Teltek-múltak a hetek, Amy csak nem enyhült meg. Legtöbbször beérte annyival, hogy hátatfordított, ha meglátott, vagy szimplán elnézett mellettem, én viszont egyszerűen levegőnek néztem. Na nehogy már! Ő a hülye és én vagyok miatta a hibás! Volt nélküle is épp elég gondom. Példának okáért Stacie. Mivel elkezdte terjeszteni, hogy Black legújabb kiszemeltje én vagyok. Ami nem igaz, mert ha Black kiszemel engem, én kiszúrom, hogy ne legyen mivel kiszemelnie. A másik, égetőbb problémát a Potter gyerek jelentette. Lilynek, nem nekem. Egy csodálatos, szerda reggel ugyanis az az ütődött sportember úgy ébredt, hogy neki most mindenképpen átkot kell küldenie valakire. Küldött is; Pitonra. Ami lássuk be, nem nagy kár, de Lily, az áldott világmegmentő és emberbarát nem állhatta szó nélkül. Nem is állta. Ott, mindenki füle hallatára kezdett üvölteni. Hát így zajlik a mi kis életünk; mindenki előtt. Amúgy is különös volt Lily Evanst üvölteni látni és hallani. Ezt eddig olyan ritkán csinálta, hogy még én se hallottam addig.
- Ezt most miért, Potter? MIÉRT? – kiabálta. Megpróbálta felsegíteni Pitont a földről, kevés sikerrel, ugyanis az áldozat nemigen hagyta magát.
- Csak – felelte amaz. Mint már rájöttünk, Potter nem a szavak embere.
- Istenem, téged is ősemberek neveltek! – sóhajtottam.
- Mondd Evans, randiznál velem? – kérdezte csak úgy mellékesen Potter. Piton menten kiesett Lily kezéből.
- Veled? Soha.
- Jézusom! Mostanában ész nélkül randizna mindenki? – szólaltam meg.
- És minden lány csak ezt a két szót tudja felelni? – kérdezte Black úgy, hogy valahogy csak én hallottam.
Lily, ki erős sokkot kapott ott a folyosón, egész nap nem tért magához. De ahogy észrevettem Potter se. Ja, hát persze. Neki (is) életében először mondott nemet egy lány. Nem baj, ráfért. Talán ettől magához tér. Talán nem. Azért nem kell mindig a csodára várni.
Cat viszont menthetetlenül produkálta a szerelem szembetűnő és összetéveszthetetlen tüneteit. Szegény. Ő is elvesztette az eszét. Például úgy csillogott a szeme, hogy bele lehetett vakulni. De habókos is lett. Általában ha óraváltás volt, mi cipeltük utána a felszerelését, mert képes volt otthagyni a helyén. Ahogy észrevettem, Remus is kábé ugyanezt csinálta és ez Potteréknek is szemet szúrt. Ez nagy szó! Potter és Black észrevett valamit! Meg kell veszni. Legalább két ember boldog volt ebben az általános boldogtalanságban.
Amy depressziója új fázisba lépett. Most erőteljesen vágyódott régi szerelme után. Aki időközben Lilytől kért randit. Persze ez Amyt nemigen zavarta. Mégis mi zavarna meg egy embert, aki száz százalékosan biztos abban, hogy ő és csakis ő tökéletes a világon? Semmi. Hát így volt ezzel Amy is. Rájött, hogy akár vissza is szerezhetné élete párját, csak egy kicsit máshogy kell hozzáállnia a dolgokhoz.
Este, a klubhelyiségben, minden probléma színterén kezdett bele a hadjáratba. Na igen, de itt történt valami. Valami, ami pontot tett a háború végére, még mielőtt az kirobbanhatott volna. Potter, aki körül most is rajongótábora jelentős része ott dekkolt, fogta magát és odasétált hozzánk a kandallóhoz.
Épp mágiatörit tanultunk. Mégpedig az évszámokat. Mindegy. Én szúrtam ki előbb Pottert. Nyugodtan állt mellettünk, várta, hogy Lily is észrevegye. Amikor ez megtörtént, belekezdett tömör és lényegre törő mondandójába.
- Evans, gyere el velem a Szárnyas Vadkanba Valentin napon! – kérte. Valentin nap épp az egyik roxmotsi hétvégére esett.
- Nem – felelte nemes egyszerűséggel, fel sem nézve a könyvéből.
A levegő vibrált a feszültségtől. Ha valaki meggyújtott volna valamit, az legott berobbant volna. Ez alól kivétel a kandalló.
Black barátja segítségére indult.
- Esetleg ha négyesben mennénk? – kérdezte, és újra bedobta ellenállhatatlannak vélt félmosolyát.
- Ja, hát úgy jó – mondtam. Lily megütközve, Potter lemondóan, Black felcsillanó szemmel és még kajánabb vigyorral nézett rám. – Te – mutattam Potterre – meg te – itt meg Blackre – és a kezelő orvosaitok majd romantikus sétát tesztek szombat délelőtt a Szent Mungó zártosztályán. Na, hol is tartottunk? – fordultam vissza Lilyhez.
- A vámpírok békenyilatkozatának első megerősítése?
- 1678.
- Második mege…
- Mi van még? – kérdeztem a két sráctól, mert még mindig ott cövekeltek mellettünk.
- Szerintem boldogan randiznának velünk – vélte Black Potterhez szólva.
- Igen, biztos. De előbb még eljátsszák a tartással rendelkező nőt.
- Potter, nem illenek hozzád ezek a bonyolult kifejezések – mondta Lily.
- Akkor mi illik hozzám? – nézett rá mostmár kajánul és fölényesen Potter. Sikerült neki is elhinnie, hogy a kezében az irányítás.
- A 220 volt.
Na, most én nevettem fel. Lilynek is voltak ütős megjegyzései, de az a baj, hogy csak előttem mondta.
- Volt? – kérdezett vissza értetlenül Potter. Ja, tényleg! Ők nem értenek a mugli fizikához. Mindegy, Black, aki szintén nem, hamar kivágta magukat.
- Tudod; volt, van, lesz…
Már nagyon röhögtem. Lily még inkább.
Ekkor jött Amy.
- James! Egy szóra, kérlek!
Ettől a dámaszövegtől kaptam észbe, hogy én tulajdonképpen mindjárt bepisilek. De a műsor végére mostmár nagyon kíváncsi voltam.
- Szóra sem vagy érdemes – intette le Black.
Menten elkomorultunk. Mégiscsak egy pasi int le egy lányt!
- Téged senki se kérdezett, barom!
- Barom?!
- Amy, szállj le rólam – mondta nyomatékosan Potter. – Nincs többé közünk egymáshoz, és kész.
- De…
- Nem, érted? Nem!
Amy durcás arccal viharzott fel a szobánkba.
- Hol is tartottunk? – fordult vissza hozzánk.
- Nem, értitek? Nem!
- Szóval a második megerősítés?
- 1778.