17. fejezet-> Álmomban igazat mondott
Főnixcsajos 2007.10.05. 19:16
Felrohantam a szobába. Még ott találtam Miát. Épp szemceruzát tett magára. Az ajtónyitódásra megfordult. Mikor látta, én vagyok az, visszafordult.
- Azt hittem nem is jössz - felelte a tükörben nézve engem. – Aludtál?
- Igen! Honnan tudod? - kérdeztem meglepetten, meleg ruhát keresve magamnak.
- Kócos a hajad. És csak akkor vagy kócos, ha alszol. Na kész vagyok! - Mia olyan lendülettel felpattant a székből, hogy majdnem elesett.
Én közben találtam magamnak ruhát, átöltöztem, és mentünk is a tükör elé. Útközben nem találkoztunk senkivel. Mia ment elől, én kicsivel utána. Beszélgettünk. Már fordultunk volna be a tükör elé, amikor Mia megtorpant. Én is megálltam egy pillanatra. Mia visszafordult, és kicsit arrébb vonszolt.
- Mi van? - kérdeztem kicsit mérgesen.
- Lily, ne húzd fel magad! És attól még gyere el - megforgattam a szemem. – Lily, James és Hilda is ott vannak a többiekkel.
- Mi?!
Kilestem a folyosófordulónál. Valóban ott álltak kézen fogva, Hilda babusgatta Jamest, aki tűrte, és néha viszonozta. Megsemmisülten vetettem a hátam a falnak, majd guggoltam le annak tövébe. James igazat mondott volna az álmomba? És ha igazat mondott, akkor ma este tényleg ki fog derülni valami? Na jó, álljunk meg! Lehet, hogy ez egy egybeesés. Egy véletlen egybeesés. De van ilyen egybeesés? Ó, semmit nem értek! Miért ilyen bonyolult minden? Most ilyenkor mit kellene tennem? Vágjam be a sértődöttet és forduljak vissza? Verjem meg Hildát, vagy esetleg Jamest?
- Lily - térített magamhoz Mia. Ránéztem. – Ugye, attól még jössz?
- Persze, megyek! Miattuk nem fogom megváltoztatni az esti programom!
- De Lily, ha nem akarsz, akkor ne gyere! És ha… ugye nem csinálsz jelenetet? – aggódva nézett rám.
- Olyannak ismersz? – Küldött felém egy „bizony igen” pillantást, majd elindultunk.
Kicsit sóhajtottam, mikor megláttam ott mindenkit. Hozzászokhattam volna már a látványhoz, James és Hilda egymás kezét fogták. Hát, úgy látszik, ezt nem fogom soha megszokni. Na de nem baj, nekem is akadnak kérőim. Amint odaértünk Mia és Remus csókkal köszöntötték egymást. Hosszú is volt az a pár óra, mosolyodtam el halványan. Sirius és Rachel kivételesen nem voltak egymásban elveszve. Rachel odaállt hozzám, és a fülembe súgott.
- Jaj, Lily, ne haragudj! Sirius megemlítette Jamesnek, hogy este lemegyünk Roxmortsba. Hilda is ott volt, és jönni akart.
Sirius bűnbánóan nézett rám. Mint egy kiskutya. Megráztam a fejem, jelezve, semmi baj.
- Akkor indulhatunk? - kérdezte Remus.
- Persze - mondta Frank.
Átmásztunk a tükör mögé, szépen sorban mindenki bemászott a nyíláson. Megint libabőrös lettem, kicsit hideg volt benn. Páran elmotyogtunk egy „Lumos!”- t, majd mentünk tovább. Hilda odajött hozzám.
- Remélem nem baj, hogy mi is jöttünk - kezdte mézes mázos hangon. – Olyan régen jártam lenn a faluban! De ha gondot jelentünk, természetesen visszafordulunk!
Menten leütöm, ha valaki más nem teszi meg! Cinikusan feleltem.
- Ó, szívem, dehogy is! Nekem nem jelent gondot elviselni azt a kétszínű pofádat, de más nevében nem nyilatkozhatom! - Hilda szeme vészjóslóan csillant. – Jaj, nem akartam belegázolni abba az érzékeny szívedbe!
- Hova gondolsz, Lily? Nekem nem lehet! Nekem csak James szavai hatnak a szívemre! Azok a szerelmes szavak… Ó, ne haragudj! Olyan tapintatlan vagyok! De az a szerelem… Na de hanyagoljuk a témát! Örülök, hogy nem zavarunk! Hidd el nekem, jó barátnők leszünk!
- Nyugodtan mond tovább, engem aztán nem zavar! Hogy mi barátnők leszünk? Azt nem hiszem, ugyanis TE egy hülye liba vagy, ellenben én, majdnem iskola első. És persze, te beéred James társaságával, és kérdem én, mi értelme lenne neked barátnő, mikor le sem szakadsz a pasidról?
Ezzel otthagytam őt. Láttam a döbbent és egyben dühös, bosszúálló tekintetét. Előre mentem, ahol Alice és Frank volt. James hátul volt, Sirius társaságában. Elbeszélgettük az utat, de az ujjaimat megint nem éreztem. Mondhatni, lefagytak. Menet közben elgondolkodtam. James kicsit furcsán viselkedik. Nem tűri maga mellett Hildát, többet van a Tekergőkkel, többször éreztem magamon a tekintetét. Hilda nem akart hisztit, ezért odament a lányokhoz. De rájuk mindig lehet számítani. Annyira sértegették, gúnyolódtak rajta, szóval megmutatták a neki, hogy utálják, hogy Hilda valósággal tüzet okádott. Nem a szó szoros értelmében, de majdnem. Odament a párjához, aki nem szívesen, de megtűrte maga mellett. Kerek egy percig. Aztán James mellém jött, és némán ballagtunk egymás mellett. Jó volt érezni, megint itt áll mellettem. Az álom nem hazudott? James kereste velem a szemkontaktust, de én nem igazán viszonoztam. Végtére is becsapott, és idepofátlanodik, miközben itt a barátnője! Lassabban lépkedtem, végül Rachel mellett mentem az út további részében.
Végre beléptünk a Három Seprűbe! Meleg, meleg, meleg, meleg! Gyorsan elfoglaltam két asztalt egymás mellett, remélve, az a két lábon járó sárkány, nem ide ül. De ideültek.
- A fiúk maguknak vajsört vesznek - mondta, majd leült MELLÉM! – Azt mondtam, nekünk vegyenek mézbort. Annál nincs is jobb.
- Honnan vetted azt, hogy szeretjük a mézbort? – kérdezte élesen Rachel.
- Nem tudom, szeretik vagy sem, de ha nem majd én örömmel megiszom!
Ezt a pofátlan….!
A fiúk megjöttek az italokkal. Mindenki helyet foglalt a maga kis párja mellett. James is leült hozzám! Kérdően néztem rá. Ő csak megsimogatta a kézfejem, és melegen nézett rám. Remegni kezdtem. Felpattantam, és leültem egy székkel arrébb, Peter mellé. Most arra a székre ült le, ahol én ültem pár másodperccel ezelőtt. Hilda is eggyel arrébb csusszant.
- Ha mindenki elfoglalta végre a helyét, akkor talán koccinthatnánk is - szólt közbe Frank.
- Bizony! Ki vagyok száradva egy kis alkoholra!
Néhányan nevettek Sirius mondatán. Felemeltük a poharainkat, korsóinkat, majd koccintottunk. Mindenki a másik szemébe nézett, mikor a két pohár egymáshoz ért. Hildával nem koccintottam. Potterrel sem akartam, de addig nem hagyott békén, míg nem koccintok vele. A poharat néztem, nem a szemét. De nem tudom hogyan, mégis a szemébe néztem. Olyan máshogy nézett! Máshogy nézett, mint máskor. Olyan volt, mintha ismét az a James lenne, aki a nyáron eljött hozzám, aki megcsókolt ott a seprűn. Egyszóval láttam valamit a szemében, amit már néhány hete nem. Biztos csak képzelődöm!
Elkaptam a tekintetem, de előtte gyorsan koccintottam vele. James erre mérges lett, dühösen fújtatott egyet. Hilda áthajolva fölöttem, a párocskájával akart koccintani.
- Gyere, James, koccintsunk mi is - szólt.
- Veled én nem koccintok – mondta hűvösen, undorodva. – És mást sem csinálok veled!
Kínos csönd támadt az asztalnál. Minden jelenlévő pillantása a két ember között vándorolt. Sirius, aki épp itta a rég várt alkoholt, a száján kifolyt egy kis vajsör, és ismét majd megfulladt. Ez nála szokás lesz? Mindenesetre próbálta legyőzni, mert hallani akart mindent. Nekem James feleletére gyorsabban dobogott a szívem.
- Mi? Ezt hogy érted? - Hilda szeme szikrákat szórt, kezét a zsebébe helyezte.
- Tudod te nagyon jól, miről beszélek, ne add az ártatlant! Ne próbálkozz az átkoddal, már nem hat rám! - Hilda kétségbeesetten nézett Jamesre. – Itt az ideje annak, hogy megtudjátok, miért is voltam együtt ezzel a….
- HALLGASS! - vágott közbe hisztérikusan.
- Miről beszélsz, James? - kérdezte Rachel, sejtve a választ. A szeme csillogott, reménykedve, neki igaza lesz.
- Arról, hogy Hilda feltalált egy újfajta átkot. Hasonló az Imperius átokhoz, csak erősebb annál. Rajtam is használta. Kényszeríttet arra, hazudjak Lilynek - itt rám nézett -, nektek és mindenkinek.
Gyorsabban vettem a levegőt, a szívem iszonyatosan gyorsan vert, vártam a folytatást, mint mindenki más. Síri csendben hallgattuk Jamest. Hilda közben próbált közbevágni, senki nem figyelt rá. Fájni kezdett a szívem a sok érzéstől, ami akkor bennem volt.
- Rám nem hat az Imperius átok, a fiúk nagyon jól tudják, de ez erősebb volt annál. Sokkal erősebb. Ennyi időmbe telt, mire meg tudtam törni az átkot. Az álmon keresztül próbáltam elmondani Lilynek, mi folyik itt, de nem hallgatott meg.
Megszeppenve bólintottam. Olyan hülye vagyok! Miért is hittem neki, mikor azt mondta, nem szeret? Miért nem voltam képes meghallgatni egyszer sem? Jól éreztem, szeret, de nem voltam biztos se benne, se a megérzéseimben, se a szerelmünkben! Minden annyira egybevág! Más volt a tekintete, álmomban olyan volt, mint máskor…
- Nem igaz! Aljas rágalom! Ne higgyetek neki! - Hilda, mint az őrült, úgy toporzékolt.
- Neked higgyünk?! - kérdezte mindenki egyszerre, az én kivételemmel. Én csak Jamest bámultam. Ő is engem nézett. Ő dühösen, mert nem hittem neki, ugyanakkor egy „na én mondtam” nézéssel. Én bocsánatkérően, szégyellve magamat, és fájdalmasan.
- Tudtam én, hogy nem vagy normális - mondta Sirius Hildának. A lány a sírás határán volt.
- Nem igaz! Hazudik! Soha nem csinálnám ezt vele! Ő találta ki! – ordította.
- Elnézést, de záróra, és nagyon nagy hanggal vannak! Kérem, távozzatok! - Madam Rosmerta így tessékelt ki mindenkit. Most ki kell mennünk a hidegbe!
|