Elegem van az edzésekből, még akkor is, ha sikeresek. Potter nem szállt le rólam, se az edzések alatt, se az órákon, se a magánéletemben. Bár most volt egy barátnője, Amanda, immár két hete, mégis elérte, hogy alig legyek kettesben Jamie-vel. Az én kedvesem, viszont, nem izgatta emiatt magát. Általában valami jópofa humorral elütötte, ha Potter zavart minket. Ha meg kérdőre vontam a fiút, mindig a kviddiccsel védekezett, pedig arról egy szó nem esett köztünk.
Potter a vacsoránál szembe ült le velem, és Amandával szemezett végig, még akkor is, mikor Dumbledore bejelentette, hogy az év első meccse...
- A Griffendél és a Hollóhát között zajlik majd le. - Meghökkentem. Hat éve folyamatosan a Mardekár nyitott a Griffendél ellen. Miért pont idén változtatják meg?
- Szegény Evans! - dramatizált Black. Jenny az égre emelte a tekintetét. Lana, pedig végig Remusszal volt elfoglalva. Gyáva nyuszik, nem, hogy összejönnének már!
- Miért? - nézett fel hirtelen Potter. Volt egy olyan érzésem, hogy pontosan tudta, miért mondta ezt „Tapmancs” barátja.
- Jamie baba ellen kell játszania... - gügyögött Black nekem, ami nagyon rosszul esett. Annyira, hogy bele is könnyeztem. Letöröltem, majd folytattam a vacsorát, szipogtam párat, de nem néztem rájuk. - Csak nem bántottalak meg? Látod? Ezért nem kell, az ellenféllel kikezdeni...
- Hagyd már abba! - kértem halkan.
- Tapmancs! - szólt rá Potter, mire sértődötten elhallgatott. Nem néztem fel. Nem azért fájt, mert úgy szeretném Jamie-t, hanem, ahogy mondta, az a gúny, tömör, sértő hang.
- Különben sem én kezdtem ki az ellenféllel – mondtam. - Hanem az ellenfél velem.
- Te meg hagytad – mondta Black. - Ugyanaz...
- Igazad lehet, bár én még mindig jobb voltam, mint azok az üresfejű libák, akik hisznek neked! - vágtam vissza. Erre dühösen felugrott, de Potter visszarántotta.
- Hűtsd le magad! - szólt rá. - Nem most kell, hogy összevesszetek. Két hét múlva meccs. Aztán megölhetitek egymást, tőlem. - Na puff! Akkor most már biztos, hogy nem is érdeklem. Oké, rendben... Akkor ő sem engem. - Ez rád is vonatkozik, Evans! Különben is mit nézel ilyen meghökkenten?
- Semmit – mondtam, majd felálltam, és sietős léptekkel távoztam.

Két hét a meccsig. Két hét a meccsig! Mondogattam magamban a könyvtár felé menvén, mikor valaki elkapta a derekam. Megcsókolta a nyakam.
- Hát, úgy tűnik, két hét múlva ellenfelek leszünk – suttogta a fülembe.
- Hajrá Griffendél – fordultam felé, majd megcsókoltam. - Ne légy féltékeny, de kivételesen Potternek fogok szurkolni, ígérem a többi meccsen ezt a kihagyást bepótlom.
- Hát... Majd meglátjuk, de utána ki kell, hogy engesztelj.
- Megtalálom a módját... - csókoltam meg, majd átkaroltam a nyakát. - Könyvtár?
- Hogy a Madam megint kiküldjön minket? - kérdezte, mire elmosolyodtam.
- Igazad van...
- Khm. - Ne most Potter! Elengedtem Jamie nyakát, és megfordultam. Természetesen a Tekergők voltak mögöttünk, de kivételesen Black köszörülte meg a torkát.
- Valami baj van? - kérdeztem. Jamie elhúzta a száját. Úgy tűnt, már őt is zavarja, hogy jóformán két percig nem lehetünk magunkban.
- Semmi, csak akadályozzátok az erkölcsös diákok könyvtárba való igyekezetét – válaszolt.
- Te és az erkölcs? - kérdeztem gúnyosan. - Meg mióta jársz könyvtárba? Csodálom, hogy tudod, merre van! - mondtam, majd megfogtam Jamie kezét. - Ne is törődj velük, öntelt, nagyképű tahó, mind a kettő! - mondtam, mire Potter rám nézett.
- Én nem szóltam egy szót se! - háborodott fel.
- Jah, de tegnap, tegnapelőtt, meg azelőtt? Nem tudtok békén hagyni? - kérdeztem.
- Gyere, van egy hely, ahol nem zavarhatnak. A klubhelyiségbe menjünk. Majd én beviszlek – mondta, és megcsókolta a nyakam. Nem is gondoltam át bizonyos dolgokat, úgy bólintottam.
- Rendben – azzal mentünk is.

Nem engedte, hogy halljam a jelszót, amit meg is értek, de azért bejuttatott. Senki nem nézett rám csodálkozva, mikor beléptünk, lassan az egész iskola tudja, hogy Johnsonnal járok. A Hollóhát klubhelyisége egészen más volt, mint a Griffendélé. Alapból, minden kék-fehéren ragyogott. A kanapék kékek voltak, a falakon a fekete holló volt felmázolva. Itt is volt kandalló, könyvek, szőnyeg, de valahogy olyan furcsa volt. A szobákhoz folyosó vezetett, nem lépcső. Jamie leültetett a kanapéra. Most nem voltak bent sokan, és akik voltak is, azok mind eltűntek hirtelen. Leült mellém.
- Tetszik? - kérdezte körbetekintve.
- Hát. Bocs, de jobban szeretem a Griffendél klubhelyiséget.
- Megértem – mondta, majd átkarolta a vállam, és megfogta a kezem. - De ez sem rossz.
- Nem, nem rossz. - Megcsókolta a kézfejem, majd levette a talárját.
- Meleg van – mondta. Kissé rosszallóan néztem rá, de végül is igaza volt. Tényleg meleg volt. A talárja alatt egy kötött pulcsi volt, ami a hűvösödő időre való tekintettel érthető volt. A pulcsi kék-fehér csíkos, és egy cikesz volt a közepén. Mivel tényleg meleg volt, én is levettem a talárom. Rajtam nem volt pulcsi, csak a rövid ujjú fölsőm, de nem volt hideg. Rám mosolygott, én meg vissza rá. - Nah, és mesélj, jól haladsz az edzéssel? - kérdezte hátradőlve.
- Bocs, de megígértem Potternek, hogy, ha már a barátnőd vagyok, kviddicsről nem beszélgetünk.
- Jó, megértem. Csapatkapitány, persze, hogy aggódik a csapatagokért, és azért, hogy mit mondanak el. Különben is egy őrzőnek kevésbé kell ismernie a taktikát.
- Azért én ismerem, csak nem mondom el – mondtam, majd megcsókoltam, ő meg átölelt, és visszacsókolt. Végigdőltünk a kanapén.
- Hopsz! - mondta nevetve. - Bocs! - De azért nem sietett leszállni rólam, sőt nem is akart. - Mondtam már, hogy gyönyörű vagy?
- Igen, néhányszor.
- Most még szebb – végigsimította az arcom, majd újra megcsókolt, eközben a másik keze lassan lejjebb vándorolt.
- Fogd vissza magad! - szóltam rá, mire kicsit elkomorodva felült. Én is felültem.
- Bocs – mondta újra. Visszavettem a talárom, majd felálltam.
- El kell mennem a könyvárba – mondtam, és ott hagytam. Szerencsére kitaláltam. Amit kiléptem, felsóhajtottam, és a falnak dőltem. Nem fogom tudni tovább csinálni!
- Csak nincs valami baj, Evans? - kérdezte egy gúnyos hang. Jobbra néztem. Black jött gonosz mosollyal az arcán.
- Közöd hozzá? - kérdeztem.
- Sok – mondta. - A csapatkapitány legjobb barátja, és jobb keze vagyok. Én is felelek azért, hogy pályára tudj lépni két hét múlva.
- Hoppá, ez, csak nem egy békülési ajánlat volt?
- Lehet – mondta sután, elkomolyodva. - Elfogadnád?
- Ha nem gúnyolódsz velem többet, akkor igen. - Kezet nyújtott.
- Rendben. - Elfogadtam.

A két hét hamar eltelt. Jamie-vel sokat találkoztunk, de a Tekergők úton, útfélen belénk botlottak. Vagy mind a négyen, vagy csak Potter és Black, vagy... Idegesítő. Amúgy meg, el tudtunk volna bújni előlük a Hollóhát klubhelyiségébe, de oda meg az eset óta én nem akartam bemenni. Mindegy, ma meccs van. Az első meccsem.
- Nyugi, Evans, jó leszel – mondta Potter, mikor látta, hogy remeg a kezem. - Nyugi!
- De mi lesz, ha miattam vesztjük el a meccset?
- Semmi – mondta Black. - Miattam is vesztettünk már meccset, s lám még élek...
- Bár utána három napig feküdtél a gyengélkedőn... - kuncogott Peter, de aztán behúzta fülét farkát, mikor mindenki gyilkos tekintettel nézett rá.
- Ne aggódj – mondta Potter. - Nem bánthat emiatt senki. Ez az első meccsed. Még szép, hogy izgulsz, és aggódsz.
- Kösz... - mondtam.

Aztán öltöző, Potter beszéde (Semmit nem értettem belőle. Görcsösen szorítottam a seprűm, meg Alice kezét.). Aztán a pálya. Azt sem tudom, hogy jutottam fel a karikákig, de mikor fent repültem, hirtelen hallottam a kiabálásokat, és a bemondó hangját.
- A Griffendél csapat új taggal állt elő. A Roxfort kedvenc prefektusa, Lily Evans van a karikák előtt! - Bár ne így lenne. Nem akarok itt lenni!
- Nyugi, Lily! - Szólt rám Potter, aki megnézte, hogy mindenki a helyén van-e. Már másodszor hívott Lilynek!
- És mint, tudva levő, Miss Evans, az ellenfél fogójának, James Johnsonnak a barátnője! - Elsüllyedek!
- Mr Carp, kérem! Törődjön a meccsel! - szólt hirtelen McGalagony hangja. Ellenben az előző megjegyzéssel sokan fújoltak, sokan meg éljeneztek. Kíváncsi lennék, melyik tábor melyiket tette...
- És elkezdődött a meccs!

A meccsről nem sok emlékem maradt. Azt tudom, hogy sokat védtem, meg sokat beengedtem a karikába. Arra viszont pontosan emlékszem mi történt a meccs végén. Ugyanis, mikor már Jamie és Potter fej-fej mellett repültek a cikeszt hajkurászva, s majdnem elkapva azt, én leszédültem a seprűmről. Hogy hogyan? Fene tudja. Még az is eszembe jutott, hogy valaki megátkozott. Lényegtelen, az a lényeg, hogy lezuhantam, és nagyon megijedtem, de valaki elkapott. Remegtem mint a nyárfa levél, az ismeretlen megmentőm karaiba. Igazából, sejtettem, hogy valószínűleg Jamie az, de nem mertem kinyitni a szemem.
- És Johnson elkapja a cikeszt, nyer a Hollóhát. - Erre már kinyitottam a szemem. És felnéztem az elkapómra. Legnagyobb meglepetésemre Potter volt az.
- Nyugi, már biztonságban vagy – mondta. Miattam, nem kapta el a cikeszt?
- De, de... - dadogtam, mire elmosolyodott.
- Emlékszel, azt mondtam, sikíts, és repülök... - Megtette. Tényleg segített. Egyszerre több dolog kavargott bennem. Jamie ügyet sem vetett rám, számára a cikesz, és a meccs megnyerése fontosabb volt, nálam. A másik, pedig, hogy Potternek viszont én voltam a fontosabb.

Mikor letett a földre, már könnyeztem.
- Nyugodj meg – mondta, majd rám mosolygott, és nem törődve senkivel felkísért Madam Pomfreyhoz, nyugtatóért.