Vengeance – Bosszú

-         No, lám a Nagy James Potter ismét olyan, mint két héttel ezelőtt! – hallott Lily egy gúnyosan elnyújtott hangot, a háta mögött.

-         Hagyj békén Piton… - morogta maga elé, és otthagyva a mosolygó mardekárost, inkább csatlakozott a fejét csóváló Lupinhoz.

-         Fogalmam sincs, mi ütött belé – magyarázkodott Remus, barátja viselkedése miatt.

Az előttük haladó tömeg közepén James Potter szónokolt. Csodálóinak mesélte leghajmeresztőbb kalandjait. A diákok körülötte a poénjain nevettek, a hatásos részeknél még a lélegzetüket is visszafojtották, a lányok pedig sikkantottak a félelmeteseken. Lilynek be kellett ismernie, hogy a fiú kiváló előadó, és hogy ebben a pillanatban az egója a plafonokat veri, így Pitonnak is igazat kellett adnia.

-         Én sajnos tudom… - morogta a lány, mielőtt befordult az egyik folyosóra.

-         Mi van? – fordult a lány felé Remus, de az már nem volt mellette.

Lily gondolataiba mélyedve sétált a kastély kihaltabb folyosóin. Nagyon jól tudta, hogy James miért váltott modort egyik napról a másikra. Tegnap este elég csúnyán összevesztek, pedig már egész jól elviselte őt. Sőt… Lehunyta a szemét, erre nem akart gondolni.

…Lily futólépésben közelítette meg a Kövér Dáma portréját. Már rég takarodó után volt.

-         Unikornis – hadarta a jelszót.

-         Kisasszony, tudtommal már rég elmúlt a takarodó idő – nézett rá szemrehányóan.– Ezért jelenthetném magát az egyik pre…

-         De kérem, kedves Dáma, Lily vagyok – mosolygott fáradtan.

-         Jaj, ne haragudj kedveském. Máskor ne maradj kint ilyen sokáig – ezzel beengedte őt a klubhelyiségbe.

A kandalló előtt találta a barátnőit és a Tekergőket. A hangulat, nos… aggodalommal ittas volt. Amint belépett, mindenki felpattant, és felé fordult.

-         Jó estét! – pislogott zavartan a lány. Nem gondolta, hogy ilyen későn is enyien lesznek lent.

-         Ok - sóhajtott Tina –, megvan. Akkor mi mentünk is aludni. – Azzal nagy ásítások között eltűntek a hálókörlet lépcsőjénél. Remus, Sirius és Peter is követte a példájukat. 

-         Mégis hol voltál?! – támadt neki James.

-         Azt hiszed, hogy csak te mászkálhatsz tilosban?! – vágott vissza a lány.

-         Csakhogy te nem tilosban jártál… - gondolt vissza, a térképen látott jelenetre. A lányt Hagridtól vissza felé jövet körbevették a mardekárosok… Igaz nem bántották. De vajon mit akartak tőle?

-         Te csak ne foglalkozz vele, hogy én hol voltam!

-         Mi csak aggódtunk érted – próbálta lehűteni a lányt.

-         Nem aggódtál értem, te nem bízol meg bennem! – A fiú megpróbált ellenkezni, de érezte, Lilynek valamilyen szinten igaza van. – Ne szimatolj utánam, James!

-         Ahogy óhajtod, Evans, békén hagylak – feltrappolt a lépcsőn, és olyan erővel vágta be maga mögött az ajtót, hogy Lily összerezzent.

-         Evans? – nyögte szomorúan. …

Nagyon jól tudta, hogy ezt James büntetésnek szánta. Igazság szerint éjjel még úgy gondolta, hogy a fiú haragját elpárologtatja majd a hajnal, mint már oly sokszor. De ahogy a képlet mutatja, ez most nem történt meg. A lány úgy gondolta, majd csak megnyugszik. De mint múlt éjjel most is tévedett. Az egész iskola legnagyobb megdöbbenésére, James Potter megátkozott egy nála gyengébb diákot. A magyarázat: Útban volt.

Lilynek itt telt be a pohár. A fiú keresésére indult. Meg is találta a klubhelyiség egyik eldugottabb sarkában, amit a griffendélesek csak a Tekergők sarkának neveztek.

Lily kérés nélkül leült közéjük.

-         Miért csinálod ezt? – szegezte Jamesnek a kérdést.

-         Nem értem miről beszélsz, Evans – rázta a fejét. – De azt sem, hogy mit keresel itt.

-         Ez valami bosszú, ugye? – forgatta Lily a szemeit. – De vigyázz, megütheted a bokád!

-         Nem tudsz olyat tenni, ami engem akárcsak egy kicsit is zavarna – vetette oda flegmán.

-         Ahogy gondolod… - sziszegte.

Lily hátra tolta a székét, és olyan gyorsan, hogy a fiúk reagálni sem tudtak, lekapta a mellette ülő Siriust. A fiú úgy megdöbbent, hogy nem bírt ellenkezni. Szemei a meglepettségtől kimeredtek, amitől elég nevetségesen festett. James a döbbenettől, a megalázottságtól és a dühtől felpattant, olyan lendülettel, hogy a széke eldőlt. Remus elemben kuncogni kezdett.

Lily mosolyogva ott hagyta a még mindig döbbent társaságot. Alig bírta ki, hogy ne nevessen. Nem hiába mondják, hogy a bosszú édes, majd keserű, ahogy a méz is.

Lily még egy hét múlva is mulatott a dolgon, de Remus sem fogta vissza magát, ahogy barátai bamba képére gondolt.

Lily elégedett mosollyal, elmerengve sétált a napfényes folyosón. Egyszer csak egy kéz nyúlt ki a falból, és berántotta egy titkos átjáróba.

-         Mi a…?

-         Nyugi, Lily - nevetett James –, még a végén valamelyikünkben kárt teszel.

-         Mit akarsz? – kérdezte élesen a lány.

-         Csak egy kérdésem van – kezeit a falnak támasztotta, ezzel elállva a lány útját.

-         Nincs sok választásom, igaz? – válaszolt flegmán. De térdei remegni kezdtek, gyomra dió nagyságúra zsugorodott, és úgy érezte, mintha minden egyes vénája és ere szívizomként pumpálna.

-         Jól eset Sirius csókja?

-         Azt hittem, bármit tehetek, téged még csak zavarni sem fog – húzta el a száját.

-         Tévedtem! – kiáltott. – A szentségit, dühös voltam. Ott voltál egy rakat mardekáros között, és te azt mondod, hogy ne törődjek vele, hogy nem az én dolgom! De én azt akarom, hogy az én dolgom legyen! Törődni akarok veled!

-         Nem gondoltam, hogy ennyire kiakadsz azon, hogy kiosztalak. Hisz, már annyiszor megtettem…

James nevetve rázta a fejét.

-         Hidd el sose hittem volna, hogy…

Lily megunta, és lekapta a fiút, aki azonnal visszacsókolt, nem úgy, mint Black. Kicsit erőszakos volt, mégis érezhetően visszafogta magát.

-         Mondok valamit. - James kérdőn vonta fel a szemöldökét. Szeme most fekete volt, nyoma sem volt a barnaságának. – Jobban csókolsz, mint Sirius.

A fiú nevetve ölelte magához, és egy jó darabig el sem engedte.