| Harry Potter és a Félvér Herceg: 72.o. Harry ránézett a varázslóra, de nem felelt. Lumpsluck viszonozta pillantását, s ezúttal nem csak a villám alakú heget, hanem Harry arcának többi részét is szemügyre vette. - Hasonlítasz apádra.- Igen, mások is mondták már.
 - De a szemed...
 - A szemem az anyámé, tudom.- Harry annyiszor hallotta ezt, hogy kezdte nagyon unni.
 - Hm. Hát igen- folytatta elmélázva Lumpsluck.-Tudom, helytelen, ha egy tanár favorizál egyes diákokat, de bevallom, ő a kedvenceim egyike volt. Mármint az édesanyád, Lily Evans- magyarázta Harry kérdő pillantását látva.- Kevés olyan tanítványom volt, mint ő. Eleven volt, vidám. Elragadó kislány. Mindig mondtam neki, hogy az én házamban lenne a helye. És milyen szemtelen válaszokat kaptam erre!
 - Melyik volt az ön háza?- A Mardekár vezető tanára voltam- felelte Lumpsluck.- Hé, hé!- folytatta sietve Harry arckifejezése láttán, s figyelmeztetően felemelte virsliujját.- Ne rój meg érte! Gondolom, te is griffendéles vagy, mint anyád volt. Hát igen, egy család egy ház.
 73.o - Anyád, ugyebár, mugli születésű volt. El se akartam hinni, amikor hallottam. Lefogadtam volna, hogy aranyvérű, olyan brilliáns tehetsége volt.[...] - Csak ne hidd, hogy előítéleteim vannak!-szabadkozott.- Isten ments! Mondom, édesanyád volt az egyik kedvenc tanítványom! 186.o. -Meg van a győztes! -kiáltott fel.- Kitűnő, Harry, csodálatos! Istenemre mondom, örökölted anyád tehetségét, Lilynek arany keze volt!  361.o. Te se mész a szomszédba szemtelenségért, fiam!-hahotázott azzal felemelte a követ Harry tenyeréről, és megmutatta a csoportnak. - Olyan vagy mint anyád...
 362.o.
 -Öntörvényűség és egyéni gondolkodásimód: ez jellemzi az igazi bájitalfőzőt!- folytatta a lelkendezést Lumpsluck, mielőtt Harry felelhetett volna Hermionénak. - Az édesanyja is ilyen volt, ő is mindig intuitív módon oldotta meg a problémákat. Kétség sem fér hozzá Lilytől örökölted a tehetséged, Harry. 464.o. ...- Az a drága boszorkány... az a derék varázsló... istenem, de rémes... [...] ... de rémes- motyogta Hagrid, majd bozontos fejét oldalvást hajtotta, és a következő pillanatban már hangosan hortyogott. [...]
 - Bocsánat- szólt mentegetőzve [Lumpsluck]. - Sose volt hallásom.
 - Hagrid nem az énekéről beszélt, professzor úr.- jegyezte meg csendesen Harry.- Hanem a szüleim haláláról.
 - Oh... - Lumpsluck elfolytott egy böffentést. - Vagy úgy... Hát, igen, az... az valóban rémes história. Rémes... rémes...[...]
 - Te... te nem emlékszel rá, hogyan történt, ugye?- dörmögte végül sután.
 - Nem... csak egyéves voltam, amikor meghaltak.- felelte Harry, s rábámult a Hagrid horkolásának szelében lobohgó gyertyalángra.- De az utóbbi években sok mindent megtudtam arról az esetről. Apám halt meg előbb. Tudta?
 - Nem... nem tudtam- motyogta zavatan Lumpsluck.
 - Hát igen... Voldemort megölte őt, aztán a holttestén átlépve elindult anyám felé.
 Lumpsluck összeborzadt, de úgytűnt képtelen levenni a tekintetét Harryről.
 - Azt mondta anyámnak, álljon félre- folytatta kíméletlenül Harry.-  Neki nem kellett volna meghalnia. Voldemort csak velem akart végeni. Anyám megmenekülhetett volna.
 - Uram isten- motyogta Lumpsluck.- Nem is akarta... Nem kellett volna... borzalom...
 - Ugye?- Harry szinte suttogott.- De anyám nem mozdult előlem. Apa akkor már halott volt, és nem akarta, hogy én is meghaljak. Könyörgött Voldemortnak, de az csak nevetett...
 466.o. - Elég!- fakadt ki Lumpsluck, és védekezően felemelte remegő kezét.- Hagyd abba kedves fiam, elég volt... öreg vagyok én már ehhez... nem akarom hallani...
 - Bocsánat, elfelejtettem- hazudta a Felix Felicis sugallatára Harry. - Maga kedvelte anyát, igaz?
 - Kedveltem?- Visszhangozra könnyben úszó szemmel Lumpsluck.- Őt nem lehetett nem szeretni... a bátorságát... a humorát... szörnyű, hogy ilyen végetért...
 - Maga mégsem akar segíteni a fiának- mondta keményen Harry.- Anyám feláldotzta az életét,de maga egy emléket is sajnál tőlem...
 [...]
 - Talán nem akarja, hogy megbűnhődjön a varázsló, aki megölte Lily Evanst?
 - Jaj, Harry, dehogynem akarom, csak...
 [...]
 467.o. - Te jó fiú vagy...- szólt rekedten Lumpsluck. Könnyei legörültek kövér orcáján, és eltűntek harcsabajusza sűrű erdejében.- És anyád szemével nézel rám... Kérlek, ne vess meg azért, amit az emlékben látsz majd...
 |