Ó, Valentin nap, te csodás! Komolyan mondom, ez indult olyan rosszul, mint a Karácsony! Ha nem rosszabbul. Bár nem; a szenteste napján bőgtem. Most meg nem. Minek? Úgy tűnik, Sirius Blacket nem szabad komolyan venni, mert megéget.
Röhej! Mikor vettem én őt komolyan? Úgy látszik, az agyamra ment a sok cukormáz és rózsaszín nyál.
Na de mindegy is. Hiszen a napnak még nem volt vége!
A szokatlanul csöndes Potterrel megtaláltuk a szintén szokatlanul morcos Lilyt és szokásosan boldog gerlepárt az egyik zsúfolt cukrászda teraszán. Leültünk hozzájuk.
Potter azonnal rá is kezdett volna a jó előre kigondolt és velem is előre megosztott békítő szövegén, de Lily lehurrogta.
- Tudom, tudom! Csak bevásároltál a következő félévre, hogy még csak véletlenül se hagyj a vizsgákra készülni! Végtére is, óriási kitüntetés prefektusnak lenni!
- De morci vagy, Evans! Jól van, na! De neked is meg kell értened engem! A jóhírem csorbulna, ha…
- A jóhíredért háromszáz évvel ezelőtt már rég máglyára küldtek volna!
- Mint mindnyájunkat – jegyeztem meg.
- Mi van, Evans? Mitől vagy ilyen dühös?
- Akkor se fogom bővebben kifejteni, ha milliószor ismétled meg a kérdést.
- Helló, mindenki! Hé, Vivi, hát itt vagy? – ült le közénk Sirius és… az a szőke lány. – végig kutattam egész Roxmotsot utánad!
- És csak a második sarokig jutottál.
- De látom, Ágas segített visszatalálni a felszínre.
Még bólintásra se méltattam. Ő meg változatlan vigyorral folytatta.
- Srácok, hadd mutassam be Lanát! Most ismerkedtünk meg.
- Black, mióta mutatod be nekünk az alkalmi barátnőidet? – kérdezett rá Lily.
Cat belekuncogott a fagyijába, majd kézen fogta Remust és gyorsan elsurrantak. Végtére is, Valentin nap volt, vagy mi a csuda! Nekik is joguk volt kettesben lenni!
Lily kérdésére a Lana nevű szőke kissé furán kezdte méregetni. De nem Siriust, hanem Lilyt. Mert ugye szőke volt…
Én viszont büszke vigyorral méregettem a zavart Siriust. Igen, ő az én legjobb barátnőm!
- Gyere Lana, menjünk – mondta és már fel is álltak.
Cat és Remus pedig pár tölcsér fagyival tértek vissza, ugyanis csak azért mentek be a cukrászdába.
- Mi a francot csinál ez? – motyogta Potter magában.

Másnap a suliban még mindig mindenki lázban égett. Ez amolyan utóhatás lehetett. És mint ilyen vidám nap, az én ismerőseim- a közelebbiek legalábbis- mind letargiában szenvedtek.
Lily, mint egy őrült, körmölte a számmisztika háziját a klubhelyiségben. Átlag percenként szaggatta át a pergamenjét, így három óra múltán is csak az első oldallal volt kész.
Meda a könyvtárban bújta a könyveket. Szemein a dagadás már lohadt, de még mindig úgy nézett ki, mint egy leszokófélben lévő alkoholista.
Amy továbbra is utálta Ted Tonksot. Hát, a változatosság kedvéért legalább már nem elvakultan szerelmes.
Stacie összeveszett élete negyedéves értelmével. Állítólag végleg. Túl nagy volt a korkülönbség. Szomorú.
Potter egész nap a dühöngő szívszerelmét kerülgette a klubhelyiségben. Na jó, nem egész nap, csak délelőtt, mert ebéd után edzenie kellett a csapatával.
A nap eseménye viszont nem hozzájuk kapcsolódott. Nem. Ez a vasárnap ugyanis kétség kívül Catnek volt a legizgalmasabb.
Ugyanis Tonks összesen tizenkilencszer kért tőle randit! Nem vicc! Ráadásul a legváratlanabb pillanatokban, főként olyankor, amikor Remus nem járt a közelben. Nem mintha Tonks félt volna tőle, csak azt hitte, ha Cat egyedül van, könnyebb lesz elcsábítani.
Cat hat ízben vágta nyakon, és kétszer öntötte le tintával a folyosón. És amikor a vacsinál ezt elmesélte nekünk, elkezdtem félni. Ugyanis ez rossz előjel. Látom Lilyéknél. Persze arra nem gondoltam, hogy Siriussal is ezt csináltuk… majdnem.
De Sirius felvett egy borzasztóan idegesítő szokást. Mindenhova magával cipelte az ő kis Lanáját. Azt a zizi szőke meg élvezte!
Méghogy nem jelent semmit a hajszín! Na jó, nem azt mondom, hogy minden szőke egyben hülye is, de Lana élő példája volt a szőke nős vicceknek.
És ezáltal bátran piszkálhattuk is.
De nem értettem semmit. Most mire volt jó ez az újabb hódítás? Be akarta bizonyítani, hogy ő igenis képes bárkit meghódítani? Tényleg csak játszott velem? Tényleg ekkora balek lennék, hogy így bedőltem neki? Pedig már kezdtem más szemmel nézni rá. Az Emlékhordozós eset óta mintha más lett volna. Kicsit komolyabban vettem. Hülye voltam.
Mostmár tényleg el kell őt felejtenem. Nem éri meg a sok átagyalt óra. Már rég el kellett volna küldenem őt a fenébe. Hát jó, ha ezt kell tennem, akkor ezt is fogom tenni. Mihelyst lesz rá alkalmam.
Hétfő volt, ráadásul egy dögunalmas délelőtt. Túlestünk két átváltoztatástanon és egy mágiatörténeten. Csendben slattyogtunk a folyosón. Míg nem Lana, az az idióta szöszi elénk toppant.
- Sziasztok!
- Jaj, ne – nyögtem.
- Ilyen nincs – morogta Lily.
- Szia! – vinnyogta őt utánozva Cat.
- Sirius mondta, hogy nyugodtan üljek le hozzátok ebédelni, majd oda jön ő is!
- Ezt mondta? – kérdezett vissza Lily. Úgy forgatta a szemét, hogy azt hittem, fennakad.
- Legalább kipletykáljuk magunkat! – folytatta a szőke. – Bár olyanokkal, mint ti, nem nagyon szoktam dumcsizni, de mindent el kell egyszer kezdeni, nem igaz?
Lily, aki középen állt, automatikusan nyújtotta ki a két karját, mert Cattel már ugrottunk is volna neki a lánynak.
Leültünk a griffendél asztalához, és Amy is rögvest csatlakozott kis kompániánkhoz. Érdekes, Lana látványa őt nem idegesítette.
- Szóval, hogy is hívnak titeket? Á, tudom, te Vivi vagy, Sirius mesélt rólad!
- Viv. Vagy Vivian. És mit mesélt?
- Ó, hát hogy kicsit hisztis vagy, meg duzzogó, de lehet téged szeretni. Téged is ismerlek ám! Lily Evans a neved, igaz? Te se vagy aranyvérű – jelentette ki ezt kissé lenézően. – Na nem baj, attól még lehetsz jó fej – nyugtatta meg. – És te? Te ki vagy?
- A gyilkosod mindjárt! – sziszegte Cat alig hallhatóan.
- Hogy ki? Á, nem is fontos. Biztos nem mozogsz nagy körökben, különben ismernélek. De te Amy Connor vagy, ugye? Te jártál először James Potterrel, aztán Ted Tonkssal! Ú, irigyellek! Mindkettő jó pasi! Bár James legalább aranyvérű.
- Örök rejtély marad számomra, hogy ilyen tisztavér-centrikus létedre hogy-hogy nem lettél mardekáros! – sóhajtotta Lily.
- Mondd, szívem, te természetes szőke vagy? – érdeklődtem.
- Igen! – ragyogott fel az arca. – Hát nem szupi? Ilyen árnyalatban hihetetlen is!
- Látszik – reagáltam le. – Az egész lényed hihetetlen.
- Na, hol van már Sirius? – türelmetlenkedett a kis hülye. Amy nem értett semmit. Ennek hangot is adott rögvest.
- Te Sirius Black barátnője vagy?
- Mi? Nem, dehogyis! Bár, ki tudja? Ő is tisztavérű, de nekem túl lázadó! Tudod, én neves családból származom, ahol nagy csalódást okozott, hogy ebbe a házba kerültem.
- Meg tudom érteni – szúrta be Cat.
- Itt ugyanis nehezebb, jóval nehezebb megfelelő kérőt találni! Először Sirius Blackre gondoltam. Meg is ostromoltam őt, tudod, azokkal a női praktikákkal, és csak óvatosan, érted! De akár hiszed Amy drágám, akár nem, rá ez egyszerűen nem hatott! Pedig bedobtam mindent! Eddig még soha nem mondtam csődöt, de most nála ez is bekövetkezett.
- Ez szörnyű! – szörnyedt el Amy. Most csak játssza, vagy tényleg olyan zizi, mint a másik?
- Nekem mondod? Mit volt mit tenni, szóvá tettem az érzéketlenségét.
- Mire ő?
- Hát, azt mondta, nem jövök be neki. Most szólj hozzá! Méghogy nem jövök be neki! Kérdeztem, mi hiányzik?
- Netán az értelem? – szólt közbe Cat megint.
- És mit mondott? – puhatolta tovább Amy.
- Hé, tudom már, ki vagy! Vivian Rice! Vivi! Á, szóval te lennél az! Hát… - végigmért és lebiggyesztette az ajkát. – azt hittem, kicsit különlegesebb vagy.
- Bocs, hogy nem vagyok hozzád méltó. Azért nincs harag, ugye? – fintorogtam, közben pedig átfutott az agyamon, hogyha MÉG EGYSZER felismer, hát én akkor..de úgy...hogy aztán...
- De hogy te ki vagy, azt még mindig nem… - fordult Cat felé. – Na, mindegy. Szóval az a szemérmetlen azt mondta, más lányra hajt. Hopsz, ezt lehet, hogy nem kéne! Azt kérte, tartsam a szám. Á, azért nektek elmesélem, de tovább ne adjátok! – cinkos kacsintás. – Azt mondta, más tetszik neki, és ebben a helyzetben nincs esélyem nála.
- Ó, ne aggódj, ha meghágta azt a másikat, te is szóba jöhetsz, aztán majd praktikázhatsz, nehogy te is csak egy éjszakai program legyél! – legyintett Amy.
- Á, nem! – vette vissza a szót a szöszi. – Komolyan mondta! Nagyon kellhet neki az a lány! Kérdeztem is tőle, ki az? De nem árulta el. Próbáltam faggatni, de csak annyit nyögött ki, hogy ő más, mint a többi, és bocsássak meg az udvariatlanságáért, de ő azt a lányt szándékozik elvenni, nem engem. Hát mondom, nincs mit tenni, de én most mit csináljak? Erre megígérte, hogyha már ő nem lehet az enyém, bemutat akárkinek, akinek csak kívánom.
- És kit kértél? – kérdezte gyorsan Amy.
- Na, mit gondolsz? Egyértelmű, hogy Regulus Blacket választottam! Ő tökéletes lenne számomra, hisz’ csak egy évvel vagyok idősebb nála! Kipécéztem a Black családot, alább nem is adom! Sirius pedig örömmel teljesíti a kérésemet.
- Az biztos! – nevette el magát Cat.
Lilyt már így is rojtosra rugdostam, hogy ne röhögjön fel, de feltűnően rázkódott a válla. És végszóra Sirius és a többi Tekergő is csatlakozott hozzánk. Kivételesen nem mellénk, hanem velünk szemben ültek le, kivéve Remust, ugyanis ő egy alkalmat sem szalasztott el, hogy Cat közelében legyen. Ez Lana drágának is feltűnt.
- Hé, ti jártok? – sipította.
- Közöd? – jött a válaszkérdés.
- Megmondanád a nevedet?
- Miért, név nélkül nem tudsz pletykálni rólam?
Na végre eljutott egy sértés a szőke kis fejéhez! Mérgesen elfordult a szerelmespártól.
- Mondd Black, ki rabolta el kőkemény szívedet? – mosolygott rá negédesen Amy.
Sirius undorodva emelte rá tekintetét és lenyelte a falatot.
- Miről karattyolsz, te liba?
- Arról, te bunkó, hogy Lana épp az előbb súgta meg bizalmasan, hogy nem akarsz a párja lenni, mert már másra hajtasz. Kangörcsöd van netán?
Lily már annyira szenvedett a visszafojtott nevetéstől, hogy a vállamon rázkódott tovább.
- Én nem tüzelek évi háromszázhatvanöt napon át, mint te. Veled ellentétben én sose feküdtem le olyan emberrel- esetemben lánnyal- aki…
- Ugyan, ugyan Black! Mit nem tudott? Erőteljesen visítani? Na ne röhögtess! Különben nem is az érdekel, hogy kiket döntöttél már meg. Csak arra lennék kíváncsi, most kit akarsz annyira hanyatt vágni?
Lily hirtelen abbahagyta a kuncogást és felnézett rám. Én kifejezéstelen arccal figyeltem az eseményeket, mert tudtam, itt most rólam van szó. Nem is tudtam eldönteni mi legyek: büszke, vagy dühös?
- Amy, inkább menj és vágj le egy gyors menetet valakivel, mert már megint sokat és legfőképp marhaságokat beszélsz – figyelmeztette Potter.
- Te csak ne ugass le engem! Különben se hozzád beszélek!
- De komolyan Sirius, ki az a lány? – kapcsolódott be Lana. – Annyira nem akartál róla beszélni! Netán ismerem? Szívesen beajánllak neki, ha kéred! Persze csak azután, hogy bemutattál az öcsédnek – aranyosan kacarászni kezdett.
- Leütöm – fogadkozott halkan Cat.
- Na? Kíváncsian várjuk a lány nevét!
Sirius hirtelen és egyértelműen rám nézett. Rajtam meg egy fura remegés futott végig és mosolyogva lesütöttem a szemem.
- Nem ismeritek. És még nem biztos, hogy akar velem járni.
- Méghogy nem biztos! Ki ne akarna Sirius Blackkel járni? – hitetlenkedett Lana.
- Ez az! Ki ne akarna? – toldottam meg.
- És akkor most mi lesz? – kérdezte a szöszi. – Nagyon tetszik az a lány? Úgy értem, annyira, hogy mással nem érheted be?
- Nagyon tetszik, és nem kell más.
- Persze. Holnap reggelig – vihogott Amy. – Ti pasik mind ugyanolyanok vagytok!
- Csak az olyan lányokkal, mint mondjuk te – mondta Potter.
- Befejezted Sirius? Bemutatsz neki?
- Be. Mehetünk.
- Jaj, ez jó lesz! – suttogta izgatottan Cat. – Szívből utálom a mardekárosok eme csapatát, de ha Regulus a nyakába kapja ezt a libát, többet fognak sírni, mint szemétkedni!
Nem volt nagy látványosság. Sirius unottan a mardekárosok közé hajtott, nem egy rokona szó nélkül elment mellette. Váltott pár szót az öccsével és otthagyta vele a tündérien mosolygó Lanát. Regulus, kinek arca folyton torzba rándult, mióta ismertem, két perc után menekülőre fogta a dolgot. Nem baj, Lana fúriaként követte őt. Cat meg úgy nevetett, hogy majd leesett a székről.