7. fejezet. Karácsonyi meglepetés

Molly a kanapén ült, és a Muriel nénitől kapott süteményes könyvet lapozgatta. Már vagy az ötödik süteményre bökött rá pálcájával, mire az kimásolódott egy pergamenre. Elégedetten szemlélte a listát, majd tovább lapozott, a kölcsön kapott receptes füzetben, mikor hangokat hallott a kandalló felől, és mire odanézett, már a zöld lángokból kilépő Harryt látta.
- Harry! Úgy örülök, hogy beugrottál, de sajnos nincs itthon senki más, valakivel beszélni szerettél volna? – dobta félre a könyvet, és ölelte át a vendéget.
- Csak veled Molly, hozzád jöttem – mosolygott a férfi, és közben megtisztította pálcájával a talárját.
- Ugye eljössz karácsonykor? Megkaptad a levelem? – nézett rá kutatón a boszorkány.
- Ezért is jöttem, most neked lesz boldog karácsonyod – mosolyodott el Harry.
- Nekem? – lepődött meg az asszony.
- Bizony, mert 24-én reggel várlak titeket, az egész népes Weasley családot. Idén nálam lesz a banzáj. Nem kell főzz, süss, takaríts, kiszolgálj minket, csak vendég leszel, te is, és a többiek is.
- Nálad? De hát Harry, hogy gondoltad ezt? Hiszen mi sokan vagyunk, hatalmas ház kell ahhoz, hogy mind elférjünk – mutatott körbe, jelezve, hogy mekkora tér is kell az ő családjának.
- Ne aggódj, ez legyen az én gondom, ti csak gyertek el.
- De mégis hova? Azt sem tudjuk, hogy hol laksz?
- Á, jó, hogy mondod, készítettem egy zsupszkulcsot, ami pontosan 24-én reggel, 9 órakor fog aktiválódni. Nincs más dolgotok, mint megfogni, és nálam is lesztek.
Harry egy seprűt húzott elő talárja alól, és a kanapénak döntötte.
- Gondoltam, egy nagyobb kulcsra lesz szükségetek – vigyorgott.

A Weasley család felbolydult, mindenki találgatta, vajon hol lakhat Harry, de az igazságnak még a közelében sem jártak.
Mikor mindannyian sikeresen megérkeztek, először csak meglepetten néztek körbe a hatalmas nappaliban. Vagy egy tucat fotel, kanapék, és sarok ülőgarnitúrák helyezkedtek el kisebb köröket alkotva asztalok, illetve egy kandalló körül. A fal hófehér volt, a falakon képek mozogtak, melyeken varázslók beszélgettek, és mutattak a jövevényekre. Hiszen hosszú évek óta nem jött igazi vendég a kúriába.

- Üdv a Szellemszálláson! – hallották meg az ismerős hangot, mire a bejárat felé pillantottak, ahol Harry állt, mellette pedig Sipor toporgott.
- Harry? Te megvetted a Szellemszállást? – Képedt el Arthur Weasley, és körbefordult.
- Alkalmi vétel volt – legyintett. – De helyezzétek magatokat kényelembe, Sipor szólj kérlek a többieknek, hogy hozzanak forró csokoládét a vendégeknek, majd pedig mutassátok meg nekik a szobáikat – fordult manójához, mire az, biccentett, és egy szó nélkül távozott.
- Neked több manód is van? – álmélkodott Ron.
- Dehogy - legyintett Harry. - Csak erre a hétre vettem fel még három manót, mert nem akartam Siport leterhelni. Ezért is olyan morcos, váltig állította, hogy ő képes egyedül is kiszolgálni tizenötünket.
- Én holnap már elmegyek – szólalt meg Ginny. – Elutazom az ünnepekre, csak a szentestét akartam anyáékkal tölteni.

Harry szótlanul nézett a lányra. Nem tudta mit mondjon, talán kívánjon jó utat? Mikor legszívesebben elátkozná azt a Cyranust? A beállt csendet két házimanó törte meg, akik nagy tálcákkal a fejükön egyensúlyozva léptek közéjük, és mindenki előtt megálltak, míg az, vett a forró italból.
Ez után Bill és Fleure kérték, hogy mutassák meg nekik a szobájukat, mivel Vicnek pihennie kellett. Harry az egyik földszinti szobát szánta nekik, hogy meghallják, ha kislányuk felébredne. A többiek mind az emeleten lettek elszállásolva. Molly ámulattal nézte a folyosókon függő festményeket.
- Harry, kik ezek az emberek? – állt meg egy kép előtt, melyen középkori ruhákban pompázó család állt.
- A pincében találtam ezeket a képeket, elbeszélgettem velük, és megtudtam, hogy ők voltak a Szellemszállás tulajdonosai.
- Mondtam már fiam, hogy nem Szellemszállás, hanem a Lansfer kúria – csatlakozott a beszélgetéshez a festményen szereplő idős férfi.
- Valóban Sir, elnézést kérek, hadd mutassam be nektek, Sir Tadeus De Lansfert, a birtok jogos tulajdonosát – mutatott a képre.
Arthur és Molly illedelmesen bemutatkozott, mire a sir előkelően bólintott.
- Nahát, Harry? Nem is gondoltam volna, hogy te ekkora házban laksz – álmélkodott Ron, ahogy felértek az emeletre. – Már azt sem tudom, hogy hol jártunk annak idején Siriusszal, és Remusszal.
- Az a másik szárny, oda nem nagyon járunk, még nincs is igazán készen, persze az a rész is fel lett újítva, de nincs még berendezve. Nem tudom, mihez kezdjek vele – vakarta meg feje búbját tanácstalanul.
- Nősülj meg, és a gyerekeidnek rendezd be párbaj szobának – vigyorgott Ron.
- Gyakorló termem már van, lent a pincében, de azért kösz az ötletet – nevetett, de nem kerülte el figyelmét, hogy Ginny gyanakvóan néz rá.
A szobák tágasak, és napfényesek voltak, ragyogtak a tisztaságtól. A vendégek ámulva járták be a kúriát.
- Helyezzétek magatokat kényelembe, nekem fogadnom kell a vendégeket, nézett karórájára Harry, és otthagyta az ámuló Weasley családot, és lesietett a nappaliba. A folyosón végig nyitott ajtókkal álltak a szobák, és mindenhonnan álmélkodó hangok szűrődtek ki.

- Nem is gondoltam, hogy Harry ilyen gazdag – suttogta Hermione, aki most az ablak előtt állt, és a parkot nézte.
- Én pedig nem hittem volna, hogy megveszi ezt a helyet, ahova annyi rossz emlék köti – mondta Ron.
- Neki mások ezek az emlékek, mint nekünk – mélázott a lány. – Itt ismerte meg Siriust, és Remus is igazán itt lett a barátja. Piton emlékeit is itt szerezte meg, s bár akkor itt volt Voldemort is, nem történt semmi baj. Szóval, talán neki egészen mást jelent ez a ház, mint nekünk.
- És ne felejtsd el az apját se, aki órákat töltött itt, míg Remusra vigyáztak – lépett be Ginny.
- Ginny, milyen a te szobád? – nézett á Ron kíváncsian.
- Amilyenről mindig is álmodtam, baldachinos ágy, hófehér bútorok, fésülködő asztal, hatalmas gardrób, szóval még mindig azt hiszem, hogy álmodom.
- Aha, és még milyen boldognak tűnsz – fordult húga felé Ron fintorogva. – Mi a gond?
- Tényleg, mióta hazajöttél arról a kiképzésről, olyan mogorva vagy – ült le vele szemben Hermione.
- Nem tudom, hogy el akarok-e menni erre az útra Cyranusszal, már nem vagyok semmiben sem biztos.
- Inkább itt maradnál Harryvel? – bökte oldalba bátyja.
De mielőtt Ginny válaszolhatott volna, sikoltás hallatszott a földszintről, majd pedig Harry nevetése. Ginny és Hermione meglepetten néztek össze, majd egyszerre hagyták el a szobát, hogy utána nézzenek a dolognak.

Mikor beléptek a nappaliba, igen csak meglepődtek.
Androméda Tonks ült egy öblös fotelben, míg Harry a feje felett pörgette Teddyt, a keresztfiát. A három éves forma kiskölyök hallatott olyan hangot, mintha valaki sikoltana, holott csak tiszta szívből kacagott. Csak álltak, és bámulták a jelenetet, amíg beléjük nem szaladt Vic, aki meghallotta a játék hangjait, és most ő is kíváncsi lett.
- Sahnálom, egyszherűhen nem tudhom elalthatni – hallották Fleure akcentustát.
Vic már a nappaliban is volt, és mikor Teddy észrevette, már nem is kellett neki Harry, csak a kislánnyal foglalkozott. Harry egy ládát varázsolt elő, amelyből színes kockák röppentek a vastag szőnyegre, és a két gyerek máris építkezésbe kezdett.

Ginny talán még soha nem látott ilyen pazar ebédlőt. A csillárok, mint ezernyi ékkő ragyogtak, a hosszú asztal mellett manók szolgálták fel az ínycsiklandozó fogásokat. Soha nem ettek még ilyen hatalmas ebédlőben. Persze a Roxfort kivétel, de ott nem volt együtt a család.
A délután csupa kacagás volt, Ron és Harry vállalta, hogy kiválasztják a fenyőt, mely a birtok szélén nőtt. Varázspálcájukkal belebegtették a fát, és a két gyerek segítségével feldíszítették. A két keresztapa a nyakába vette a gyerekeket, és azok így elérték a magasabb ágakat is. Természetesen egy idő után lovagi viadallá változott a karácsonyfa díszítés, melyben az alig több mint két éves Vic, jelentős hátránnyal indult. De ezt ellensúlyozta, hogy az ő lova, Ron, vagy öt centivel magasabb volt, mint Teddyé, azaz Harry. Mire felkerült a csillag is a karácsonyfa tetejére, már igencsak sötétedett, bár Luna szerint nem létezik fenyőfa, melyet ne szálltak volna meg a cserregő cserzék, amelyek köztudottan nagyon sok kárt okozhatnak, ha beköltöznek a házba. Már ecsetelte is az egybegyűlteknek, hogy milyen védővarázslatokat kell alkalmazzanak, ha furcsa zajokra ébrednének reggel, mikor George egyszerűen átölelte, és nevetve megcsókolta.
- Nem tehetek róla, az egyetlen lány, aki megnevettet – nézett családjára. – Ráadásul egy csomó jó ötletet kapok tőle, amit ő kitalál, azt én egy kis módosítással összehozom.
- Én nem találok ki semmit, ezek tények, és majd magad is rá fogsz jönni – nézett a fiúra szerelmesen, de nagyon türelmesen a lány.
- Neked elhiszem – csókolta meg újra George.

Bill és Charlie egyfolytában Ront ugratta, amiért végre ő is igába hajtja majd a fejét a nyáron.
- Ne legyetek ilyen gonoszak – szólt rájuk Molly, aki nem igazán találta a helyét, most, hogy nem volt feladata. Így egy idő után átvette a gyerekek felügyeletét, hogy a felnőttek lazíthassanak egy kicsit. Mikor Arthurral, és a két gyerekkel elvonultak a fürdő felé, Ron fordult Harryhez.
- Azt mondtad, van gyakorló termed? Megmutatod?
- Tényleg kíváncsi vagy rá? – nevetett Harry. – Semmi különleges, csak egy nagy terem.
- Ez már engem is érdekelne – emelte fel brandys poharát Bill.
- Nem bánom, akit érdekel, jöjjön velem – állt fel Harry, és legnagyobb döbbenetére, az egész társaság felkerekedett. Természetesen a poharaikat is magukkal hozták.

Már a pince is tetszett a társaságnak, hát mikor kiderült, hogy a hordók teli vannak finomabbnál finomabb borocskákkal.
Ron persze rögtön az Abszol úti bejárathoz hasonlította Harry tégláit, melyek miután elfordultak, feltárult a hatalmas gyakorló. A fáklyák meggyulladtak, és aranyló fénnyel vonták be a helyiséget.
- Lemásoltad – hallotta Ginny hangját.
- Valahol csak kellett nekem is gyakorolnom – intézte el Harry egy vállrándítással.
- Mit másoltál le? – értetlenkedett Ron.
- Az aurorok gyakorló termét, itt gyakoroltam elsőben.
- Nem semmi – álmélkodott a fiú.
- Nem próbáljuk ki? – vigyorgott Charlie.
- Nem bánom – kacsintott Bill, de még mielőtt bármit is tehettek volna, Harry intett pálcájával, és a terem megelevenedett. A kötelek tekeregtek, a hálók áldozatra vártak, ládák mocorogtak, és ólomsúlyú labdák keresték célpontjaikat.
- Indulhatunk – mosolygott Harry, és felmászott egy fickándozó kötélhágcsón.
Mindenki követte példáját, kivéve a lányokat, és Percyt, aki összefont karokkal nézte, ahogy testvérei a magasban Tarzant játszanak.
- Mi van Ginny? Félsz, hogy legyőzlek? – nézett le Harry a magasból.
A lánynak sem kellett több, elkapta azt a kötelet, melyen az előbb még Harry mászott felfelé, és macskaügyességgel kapaszkodott a magasba. Harry már régen egy keresztgerenda tetején ült, és onnan figyelte a többieket. Charlie és Bill, mint két iskolás párbajoztak a magasban, csak Fleure sikolyait lehetett hallani időnként, mikor féltette férje testi épségét. Ron és George két halom láda mögül szórták egymásra átkaikat, és jókat nevettek, mikor a másikat eltalálta egy átok, amitől a lába gumivá változott, vagy éppen szamárfüle nőtt.
Harry mellett egy narancsszínű átok suhant el. Megfordult, és a vigyorgó Ginnyt látta, ahogy már egy másik átok küldéséhez keres biztos pozíciót. Harrynek sem kellett több, egyszerűen levetette magát a magasból, majd elkapta az alant csüngő háló szélét, és egy szaltót ugorva egy halom doboz fedezékébe érkezett. Innen küldte malacfej átkát a lányra, ami egy áldozatát kutató labdát talált el, mire az, hangosan röfögni kezdett. Ginny csak fintorgott egyet, és odébb ugorva egy másik kötélre, egy hálót uszított a férfira.
- Ezt kapd ki – suttogta maga elé.
De Harry már számíthatott valami ilyesmire, mert a háló darabokban hullott a földre, majd egy hátráltató ártást küldött a lányra. Ám Ginny eközben pozíciót váltott, és már a falon mászott. Most Harry átka a levegőbe emelte, és mivel nem volt semmi, amiben megkapaszkodhatna, zuhanni kezdett. De nem esett kétségbe, egy kötelet varázsolt egy gerendára, és mielőtt földet ért volna, hintázva elszáguldott a férfi orra előtt, akinek egy pálcaintéssel elkaszálta lábait. Harry még fektében új bűbájt küldött, mire Ginny kötele egyszerűen leoldott magát a fagerendáról, és a lány most nagyot huppanva érkezett meg egy rakás habszivacs zsák tetejére.
- Mi folyik itt? Azonnal gyertek be a házba, és ne bohóckodjatok itt! – Molly állt a bejáratnál, és csípőre tett kézzel, összehúzott szemekkel figyelte csemetéit.
- Még hogy karácsony, meg a szeretet ünnepe, amikor kékre, és lilára püfölik egymást – morogta tovább, de már látta, hogy a fiatalok lassan abbahagyják a párbajokat, és nevetgélve tapogatják sérült testrészeiket.
- Azonnal be a házba, és tessék karácsonyi énekeket énekelni, és nagyon szeretni egymást – utasította gyermekeit.
- Én máris nagyon szeretem a feleségemet, de azért ezt inkább négyszemközt tennénk – vigyorgott Bill.
- Tűnjetek a szemem elől – háborodott fel a boszorkány, de a következő pillanatban, már mosolygott. – Ezek a mai fiatalok.

Sokáig ücsörögtek a nagy karácsonyfa körül, hol nevetgélve taglalták a múlt eseményeit, hol csendesen emlékeztek azokra, akik már nem lehetnek velük. Molly persze, csak becsempészte kedvenc rádióját, amiből most karácsonyi dalok szálltak a ház minden folyosóján végig, és a festmények lakói megnyugodva hallgatták őket. Már hosszú évek óta nem volt igazi karácsony ebben a házban.

Ginny korán reggel kelt fel, már előző este elbúcsúzott a társaságtól, így most gyorsan összepakolta kevéske holmiját, majd lesietett a konyhába, és felhajtott egy gőzölgő kávét, amit a manók alig fél perc alatt tettek eléje. Már a kandalló előtt állt, és megint elfogta az, az érzés, hogy helytelenül cselekszik. Át kéne gondolja még egyszer az érzéseit, rendszereznie kéne a gondolatait, hogy vajon mit is akar, hová is tart, és hogy elég-e az, amit most kap. Mert azt már tudta, hogy milyen az, amikor valaki igazán szerelmes. S most be kellett vallja magának, hogy amit Cyranus iránt érez, az közel sincs ahhoz a mámorító szárnyaláshoz, amit akkor érez az ember, ha igazán szerelmes. Amit akkor érez, ha az öleli át, akire egész nap gondolt, aki után epekedett. Vajon mire elég az érzés, amit a férfi iránt érez? Kellemes társasághoz elég, de hosszú távú kapcsolathoz már nem is olyan biztos. Nagyot sóhajtva állt még mindig a kandalló előtt, és a hopporos kerámiát bámulta.
- Talán meggondoltad magad?
Harry állt az ajtóban, és egy gőzölgő kávés csészét tartott a kezében.
- Miért tenném? – emelte fel a fejét, és várakozóan nézett a férfira.
- Én nem tudhatom, tán szívesebben maradnál – mosolygott.
- Csak elgondolkodtam, de már indulok is. Kellemes Karácsonyt!
Ginny már bele is markolt a tálkába, és a tűzbe szórta a zöldes port. Mély lélegzetet vett, és anélkül, hogy a férfire pillantott volna, belépett a zöldes lángokba.

Harry morcosan fordult el az üres kandallótól. Volt egy olyan érzése, hogy ha nem szól közbe, talán a lány nem megy el. Egy pillanatra, mintha azt látta volna a szemében, hogy maradni akar.
- Én, és a nagy szám – morogta maga elé, és leült az asztalhoz, hogy elolvassa az aznapi újságot.
A nap hamar eltelt, egésznap vagy a gyerekekkel játszottak, vagy pedig egymást ugratták. Még egy hógolyó csatára is kimerészkedtek a csípős hidegbe. Molly beszélgetőpartnerre talált Andromédában, és a két nagymama, most az unokák mellett ücsörögve pletykálkodott. Sipor vezetésével a három házimanó szinte királyi ellátásban részesítette a társaságot.

Ginny csak annyi időre ugrott haza, hogy magához vegye a már előre bepakolt bőröndjét, és már újra a kandallóhoz lépett. Nem telt bele egy perc, és a Foltozott Üstbeli kandallóból lépett ki. Cyranus széles mosollyal jött eléje, és a karjaiba zárta.
- Már alig vártalak, olyan hosszúak a napok nélküled – suttogta a lánynak.
- Szia, már is itt vagyok – mosolygott a lány, de legszívesebben elmenekült volna.
Az volt a legrosszabb az egészben, hogy maga sem értette, miért érzi azt, hogy nem szabad ezzel a férfival töltenie az ünnepeket. Mintha bentről valaki azt kiabálta volna egyfolytában, hogy álljon fel, és vissza se nézve meneküljön. El ebből a világból, messze, ahol nincs se Cyranus, se Harry, de még egyetlen egy szál auror se.
Cyranus csak beszélt, és beszélt, miközben maga után húzta a lányt, és észre sem vette, hogy az a lelkesedés, ami átjárja őt, még szikráiban sincs meg a lányban.
- Egy kicsit várnunk kell, amíg aktiválódik a zsupszkulcsunk, addig beülünk ide a szemközti cukrászdába egy süteményre, vagy kávéra, amire csak akarod.
- Már ittam kávét – motyogta Ginny, miközben megpróbált lépést tartani a férfival.
- Semmi gond, akkor csak melegedünk, aztán indulunk is. Már mindent megszerveztem, a szállodában lefoglaltam a szobát, és majd holnap elugrunk meglátogatni a szüleimet is, mert megígértem nekik, hogy bemutatlak végre. Szóval azért nem fogunk unatkozni, de a mai nap a miénk lesz. Nem zavarhat meg senki – és közben egy csókot nyomott a lány szájára.

Megérkeztek a cukrászdába, és most egy asztalhoz telepedtek le. Ginny feje ketté akart repedni, fáradtan az asztalra könyökölt, és két kezébe temette arcát.
- A szüleim nagyon várnak, már régóta rágják a fülem, hogy vigyelek el hozzájuk, hát holnapra beígérkeztem, de ne aggódj, nagyon kedvesek tudnak lenni.
- Micsoda? – kapta fel Ginny a fejét. – Hova akarsz elvinni?
- A szüleimhez, már mondtam, de tényleg nem kell aggódj – nézett rá szeretettel a férfi.
Egy pincérnő két kávét lebegtetett az asztalra, és Ginny most gyorsan bögréje fölé hajolt. Kavarogtak benne az érzések. Miért pont vele történik ez? Már eleve ez a kettesben töltött hét sem tetszett neki, hát még a szülői vizit. Mit akarnak tőle? Csak nem? Lehet, hogy Cyranus komolyan gondolja a kettejük kapcsolatát? De ezt előtte nem kéne megbeszélniük? Nem akar elmenni, se szülőhöz, se szállodába, de a férfi annyira lelkes, hogyan mondja el neki? Nem érdemli meg, hogy megbántsa, viszont minél később teszi, annál nehezebb lesz mindkettejüknek. Merlinre Ginny már megint mibe keveredtél?
- Cyr, én beszélni akarok veled – nézett a férfira.
- Mondd édesem, hallgatlak – fordult hozzá kedvesen a férfi, és lerakta túl forróra sikerült italát.
- Ugye nem akarsz semmi komolyat a kapcsolatunktól?
Ahogy kimondta ezeket a szavakat, már tudta, hogy bizony igaza volt, Cyranus nagyon is komolyan vette a kettejük közti kapcsolatot. Rá volt írva az arcára.
- Komolyat? – kérdezett vissza a férfi.
- Miért akarsz bemutatni a szüleidnek? Nem kellett volna, ezt előre megbeszéljük? Nekem még korai bármi nemű elkötelezettség.
- Ez nagyon hivatalosan hangzott – dőlt hátra székén a férfi.
- Nem vagyok hivatalos, csak tárgyilagos. Nem akarok családtag lenni, és nem akarok férjhez menni. Tanulok, még fiatalnak érzem magam a családalapításhoz. Munkám van, amiben dolgozni akarok, nem azért jártam akadémiára, hogy aztán otthon ülve nézegessem az oklevelem. Én még nem akarom magam elkötelezni. Tehát még egyszer megkérdezem, ugye nem volt semmi komolyabb szándékod erre a hétre?
- A lánykérés komolynak számít? – nézett rá esdekelve a férfi.
- Merlin segíts! – nyögött fel a lány, de már meg is bánta, mert látta, hogy a férfinek nagyon rosszul esett. Sápadtan ült vele szemben, és az asztal lapjára letett szalvétát bámulta.
- Te nem gondolod komolyan ugye? És nem is fog megváltozni a véleményed. Ha igazán szeretnél, akkor nem halogatnád a dolgot, nem húznád az időt, mindenféle mondva csinált indokokkal.
- Cyr, én…- kezdte volna, de a férfi leintette.
- Azt hiszem, mindig is sejtettem, csak nem akartam tudomást venni róla. Nem én vagyok a nagy Ő ugye?
- Sajnálom.
- Ne tedd, nem a te hibád, nem ígértél semmit, nincs mit számon kérjek rajtad. Én viszont bolond voltam. Sejtettem, de elhessegettem a dolgot. Nem kellett volna. Csak azt nem értem, miért pont most? Talán történt valami?
Ginny lesütötte szemét, nem bírt a férfira nézni. Tudta, a másik nem ezt érdemelné. Hiszen annyira kedves, udvarias, és szereti is. Ezt is tudta. De valami mégis hiányzott.
- Hát persze, hogy történt valami – sóhajtotta a férfi. – Hát persze. De legalább most mondtad el, és nem akkor, amikor már az esküvőt szervezzük. Azt hiszem ezért hálásnak kéne, hogy legyek. Bár most mindenféle érzés kavarog bennem, de egyiknek sincs köze a hálához.
- Ne haragudj – kérlelte a lány.
- Nem haragszom – a férfi elővette erszényét, az asztalra dobta a két kávé árát, majd felállt.
- Légy boldog Ginny, remélem, megtalálod azt, akit ennyire keresel.

Ginny nézte, ahogy a férfi szomorúan még egy pillanatig áll az asztalnál, és tudta, hogy arra vár, hogy marasztalja, de nem volt rá képes. Nem tudott hazudni, pedig mennyivel egyszerűbb lett volna. Egy kellemes hetet eltölteni vele, menyasszonyként haza térni, és élni egy boldog, és teljes életet. Talán soha nem fog benőni a feje lágya, és talán soha nem fog kinőni az álmodozásból, de amíg csak egy kis esély is van rá, hogy az álma valóra válik, addig nem adja fel.
Cyranus lemondóan sóhajtott, majd magára hagyta a lányt. Ginny még sokáig ült ott, és azon gondolkodott, vajon most mihez kezdjen. Menjen vissza a Szellemszállásra, vagy az Odúba?
Végül is az Odúba hoppanált, ahol felment a szobájába, és a mágikus szerkentyűre bökve pálcájával, előhívta a bús, rekedtes férfihangot. Hallgatta a szerelmes férfi vallomását, és azt kívánta, bár az is így érezne, akire ő gondol. Szomorúan hallgatta az andalító dallamot, majd magára húzta kedvenc takaróját, és összegömbölyödött. Hányszor feküdtek ez alatt ketten, s kuncogva figyelték az ajtót, nehogy valaki rajta kapja őket. Mennyire boldogok voltak. Mi történt? Hova lett a boldogság? Mikor múlt el? Hogyan lett vége? Ki lopta el?
Észre sem vette, amikor elaludt.

Már sötét éjszaka volt, mikor felébredt. Magányosnak, és elhagyatottnak érezte magát. Felkelt, és korgó gyomrának engedelmeskedve lesétált a konyhába, de ott semmi ehetőt nem talált, főzni pedig nem volt kedve. Hát persze, hiszen a hetet a Szellemszálláson töltik, nem kellett étellel készüljenek. Lehuppant egy székre, és az ablakon keresztül kibámult a behavazott udvarra.
- Most mit tegyek? – morogta maga elé.
Csámpás somfordált mellé, és dörgölőzött neki a lábának.
- Hát téged, itt felejtettek, ha anya megtudja, hogy bent maradtál, abból nagy balhé lesz.
Kezébe vette a macskát, és cirógatni kezdte, de az felmászott az asztalra, és leült vele szemben, mintha arra várna, hogy öntse ki neki a lelkét.
- Mit gondolsz, mit kéne tegyek? – nézett a vörös macskára. A macska az ajtó felé nézett, majd vissza a lányra.
- Azt mondod, menjek vissza? Mi van, ha nem is akar látni? Már annyi mindenen keresztül mentünk, olyan bonyolult az életünk.
Felállt, és fel és alá sétálgatni kezdett a macska előtt, aki figyelte minden mozdulatát.
- Először én voltam oda érte, de az csak olyan, „Oda vagyok a hősömért” komplexus volt. De aztán később, amikor már őt magát is megismertem, akkor már tényleg belé szerettem. Szerinted bolond vagyok? – nézett a cicusra, aki erre, oldalra hajtotta fejét. – Kösz, legalább nem mondtál rá rögtön igent, ez is valami. És aztán ötödikben összejöttünk. Nem, ez így nem teljesen igaz, már előtte is éreztem, hogy jobban kedvel, mint előtte, de még remélni se mertem. Aztán megváltozott minden, és tudtam, hogy tetszem neki. Éreztem. Az a csók pedig, a meccs után! – álmodozva sóhajtott egyet, és visszaült a székre. – Felejthetetlen. Aztán persze minden a feje tetejére állt, és ő elhagyott, de akkor tudtam, hogy miért teszi, ha nem is értettem vele egyet, megértettem az indokait. Tudtam, ha kell, örökké várnék rá. De nem kellett olyan sokat várnom, visszajött hozzám egy év után, és én olyan, de olyan boldog voltam. Aztán megint elment – komorodott el. – Elhagyott, és én azt sem tudtam, hogy miért. Persze ma már másképp látom a dolgokat, de akkor, úgy éreztem, kiszakad a szívem. Tudod az dühített, hogy látta, hogy szenvedek, hisz bejárt órákra a köpenye alatt, de nem jött oda hozzám. Ez azt jelenti, hogy akkor már nem érzett irántam semmit? Vagy azt, hogy jobban félt az emberektől, mint amennyire szeretett engem? Nem tudom, látod, ez a baj, hogy nálunk minden olyan bonyolult. Mindig kedves velem, és néha rajta kapom, hogy bámul, vigyáz rám, és az, az éjszaka, ott az erdőben. Ha éltél már át gyönyörű éjszakát, akkor Harry karjaiban újra megtalálod. Az ölelése, a csókja. Mit tegyek? Legszívesebben rohannék hozzá, hogy vele legyek, de mi van, ha ő nem akar velem lenni? Akkor hogyan fogok tovább élni?
A macska újra az ajtó felé nézett, mire Ginny elmosolyodott.
- Tudom, már mire gondolsz, és nem is rossz ötlet. Te egy zseni vagy.
Egy csókot nyomott a cica kobakjára, majd miután kiköpködött pár macskaszőrt, elhatározta magát, az indulásra.

Felment a szobába, és bőröndjét magához véve kisétált a ház elé.
Nem sokkal később, a Szellemszállás hatalmas kovácsoltvas kapuja előtt állt, és az oroszlánokhoz szólt.
- Engedjetek be, én is vendég vagyok.
Az oroszlánok meghajtották fejüket, és a kapu lassan kinyílt. A kavicsos út ropogott a talpa alatt, de ő nem törődött vele. A ház mögé sétált, egyenesen a konyhai bejárathoz. A konyha üres volt, de a kamra tömve volt sültekkel, és kenyér is volt bőven, nem úgy, mint otthon. Mikor már a második csirkecombot is eltűntette, bőröndjével maga előtt elindult, hogy visszatérjen szobájába.

A szobába beragyogott a hold, és a fehér bútorok szinte ragyogtak a fényében. Mosolyogva fordult körbe, majd kiment a folyosóra, és meg sem állt a lépcsőforduló melletti ajtóig. Óvatosan lenyomta a kilincset. Nem volt zárva, az ajtó halkan, résnyire kinyílott. Már látta a baldachinos ágyat, és a benne fekvő alakját. Körbepillantott, majd belépett, és behúzta maga mögött az ajtót. Itt is hófehér volt minden bútor, mintha csak az ő szobájának párjába lépett volna be. Már az ágy mellett állt, és a fehér függönyt akarta félrehúzni, mikor egy pálca kandikált ki a drapéria ráncai közül, és rámeredt.

- Ki vagy? – hallotta a hangot.
- Ne aggódj, nem akarlak megenni – súgta vissza, mire a függöny szétnyílt, és Harry nézett rá csodálkozva.
- Gin? De te elmentél, most mégis itt vagy? Hogyan? Mikor jöttél vissza?
- Biztos, hogy beszélgetni akarsz velem? – suttogta, és férfi szájára tette mutató ujját, mire az egyszerűen magával rántotta az ágyba. Hallotta a függöny reccsenését, de nem érdekelte. Élete egyik legboldogabb éjszakáját készült eltölteni a férfival, akit szeretett. A csókok és a simogatások olyan ismerősek voltak, mégis annyira újak, és vadítóak. Nem tudott betelni a kedves illatával, ízével. Érezni akarta, minél mélyebben, minél többször. Beletúrni a kócos fekete hajtincsekbe, végig simítani izmos hátát, és hagyni, hogy azt tegyen vele, amit csak akar. Megnyílni, és odaadni magát neki, úgy ahogy régen. Ahogy annak idején megnyíltak egymásnak, ahogy régen egymáséi voltak. Szeretni, és szeretve lenni. Csókkal, és simogatással válaszolni minden egyes csókra, és becéző mozdulatra. Sóhajjal a sóhajra. Csendesen suttogni a nevét, vagy éppen sikoltva kiáltani a csendbe. Ez az éjszaka csak az övék volt, csak rájuk várt. Mindent adtak, és még többet kaptak.

Ginny arra ébredt, hogy fázik. Meztelenül feküdtek egymás mellett, szorosan ölelve egymást. Takaró nem volt rajtuk, az valahol elkeveredett a nagy felhajtásban, és most dideregve bújt a férfihoz.
- Fázol? – hallott Harry hangját, és már érezte is, hogy az felkel, és matat valamit az ágy mellett. Nem telt bele sok idő, és a férfi paplanja már rájuk is borult. Harry magához húzta, adott neki egy puszit, és újra visszaaludt, amin nem is csodálkozott. Nem lehetett panasza a teljesítményére. Fáradhatatlannak bizonyult. Hallgatta a mellette fekvő egyenletes szuszogását, de ő már nem tudott visszaaludni. Lelkiismeret furdalása volt. Sajnálta Cyranust, mert ő biztosan nem ezt érdemelte volna, de szégyellte is magát, mert ha eljön a reggel, és valaki megtudja, hogy ő Harryvel töltötte az éjszakát, akkor abból botrány lesz. Tegnap még Cyranus, ma meg Harry? Nem ez nem lehet. Valamit ki kell találjon. Most rögtön visszaoson a szobájába.
Kimászott a paplan alól, és megkereste ruháját, majd felöltözött, és már indulni készült, mikor Harry felébredt.
- Gin? – nézett kábán a lányra. – Hova mész?
Ginny csak nézte a félig alvó férfit, majd elmosolyodott, és előhúzta pálcáját. Harry szemében látta, már tudja mi fog most történni, de nem védekezett. Csak ült, és nézte a lányt.
- Gin? Biztos, hogy ezt akarod?
- Exmemoriam – mondta ki a varázsigét, mire Harry szemei lecsukódtak, és visszazuhant párnájára. – Ne is emlékezz a ma éjszakára. Álmodj szépeket – hajolt közelebb, és csókolta meg a férfi száját. – Velem – tette még hozzá.

Halkan osont végig a folyosón, majd magához vette bőröndjét, úgy döntött, még sem marad, és kiosont a házból. Már az Odú nappalijában ült, mire végre megnyugodott, hogy nem vette észre senki, ezt a kis kiruccanását. Mosolyogva bújt be az ágyába, és szerelméről álmodott. Pont úgy, ahogy Harry e percben, Anglia másik felén Ginnyről álmodott.

Mégis volt valaki, aki tudta, hogy gazdájának ezen az éjszakán vendége volt, de ő, nem mondta volna el senkinek, a világ minden kincséért sem. A varázslók és a szerelmi ügyeik nem tartoztak rá. Különben is olyan furcsa népségek.

Harry Potter vidáman ébredt. Először a leszakadt függönyt pillantotta meg, majd a letúrt lepedőt, és fejét vakargatva gondolkodott. De aztán mindezt betudta annak a vad, és csodaszép álomnak, melyet az éjjel álmodott. S ha mindez csak ábránd is volt, azért a jókedve meg maradt.
Vidáman köszöntötte barátait, akik már az ebédlőben reggeliztek, és az egész napja olyan felhőtlenül boldog volt. Talán a karácsony szelleme érintette meg a lelkét, vagy csak a nosztalgikus családi hangulat, nem tudta, de egyben biztos volt, soha többé nem fog magányosan karácsonyozni. Ettől a naptól kezdve, Harry kedvenc ünnepe lett a karácsony.

Ám a napok gyorsan teltek, a karácsonyi szünet véget ért, és lassan eljött a búcsú pillanata is. Harry magányosan állt a kandalló előtt, amiben eltűnt az utolsó Weasley családtag is. Hirtelen minden olyan csendes lett, és megint azt érezte, hogy nagyon egyedül van. Felment a szobájába, és végig dőlt az ágyán. Csak bámulta ágyának függöny borításos tetejét, és azon morfondírozott, hogy talán tényleg meg kellett volna kérje Cho kezét, akkor most nem lenne egyedül. De a következő pillanatban már el is vetette, az ötletet. Tudta, soha nem tudná úgy szeretni Chot, mint azt a bizonyos vörös hajú démont, aki visszatért minden éjszaka az álmaiban. Minden éjjel vele álmodott, és ezeket az álmokat nem adta volna, egyetlen valós asszony szerelméért sem.

Ginny a konyhában ült, és csámpással éppen vacsoráztak. Az olajos hal már fogyóban volt, de láthatólag a macska még evett volna még.
- Nem kapsz többet, már így is kövér vagy. Mit fog szólni Herm, ha haza ér, teljesen elhíztál ez alatt a pár nap alatt. Menj, fogj egy törpét, ha még éhes vagy – zavarta le a cicát az asztalról, mire az, sértődötten nyávogva tovább állt.

Ekkor hallotta meg a nappaliból beszűrődő hangokat. Bekapta az utolsó falat kenyeret, aztán felállt és kilépett a konyhából.
Családja egymás után, szépen sorban lépett ki a kandalló zöld lángjaiból.
- Ginny, te már itthon vagy? – ment oda hozzá édesapja. – Bánhatod, hogy nem voltál velünk, isteni volt a szilveszterünk, a bátyáid kitettek magukért. Látnod kellett volna azt a tűzijátékot.
- Biztos szép volt – ölelte át apját, aztán pedig Fleurehöz lépett, és elvette kezéből kislányát, majd a kanapéra ültetve vetkőztetni kezdte.
- Köszi – hallotta sógornője hálálkodását.
- Jesszusom, Csámpás! – hallotta meg Hermione hangját. – Hogy te mennyit híztál, megetted az összes törpét?
- Bár úgy lenne – sóhajtotta Molly, és közben fürkészve nézett lányára. – Te mióta is vagy itthon?
- Már egy ideje – legyintett, és minden figyelmét arra összpontosította, hogy megszabadítsa Vicet a sapkájától, mely a kislány türelmetlen fejrázásának köszönhetően, most már egy szép nagy csomóval büszkélkedhetett.
- Mégis mióta? – állt meg felette anyja.
- Ne mocorogj már annyit Vic – nyugtatta a kislányt, mire az ránézett, ő pedig végre meg tudta szabadítani sapkájától. – El sem mentem – vetette oda félvállról.
- Micsoda? Ginny?
- Nem kell aggódni, semmi bajom nincs.
- És Cyranus? Talán történt vele valami? – kapta a szája elé kezét Molly.
- Ja, az, hogy a húgom kirúgta – vigyorgott Ron. – Már épp ideje volt, az idegeimre ment.
Hermione oldalba bokszolta, így gyorsan elhallgatott.
- Tényleg szakítottunk – ült le a kanapéra, ahonnan Vic már felpattant, és most Csámpás farkát húzva rohant a menekülő macska után. – Nem akarok férjhez menni, szülőket megismerni. Én még tanulok, nem vagyok erre felkészülve.
- Megkérte a kezed? – sápadt el Molly.
- Nem, mert még idejében leállítottam. Még nem akarok családot. És különben sem ő volt az igazi.
- Akkor miért nem jöttél vissza? Harry biztosan nem haragudott volna meg érte – ült le mellé Hermione.
- Egyedül akartam lenni, végig kellett gondoljam az életem, és hogy mit akarok vele kezdeni.
- És, végig gondoltad? – kérdezte Luna.
- Igen, jó volt egy kicsit egyedül.
- De mégis karácsonykor? – ráncolta homlokát Molly.
- Nem volt karácsonyi hangulatom, és ez így kapóra jött. Nem vagyok szomorú, nehogy azt higgyétek, csak egyelőre fontosabb dolgom is van, mint férjhez menni, és azon ábrándozni, hogy milyen lett volna, ha auror maradok.
- Szóval, először egy kicsit élni akarsz, dolgozni, és majd csak aztán mész hozzá Cyranushoz? – kérdezte Charlie.
- Cyranushoz nem megyek hozzá, majd talán jön valaki, akit tényleg szeretni tudok. Még várok az igazira – mosolyodott el, majd búcsút intett, és meglepett családját faképnél hagyva, felment a szobájába.

- Csak nehogy az igazi már elsétáljon addigra – morogta Molly maga elé, és kiment a konyhába, hogy végre újra otthon érezhesse magát. Szép volt, és jó Harrynél a karácsony, de azért az otthont, nem lehet felcserélni semmivel.

Ginny az ágyán ült, és a fényképet nézegette. Harry mosolyogva öleli át, és ő boldog. Majdnem annyira, mint egy hete, azon az éjszakán, mikor beosont a férfihez. Milyen csodálatos éjszaka volt.
Magához szorította a képet, és végig dőlt az ágyon. Már tudta, hogy mit akar az élettől, és azt is tudta, hogy hogyan fogja elérni azt.