Február tizennegyedike idén éppen szombatra esik. Háromszoros hurrá-t neki! Még van egészen egy hetem felkészülni erre a csapásra. Anno -kemény tizenhét évvel ezelőtt- Valentin napon az én édes drága apucikám akkora meglepetést okozott az én terhes anyukámnak, hogy anyu fogta magát, és megszült engem. Szóval apunak köszönhetem, hogy ezen az Isten-verte napon van a születésnapom. Minden évben igyekszem elfelejteni, ám ezt senki nem engedi. Valamilyen úton-módon mindig emlékeztet valaki, hogy milyen mázlista vagyok. Anya mindig azt mondogatja, hogy ez olyan romantikus! Egy: szerintem nem így van! Hogyan is lehetne romantikus Valentin-napon születni? Kettő: sosem fogom megérteni, hogy ebben hol a romantika! Most leteszem a nagy esküt, hogy én nem fogok ezen a napon szülni. Sem most, sem tíz év múlva! Inkább valamikor nyáron. Mindegy. Ezt a témát jegelném most.
James még mindig a Gyengélkedőn van, és drága javasasszonyunknak esze ágában sincs kiengedni onnan, legalábbis nem szombaton. Ami csak annyit jelent, hogy ebben az évben nem kell lemennem a faluba, és bámulni, hogy az emberek hogyan tűnnek el egymás szájában. Na meg hogy hogyan nyávognak a lányok. Az odáig oké, hogy ez a szerelmesek napja, de attól még nem kéne megfulladni a nyáltengerben. Vagy igen?- na jó, ez költői kérdés volt. Persze, hogy undorító, mikor minden úszik a rózsaszínben, néhányan pitiáner dolgokon vesznek össze, mások pedig ugyan ekkora dolgok miatt ugranak egymás nyakába/ szájába. Jó, valószínűleg kicsit rosszindulatú vagyok, de a nyakamat rá: NEM A FÉLTÉKENYSÉG BESZÉL BELŐLEM! Ki lehet akkora állat, aki szereti az ilyen csicsás, hányásig díszített izé dolgokat. Na inkább ezt a témát is dobjuk a hidegre!
A múltkori kis pofozkodás Siriusszal. Inkább nem hazudok, szóval nem mondom azt, hogy minden csupa boldogság. Sirius azóta is dühöng, hol engem szid, amiért nem vigyáztam becses barátjára, hol pedig esküdözik, hogy Pitonnak lassú, és fájdalmas halála lesz. Érdekes módon Pipogyi valamiért nem akaródzik egyedül menni sehová, ami annyit tesz, hogy még mosdóba is a szobatársai kísérik. A véleményem: gyáva pöcs! Gondolkodhatott volna, mielőtt… mielőtt ráküldte az átkot Jamesre. Kicsit nehéz elhinnem, hogy egy állítólag eszes srác ne gondolt volna a következményekre. Például arra, hogy sem James, sem a többi Tekergő nem fogja szó nélkül hagyni az egész kis „balesetet”.
James. Szerencsére már jobban van. Tegnap előtt volt holdtölte, és hááát… James is ki akart menni a többiekkel együtt. Be kell vallanom, nagyon büszke vagyok magamra. Sikerült visszatartanom egy ilyen makacs, bosszantó, sértődékeny… embert a totális életveszélytől. Na jó, enyhe túlzás, hogy sikerült. Ezt jól megmondtam! No nem baj. Elég megterhelő dolog volt!
- De én ki akarok menni!- morogta aznap James.
- De nem fogsz!- válaszoltam.
- Már hogyne! Csak a porfelhőt látod utánam!- pattant fel, és nem sokkal később már az ajtót nyitotta volna.
- James Potter!- szóltam utána. A pálcámmal épp a háta közepére mutattam.- Ha nem jössz vissza azonnal, teszek róla, hogy a következő holdtöltét is itt töltsd!
- Ehh…! És hogyan?- fordult meg flegmán vigyorogva. Pálcámmal farkasszemet nézve csalódottan visszaballagott, és bebújt az ágyba.- Most boldog vagy?
- Nem, de ez más kérdés.- válaszoltam, mire csak nagy szemekkel nézett rám.
- Mi az, hogy nem vagy boldog? Van egy tök jó pasid, és egy csomó barátnőd!- mondta, minek következtében elkapott a röhögés. James ezt kihasználva gyorsan kimászott a paplan alól, és kirohant a folyosóra.
- Hé! Állj meg!- kiáltottam utána, de ő már régen nem hallotta.- UTÁLLAK!- sikítottam, és egy hangos csattanást hallottam.- Jesszusom!- motyogtam. Rohantam James után a folyosóra, és nekiütköztem valaminek. Vagyis valakinek. Szitkozódva tápászkodtam fel.
- Nem látsz a szemedtől?- morgom.- Ennyire vak va…
- Oh, elnézést.- mosolyog rám Dumbledore.
- É-é-én… Sa-sa-sajnálom tanár úr!- motyogom megszeppenten.
- Ne haragudj Lily, de semmit nem hallottam az előbbi morgásodból, megismételnéd?
- Öhm, igazán nem fontos.- legyintek lazán.- Professzor úr, nem látta véletlenül James merre rohant?- kérdezem gyorsan.
- Hát ő volt az a suhanó alak! Azt hiszem az udvarra ment, illetve futott.
- Köszönöm! És még egyszer elnézést!- kiáltottam hátra még, majd követtem Jameset.
Utolértem. Csak egy picit elkéstem. James a bejárati lépcső aljában kuporgott, Remus nyála pedig épp a feje búbjára csöpögött. Csak némán álltam a lépcső tetején egy percig, és még reszketni is elfelejtettem. Remus hirtelen felemelte karmos mancsát, és elég rendesen odasózott a kedvesemnek. Először az arcát találta el. A második ütéstől felszakadt a mellkasán lévő seb, és ismét ömleni kezdett belőle a vér. Mikor Remus harmadszor emelte fel a mancsát, ijedten rohantam volna le a lépcsőn, de mivel megbotlottam, ezért csak James mellé zuhantam. A vérfarkas előbb csodálkozó pofit vágott, de aztán folytatta a vérszomjas vicsorgást. Mielőtt újabb csapást mérhetett volna szerelmemre, felpattantam, így a „pofon” engem talált el, három csinos csíkot húzva az arcomra. Odakaptam a kezem vérző arcomhoz, majd gyorsan le is kellett guggolnom. Remus amilyen visszahúzódó emberként, olyan harcias vérfarkasként! Felbukkant Sirius is, azaz a nagy fekete kutya, és a vérfarkas torkának ugrott. Felsóhajtva James mellé térdeltem. Enyhe szívrohamot okozott az észrevétel, hogy életem szerelme… nem lélegzett. Szerencsére csak én voltam lökött, és James igenis lélegzett, csak éppen alig. Okulva a múltkori esetből, miután két napig fájt a hátam, meg sem próbáltam talpra segíteni. Lehet, hogy nem voltam a segítőkézség mintaképe, de hát ez van. A saját életem is ér valamicskét, vagy talán nem? Pár perc múlva a Nagy Fekete Kutya visszatért, és gyorsan visszaváltozott. Elég dühösen nézett rám, újfent engem hibáztatva- gondolom. Mekkora mázli, hogy nem olvasott a gondolataimban! Nagy nehezen talpra állította barátját, majd elindult vele a lépcsőn. Bevonszolódott a suliba, Jameset már a vállán cipelve. Nem szólt hozzám egy büdös szót sem, csak néha felmorrant.
- Akár egy igazi kutya: vagy morog, vagy ugat. De legalább nem harap!- jegyeztem meg félhangosan, mire Sirius megtorpant.
- Ha nem fogod be a szád, harapni is fog!- figyelmeztetett mogorván mikor a Gyengélkedő folyosójára értünk.- Na végre!- felgyorsította lépteit, így pillanatok alatt elérte az ajtót.- KINYITNÁD?!- csattant fel, mire rémülten ugrottam fel, és remegő kézzel tártam ki az ajtót.
Szerencsére a javasasszony éppen akkor jött ki a szobából, amikor James szabályosan lezuhant Tapmancs válláról. Még jó hogy alatta volt az ágy.
- Maguk mit csináltak már megint?- sápítozott a Madame.- És mit keresett kint Mr. Potter? Ha jól emlékszem nem engedtem ki!
- Őt kérdezze!- mutogatott rám Black. Kedvem lett volna szilvásat játszani vele! De idő se lett volna rá, hála a Madame kérdő pillantásának.
- James ki akart menni, mert… - a pillanat, amikor nem tudtam, mit lehetne mondani. Tudom, hogy Madame Pomfrey tud Remus titkáról, de a három animágusról egy szót sem.- … mert friss levegőt akart szívni!- nyögtem ki.
- Aha. De nem lett volna értelmesebb, ha kinyitja az ablakot?- vonja fel a szemöldökét a Madame, Black pedig feltűnően sokat krákog.
- Bizonyára az lett volna, de… de James ki akart menni!
- És maga lelkesen egyetértett, gondolom.
- Persze hogy nem! Eddig azt hittem tudja rólam, hogy ennél több eszem van!- néztem a javasasszonyra csalódottan.
- Na ja!- horkantott fel Black.- Te vagy a szende szűz, a mindig ártatlan bárány!
- Nem akarnál békén hagyni végre?- fordultam felé.
- Khm… ha kiabálni fognak, most szólok: Kint tágasabb!- szúrta be a Madame, mire Siriusszal egyszerre indultunk az ajtó felé.
- MIÉRT HISZED, HOGY ÉN TEHETEK MINDENRŐL, AMI JAMESSZEL TÖRTÉNIK? -támadok neki.
- MERT CSAK AZÓTA ILYEN PECHES, MIÓTA VELE VAGY! MÁSRÉSZRŐL MEG, TE MINDIG OTT VAGY AHOL A BAJ TÖRTÉNIK!
- Na álljon meg a menet!- hökkentem meg.- Te komolyan azt hiszed, hogy én gyilkolászom Jameset? És mi okom lenne rá?- faggattam, mikor bólintott.
- Gőzöm sincs, de az Esküt is letetetted volna vele!- védekezett hangosan.
- DE NEM AZÉRT HOGY KINYÍRJAM, TE ELMEBETEG ÁLLAT!- ordibáltam a hajamat tépve.- NEKED A ZÁRTOSZTÁLYON A HELYED!… Édes jó Istenem!- sopánkodtam tovább.- SIRIUS BLACK, TE EGY IDIÓTA, ELMEBETEG SEGGFEJ VAGY!- kiáltottam utoljára, majd lihegve csúsztam a padlóra a fal mellett.
- Kiordítoztad magad?- kérdezte halkan.
- Ki, de most jobban gyűlöllek, mint az unokanővéredet!- felhúztam a térdeimre hajtottam a fejem, és úgy morogtam.
- Melyiket?
- A minden tekintetben sötétebbet.- jött a kedves válasz.
- Ne hasonlíts össze vele!- horkant fel hangosan.
- Ugyan miért ne? Semmilyen tekintetben nem különböztök a másiktól!
- EZ NEM IGAZ!- kiabálta.- NE MONDJ OLYAT, AMIRŐL SEMMIT NEM TUDSZ!
- MÁR HOGYNE TUDNÉK? EGYFORMA BUNKÓK VAGYTOK! EGYFORMÁN IMÁDJÁTOK A FEKETE MÁGIÁT, ÉS EGYFORMÁN GYŰLÖLTÖK MINKET!- pattantam fel.
- EZ… EZ NEM IGAZ! ÉS EZT TE IS TUDOD!- Sirius mostmár remegett a dühtől. Egészen közel állt hozzám, és be kell vallanom, kezdtem félni. És azt hiszem, jó okom volt a félelemre. Egyáltalán nem azért támadtam neki, hogy kiadjon magából mindenféle „feszültséget”. Csupán az agyamra ment az állandó gorombasága, és egyáltalán, az egész srác!- Te is tudod, hogy egyáltalán nem vagyok olyan, mint azok a sznob fafejek!- suttogta az arcomba.
- Ha valóban nem hasonlítasz rájuk, áruld el, miért vagy ilyen? Miért gyűlölsz ennyire? Miért okolsz engem minden hülyeségért? És miért nem érdekel már Sam? Nekem azt mondtad, szereted! Komolyan, és hogy ő az első lány, aki… akit valóban a szívedbe zártál. Kezdem azt hinni, hogy hazug vagy, és hogy mindenkit gyűlölsz, legalábbis minket.- motyogtam. Black csak némán nézett a szemembe, és nem moccant. Elég fura látvány volt, és még furább érzés. Sirius alig pár centire állt tőlem, és mélyen a szemembe bámult. Közben kavargott a gyomrom; elég pocsék dolog érezni, amikor egy hozzánk nagyon közel álló személy egyre inkább eltávolodik tőlünk. És ez nem fizikailag értendő. Tiszta komédia volt- egy barát pár centire tőlem a valóságban, és több ezer kilométerrel távolabb lélekben, miközben életem állítólagos szerelme bent feküdt az egyik ágyon, és őszintén fogalmam sem volt, hogy megéri-e a reggelt. Sirius hirtelen hátraarcot csinált, és elviharzott. Nem lett volna értelme, ha utána rohanok, ezért inkább belöktem a Gyengélkedő ajtaját és besétáltam.
- Minden rendben?- kérdezte a Madame, mikor fáradt sóhajjal lehuppantam az egyik székre.
- Nem asszonyom- feleltem szomorúan.- Semmi nincs rendben!- mondtam, mire csak kedvesen megpaskolta a karom. Efféle együttérzést se mutatott még be az öreglány eddig.
Este teljesen kiment a fejemből, hogy másnap tanítás. James párnájára dőlve aludtam el. Valamikor tíz óra körül, James elkezdett mocorogni, végül is, emiatt keltem fel én is. Ijedten kaptam fel a fejem, és kedvesem csodálkozó arcába bámultam.
- Te egész éjjel itt voltál?- kérdezte álmos hangon.
- Ühüm…- nyögtem két ásítás között. Próbáltam jobbra dönteni a fejem, de iszonyatos fájdalom hasított a nyakamba.- Áúú! Ez de fáj…!- kezdtem volna, mire berontott a Madame, hogy mi a baj.
- Elfeküdtem a nyakam.- panaszoltam könnyes szemekkel.
- Ejnye kisasszony! Egyébként nem kéne magának órán lennie?- kérdezte cinkos mosollyal.
- Hááát…- húztam el a szót. Igyekeztem nagyokat ásítani, és nagyon keserves arcot vágni.- Nem tudná igazolni nekem?- néztem rá angyalian.- Csak a mai napot. Kérem szépeeeen!- kérleltem, mire hozzám vágott egy pizsamát, és bezavart az egyik ágyba. Kicsivel később helyrehozta a nyakam, és nyugodtan tudtam aludni. Ebédszünetben lejöttek a többiek meglátogatni, de nemcsak engem, hanem Jameset is. Sirius is bejött velük, ám ő egyenesen barátja ágyához ballagott. Nem szólt egy mukkot sem, csak néha találkozott a tekintetünk. Nem említette a tegnapi kis beszélgetésünket, és szomorúan kellett észrevennem, hogy semmit nem beszélgetnek Samyvel.
Este nyugodt szívvel hagyom ott a Gyengélkedőt. James már jobban van, és én is kialudtam magam. A Madame azt mondta, az arcomon húzódó karmolásnyom ott marad még egy darabig, és még ha nem is olyan mély, halovány heg fog virítani a pofimon. Szép lesz nagyon. Azonban még így is jobban jártam, mint a csíkozott mellkasú James.
Fáradtan ballagok a folyosókon, fel a toronyba. Azt hiszem ezek után egy még borzalmasabb lesz a Valentin-nap, mint eddig! Oké, beismerem, a többi sem volt leányálom, és nem is vágyom lemenni a faluba. Talán idén mégis jobb szülinapom lesz, nyáltenger nélkül!