7. Fejezet: Szerelmi vallomás és már megint csak a depresszió. 1977. Szeptember 28. Eltelt egy hónap. Tanulással, pár büntető munkával. Igen, hát, nem tudom megtagadni önmagam, de igazán nem én voltam a szellemi atyja. Csakis Tapi. Ja, tényleg, el is felejtettem. Tapi megunta a csaj triót. Dobta őket, kicsit ki voltak akadva. De Tapi utána nekilátott, hogy becserkéssze Lily barátnőjét, Melindát. És itt jön a meglepő rész. A csaj nem volt túl lelkes az ötlettől. Szabályosan elküldte a francba. Bizony. A nagy Sirius Blacket a suli legelső szívtipróját, aki minden csajt megkap, azt egy lány elküldte melegebb égtájakra. Ja, kábé úgy, mint engem Lily. Bár a mi helyzetünk mostanában egész újszerű. Jóban vagyunk. Ami nálunk ritka. Legalább három hete, hogy egyszer sem üvöltözött velem, amikor büntető munkára küldött akkor is csak fejcsóválva és mosolyogva. Valami hasonló képpen történt az eset: A mardis kiscsávó jön föl a lépcsőn, Tapi gáncsrontást küld rá, a kissrác elvágódik. Majd Tapi rám néz, én meg oda sem nézve pöccintettem a pálcámon és a gólya máris gurul a lépcsőn. Holdsáp megrázza a fejét, de azért küldd egy gumiláb rontást a gyerekre. Féregfark is próbálkozik valamivel, de nem jön össze neki. Lily ekkor fordult a sarkon. Ránézett a zöld-ezüst kisfiúra, aki épp feltápászkodni próbált, nem sok sikerrel. Majd ránk. - Tudhattam volna. Mivel érdemelte ki ez a szerencsétlen, hogy ezt tegyétek vele? - Mardis volt Evans – válaszolta Tapi nagy bölcsen. - Értem. Gyere kisfiú, segítek. De a kis piszok, amikor meglátta, hogy ki akar neki segíteni elhúzódott. - Hozzám ne merj nyúlni, te senkiházi sárvérű! Ezek lehettek a kisgombóc utolsó szavai. Ugyanis Tapi meg én egyszerre vetettük rá magunkat és tanítottuk meg rá, hogy legyen jobb ember. Mikor Lily magához tért a ledöbbenésből, büntető munkára küldött mindannyiunkat. Holnap viszont kviddics meccs lesz. Jaj, el is felejtettem mondani, hogy Lily is a csapatban van. Hajtó a lelkem. De még milyen tehetséges. A csapatom, na jó a Griffendél csapata a következő. Tapi az őrző. A három hajtó Lily, egy Mary Smith nevezetű negyedikes hölgyemény, és egy Sophie Bell nevű hatodikos lány. A két terelő Frank Longbottom és Holdsáp. És persze szerény személyem, a fogó. Szóval visszatérve az előbbi gondolatomhoz, holnap lesz az első meccsünk. Naná, hogy Pipóékkal. Le kell őket alázni. 1977. Szeptember 29. A meccs napja. Reggeli után irány a stadion. Említettem már, hogy nincs külön női és férfiöltöző? Igaz, csapatkapitányi szoba van, de igazán nem akarom ki vonni magam a csapatból. Lily gyönyörű, és végre kicsit többet is láthatok belőle. Persze mindig észreveszi, ha túl sokáig nézem öltözés közben és tesz róla, hogy ne lássak semmit. De már ez is több a semminél. A meccs előtt tartottam egy kis beszédet. - Figyelem emberek. A mardekár kemény ellenfél. Zsírkirály és Barbie mindent meg fognak tenni, hogy ne legyen könnyű dolgunk. Lily drágám, ha nem dobsz elég gólt, kénytelen leszel randizni velem. - Nagyon vicces. Akkor inkább sosem hagyom, hogy zöld kézbe jusson a kvaff. - Ezt akartam elérni. Szóval Lilym dobálja a gólokat, Tapikám kivédi a gólokat igaz? Hozzád beszélek te kutyafejű! Ugyanis a drága Sirius épp az egyik terelő lány, Sophie szórakoztatásával foglalatoskodott. - Sirius! A meccs után annyit csajozhatsz amennyit akarsz, de most figyeljél rám! - Nyugalom Jamesike. - Ez az első meccsem csapatkapitányként, úgyhogy muszáj nyernünk. - Nyugi főnök, nyerni fogunk. - Így legyen. Indulás! * Még szép, hogy nyertünk. Nem is kérdés. Mikor elkaptam a cikeszt, az egész csapat a nyakamba ugrott. Bizony az egész, Lilyvel együtt. Persze, mikor észrevette magát, hogy mit is csinál, gyorsan elengedett. - Na, mi az Lily? Zavarba jövök, ha így a nyakamba ugrassz, tündérem. - Nem vagy a tündéred, és csak örültem, hogy… hogy nyertünk. Ennyi. - Igen? Akkor miért olyan vörös az arcod, mint a hajad? - Ez a vörös haj hátránya. Sokkal könnyebben és mindentől elpirulok! Egyszerűen csak örülök, hogy nyertünk, meg ki is fáradtam. Ha nem vetted volna észre, a 8 gólunkból 6-ot én dobtam. Ez már csak elég nem? - Még eldöntöm. De most irány a klubhelység, irány a győzelmi buli! Persze csak akkor, ha a mi drága prefektusainknak nincsen ellenvetése! És persze, az iskola elsőnek sem. - Nem, nincs ellenvetésem, feltéve, ha nem nyomulsz rám már megint. - Igazi úriember leszek. - Na azt megnézem, ahogy te úriember vagy Potti. - Nem hívnál már végre a keresztnevemen? - Nem áll rá a szám. - És mire áll bébi? – vigyorogtam rá az ellenállhatatlan sármommal. Vagyis majdnem mindenkinek ellenállhatatlan. Neki sajnos nem az. - Hülye állat! Megkérhetnélek, hogy ne zaklass állandóan? - Megkérhetsz, de nem hinném, hogy menne. - Miért? Mondd már meg, hogy miért nem vagy hajlandó leszállni rólam? - Még rajtad sem vagyok. - Barom! Miért zaklatsz váltig? - Mert rabja vagyok a te két drága szemednek! - Van még esetleg valami más mondani valód is? Mert ha nem, akkor le lehet rólam kattanni! - Hogy forrón szeretlek. - Nem mondtam meg százszor, hogy iszonyodom, ha látlak? Miért üldözöl mégis? - Mert forrón imádlak. - Hagyd ezt a hülye dumát, semmit se várhatsz tőlem, és most kopj le! Na, mi van? Mit akarsz még? - Csak meghalni érted! - Elég volt Potter, te nem tudsz normálisan viselkedni? - Ha itt vagy, akkor nem. Imádlak. Szeretlek. - Ne játszd már meg magad. Csak azért kellek neked, mert engem nem szerezhetsz meg. Sérti az egódat. Na, itt az idő. Gyerünk James, meg tudod csinálni. - Nem Lily. Én tényleg. Én tényleg. - Te tényleg? - Én tényleg szerelmes vagyok beléd. És ez most nem vicc. - Ha tényleg szerelmes lennél, akkor nem fektetted volna le Benettet. - Haragudtam rád, mert megsértetted az önbecsülésem, és… ezért volt, de utána nagyon megbántam. Tényleg. Én nem tudok másra gondolni, mint rád. Esküszöm, hogy most nem beszélek félre. Szeretlek. Mondd ki, egyszer, őszintén mondd ki, hogy semmit nem érzel irántam, és soha többé nem zaklatlak. De légy őszinte. Lilyn láttam, hogy elkomorul. Már csak mi ketten voltunk az öltözőbe, a többiek mind felmentek már a kastélyba. - Sajnálom James. Én nem szeretlek. Kész. Ennyi volt. Ha kitépi a szívem, és a földhöz vágja, akkor se okozott volna nagyobb fájdalmat. De akkor miért ő sír? Márpedig látom, hogy könnyek csillognak a szemében. - Értem. Köszönöm az őszinteségedet. Elmegyek zuhanyozni. Talán sikerül vízbe fojtanom magam. De lehet, hogy a tóval kellene próbálkoznom. - James, ne! Kérlek. - Menj el, Lily. Vár az ünnepség a kastélyban. Menj el! - Rendben. És ezzel kirohant az öltözőből. Nem értem. Hogyha ő törte össze az én szívemet, akkor miért ő sír? Nem akarok felmenni. Talán egy jó kis tüdőgyulladást össze lehet hozni, ha lezuhanyozok jéghideg vízzel, és vizesen bezárkózom a fűtetlen hideg csapatkapitányi szobába. Talán van olyan mázlim, hogy bele is halok. Így is tettem. Lezuhanyoztam és bezárkóztam a szobába. Lefeküdtem a hideg kőre és hagytam, hadd járja át a hideg minden porcikám. Hosszan csak feküdtem és néztem a plafont. Egyre jobban fáztam. A hideg már a csontvelőmig hatolt. Pár órával később nyugtalan álom jött a szememre. 8. fejezet: Betegen Sikerült elérnem, hogy rendesen megfázzak. Arra ébredtem, hogy dörömbölnek az ajtón. És rázzák a kilincset. A víz már megszáradt rólam, de a hideg padlótól alaposan kihűltem. - James, nem csinálhatod ezt! Engedj be! Ez Lily. Szuper. Miért nem hagy békén nyomoromban? Elég volt egyszer összetörnie a szívemet, nem kell többször. - Ágas, azonnal nyisd ki az ajtót! Ez pedig Tapi. - Ne légy már ilyen gyerekes! Meg fogsz fázni! Késő Holdsáp barátom, már rég jól megfáztam. De ez is volt a célom. - Be fogjuk robbantani az ajtót! Csak nyugodtan. - Nem viccelünk. Húzódj fedezékbe. Minek? Legfeljebb eltalál az ajtó és lesodorja a fejem. Nem lenne nagy kár. - Készülj. 1, 2, 3! Most! Az ajtó berobbant, és én lassan feléjük fordítottam a fejem. Tapi, Holdsáp, Féregfark és persze az én megkínzóm. Ez utóbbi, mikor meglátta, hogy nincs rajtam semmi, gyorsan elfordította a fejét. Tapi azonnal levette a köpenyét, és rám terítette. - Megőrültél? Te tényleg meg akarsz fagyni? Pucéran, a hideg kövön? Egész éjjel? Te jó ég, teljesen ki vagy hűlve. Miért csináltad ezt? Hiszen nyertünk. Ja, nyertünk, akartam mondani, de nem nagyon tudtam hangokat képezni, csak egy köhögő rohamra futotta. - Irány a gyengélkedő. Tapi rám adta a taláromat, és még az ő köpenyével is becsavart. Egy futó pillantásra a szemem találkozott Lilyével. A zöld szemei vörösek voltak a sírástól. Ezt nem értem. Ő meg miért sír? Dideregtem, és úgy éreztem, mindjárt megfagyok. - Ágas, neked lázad is van! Gratulálok, sikerült lebetegítened magad. Az volt a célom. Tapi átkarolta a vállam, hogy ha esetleg elájulnék, akkor ne essek el. Milyen figyelmes. Felértünk a beteg szobára. - Mi történt? – kérdezte Madam Pomfrey. - Megfázott. - Azt látom. Teljesen ki van hűlve. A fiúk segítsenek neki átöltözni a paraván mögött, Lily kisasszony, maga pedig készítse elő a forró vizes tömlőt, én hozok gyógyszert. Átöltöztem pizsamába. Mikor kész lettem Tapi egy határozott mozdulattal bedugott a paplan alá és állig betakart. Két köhögő roham között láttam, ahogy Lily már megint sír. De miért? - Te meg… miért sírsz? – hörögtem nagy nehezen - James, pihentesd a hangszálaidat. - Nem pihentetem. Te mondtad, hogy nem jelentek neked semmit. Akkor egyáltalán miért vagy itt? Miért nem hagysz… Itt ismét rám jött a köhögés és visszaestem a párnákra. - Ágas, Lily elmondta, hogy mi történt. Nem akart megbántani, de nem tehet róla, ha nem szerelmes beléd. Naná, mert Holdsáp mindig olyan racionális. - Tényleg sajnálom James… de… - Te… engem ne… sajnálj. Menj el innen! És Lily ismét elszaladt. Ugyanúgy, mint tegnap este. - Ágas, te tényleg ilyen hülye vagy? Nem méltattam válaszra csak küldtem Tapi felé egy mérges pillantást. - Nem veszed észre, hogy miért reagál ilyen érzékenyen? Még az eminens iskola elsők is hazudnak néha. - Mi van? – kérdeztem, de túl hevesen, amit egy köhögő roham mutatott, de olyan erős, hogy csak nem akart elmúlni. Ezt látván a doktornő kitessékelt mindenkit a kórteremből és belém diktál öt fajta gyógyszert. - Neh… ezt meg kell… magyaráznia! – fuldokoltam, de Mrs. Pomfrey nem engedett felkelni. - Csillapodjon Potter! Eléggé csúnyán meg van fázva! Hogy tudta ezt elérni, amikor még nincs is olyan hideg? - Ügyesen – morogtam, és hagytam, hogy a doktornő megmérje a lázamat. - 38. 6! Gratulálok. Most beadok egy álomitalt, attól egész nap és egész éjjel aludni fog. - Nem akarok aludni. - Márpedig aludni fog, és ez nem kérdés volt! Ezzel belém töltött egy kupányit valami léből, amitől azonnal mély álomba merültem. Mikor magamhoz tértem, az első, amit észre vettem az volt, hogy levették a szemüvegem, ugyanis csak homályos foltokat láttam. De abból sokat. Ugyanis sokan ültek az ágyam körül. Láttam egy vörös foltot, egy fekete foltot, egy világos barna foltot, meg egy barna foltot. Ebből fantasztikus logikával összeraktam, hogy Lily, Tapi, Holdsáp és Féregfark ülnek az ágyam körül. Ezt a csajt nem lehet eltüntetni? Miért nem fogja fel, hogy ha egyszer már összetört, akkor többé nem szeretnék a társaságában lenni. Az igazat megvallva, cefetül éreztem magam. Az egyik pillanatban rázott a hideg, a másikban megsültem, közben alig tudtam levegőt venni, mert úgy éreztem, hogy sziklák vannak a mellkasomon. Mondhatni remek! - Mit keresel itt Lily? – nyögtem már amennyire, a sziklák engedték. - Neked is szép jó reggelt Ágas! – ez Tapi. - Nem mondtam meg elégszer, hogy hagyj engem békén meghalni? - De, James elég sokszor mondtad, de most nem fogsz elüldözni. Meg kell beszélnünk a dolgot. - Meg kell, és nekünk meg sürgős dolgunk van. Féregfark felkapta a fejét. - Dolgunk? Milyen dolgunk? Áú! Ja, persze, igen a dolgunk, izé, megyünk! - Lököttek – motyogtam, miközben a barátaim elhagyták a kórtermet. - James, tényleg beszélnünk kell, én nem tudtam, hogy… - Nem tudtad, hogy szeretlek? Mióta mondogatom már neked? - Én azt hittem, hogy csak macsózol. Hogy csak azért kellek, mert engem még nem döntöttél meg. Vagy fogadtatok Black-el. Vagy nem tudom. Én nem tudtam, hogy te tényleg… mégis mióta? - Ötödik óta. – mondtam halkan. Nagyon fájt a beszéd, rosszul voltam, rázott a hideg, meg akartam halni. - James nem nézel ki jól. - Kösz, hogy ezt is a fejemhez vágod. Bár ezt még nem hallottam. - Nem úgy értem… sápadt vagy, és izzadtságban úszol. - Ez van. - Mrs. Pomfrey! Szerintem valami baj van. Mi baj lenne? Ne visíts már. Fáj a fejem. Sötétet akarok. Valaki húzza be a függönyöket. Csöndesítsétek már el ezeket a szirénákat. Szeretlek Lily. Ennyi amennyire emlékszem. Utána minden békés sötétség. Nem tudom mennyit voltam öntudatlan, de amikor kinyitottam a szememet, a szüleimet láttam. Hát ti meg hogy kerültök ide? Akartam kérdezni, de nem sikerült hangot kiadnom. Csak az egyik oldalra láttam, mert a mozgással még problémáim voltak, de azt láttam, hogy anyám sír. Meghaltam? Szellem vagyok? Mi a fene történik itt? Miért nem tudok mozogni? - Sajnálom Mr. és Mrs. Potter, de ha a fiuk állapota nem javul, át kell szállítanunk a Szent Mungóba. Lázrohama volt, az óta egy hete kómás. - De hát mi történt? - Az egész teste kihűlt, tüdőgyulladást kapott, lázas lett, amitől lázgörcsöt kapott, és az óta… nem ébredt fel. - Uramisten! De hát hol fázott meg ennyire? - A kviddics öltöző csapatkapitányi szobájában találtunk rá ruha nélkül, a hideg kövön. Ez már Tapi hangja. Ő a másik oldalamon lehet. - De mi történhetett? - Én vagyok az oka Mrs. Potter. Na, ez már Lily. Legalább beismeri, hogy az ő hibája. - Hogy érted ezt? - Kérem, nagyon sajnálom, de James elmondta, hogy szeret engem, és én azt mondtam, hogy én nem, és emiatt tette. - Szóval a fiam most miattad, élet és halál közt lebeg? Apu, ne haragudj Lilyre. - Igen uram, ez van. - Köszönjük szépen. De ha annyira utálod a fiunkat, hogy képes voltál megölni, akkor most mit keresel itt? Végre egy értelmes kérdés. Én is ezt kérdeztem már tőle párszor. Hátha nektek válaszol. - Azért, mert hazudtam… szeretem…