te se haragudj rám.

- Én? Rád? Ugyan miért tenném?

- Mert olyan bunkó voltam veled sokszor.

- Megérdemeltem. Erre adtam okot. Nem haragszom rád – azzal ő is megölelte testvérét.

- Olyan rossz, hogy holnap már szeptember elseje, és megyek vissza a suliba. Amióta megjött a levelem, nem is beszélgettünk. Nem tudok rólad szinte semmit.

- Ezen könnyen változtathatunk – Petunia jól titkolta, de azért benne is meg volt azaz éleseszűség, ami Lilyben. – Ha nem zavarlak, én szívesen itt alszom, és akkor beszélgethetünk.

- Jó ötlet – mosolyodott el nővére.

- Akkor én be is mászom az ágyadba…

- Hé! Na jó. Kezd Te!

- Mit meséljek?

- Most egy picit még ne pletykázzunk, hanem komolyan szeretnék megtudni valamit. A levél miatt voltál mérges rám, ennyi évig?

- Azért, hogy van varázserőd, csak egy évig haragudtam rád. Másra voltam féltékeny. Az eszedre. A kedvességedre. A barátságosságodra. A szépségedre. A sikereidre. Úgy a teljes lényedre, hogy tudsz varázsolni, az csak a kegyelemdöfés volt, de nem azért haragudtam igazából.

- És mi vett rá, hogy megbocsáss?

- Mondtam már, az, amit apa mondott.

- Nem úgy értem. Az a dolog arra vett rá, hogy bocsánatot kérj. Ahhoz, hogy megbocsáss nekem, és elfogadj más kellett. Mi?

- Vagy úgy… Elkezdtem komolyan értékelni önmagam. Rájöttem, hogy elsősorban magamon változtathatok, de máson nem. Abban is megvilágosodtam, hogy Te ilyen leszel mindig, nem fogod elveszteni a varázserődet, nem fogsz megbutulni és megcsúnyulni. Azzal, hogy nem békülök ki a saját nővéremmel, nem ismerem meg, csak saját magammal szúrok ki. Te rengetegszer próbáltál közeledni felém, megértem, hogy belefáradtál, hogy már eleged volt a folyamatos visszautasításokból. Épp ezért jöttem ide hozzád, mert mindig olyan barátot szerettem volna, amilyen te vagy.

Lily hálásan elmosolyodott, majd átölelte testvérét.

- Petunia, el se hinnéd, mennyire bölcs vagy!

- Túlzol.

- Aligha.

- Szerintem meg igen. De ez volt a komoly kérdés, ugye?

- Aha. Akkor most már semmi sem állíthatja meg a pletykaáradatot! Csak még egy kérdés: nem tartod furának, hogy reggel még nem is álltunk szóba egymással, most meg megosztjuk egymással a titkainkat?

- Kicsit. De szorít az idő! Az ilyesmit különben sem lehet levélben.

Lily egy picit gondolkodott, mielőtt válaszolt. „Végül is, mégiscsak a húgom. Annyira őszintének tűnik. Hopszika, hát nem erre találták ki a legimenciát? Akkor nézelődjünk. Hm…

Legimens! Hm… Igazat mondott. Pánikra semmi ok. Lily, ne legyél paranoiás!”

- Van benne valami. Akkor most már tényleg indul a pletykaáradat?

- Naná! Először én kérdezek: pasik? Kedves nővérkém, Lily Evans, a szíve foglalt, van Ön számára szerelmetes egyed az évfolyamtársai közül?

- Egy olyan mindenképp, aki engem szeret. Legalábbis tetszem neki. Hogy valójában szerelmes belém, azt nem tudom. Negyedik óta üldöz, hogy menjek el vele randizni, de mindig kosarat kapott.

- Mert? Olyan ronda?

- Nem, nem ronda. Ő az évfolyamunk egyik leghelyesebb sráca. Magas, nagyon kócos fekete haja van, ami mindig úgy néz ki, mintha most szállt volna le seprűről… Kedves barna szemei, amikkel olyan aranyosan tud az emberre nézni a szemüvege mögül… Kisportolt izomzata, ami szintén nem hátrány…

- Azt hiszem, levett a lábadról… - kajánkodott Petunia.

- Lehet… - húga parancsolóan nézett nővérére. – Na jó. Tényleg levett a lábamról. Nagyon tetszik…

Pet elmosolyodott.

- Ez a beszéd! De akkor miért kosarazod mindig ki?

- Mert olyan idétlen. A haverjával, aki nem mellesleg a Roxfort másik álompasija, lassan többet van büntetőmunkán, mint órán. Ők a suli legnagyobb bajkeverői. Emellett a Mardekárosokat – ez egy másik ház- mindig megátkozza. Ha csak elmegy mellette az egyik odatartozó évfolyamtársunk, puff egy átok. Kérdem én, normális? Még folytathatnám: beképzelt, öntelt, hetente új csaja van, beképzelt, profi sportoló, és ehhez tartozó egója van, beképzelt. Most én is egy legyek a sorból? Na nem.

- Szerintem nem csak tetszik, hanem bele is estél.

Lily válasza erre az volt, hogy a testvére fejéhez kente a kispárnáját.

- Szerintem meg nem – mondta végül.

Petunia mindentudóan mosolygott, bár szerencséjére ez a sötétben nem látszódott.

- Lil, mindenképp adj neki egy esélyt. De ez csak az én véleményem. Ha nem is úgy, hogy elmész vele egy randira, hanem barátkozz össze vele, egy kicsit változtasd meg, ha időközben nem komolyodott meg.

- Lehet…

- Ez is valami. De azt még nem mondtad: hogy hívják?

- James Potter.

- Tetszik a neve. Mrs Potter… Lily Potter… Jól hangzik…- vigyorgott.

- Hé!!!

- Most mi van? – feszítette még egy kicsit a húrt, de nem folytatta, mert félt a kispárnától, meg nővére erejétől. - Akkor most én mesélek. Van egy srác, eggyel fölöttem jár. Nem helyes, meg van másfél mázsa is. Nem kedves. Olyan nagyon a földön álló típus. Párszor már beszélgettünk. A barátnőm szerint belém van esve. Én meg… Biztos, hogy nem tetszik. Nem is vagyok belé szerelmes… Csak valahogy vonz. Kedvelem a humorát, az egész lényét. Nagyjából érted, mire akarok kilyukadni?

- Tökéletesen, szívem.  Ha…

Húga itt egy hatalmasat ásított. Hiába, már éjfél volt.

- Lily, tudom, hogy most te akarsz nekem tanácsot adni, de én mindjárt elalszom. Mi lenne, ha a tanácsot majd elküldenéd levélben? A történet vázát, már ismered, így tudsz segíteni. Ne haragudj, de tényleg mindjárt elalszom.

- Semmi gond. Jó éjt, Petunia!

- Neked is!

A fiatalabb Evans szinte azonnal belépett az álomvilág kapuján. Az idősebb, Lily azonban még sokáig gondolkozott húga szavain.

„Adj neki egy esélyt! Jamesnek? Végül is… Lehet abban valami, amit Pet mondott? Tényleg nemcsak tetszik, hanem szerethetem is? Hát azt nem tudom. De egy esélyt megérdemelhet. Azt már elhatároztam, hogy minden egyes pillanatot ki fogok élvezni. Mindenkihez barátságos leszek. De hogyan reformáljam meg azt az agyalágyultat? A közelében kell lenni. Összebarátkozni. Ha meg randizni hív, hát… Reménykedjünk, hogy ő is komolyodott a nyáron. Fő az optimizmus! Akkor, szedjük rendbe a dolgokat, amivel Vele, illetve alapvetően mindenkivel kedves, aranyos lehetek.

1. A ház társaimat, illetve Pitonékat leszámítva mindenkit a keresztnevén szólítok. Még Blacket is!

2. Ha már egyszer kitaláltam egy csomó tanuláskönnyítő bűbájt, alkalmazom is. A nyert időben meg a többieknek segítek. Példának okáért Peternek.

3. Aztán, ha már egész nyáron jártam egy csomót sportolni, baromkodni a haverokkal – meg vetettem magamnak egy seprűt -, be kéne szállni a csapatba. És... Evans! Már szinte hallom is a kommentárt!

4. Kitalálni, hogy jöhetnek fel a fiúk a hálókörletünkbe…

Asszem ennyi. Most már én is nagyon kómás vagyok, aludnom kéne.

Holnap pedig az új Lily bemutatkozik!”