Lassan kinyitottam a szemem. Először azt vettem észre, hogy nincs rajtam szemüveg. Aztán azt, hogy meleg van, és világos, szóval hatalmas logikai képességemmel kitaláltam, hogy már nem vagyok az erdőben, és már nincsen este. Égő fájdalom nyilalt a mellkasomba. Oda akartam kapni a kezem, de nagyon lassan mozgott csak, mintha ólomból lenne.
Tovább jártatva hatalmas logikámat, a körülöttem lévő puha, párna és paplan szerű dolgokból kikövetkeztettem, hogy a gyengélkedőn vagyok. Ez a logikusság már veszélyes.
- Jó reggelt Ágas!
Oldalra fordultam, és egy homályos vigyorgó foltot láttam a mellettem lévő ágyszerű fehér foltban. Gyorsan megkerestem a szemüvegem, és végre tisztán láttam. Holdsáp vigyorgott fáradtan.
- Mi történt?
- Bocs, egy kicsit nagyon megkarmoltalak.
- Sajnos nem eléggé – hallottam egy undok hangot a másik oldalról. Odafordultam, és Pipogyusz zsíros tincsekkel keretezett mogorva arcával találkoztam.
- Most meg mit bámulsz Potti?
- Azon gondolkozom, hogy mennyire megvoltam az éhgyomorra való látványod nélkül is.
- Ismételd meg!
- Moshatnál néha hajat.
- Fiúk, nyugalom! – próbált volna Remus kicsit lecsillapítani minket.
Felkaptam a pálcám az éjjeliszekrényről, és egy levicorpussal később Pipo máris fejjel lefelé lógott. 
- Azonnal tegyél le, te…
Nem tudta végigmondani, mert kijött a doki és Pipo máris az ágyon volt.
- Mit képzelnek maguk? Ez egy gyengélkedő! Piton, maga elmehet. Potter, feküdjön vissza! Úgyis mindjárt berobbannak a barátaik.
És valóban. Épp hogy becsukódott az ajtó Pipo mögött ismét kicsapódott, mert Lily és Sirius siettek be.
- Felébredtél? Jól vagy?
- Igen, mint látod – Tapikám logikai érzéke az enyémmel vetekszik.
- Ágas, izé… sajnálom. Az én hibám.
- Én már leteremtettem – mosolygott Lily.
- Még mindig fáj tőle a fülem.
- Mi történt pontosan?
- Miután te elájultál, egy kombinált, hátráltató, dermesztő, kábító rontással mozgásképtelenné tettem Remust, és egy véralvasztó bűbájjal megakadályoztam, hogy elvérezz. Majd piros szikrákkal jeleztem Blacknek, hogy tudja, hogy hol van Remust, majd súlytalanná változtattalak, és felhoztalak ide.
- Én meg az elkábított Holdsápot betereltem a Szellemszállásra ahol kitombolta magát, és hajnalban ájultan esett össze, én meg felhoztam ide, mint minden holdtöltekor.
- Ti egész jól dolgoztok együtt – mondtam mosolyogva – doktornő, mikor mehetek el?
- Ne olyan hevesen! Egy hajszálon múlott, hogy nem vérzett el. És abban is nagy szerencséje van, hogy nem kapta el a farkas kórt. Én mindig mondtam, hogy ez az egész túl veszélyes.
- Általában nem az.
- Most mégis megsérült.
- Kivételes eset. Szóval, meddig maradok?
- Két nap megfigyelés. Kap farkasölő füves kenőcsöt, addig kenje a sebet vele, amíg az teljesen el nem tűnik.
- Vigyázni fogok rá.
- Rendben Ms. Evans, de még akkor is itt kell maradnia.
- Értem, maradok.
- És kérem, vigyázzon már magára kicsit jobban! Hét éve maguk adják nekem folyton a munkát.
- Zajlik az élet… de legalább nem unatkozik, nem igaz?
- Nem tudnák nem keresni a bajt?
- De hát doktornő, én sosem keresem a bajt. Csak mindig megtalál…*
Tapi ugatva felnevetett, és láttam, hogy a Madam elmosolyodik, majd átfordult Holdsáp ágyához.
- Hogy vagyunk?
- Megvagyok…
- Ha gondolja, elmehet, nem tudunk többet tenni.
- Persze, megyek. Sziasztok!
- Várj, én is jövök – állt fel mellőlem Sirius – jók legyetek, Ágas gyógyulgass!
- Mennyire súlyos a sebem?
- Mindjárt meglátja. Vegye le az ingét.
- Ó, doktornő…
Lily a karomba csípett, a Madam meg csak égnek emelte a tekintetét.
Kigomboltam az ingemet.
- Deferula!**
- Hát ez még mindig csúnya James.
- Kösz, szívem én is szeretlek.
- Majd én bekenem Madam Pomfrey. Utána visszakötözöm.
- Rendben, akkor szóljanak, ha kell valami.
Lily magához vette a kenőcsös tubust, lerúgta a cipőjét, és felmászott az ágyamra.
- Ez most lehet, hogy fájni fog kicsit.
A tubusból szürkészöld krém préselődött ki. Felszisszentem, ahogy a krém a sebhez ért.
- Muszáj kínozni?
- James, ha nem kenjük be, lehet, hogy a következő holdtöltekor már nem szarvassá változnál.
- De nagyon csíp!
- Ne gyerekeskedj! Na, kész vagyunk! Ferula!
Nyúltam volna a felsőmért, hogy felvegyem, de Lily lefogta a kezem.
- Mit csinálsz?
- Ne vedd még fel – kérte Lily, és smaragdjai furcsa tűzzel égtek. Olyan tűzzel, mint akkor a fürdőben, de most semmi gátlásoldó nem lehet a dologban. Ez Lily a maga lángoló szemű, vörös hajú, teljes valójában.
Lily elengedte a kezemet, és végig simított a kötésemen.
- Fáj még? – kérdezte nem abbahagyva a cirógatásomat.
- Kicsit, viszont ha ezt most nem hagyod abba, mármint nem azért mert rossz, csak…
- Csss! Nyugi már! Ne bomolj.
- Lily, a gyengélkedőn vagyunk!
- Ne görcsölj már ennyit! Lazulj el!
- Én beteg vagyok!
- Semmit sem kell csinálnod.
Lily megcsókolt, és beletúrt a hajamba. Hű, hát az biztos, hogy sokkal jobban csinálja a hajborzolást, mint én. Erőm vesztetten zuhantam vissza a párnára, nem törődve már azzal, hogy hol vagyunk, hogy bármikor ránk nyithatnak. Épp Lily talárjának csatjával matattam, amikor csörrenést, majd egy felháborodott hangot hallottunk.
- Na, de kérem! Mi folyik itt?
Lily gyorsan leugrott rólam, én meg magamra kaptam a takarót.
- Ömm… mi csak…
- Ms. Evans! Prefektus létére igazán moderálhatná magát! Tegye rendbe az egyenruháját, és sürgősen távozzon!
- Szia, James!
- Csók!
- Tűnés!
Lily kisprintelt.
- Mégis, mit képzeltek?
- Nem látszott?
- Orvos vagyok, tudom milyenek a hormonok, és értem, hogy szinte felnőtt emberek, de ez egy gyengélkedő, egy iskolában, ahova kicsik is járnak. Bejöhetett volna egy gólya. Vegye vissza az ingét, és takarózzon be rendesen.
- Igazán nem történt semmi!
- De történt volna!
- Honnan tudja?
- Ne feleseljen velem! Nem kell magának esetleg tanulni?
- Nekem? Én minden tudománnyal a fejemben születtem.
- Maga javíthatatlan.
- Na, ne haragudjon rám doktornő! – néztem rá a díjnyertes kiskutya tekintettel, ami 50 méteres körben megbénítja a szebbik nemet. Úgy látszik, kortól függetlenül, mert enyhe pír jelent meg 30 éves doktornőnk arcán. Ezt még Galánál is bevetem, ki tudja…
- Lefeküdni! Pihenni! Gyógyulni!
Visszament a szobájába, én meg előszedtem az ikertükröt.
- Sirius! Sirius!
- Mi van Ágaskám? Nem bírod nélkülem?
- Unatkozom. Kizavarták a társaságom.
- Prefikét kizavarták? Mi történt?
- Most nem volt semmi gátlásoldó a dologban, de megint kicsit… csak ránk nyitott a doki és kizavarta.
Tapi felröhögött.
- Csak nem akar ez összejönni nektek!
- Nem tudom, hogy mi jön még közbe. Nem jönnél ide?
- Ugye nem azt akarod mondani, hogy rám fanyalodsz?
-  Hülye! Megbocsájts, de Lily kicsit szebb látvány.
- Most meg vagyok bántva.
- Na, jól van, elnézést kérek a bocsánatért, hogy merészeltem, gyönyörűséged vitatni.
- Köszi, James! Olyan kis cuki vagy! – nyávogott Tapi hűen utánozva Lily előtti utolsó „barátnőm” Anne Benett hangját.
- Tulok!
- Most az érzéseimbe tapostál! Mert te sosem értesz meg engem! – nyivákolt tovább a kutyafej.
- Elég már! –mondtam két röhögő görcs között.
- Mindjárt ott vagyok!
- Repesve várom.
Sirius kiment a képből és pár perc múlva bejött az ajtón. Visszatettem a tükröt a nyakamban lógó erszénybe.
- Jelen.
Lepuffant Lily székére. Poppy néni kinézett, igen feldúlt képpel. Azt hitte, hogy Lily jött vissza.
- Áh, Mr. Black. Ne fárassza ki, ne maradjon sokáig.
- Halálra unom magam doktornő.
- Jó, itt maradhat, de akkor is maradjon fekve, és vigyázzon, hogy ne csússzon el a kötése.
- Ne aggódjon, én nem fogom leteperni!
Én beleprüszköltem az öklömbe, a Madam pedig ismét az égnek emelte a tekintetét. Egyszer úgy fog maradni…
- Áldom az Istent, hogy ez az utolsó évük!
Majd dörrenve bevágta maga után az ajtót.

*Tudom, hogy ez lopott duma, de mivel Remus mondta Harrynek, hogy a bajkeresésben az apjára ütött, így lehet, hogy az apja is mondta ezt… Szerintem illik hozzáJ
** Ha a Ferula kötöz, a Deferula talán kikötöz... úgy tudom a latinban a „de” fosztóképző…