| 		
		 
 3. fejezet--> Kerülgetés
eka73  2007.03.27. 23:46 
Nos, felbukkan egy várva várt ismerős. 
   
3. 
Kerülgetés  
  
  
A négy férfi feszengve állt a terem közepén. Kinyílt az ajtó, és belépet rajta McGalagony, mögötte pedig három nő. A fiúk sokat mondóan összenéztek. Nem tartották sokra a női aurokat. Megálltak egymással szembe.  
- Bemutatnám önöknek az új munkatársaikat. Carmen Via, Anna Beshop és Mari Deen. – egymásután meghajoltak. – Ők itt Sirius Black, Remus Lupin, Peter Pettigrew és a feletessük James Potter. – a fiúk is meghajoltak.  
- Melyikük a közvetlen… - James idegesen beletúrt a hajába, fogalma sem volt, hogy folytassa.  
- Hogy ki a közvetlen feletessünk? – segítette ki Mari. Bólintott.  
- Ő még nincs itt, csak holnap ér ide. – nézte a padlót, a kis szőke, szeplős Anna.  
- Holnap! Azt mondták késni fog! – hápogott a tanárnő.  
Anna, akár csak a fiúk, összerezzent. De Carmen csak flegmán elmosolyodott, hátra simította rövid, fekete haját, és Marival egymásra kacsintottak. Ők nem rettentek meg ettől a lobbanékony nőtől, hisz nem a Roxfortba jártak, ahol hírhedt volt a tanár a szigorúságáról.  
-         Késik is. Egy napot. – mosolygott továbbra is Carmen. – Észak Írországból nehéz átköltözni.  
-         Volt rá egy hetük. – szólt fagyosan.  
-         Ő elsőnek nekünk segítet lakást keresni, aztán kifutott az időből. – magyarázta Mari. – Jellemző rá.  
-         De holnap itt lesz? – kérdezte ingerülten.  
-         Persze. – válaszolt azonnal Anna.  
-         Rendben. Az urak megmondják mi a dolguk. Remélem, nem kell fogni a kezüket.  
McGalagony dolgát elvégezve elviharzott. A négy férfi egyből munkához látott.  
-         Húúú… Harapós egy vénlány. – vigyorgott Carmen.  
-         Az. Bár, biztos lehet rá számítani. – gondolkodott Mari.  
-         De mi most, mit csináljunk? – kérdezte Anna.  
A lányok tanácstalanul néztek szét, majd egymásra. Megrántották a vállukat.  
- Bocsi, - James felnézett a munkájából. – főnök, nekünk mit is kéne csinálnunk?  
- Főnök? – pislogott. – Ja. – csapot a homlokára. – Először is hívjatok Jamesnek. 
- Ok. – támaszkodott meg az asztalon Carmen, kivillantva szépen ívelt dekoltázsát.  
- Carmen el a kezekkel! – nevetett Mari. James továbbra is csak pislogott. – James a főnök zsánere. – mosolygott.  
Carmen zavarba ejtően végigmérte Jamest, és közben egyre ravaszabbul mosolygott. Szeme meg-megvillant. Egy nőstény tigrishez hasonlított, aki az áldozatát fixírozza.  
-         Igazad van. – bólintott lassan. – Fekete haj, barna szem, sportos testalkat… Ez tényleg a zsánere.  
-         Vagyis veszélyben vagyok? – vigyorgott.  
-         Már el is vesztél. – közölte a hátul álló Anna.  
-         Mert, ha neki nem kellesz, az enyém vagy. – ült fel a férfi asztalára Carmen.  
James kijött az asztala mögül, és a lányokat az asztalukhoz vezette.  
-         Helyezkedjetek el. A nagy asztalról válogathatok a papírmunkából.  
-         Elsődleges? – kérdezte Anna.  
-         Mind. Már két hete le kellett volna adnunk elemzésre.  
-         Hát, ti jól lemaradtatok. – fintorodott el Carmen.  
-         Jobb, ha kezdünk. – szólt lényegesen vidámabban Anna.  
  
  
-         Lányok… - szólt rájuk James.  
-         Igen? – nézett fel Mari.  
-         Haza. Vége a munkaidőnek.  
-         Ja, jó. – vették a kabátjukat.  
James el nem ismerte volna, de pozitívan csalódott a lányokban. Nagyon felkészült csapat. Nem nyafogtak, nem hisztiztek, csak csinálták, amire megkérték őket. Főleg Anna volt hatékony a papírmunkában.   
-         Melyik hölgyet hívhatom el egy italra? – karolta át a lányokat Sirius.  
-         Nekem mennem kell. – motyogta Anna, és ki is bújt a férfi karja alól. – Herardo már biztos vár.  
-         Nekem is mennem kell. – mosolygott Mari.  
Sirius Carmenre nézet.  
-         Ne várd azt, hogy én is lelépek. Egy potya piát nem utasítok vissza. Indulhatunk fiúk? – fordult a többiekhez. Sirius és Peter közrefogták és elindultak.  
-         Megmutatjuk neked a legbelevalóbb helyet egész Londonban! – vigyorgott Sirius.  
  
  
-         Hova tettétek a melót? – nézett be az asztal alá Sirius.  
-         Nincs lemaradásunk, csúcs! Akkor ma kezdhetjük a rendes munkát. – csapta össze a kezét James.  
-         De, hát… - kezdte Anna.  
-         Most, mit foglalkozol vele? Lehet, hogy egy tündérke csinálta meg helyettünk, nem mindegy? – vigyorgott Sirius.  
-         De, hogy? – értetlenkedet továbbra is Anna. – Mikor hazamentünk még több órányi munka volt hátra. – nézett körül.  
-         Úgy, hogy unatkoztam, mikor megérkeztem. – nevetett valaki a hátuk mögött. – Bár, tündérnek jó néhány éve nem hívtak.  
-         Hát, megjöttél? – ugrott a nő nyakába Anna.  
-         Mikor érkeztél meg? – ment oda Mari.  
-         Éjfél és egy között.  
-         És ahelyett, hogy elmentél volna pasizni, inkább megcsináltad a melót. – rázta meg a fejét Carmen. – Te nem vagy komplett!  
-         Lily…? – szólt rekedten Remus.  
-         Szia Remus.  
-         De te Írországban vagy. – értetlenkedet.  
-         Voltam. – helyesbített. – De tudod ott túl tiszta a levegő, és nekem hiányzott a Londoni szmog. – nevetett.  
-         Nem írtad, hogy jössz. – húzta el a száját, miközben egymásmellé értek és neki dőltek az asztalnak, így várva az utasításokat.  
-         Nem volt biztos, hogy én jövök… - rántotta meg a vállát.  
-         Ti honnan ismeritek egymást? – kérdezte összehúzott szemöldökkel Carmen.  
-         Osztálytársak voltunk. – karolta át Sirius. S háta mögül elvett egy bögre kávét.  
-         Akkor nem lesz gond. – sóhajtott Anna.  
-         Miért lenne? – nézett rá Lily.  
-         Mert te nem vagy az, aki épp hagyja, hogy egy pasi is parancsolgasson neki. – kortyolt bele a kávéjába Mari. – Igaz én sem.  
-         És a főnökkel, bocs Jamessel is meg fogod találni a közös hangot.  
-         Az biztos! – szólt cinikusan a nő.  
  
  
  
Ebédszünet után mindenki belevetette magát az újdonsült munkába. Alig volt 2 óra, mikor Lily a lányokhoz fordult.  
-         Mennyetek haza.  
-         De miért? – lepődött meg Anna.  
-         Mert. Munka még tényleg van egy kicsi, de azzal én is megbirkózom. – még mindig nem mozdultak. Sóhajtott. – Anna neked szabadnapos Herardo, Carmen te randira mész, Mari neked meg belázasodott Marty.  
-         Igaz, de ki adja le a munkát Jamesnek?  
-         Majd én leadom… - sóhajtott Lily.  
-         És, mit fog szólni, hogy ellógtunk? – aggodalmaskodott Anna.  
-         Jaj, Anna ne légy már ilyen! Örülj, hogy legálisan leléphetsz. – pirított rá Carmen.  
-         Majd én tartom a hátam, csak menjetek már! – szólt fáradtan Lily.  
-         Akkor, szia. – köszöntek el.  
-         Sziasztok. 
  
-         És a többiek hol vannak? – nézett a nő háta mögé James.  - Haza mentek. – szólt nyugodtan. - Miért? – Lily döbbenten meredt rá. Nagy cirkuszra készült.  - Mert elengedtem őket. – még egy lapát a tűzre.  - Miért? – még mindig nyugodt, és még mindig nem néz a lány szemébe.  - Mert így láttam jónak.  - Aha.  - Figyelj, egy hete vannak itt, de Angliából csak az irodát ismerik. A munka kész, így úgy…  - Ne magyarázkodj! Természetes, ha dolguk van, akkor elmennek. Én is elengedtem volna őket.  
  
Vette a kabátját, ugyan úgy, mint a többiek. Lejárt a munkaidő. Lily a térképhez lépet, és folytatta az elkezdet stratégiai alapokat.  
-         Lejárt a munkaidő. – szólt a lépcső aljában álló Remus.  
-         Tudom, csak ezt még befejezem.  
-         Mit szólnál egy kis pihenőhöz? – mosolygott a férfi. – Esetleg egy kávé szünet?  
-         Ez nem ér, tudod a gyengém. – bosszankodott.  
-         Az a térkép nem megy sehova, hidd el. Imád téged, nélküled egy tappotat sem mozdulna. Nézz rá! – sikerült megnevettetnie.  
-         Ok. Megengedem, hogy meghívj egy kávéra.  
Beültek egy büfébe, mert ilyen tájt már a cukrászdák bezártak. Egyszer használatos műanyag pohárban kapták a kávét, vagy valami kávénak csúfolt löttyöt.  
-         Nem írtad, hogy visszajössz. – kavargatta a kávéját Remus.  
-         Akartam, de nem volt rá időm.  
-         Aha, persze. Nem is az volt benne, hogy James még véletlenül se tudja meg, hogy visszajöttél Angliába, igaz?  
-         Remus, nem is értem, mit fantáziálsz! – csattant fel a nő. Így a férfi jobbnak látta, ha témát vált.  
-         Találtál lakást?  
-         Fogjuk rá. – Remus felhúzta a szemöldökét. – Egy egy szobás kis lyuk, inkább raktárnak használom, mint élőhelynek.  
-         Miért nem szólsz? A fiúkkal kitalálnánk valamit.  
-         Megoldom magam is.  
-         Lily, szerinted meddig bírjátok még kerülgetni egymást? – sóhajtott.  
-         Kivel? – kérdezte ártatlanul.  
-         Kivel, kivel? Lily, nagyon jó tudod, hogy Jamesre gondolok. – bosszankodott.  
-         Persze, tudom. – hangolódott le a lány.  
-         Ő ugyan úgy megsínylette a szakítást, mint te. – mondta komolyan.  
-         Igen írtad. – bólintott.  
-         És szerintem nem is lépet rajtad túl.  
-         Remus, ne mondj ilyeneket! Ezt te sem gondolhatod komolyan!  
-         Miért ne gondolhatnám komolyan?  
-         Mert, mert…  
  
  
-         Nem, nem lányok most nem szöktök meg. – mosolygott James, a műszak végén.  
-         De a munkánk kész. – értetlenkedet Anna.  
-         Nem is a munkátokkal van a baj, csak meg szeretnélek titeket hívni egy italra, vagy egy vacsorára, hogy jobban megismerjük egymást.  
-         De nekem haza kell mennem! – szólt kétségbe esetten Mari, és Anna is elég értetlenül pislogott.  
-         Persze, ha nem akartok, nem kötelező. – rántotta meg a vállát, csalódottan James.  
-         Akkor inkább… - kezdte Mari.  
-         Ugyan már Mari! – sietett Lily a fiúk segítségére. – Beugrunk a kölykökért és őket is elvisszük.  
-         De…  
-         Nincs de! A fiúk szerintem elviselnek, plusz két főt. – bólintottak.  
-         De nekem… - kezdte Anna is. Lily megforgatta a szemeit.  
-         Anna! Ha Herardonak, valami baja lesz ezzel, csak küld hozzám, és majd én szépen elmagyarázom neki, és imádkozz, hogy megértse elsőnek.  
-         Jól van, na. – adta be a derekát.  
-         Akkor indulhatunk! – csapta össze a kezét Sirius.  
-         Engem senki nem akar meggyőzni? – nézett dühösen szét Carmen. A fiúk pislogtak.  
-         Nem elég indok, hogy négy jóképű pasi társaságában lehetsz? – kérdezte nevetve Lily.  
Carmen merészen végignézett a fiúkon, amibe Peter bele is pirult, amin jót mosolygott.  
-         Végül is igazad van. De ők fizetnek. – nevetett.  
-         Ez csak természetes. – sóhajtott fel James. – Akkor merre megyünk elsőnek?  
A fiúk legnagyobb megdöbbenésére az óvodába mentek, ahol egy 4 és egy 2 éves kisgyereket vettek fel. Ez után beültek a fiúk törzshelyére, és rendeltek. Valahogy Lily James mellé keveredet. Természetesen, teljesen véletlenül.  
- Mesélj Mari, ki ez a két zöldfülű? – nézet a két gyerekre, akik épp az üdítőjüket szürcsölték.  
- Ők a gyerekeim. – mosolygott Mari. –Tia és Marty.  
- És a … ? – kezdte Peter, de valaki az asztal alatt bokán rúgta.  
- És hol az apjuk? – fejezte be helyette. – Két éve meghalt.  
- Részvétünk. – jött a várható mondat Jamestől.  
- Köszönjük.  
- Ti Lily osztály társai voltatok, ugye? – próbálta oldani a feszültséget Anna.  
- Igen. – mosolygott Sirius. – Több büntető munkát kaptunk tőle, mint a tanári kartól összesítve.  
- Igen, ez rá vall. – vigyorgott Carmen.  
- Tessék a kávé! – hozta ki a pincér a rendelést.  
- Köszönjük. – vette át Remus.  
Kiosztották a kávékat vagy épp teákat.  
-         Várjunk csak. Ha jó értetem, ti nem épp voltatok jóban Lilyvel, a suliban. – húzta össze a szemét Carmen.  
-         Így is lehet mondani, bár az utolsó évben már jóban voltunk. – mosolygott Lily.  
-         Annyira, hogy jártatok. – állapította meg.  
-         Ugyan Carmen honnan veszel te ilyeneket! – nevetett Anna.  
De, mikor nem nevetett vele senki más, kigúvadt szemmel bámult Lilyre és Jamesre.  
-         Na, ne! És te nem mondtad el! – meredt Lilyre.  
-         Kölykök, akartok fagyizni? – kérdezte Lily.  
-         Igen! – kiáltották egyszerre. Felálltak és a nő kezét fogva elindultak.  
-         Gyáva! – kiáltott még utána Mari.  
-         Így azért érthető, miért hasonlít rád minden pasija, mintha lekopíroztak volna. – húzta el a száját Anna.  
-         Miből jöttél rá? – fordult Carmenhez James.  
-         Kérdés nélkül, egy cukrot raktál a kávéjába. Mikor ezt csak azok tudják, akik közel állnak hozzá, mert a nők többsége kettő vagy három cukorral issza.  
-         Hupsz, reflex. – vigyorgott.  
-         Én a volt exeimmel egy légtérben nem tudok lenni, ti meg együtt dolgoztok. – rázta a fejét Carmen. – Hogy csináljátok?  
-         Kerülik egymást. – röhögött Sirius. – Nem vetted észre?  
-         De. Csak nem eset le valami miatt.  
-         Még mindig mi vagyunk a porondon? – ült le a helyére Lily.  
-         Aha. – nézett rá James.  
-         Hány gombóc fagyit kaptatok? – kérdezte Mari.  
-         Hatot. – mondta teli szájjal Tia.  
-         Mennyit!? – Mari majdnem leeset a székről.  
-         Azért nem többet, mert hagyni kell helyet a sütinek. – kacsintott Lily. – Igaz kölykök? – ők hevesen bólogattak.  
-         Lily! – hápogott továbbra is.  
-         Mennyi ideig jártatok? – szólt közbe Anna, akit ez a téma jobban érdekelt.  
-         Szép volt, hát majdnem összejött. – ismerte el Remus.  
-         Kösz, Remus.  
-         1 év, 4 hónap. – felelte közben James.  
-         Az összes kapcsolatodat összeadva nem jön ki ennyi idő! – nézett Anna szemrehányóan Lilyre.  
-         Nem lehetne ejteni a témát? – kérdezte ingerülten Lily. 
-         Én is értékelném. – ismerte el James.  
-         Ne legyetek már ilyenek! – vigyorgott Sirius. – Itt mindenki meg akar titeket ismerni, erre ti ezt nem hadgyátok!  
-         Fejbe vágnád a barátodat, helyettem is? – fordult Lily Jameshez.  
-         Szívesen, de miért én? – nézett rá James.  
-         Mert te vagy közelebb. – jött a logikus válasz.  
-         Tudjátok mit? Inkább megint kerülgessétek egymást. – emelte fel védekezően a karját Sirius. – Ugyan is túl jó csapat vagytok. És nekünk beosztottaknak az nem túl jó!             
 |