VI. C’est la vie

James döntését háromnegyedes többséggel mindenki elfogadta. A következő egy-két napban néhányan piszkálták Lilyt, hogy bundával lett csapattag, de a teljesítménye nyilvánvaló volt, és emellett szinte minden griffendéles szerette a lányt, így a piszkálások ideje nem tartott sokáig.

A következő héten minden diák ment a házvezető tanárához a beígért beszélgetésre. Az időpontok beosztása a válogatás napján, szombaton kerültek ki a Griffendél-torony hirdetőtáblájára. Ez alapján Samantha Bennet egy rúnaismeret órán, Lily Evans bűbájtan kellős közepén, Elizabeth Rex bájitaltanon, Alice Cooper pedig gyógynövénytanon látogatott McGalagonyhoz a tanári szobába.

Lily a nevezett időpontban kissé rezignáltan érkezett, mert aznap reggel kapott édesapjától egy levelet.

„Kedves Kislányom!

Remélem jól megy a tanulás, és jól érzed magad az iskolában. Tudom, furán hangzik ilyet írni, hiszen már hetedik éve jársz oda, de annyira elképzelhetetlen számomra a Te Roxfortod.

Ha azt mondom, hogy büszke vagyok arra, hogy bekerültél a kviddicscsapatba, vagy hova, sokat tévedek? Nyáron, amikor együtt játszottunk, mindig figyeltelek, és láttam, nagyon ügyes vagy.

Ha még nem volt a válogatás, sok sikert kívánok Neked, ha már volt, és nem lettél tag, hívd meg egyszer hozzánk azt a Potter gyereket, majd megmutatom neki, mit jelent a mugliknál az, ha vérig sértik az ember lányát…

Most pedig kénytelen leszek egy kicsit elszomorítani. A jövő hét elején átcsoportosítják az egységünket, és eggyel közelebb kerülök a fronthoz. Egy hónap múlva, vagyis november közepén, több mint valószínű három-öt hetes szolgálatra kikerülünk a frontra.

És szívem, kislányom, Lilykém, most figyelj rám! Te már szinte felnőtt vagy, és ugyanolyan őszinteséggel fogok most írni Neked, mint ahogyan eddig kizárólag édesanyádnak írtam. Amit mondani fogok, ne árnyékolja be a napjaidat, tudom, nehéz, de fogadd el! A nélkül nem fogod soha megérteni. Hidd és fogadd el azt, amit most írni fogok!  

A háború itt szörnyen kegyetlen. Nem hittem volna, hogy valaha ezt mondom, de most úgy érzem, ha tényleg kikerülünk a frontra, nincs sok esélyünk… Kislányom, ha valami bajom lesz, ha meghalok, tudnod kell, hogy én mindig szerettelek! Ha nem látlak többet, ha nem simogathatom meg többet a puha kis hajadat, ha nem nézhetek többet azokba a ragyogóan smaragdzöld szemeidbe, tudd, hogy bármit teszel, bárhova jutsz, bárki mellett leszel boldog, én mindig büszke leszek rád!

                                                                                                                                            Apa   

Kelt:

Egy olyan ország, olyan vidékén, ahova remélem, soha nem jutsz el,

1976. október 12.”

Lily percekig csak mereven bámult maga elé a Nagyteremben. Többen szóltak hozzá, ő nem felelt, csak egyszer felpattant és elszaladt. Senki nem tudta mi a baja. James szíve szerint, már futott volna is, de tudta, Lily még nem bízik benne ennyire. Alice nem volt jelen, így csak Sam és Liz, rohant. Ismerték barátnőjüket, a hetedik emeleti folyosóra viharzottak, ahol háromszor villámgyorsan elmentek egy fal előtt Lilyre gondolva, majd beléptek a Szükség Szobájába.

Nem tévedtek. A vörös hajú lány egy ablak előtt ült, remegve, közben hangtalanul sírt, folytak az arcáról a könnyek. Kezében egy képet szorongatott, mely egy szintén vörös hajút ábrázolt, egy férfit, katonaruhában. A lány édesapját.

Sam és Liz nagyon megijedt. Tudták, hogy Lily apja éppen szolgálaton van, azt is, hogy hol.

Nem szóltak semmit, csak szorosan átölelték zokogó barátnőjüket. Hagyták, hadd sírja ki magát.

Sokáig ültek így, mire Lily végre megnyugodott.

- Apa él. De azt írta, hogy hamarosan olyan helyre vezénylik őket, ahonnan nincs menekvés, alig van esélyük… - újra könnyezni kezdett. – Azt írja, fogadjam el, hogy lehet, hogy soha többet nem láthatom, de nem tudom… - suttogta.

Barátnői könnyekkel a szemükben néztek megértően lányra. Már többször jártak az Evans-házban, és Mr Evansszal is többször találkoztak már, akit egy nagyon kedves embernek ismertek meg,

Nem tudták, mit mondjanak. Samnek volt annyi esze, hogy három jó erős csésze teára gondoljon, és egy enyhébb nyugtatóra, ami meg is jelent. Mindhárman megitták, Lilyvel meg bevettették a tablettát.

Amire mindenki megnyugodott, az első óráról kicsöngettek. Menniük kellett, mert második órájuk már volt.

Alice szünetben tudta meg, mi történt, de úgy döntött, majd este beszél erről Lilyvel, napközben nem akarta még inkább elszomorítani az amúgy is letört, de nagyjából nyugodt lányt.

A délutáni beszélgetésre kissé rezignáltan érkezett.

McGalagony ránézett, de úgy döntött, nincs hozzá köze, hogy mi kavarta fel a kedvenc diákját.

- Nos, Ms Evans, üdvözlöm. Foglaljon helyet!

A lány így tett. Professzora végig mutatott az asztalán található sok-sok felvételi tájékoztatón és könyvön, majd így szólt.

- Kedves Lily, biztos vagyok benne, hogy tudja, hova szeretne menni, és abban is biztos vagyok, hogy reális az esélye az odavaló bejutásra, de van néhány javaslatom Önnek is.

Nos, hova is szeretne menni?

- Az Aurorképző Akadémia és a Szent Mungó Gyógyítóképző Kollégium között hezitálok. A Professzor Asszony szerint melyik lenne inkább nekem való? – kérdezte halkan.

- Önt ismerve inkább az Aurorképzőre voksolnék, mert van magában tűz, melyet olyan jól takar, és az a tűz egy aurorban különös erény.

- Gondolja, tanárnő?

- Nem gondolom. Tudom.

Lily arcán egy halvány mosoly jelent meg.

- Köszönöm.

- Igazán nincs mit. Egyébként elég jól ismerem magát Lily ahhoz, hogy biztos legyek abban, hogy nem szeretne feltétlenül három évig járni az Akadémiára. Jól gondolom?

- Tökéletesen, tanárnő.

- Tehát. Idén az Akadémia meghirdetett a Roxfort számára egy ösztöndíjat. A hetedévesek közül négy nagyon tehetséges diáknak egy hétvégére afféle nyílt napokat tartank, ahol megismerhetik az Akadémiát belülről, néhány órát megnézhetnek, ilyesmik. Emellett felmérik az akkori tudásukat, amelyből egy kis számítást hajtanak végre, majd megállapítják, hogy milyen ösztöndíjat tudnak biztosítani a diák számára, mely alapján rövidebb idő alatt végezheti el az Aurorképzőt. Természetesen nemcsak négy diák kaphatja meg a díjat, de most a négy legjobbat hívják. Az egyik feltétlenül Ön lenne. 

- Tessék?

- Jól hallotta. Ha van hozzá kedve, az a bizonyos hétvége decemberben lesz, szünet előtt másfél héttel. Van kedve?

- De még mennyire!