Tavaszi szünetnek hívott csúfosan rövid hetünknek méltán lehetne azt a címet adni: Tonks, a barom. Csak így, egyszerűen.
A szóban forgó komolyan hitte, hogy megszerezte Catet, hiszen Remus – mindenki őszinte döbbenetére – dobta őt. Ami többek közt azért is érdekes, mert így kiderült, hányan is szurkolnak kettejüknek. A szünet előtti estén, vacsorára menet átlag két méterenként megállított minket valaki, hogy megkérdezze, igazak e a pletykák, és ha igen, Cat hogy érzi magát. Ezzel végezve egyetemesen szidták Ted Tonksot, majd az élelmesebbek örök gyűlöletet fogadtak az ellenkező nemmel szemben. /Fiúk-lányok egyaránt./
A többiek csak Tonks ellen.
Mások rám csaptak le az esti zuhany előtt/alatt/után, Sirius Blackről érdeklődve, de én valahogy kevesebb empátiát kaptam, mint barátnőm. Mikor hivatalosan járni kezdtem Siriusszal, tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgom, bár én tényleg abban reménykedtem, hogy a dolog keményebbik része ő, és nem a többiek lesznek.
Siriust sosem érdekelte, hány lány adná érte oda az életét. Csupán addig a pár óráig, amíg kihasználgatta őket. Utána jöhetett a következő.
Na, most jön a mesei momentum: Sirius állítólag teljesen megváltozott, mióta járunk. Lily szerint legalábbis. Ő mondjuk ugyanúgy nem csípi, mint eddig, és ez, valljuk be, tagadhatatlanul kölcsönös, de legalább már nem küldenek egymásra olyan zavarbaejtő gyakorisággal átkokat, mint azelőtt.
Ez napi egy-két alkalomra korlátozódott.
De nem csapongok tovább, ami a szünetben történt, úgy is érdekesebb.
Szóval. Hétfőn majdnem délig aludtam. Csodaszép, napsütéses „reggelre” virradtam, egy áldott jó lélek még az ablakot is nyitva felejtette, így szabadon áramolhatott be a kellemes, meleg levegő. Lassan, megfontoltan kikászálódtam pihe-puha ágyamból, és halkan elhaladva a békésen szunyókáló lányok mellett, kimentem a fürdőszobába, hogy elvégezzem szokásos dolgaimat.
Milyen szép, idilli kép.
Lett volna, ha így történik.
De nem így történt.
Az egészből annyi igaz, hogy egy nagyonokos valóban nyitva hagyta az ablakot előző éjjel. Aztán hajnalban (HAJNALBAN!) arra ébredtem mesterséges kómámból, hogy pisilnem kell. Ez csak azért érdekes, mert eddig mindig kibírtam kilenc-tíz óráig. De mivel az ágyról lelógó karom csuklóig merült a vízbe, ez kissé felgyorsította az anyagcserémet.
Ahogy kiestem az ágyból, hál’ istennek nyakig merültem a mini medencébe, ami az órákig megállás nélkül zuhogó esőtől gyülemlett fel. A wc-re rohanva azért átfutott az agyamon, ha nem ébredek fel, akkor álmunkban fulladunk meg, vagy valaki még idejében megment minket?
Szóval pisiltem, és szerintem pár percre még a klotyón ülve is visszaaludtam. Aztán kezet mostam az állóvízben, és gondoltam, szólok a többieknek is, hadd ússzanak ők is kicsit.
Lilyt rutinból úgy keltettem, hogy nyakon öntöttem egy lavórnyi zuhéval, Catet viszont elég volt párszor megbökdösni, hogy életre kelljen.
- Hűha – reagáltak mindketten, mikor meglátták imádott szobánkat a méteres víz alatt, melynek felszínén vidáman úszkáltak aznap beadandó dolgozataink, tankönyveink, leveleink, stb.
És CSAK EKKOR zártuk be az ablakot.
A vizet könnyedén el tudtuk távolítani a szobából. Nem, nem egy ügyes pálcasuhintással. Ilyen logikus lépésre kora reggel gondolni sem akartunk. Egyszerűen kinyitottuk az ajtót, hogy a pocs szabadon eláztathasson mindent a klubhelyiségben.
Egyetlen szerencsénk volt, ami miatt nem küldhetett McGalagony büntetőmunkára: szünet volt.
Na, tehát Tonks.
Napsütéses, vidám délelőtt volt, a szünet harmadik-negyedik napja, amikor már illő tanulnia egy RBF-ekre készülő diáknak, de nem szabad túlzásba sem vinnie.
Azt hiszem, átváltoztatástanra ismételtünk, egy pléden, kiterített könyveink között, pakli kártyát a kezünk alatt tárolva, ha netán valamelyikünknél elszakadna a cérna, gyorsan lejátszunk pár kört, megnyugtatásképp.*
Egész jól haladtunk, idő közben Stacie is közénk hasalt, és elmesélte, milyen jól halad újdonsült, hetedéves fiújával, amikor valaki árnyékot vetve tételeinkre, elállta a napot.
Egyszerre néztünk fel Ted Tonksra.
- Üdv, Catlin – köszönt flegmán az a marha. Nekünk, többieknek csak biccentett. – Hogy vagy?
Cat szeme összeszűkült, kezei ökölbe szorultak.
- Semmi közöd hozzá – sziszegte. – De te elég pocsékul leszel, ha nem húzol el azonnal!
- Arra gondoltam – folytatta a hülye rezzenéstelenül. -, mi lenne, ha a legközelebb együtt mennénk Roxmotsba?
- Ilyen képtelenségeken ne járjon az agyad, mert soha nem fog bekövetkezni.
Ekkor vettem észre a tó felől közeledő Medát, aki szőke húgával sétált, és ahogy kiszúrta kis csoportunkat, menten le is lassított.
- Tonks, tegyél nekünk egy szívességet, és húzz a fenébe! – szólaltam meg.
- Te csak ne dumálj nekem, Smiths!
- Mert különben mi lesz? – ütöttem tovább a vasat, látva, hogy Sirius, James és Remus is felénk tart. Ők ellenben ahogy kiszúrták Tonksot, még gyorsabb tempóra váltottak.
- Ne provokálj, kis céda – pocskondiázott.
Erre már talpra pattantam. Gondoltam, most szépen betöröm az orrát, végtére is, úgy tűnik, nem tudja, kit szid. Már el is indultam felé, de folytatta.
- Azért érdekes csaj vagy te is, Smiths – mélázott. – Évekig játszod a megközelíthetetlen feministát, hirdeted, mennyire gyűlölöd az ellenkező nemet, aztán jön a pálfordulás: összejössz Roxfort egyik „menő pasijával”. Ami lássuk be, nem is csoda, mert mondj akármit, akkor is lányból vagy, az olcsóbbik fajtából.
Fel se fogtam, mit mondd, úgy öntötte el a fejem a köd. Fogalmam sincs, miért nem kaptam már ki a fogsorát – csak álltam, és bámultam rá, mint borjú az újkapura.
- Vérszemet kaptál, mi? Ha már egy Black felfigyelt rád, azt hiszed, akárkit megkaphatsz. Vége a nőuralom reklámozásának, irány a fiúzás világa! Kezdésként Black, most meg Scott Donovan…
Vesztemre a Tekergők már közvetlenül Tonks mögött állva, a barom minden szavát tisztán hallva. Sirius arca az utolsó mondatnál kőmerevre torzult.
- Miről beszélsz, Tonks? Különben iszonyatosan nem is érdekel! Hazudozol, szétrobbantasz boldog párokat… szerintem ez több, mint undorító. Amúgy meg tehetsz nekem egy szívességet: fordulj fel!
- Hohó! – kiáltott fel diadalmasan. – Hogy tiltakozol, Smiths! Ki is szokta azt mondogatni, hogy minden pletykának van valóságalapja?
- Ez nem pletyka, ez rágalom, amit a te kis mogyorónyi agyad talált ki fél perce. Különben – töprengő arcot vágtam. – már értem, miért a farkad után mész, mióta felfedezted, hogy olyanod is van: végtére is, az eszedet nem követheted, mivel az nincs…
- Te kis lotyó!
Sirius valahol itt vetette rá magát. Ütötte-verte, ahol érte, egészen addig, amíg McGalagony két kis másodéves lánykát követve közbe nem avatkozott.
Mint már említettem, szünet volt, amikor nem lehet büntetést osztogatni a diákságnak.
Persze ez alól is vannak kivételek.

Hogy Tonks honnan szedte ezt a Scott Donovan dolgot, fogalmam sincs. Lényeg, hogy Siriust eléggé felhúzta vele. Ezt éreztette is velem, ahogy a kihalt klubhelyiségben ült a fotelben, én a karfáján, és alkoholos vattával próbáltam helyre tenni felszakadt szemöldökét.
Tudom, hogy Madam Pomfrey simán, egy pálcasuhintással megoldotta volna az ügyet, de Sirius még a parkban megragadta a kezem, és felhúzott a toronyba.
Sokáig csak annyi hangot adott ki, amikor felszisszent a fertőtlenítő csípésétől.
Én meg türelmesen vártam, mikor kezdi el a fiúkra oly jellemző műsort.
- Van köztetek valami Donovannal? – elkezdte. Nem bírta addig, ameddig hittem.
- Nincs.
- Akkor Tonks miért mondta azt?
- Mert tudta, hogy hallod, és ugrasz érte.
- Vivi – leseperte magáról a vattát, átkarolta a derekam, és az ölébe húzott. – Tényleg nincs senki más rajtam kívül?
- Nem bízol bennem?
Megfogtam. Mellesleg megjegyzem; ez az a kérdés, amire tapasztalataim szerint egy fiú sem tud határozott választ adni.
- De igen.
- Akkor miért kérdezel tőlem ilyesmit? Nem, nincs semmilyen Donovan, meg más se. Miért lenne? Elég problémás vagy te nekem – vigyorogtam.
Nem válaszolt.
Tekintete perzselte az enyémet, és tudtam, hisz nekem. Elmondhatatlan, amit ekkor éreztem. Boldogság, elégedettség valami mással vegyítve. Tökéletes pillanat volt.

A szünet utolsó estéjén Tonksot is kiengedték a gyengélkedőről.

*Megjegyzés: minden vizsgára készülő osztálynak/évfolyamnak van valami rigolyája, és állítólag tényleg segít. Persze helyette akár tanulhatnának is…