2.fejezet-->Sztárok, és rajongóik
Ava Joan 2007.01.10. 16:27
Minden suliban vannak körülrajongottak, és szürke egérkék, akik őértük élnek. Pont a Roxfortban lenne másképp?
Amy griffendéles léte ellenére különösen szimpatizált néhány mardekárossal. Például a Black család összes sarjával puszi pajtás volt. Nem értettem, mit eszik rajtuk. Az a Bellatrix Black kifejezetten visszataszító személyiség volt, Narcissa, az ő szöszi húga meg kezét-lábát törte, csakhogy Lucius Malfoy ránézzen. De ott volt még Black Regulus nevű öccse is. Na, annak a gyereknek a szeme se állt jól. Ő az a tipikus „hátbatámadlak, ha nem figyelsz” embertípus volt. Őt Perselus Pitonnal említeném egy napon, bár az az igazság, egyiküket se sikerült mélyebben megismernem. Nem baj, ez is hamar megváltozott. Szóval szeptember első napjaiban mindenki ama csodálatos hírről beszélt, hogy Amy Connor és James Potter egy pár. Utálták is Amyt elegen. Tulajdonképpen rajtam kívül szinte az egész kastély erről pletykált. Ja, és Lily is csak nekem szidta őket. - Amy teljesen megzakkant! – füstölgött. – Mióta Potterrel jár, hozzánk se szól! Este is csak az ő kis szerelméről bír beszélni! - Na és? Majd megunja. Lily erre nem tudott mit mondani; durcásan meredt maga elé. Két héttel a suli megkezdése után ebédnél megtörtént az, ami még engem is meglepett. Amy százfaktoros ragyogással az arcán baktatott felénk, maga után vonszolva az ő drága kis szerelmét. Aztán leültek. Hozzánk. Lily velem szemben úgy ledöbbent, hogy a mágiatöri könyve is kicsúszott a kezéből. Lehajolt érte, de Remus megelőzte. Felvette, visszaadta neki és leült mellé. Aztán az a félőrült Sirius is befutott, pontosabban a lehető legflegmábban odasétált és helyet foglalt Remus mellett. Amy és Potter ott mellettem, mindenki szeme láttára kezdett nyalakodni, bár inkább úgy fogalmaznék; Amy erőteljesen letapaszolta Potter vigyorgó száját. - Fúj! Megvárhattátok volna, hogy befejezzük az evést! – grimaszolt Cat, szobánk negyedik tiszteletbeli lakója – Szia Remus. - Szia – szemük összevillant, szegény Lily két oldalán az emberek szikrázni kezdtek. Amy végre lecuppant Potter szájáról. Körülöttem mindenki egyszerre lélegzett fel. - Képzeljétek el… - kezdte Cat. - Jaj, ne – nyögtem unottan. - De, de! Lucius Malfoynak új barátnője van! - Na ne. - De bizony! És a csaj szintén… - Várj, kitalálom! Aranyvérű. - Aha és elsőszülött. Gratulálok Sirius! Családod nemsokára kibővül egy Malfoyjal! Black bevágott egy grimaszt és evett tovább. A mögötte elhaladó három lány epekedve figyelte őt, de rájuk se hederített. - Viv, menjünk, jó? – könyörgött Lily. Sirius mögött még mindig ott állt a három lány. - Black, szerintem várnak rád – mondtam, aztán elhúztunk. Legutáltabb órám volt a bájitaltan. Mégpedig azért, mert Lilynek az sokkal jobban ment. Valahányszor beléptem abba a nyirkos, hideg pinceterembe, a gyomrom bukfencet vetett. Igen, ez volt az a tantárgy, amivel kiüldözhettek volna a világból, mert nem tudtam vele mit kezdeni. Nem csoda; főzni se tudtam. De Lilynek persze ez nagyon ment, a tanárnak is ő volt a kedvence. A terem előtt újra belebotlottunk abba a három lányba. Pontosabban abba a kettőbe, amelyik a harmadikat támogatta és vigasztalta. - Na, Black őt is dobta – állapítottam meg. Bementünk órára. Húsz perccel kicsengő előtt az üstömben fortyogó valami hirtelen felrobbant. Lilás füst szállt a mennyezet felé. - Gratulálok, Miss Rice, az órai munkája újfent egyes – szólt a professzor. - Ez van – vigyorgott Stacie, a mellettem ücsörgő lány. Ő előttem öt perccel kapott karót megint, azután nem volt más dolga, mint kivárni, amíg én is végzek. Ahogy ez hangos durranással bekövetkezett, átpattant mellém. – Látod a bal szélső padnál azt a csajt? - Amelyik belebőg a főzetébe? – kérdeztem vissza. Az a lány volt az, akit a barátnői támogattak a folyosón. - Aha. Nem fogod elhinni, mit tudtam meg róla! - Black legutóbbi „kapása”. - Te mindent hamarabb tudsz meg nálam! – fortyant fel. - Á, csak jó helyen voltam jó időben. - De azt viszont biztos nem hallottad, hogy a csaj két hét után beadta a derekát annak a szemétnek! - Nem semmi! Hogy bírta addig? – játszottam a meglepődöttet. - Fogalmam sincs. Szerintem azt hitte, ha eljátssza a megközelíthetetlent, Black jobban méltányolja majd, ha végre megkapja. - Tévedett. - De még mekkorát! Ha jól hallottam, tegnap előtt este megtörtént a dolog, másnap pedig Black már szóba se állt vele. Férfiak! - Tetűk, inkább. - Ó, de bolond is vagyok, pont egy megrögzött feministának szidok egy pasit! - Az olyanokhoz, mint Black, nem kell feministának lenni, elég, ha megvan a józan eszed. - Van benne valami. És mondd, Amy együtt van még Potterrel? - Még. - Egyszerűen nem fér a fejembe! Potter hogy állhat le egy rajongójával? - Miért, Black mit csinált? Kicsörögtek. Stacie visszabotladozott a táskájáért, Lily pedig- aki büszkén adta le a tökéletesen narancsszínű kotyvalékát- megvárt az ajtóban. Mágiatöri következett. Izgalmas volt, mint mindig. Valahol a trollok hatszázhuszonhatodik háborújánál aludtam el és csak a csengő ébresztett fel, ami kábé egy óra múlva jelzett. Bealvásom előtt még láttam, ahogy Amy leül Potter előtt, aki mellett Black épp egy Hugrabugos lányt fűzött. A lány, nevén nevezve Anne Cole, már évszázadok óta híven rajongott Potterért, de egy pillanat alatt ki is ábrándult belőle, amint Black szemet vetett rá. Ezt az órát általában Lily se bírta aktívan, rendszerint házit írt, hogy ne este kelljen vele szenvednie. Ezúttal azonban ő is elaludt. Lustán baktattunk fel a toronyba. Még fáradtabban rogytunk bele egy-egy fotelbe. És alig, hogy ez megtörtént, kezdetét vette a műsor. Először is leviharzott az emeletről Anne. Hevesen artikulálva hadovált az őt nyugisan követő Blacknek. - Szóval csak arra kellek neked! Tudod mit? Tehetsz nekem egy szívességet! Megvető mosoly Black felől. - Ajánljalak be Ágasnak? Anne fülig pirult, James érdeklődve tekintett fel a lányra Amy alól, aki az ölében ült. - Ó, na ne, már megint? – nyögtem. - Ágas, akadt egy rajongód – közölte Black fülig érő, nagyon aljas mosollyal. - Mintha nem lenne elég – morogta Lily. Tisztára olyan volt, mint a moziban. Már csak a pattogatott kukorica hiányzott. - Szemét! – kiáltotta Anne könnyes szemmel. - Most meg mit bőgsz, ezt akartad, nem? – Black aljasabb már nem is lehetett volna. - Menj a pokolba! – sírta Anne és kirohant a klubhelyiségből. Minden szem Potterre és Blackre szegeződött. Az előbbi tovább smárolt Amyvel, az utóbbi zsebre vágott kézzel indult vissza a hálótermébe. A lépcsőfordulóban összeakadt a tekintetünk. Megvető pillantás részemről, kaján mosoly részéről. Aztán eltűnt. Amy és Potter már nem nyalakodott. Helyette sugdolóztak valamiről. Cat, aki időközben csatlakozott hozzánk, a fotelem karfájáról szinkronizált. - Ismered ezt a lányt? Kérdezi Amy. Nem, feleli Potter. De tetszik, igaz? Ez újra Amy. Nem rossz, feleli az ostoba Potter. Nem rossz? Üvölti Amy. - Kösz, ezt mi is hallottuk – vágtam közbe. - Ja, oké, oké. Most meg mi bajod? Kérdezi Potter. Hogy mi? Mi az, hogy nem rossz? Ja, ezt is halljátok. - Ne csinálj cirkuszt! – mondja Potter vérfagyasztó nyugalommal. - Dehogyisnem! Nem értem, miért velem jársz, ha Anne Cole-ra fáj a fogad? - Ezt én se értem – felelte Potter. A tömeg egyszerre „ú-zott” fel. Amyt elöntötte a pulykaméreg. - Akkor az lesz a legokosabb, ha szakítunk – jelentette ki Amy. Gondolom arra számított, hogy erre Potter könyörögni kezd a bocsánatáért, mert eléggé meglepődött a fiú válaszán. - Oké – mondta az említett. - Oké? – úgy tűnt, ha valaki rimánkodni fog, az Amy lesz és rögvest. – Hogy érted azt, hogy oké? - Szakítsunk. Ezt akartad, nem? Most már én is így látom jónak. Amy kővé dermedt. A helyiségben tartózkodók visszatartották a lélegzetüket. Nem tudom, kinek drukkoltak. Amynek, hogy adjon elő egy hisztis-veszekedős előadást, vagy Potternek, hogy minél kegyetlenebb legyen. Ezt inkább a lányok kívánták, bár lehet, hogy az előbbit is. Amy viszont annyira dühös lett, hogy szóhoz se jutott. Potter, pont, mint Black, zsebre vágott kézzel kikerülte a szobormerev lányt és felment a hálótermébe. A figyelem a remegő Amyre összpontosult. Mikor valaki benyögte, hogy: „Ez ciki!”, eltört nála a mécses. Egyszerre ugrottunk fel ültünkből és támogattuk fel a szobába, rá az ágyára. Pont úgy, mint bájitaltan előtt azt a lányt.
|