Csapat terápia

Nekem nem elég a tanulás, a felvételi, ááá ugyan! McGalagony rám sózta a kvidics csapatot is. Mostantól pedig már a lelki világukat is pátyolgathatom. Mi lenne, ha lenne magán életem? Azt, hogy oldaná meg a drága tanárnő? Az átváltoztatástan óra után, magához int.

-         Evans kisasszony, úgy vettem észre, hogy a csapat széthúz. – megnyugtató, hogy nem vak. Szemével engem fürkész. Ez nem tetszik.

-         Mit tehetnék én? – valamiért csak hívatnia kellett. Nem?

-         Kovácsolja őket egy csapattá, egyértelmű nem? – prüszkölt.

Persze, egyértelmű. De ez miért az én dolgom? Miért nem Potteré? Ezeknek a kérdéseknek, jobbnak láttam nem hangot adni. Tekintettel arra, hogy tanárnőm szemei szikráztak.

-         És hogyan? – tetem fel az alapvető kérdést.

-         Magára bízom. – éreztem, hogy ezt fogja mondani. El sem merem képzelni milyen fájdalmas képet vághattam. – Jaj, ne nézzen már ilyen bambán! Ne nekem keljen már mindent elmondanom! Legyen egy kicsit kreatív! – ez az ő szájából kérésnek számít.

Egész nap ezen az ostoba ügyön gondolkodtam. Még a bájitalomat is elszúrtam. Köszönhetem McGalagonynak.

-         Lily, kérlek gyere ide. – szólt óra után.

-         Igen, tanár úr? – nagyon jó tudtam, hogy az órai teljesítményem böki a csőrét, de mindenkinek lehet rossz napja. Még nekem is!

-         Az órai munkád magadhoz mérve katasztrófa.

-         Tudom. Kicsit elkalandoztam. Sajnálom.

-         Esetleg köze van ehhez az Ifjú Potternek? – mosolygott az orra alatt.

Hogy mi van? Azért, mert nem ordítok vele kétpercenként a folyosón, már beleestem? Tudtam, hogy ennek a tanárnak nincs minden rendben, de hogy ennyire nincs!

-         Nem, de hogy! – hevesen ellenkeztem, ami hatására ő még jobban elmosolyodott. Szeretném látni, mi jár a fejében.

-         Tudja mit? A mai órai munkáját nem osztályzom. – elképedtem. Ezt még Pitonnak sem tenné meg, pedig ő a kis kedvence. – Nekem sem érdekem, hogy rontsam a legjobb diákom átlagát. – jó mondja neki az az érdeke, hogy minél jobb iskolába kerüljek és minél befolyásosabb ember legyek. Ráadásul nem is vagyok a legjobb diákja! Ennyit erről.

Estig semmi más nem jutott az eszembe, mint egy buta mugli játék. Engem személy szerint mindig nagyon idegesített. A lányok vihogása, a fiúk gúnyos összenézése. A plafonra másztam tőlük. Azt viszont el kell ismernem, hogy remek kapcsolat teremtő program. Na ja, ez az üvegezés.

-         Miért is kell ezt csinálnunk? – kérdezte gúnyosan Lacy.

James egyetlen pillantással elhallgattatta.

-         McGalagony ötlete volt, hogy legyen egy ’barátkozzunk, ha már úgy is egy csapatban vagyunk’ délután. – mondtam fáradta.

-         És, hogy működik ez a játék? – próbált érdeklődést mutatni Jamest. Miközben a vajsörös üveget nézegette.

-         Ez egy mugli játék. – kezdtem magyarázni. – Az üveg megpördül, akinél megáll a szája, az kérdezhet bármit a csapat bármelyik tagjától, akinek őszintén felelnie kell.

-         És ha hazudik, vagy füllent? – kuncogott az egyik lány.

-         Akkor az üveg pirosan fog világítani, és addig nem lehet tovább menni, amíg a piros fény kéké nem válik. – na jó, elismerem kicsit felturbóztam a dolgot, de ők ezt nem tudják.

-         A muglik aztán trükkösek. – álmélkodott Norman. Én csak mosolyogtam.

-         Szerintem kezdjétek.

Csettintettem egyet és az üveg szélsebesen pörögni kezdet. A csapat ámulattal ülte körül.

Már órák óta nevettek egymás válaszain, és be kell vallanom némelyiken én is mosolyogtam. Olyan kis hülyék tudnak lenni! Sok minden kiderült. Például, hogy Norman és Tia másod unokatestvérek. Vagy, hogy Krisztián nagymamája mugli topmodell volt. (Értem már kitől örökölte görögös arcát.) A lányok annyira meglepődtek, hogy azonnal rástartoltak szegény gyerekre. Ez után Krisznek nem kell félnie, hogy nem lesz partnere a bálra, ha a lányok ezt elkezdik terjeszteni…

-         James, idén kit hívsz meg a bálba? – kérdezte igéző szemekkel Lea, ő az egyik hajtónk.

Potter zavarba jött. Tudom elég hihetetlen, de így van. Dadogni kezdett. És e közben én is kezdtem zavarba jönni, rájöttem ugyan is, hogy eddig minden évben engem hívott el először, csak az utolsó pillanatban hívott meg mást is. Érdekes módon mindenki rám nézett.

-         Hát… - az üvegre meredt, ami kezdet rózsaszínű lenni. – Nem igazán tudom.

Nem tehettem mást! Esküszöm. Nem hozhattam magam ennyire kínos helyzetbe.

Megmarkoltam a pálcám, és erősen koncentráltam. Az egyre pirosodó üveg lila, majd kék lett.

Lea dühös volt, de mivel az üveg kéken világított, így nem feltételezte, hogy Potter nem mond teljesen igazat.

-         Fél hét. – szóltam, miután néhány kérdés még elhangzott. – Ideje elindulni.

-         Ne már, olyan jó ez a játék! – nyafogott Tia.

-         Majd máskor.

-         Szia. – köszönt mindenki.

Feltápászkodtak és beszélgetve, vihorászva kimentek az öltözőből. Én még ott maradtam elpakolni.

-         Jó ötlet volt!

-         Ahányszor belépek ebbe a helységbe a vége mindig az lesz, hogy kettesben maradunk. – nevettem, és szembefordultam James Potterrel. – Nem furcsállod?

-         Őszintén? … Nem. – mosolygott.

-         Mondhatom szép.

Neki dőltem a falnak és kérdőn néztem rá. Meg is bántam. Istenem, hogy lehet valakinek ilyen szeme?

-         Kösz, hogy kimentettél a kérdés alól.

-         Tessék? – tetettem a tudatlant.

-         Ugyan… - legyintett. – Mind ketten tudjuk, hogy nem egészen mondtam igazat.

-         Csak nem akartam kínos jelenetet. – vonogattam a vállam.

-         Érthető. – hunyorgott. – Ezt szeretném oda adni. – egy henger alakú dobozt húzott ki a zsebéből. – Boldog születésnapot!

-         Köszi. – pirultam el. – De… honnan tudod, hogy ma van…

-         Ugyan Lily, eddig minden évben felköszöntöttelek, de nem igazán vetted észre.

-         Nem fogathatom el. – nyújtottam vissza az ajándékot.

-         Haladunk. Nem vágod a fejemhez. – mondta, összefonva a kezét. Nem úgy nézet ki, mint aki vissza akarja venni a feléje nyújtott dobozt.

Ajaj, vészesen közeledik, és én elvesztem a szemeiben.

Mire feleszméltem az egyik keze a derekamon volt a másikkal pedig a falat támasztotta. Gyorsan kibújtam a karja alatt.

-         Azt hiszem most mennem kell!

Ami meglepett az az volt, hogy egy cseppet sem volt elkenődve. Sőt! Mosolyogva megrázta a fejét és elvigyorodott.