Madam Pomfrey, tekintve a sok visongó látogatót, úgy döntött, meggyógyultam és mehetek vissza a körzetembe.
Az élet pedig úgy, ahogy visszaállt a régi kerékvágásba. A lányok nem mondták, mit láttak a ládában, nem is kérdeztem tőlük, ők viszont kifaggattak engem, és amikor elmeséltem, amit Sirius mondott, hogy „egyszer leszek szerelmes az életben stb.” vagy fél óráig visítoztak. Mint az őrültek. Mégis mi ebben a jó? Egyszer leszek szerelmes. Na és? Remélem még van pár évem addig, ugyanis ha a jóslat igaz- amit erősen kétlek- akkor arra az egyénre úgy kellesz vigyáznom, mint a hímes tojásra. Mondjuk miután Sirius volt olyan rendes és elmondta azokat a dolgokat a gyengélkedőn, az egész nem érdekelt tovább. Egyszerűen nem hittem el.
Persze. Méghogy menekülök a boldogságtól. Aha. Meg mire rájövök a hibámra, késő. Nincs is hibám! Ilyen jellegű legalábbis tuti nincs. A többivel meg együtt tudok élni.
Estére sikerült elhitetnem magammal, hogy az egész csak ostoba illúzió volt, semmi más. Végtére is; az ember saját maga irányítja a sorsát, és nem beteljesíti, mintha előre meg lett volna írva! Én ebben hittem. Jóslástanra is pont azért nem jártam, mert egyszerűen képtelen voltam bevenni azt a sok halandzsát, amit ott tanítottak.
Méghogy egyszer leszek szerelmes! Én! Aki világ életemben szerelmes voltam valakibe! Persze mindig másba. Hol egy fiúba az utcából, hol egy-két sztárba, hol egy érdekes külsejű idegenbe, akit csak egy pillanatra láttam a boltban, a tejes részlegnél.
Az a típusú ember vagyok, aki képes egy pillanat alatt belezúgni akárkibe, aki valamilyen okból kifolyólag érdekes. Nem egyszer fordult már elő, hogy szembe jött velem egy nagyon kék szemű, amúgy cseppet sem szép férfi és egy hétig vele álmodtam, annyira megtetszett a szeme. Tudom, ez nem szerelem, de volt, ami az. Lesz még említés erről. Sajnos.
Szóval, miután a lányok kifaggattak vacsinál, felrohantak a toronyba, hogy a lehető legrészletesebben leírják azt, amit a másik látott a ládában. Ugyanis a huszonnégy órából már nem sok volt hátra.
Már majdnem én is végeztem az evéssel, amikor váratlanul csatlakozott hozzám Remus.
- Szia – köszöntöttem.
- Szia. Cat?
- Fent írja Lilyvel a jövőjét. A fiúk?
- Kviddicseznek.
Kifogytunk a témából. Remussal nem nagyon szoktunk beszélgetni. Valahogy eddig nem került rá sor. Egyszer csak rákérdezett:
- Mondd Vivi…
- Viv – javítottam ki, nem is tudom miért.
- Bocs. Cat nem szokta szóba hozni, hogy…
- Hogy vérfarkas vagy? – fejeztem be helyette.
- Halkabban!
- Bocs – rávillantottam egy bocsánatkérő mosolyt. – Nem. Soha. Én legalábbis nem tudok róla.
- És gondolod, zavarja?
- Miért zavarná? Nem. Nem hiszem. Remus, valami baj van?
- Hát… Köztünk marad?
- Naná! Mondanod sem kell!
- Tudod ki az a Ted Tonks, ugye?
Hm, mintha ismerném. Ja, igen. A férfi nem legalja.
- Persze. Amy barátja.
- Exbarátja. Délelőtt dobta Amyt.
- Hurrá. Akkor ezért nem láttam ma még őket a mellékfolyosókon nyalakodni.
- Tonks Cat miatt szakított Amyvel.
Hoppá, hoppá! Csak nem? Mi a manó!
- Hogy érted ezt?
- Minden jel arra utal, hogy az az őstulok belezúgott Kittybe.
- És Amy is tudja ezt?
- Aha, ugyanis azzal a szöveggel adta ki az útját, hogy talált egy nála értelmesebb és nagyobb zsákmányt. Akiért ráadásul meg is dolgozhat.
Próbáltam Remus helyzetére való tekintettel nem felröhögni, de nem ment. És nagyon jólesett. Aztán megláttam Remus tekintetét és menten elmúlt a jókedvem.
- De te tulajdonképpen mitől tartasz? Á, már értem. Félsz, hogy Cat túl problémásnak tart emiatt a teliholdas ügyed miatt és lecserél Ted Tonksra, aki nem csak, hogy menő, jóképű és népszerű, de szerelmes is belé, ami nem igaz, mivel a szerelem nem úgy alakul ki, ahogy az a barom elképzeli, és egy reggel úgy kel fel, hogy ő márpedig a megbízhatatlan, ámde problémamentes nagymenőt akarja, nem pedig álmai holdkóros hercegét, akiért él-hal és nem alszik teliholdkor. Jól mondom?
- Aha…
- Hát erre csak azt tudom mondani, hogy igazán megbízhatnál már végre Catben.
Hálás mosollyal köszönt el, aztán távoztam.
Lily és Cat a kandallónál pusmogtak és a szőnyegen hasalva írtak egy-egy pergamenre. Időnként kuncogtak.
- Na, meséljetek! – ültem le melléjük a padlóra.
Hangosan felnevettek.
- Találd ki, mi leszek következő életemben! – mondta Cat.
- Nem is tudom. Talán saját magad?
Meglepetten összenéztek.
- Nem – felelte kis idő múlva Lily. – Vagyis de igen, de nem úgy… Ó Viv, most bekavartál!
- Bocs. Mit írtok?
- Egymást interjúvoljuk a ládabeli eseményekről. Megnézed?
- Muti!
Mindkét lapon összefüggéstelen képjelenetek tömkelege volt lefirkantva, aminek a lényege Lily esetében: boldog lesz, meg gyereke is, a férje jó pasi, és imádni fogja őt.
- Na jó, hol a buktató?
- Mi?
- Lily, ez túl szép, hogy igaz legyen! Egyáltalán ki lesz a férjed?
- Azt nem láttam, csak a hangját hallottam – felelte Cat, ugyanis Lily jövőképét ő látta. – Ami mély volt és ugyanolyan, mint bármely más férfinak. Bocs.
Megnéztem Cat lapját is. Szinte ugyanaz. Férj, gyerek, boldogság.
Ennyi mese után automatikusan mentem aludni.
Lassan átvettem a pizsimet, fogat mostam, hasonlók, és már épp bújtam volna az ágyba, amikor Lily sietett be a szobába. Nagy lendülettel landolt az ágyon. Ez Lily Evans. Ő mindent nagy lendülettel csinált.
- Mi van?
- Ó, Viv!
Ajjaj, baj van! Látszott. Óvatosan leültem mellé, hátha el találná bőgni magát.
- Ó, Lil. Mi baj?
Rám nézett azzal a csillogó zöld szemével.
- Én nem akarok gyereket!
- Lily, most elvettél öt évet az életemből – Ugyanis a frászt hozta rám!
- És mi lesz, ha a jövendőbelim mindenképpen akar majd? Én egyszerűen rettegek a szüléstől!
- Pedig még nem is próbáltad – szúrtam közbe, nem mintha meghallotta volna.
- De ha én nem akarok gyereket, ő meg igen, akkor annak válás lesz a vége! Márpedig ha tényleg olyan boldog leszek a férjem mellett, akkor tuti öngyilkos leszek, ha elválik tőlem és…
- Lily. Nyugodj. Már. Meg! Tudod, mi a te bajod? Túl sok statisztikai adatot tárol az agyad. Ha nem akarsz gyereket, akkor nem szülsz. A férjed ugyanúgy szeretni fog, mert kitart melletted jóban, rosszban. Végtére is, el fog venni. Nem? Na ugye.
Lily megkönnyebbülten kifújta a visszatartott levegőt, és vidoran arcon puszilt.
- Kösz.
Alig lépett ki az életemből, berobbant helyette Cat. Tökre fel volt dúlva. Elfoglalta Lily még ki nem hűlt helyét és már rá is kezdett.
- Végem.
- Oké – bólintottam rá. Most mit ellenkezzek vele?
- Lily azt mondta, volt gyerekem. Meg férjem. De mint köztudott, a vérfarkasok nem tudnak nemzeni, szóval vagy nem Remus lesz a férjem, vagy nem tőle lesz gyerekem.
- Aha.
- Mit aha? Viv, körülöttem összeomlik a világ!!!
- Arra nem gondoltál még, hogy örökbefogadás?
- Persze, mert egy…
- Senki se fogja tudni, hogy Remus vérfarkas.
- Igaz. Kösz Viv!
Aznap azzal a tudattal hajtottam álomra a fejem, hogy tudtam, egyik barátnőm se volt teljesen őszinte hozzám.
Ja, és azon az estén, hosszú hetek óta először újra írtam a naplómba. Mégpedig a jóslatot. Csak azt az egy mondatot, a többit reggelre el is felejtettem.