ÉÉÉÉS! Visszaszámlálás indul: egészen van 24 órám felkészülni. De mire is kellene készülődnöm? Merthogy minden reményem szerint idén békésen ülhetek a fenekemen, és nem kell lépten-nyomon elfordulnom mások elől, hogy ne az arcukba dobjam a kisrókát. De ismétlem: ez csak remény… még egy darabig. Szerencsémre James nem rángat le a faluba, tekintve, hogy a mosdón messzebbre nem mehet. Barátnőim szintén nem fogják lerágni a fülem, már csak azért sem, mert kettejüknek van kivel menni. Alice Frankkel megy, Natalie pedig- bármily’ meglepő- Remusszal megy le. Ha és amennyiben jól számolok, ez kettő a háromból, ami annyit tesz, hogy csak Samy marad még itt. Miért is? No lássuk: Sirius- az a Sirius, aki eddig ragadt barátnőmre, akár a légypapírra- érdeklődése Sam iránt lanyhult. Az állítólagos szerelmi tűz, nemhogy nem lángol, de mégcsak nem is parázslik! Hogy miért, azt senki nem tudja, drága Tapmancs még a legjobb barátjának sem mondta el, s mikor ezt tegnap bátorkodtam megemlítettem neki, idegesen felhorkant:
- Persze, pont Ágasnak mondjam el! A nyakamat kitekerné!- morogta, és jégtörő módjára vágott magának utat a tömegben. Én csak a vállamat megrántva sodródtam tovább az árral. Aznap este a fent nevezett barát- Ágas- engem támadott le.
- Te tudod mi baja Tapinak?- kérdezte a kezemet markolászva.
- Édes, tőlem, vagy a csuklómtól kérdezted?- néztem rá.
- Tőled.- válaszolt lemondó sóhajjal. Valószínűleg a kitörő örömujjongáshoz (amit a nyugodalmas szülinap gondolata okoz) tömény hülyeség is párosul. Amolyan lököttség, vagy hogy is mondjam. Nos, ezt a páratlan bolondságot a kedves barátaim, és James, valamiért nehezen viselik.
- Nem, kedves. A válaszom akkor is nem.- mondtam magam elé bámulva.- Egyébként hogy vagy?- bevallom, titkon rimánkodtam, hogy csak kicsit legyen jobban.
- Hát… sokkal jobban!- mondta ekkor, mire én félrenyeltem.- Hé, meg ne fulladj!- kiáltott fel kellemesen hátba vágva.
- Nyugi… megvagyok!- sóhajtottam, és próbáltam odébb táncolni a további esetleges hátba veregetéstől. De James eme életmentő tervemet is csinosan keresztülhúzta. Gyorsan átkarolta a derekam, és lehúzott maga mellé az ágyra.
- Azt hiszem már holnap kimehetnék, ha nagyon szépen nézek a Madame-ra… Szerinted?- motyogta a fülembe, miközben állát a vállamra helyezte.
- Öhh… Szerintem? Nyugodtan maradhatnál még, hiszen úgysem történik kint semmi izgalmas. Itt bent meg amúgy is kényelmesen fekszel egész nap, meg minden…
- Talán igazad van. De a szombatot mindenképpen veled akartam tölteni.- biggyesztette le az ajkát.- Évente csak egyszer van ilyen nap.
- Nem tudom neked feltűnt-e kedves, de nálunk minden nap Valentin-nap van.
- Az lehet, de születésnapja mindenkinek csak egyszer van egy évben.
- Ez igaz. De mivel te itt leszel, a többiek pedig a faluban…
- Addigra kikönyörgöm magam innen. Azt hiszem, már allergiás vagyok a fehérre.- morogta a fülembe, és szemléltetésként tüsszentett.- És különben sem gondolhattad komolyan, hogy megúszol egy bulit!
- Pedig reméltem…- motyogtam.
- Komolyan?- nézett rám csodálkozva.
- Igen, nem akarok sem bulit, sem nyáladzó embereket látni a faluban. Csak csendesen bebújni az egyik fotelban és…
- Értem.- mondta kicsit csalódott képet vágva.- Akkor semmi buli!
- Ez a mondat tényleg a te szádat hagyta el?- hitetlenkedtem.
- Látsz itt mást rajtam kívül?- kérdezte, mire megráztam a fejem.
- Köszönöm!- mondtam, és megcsókoltam. A továbbiakban nem esett sok szó, csak néha találgattuk: vajon mi lehet Sirius baja. Egy órával később aztán otthagytam szerelmemet egyedül. Lassan ballagtam vissza a toronyba, miközben minden gondolatom egy emberke körül forogtak. Már nem volt kedvem átnézni semmiféle házit, csak felmásztam a hálóba, és bedőltem az ágyamba.
Ha Sam ma nem ugrik az ágyamra reggel, bizony, délig húztam volna a lóbőrt. De kedves barátnőm egy érdekes csatakiáltással megtette az ébresztőt.
- Kivel álmodtál?- kérdezte később órára menet.
- Miért kérded?- néztem rá.
- Beszéltél álmodban…- magyarázta. Visszaemlékeztem az álom minden egyes jelenetére, és valóban boldog voltam.- Nos? Ki volt az?
- Hosszú… Nagyon hosszú.- intettem le. Még most is az álomképek járnak a fejemben, pedig már ebéd van. Szerencsére délután csak két óránk lesz. Ami annyit jelent, hogy lesz időm küldeni egy baglyot is, és még sok minden belefér az időmbe.
- Nem akarooom!- hallom Nat hangját.
- Micsodát?
- A következő dupla bájitaltant!- vágja rá.
- Pedig az a legjobb, és a legkönnyebb tantárgy…
- Ja, egy ilyen konyhatündérnek, mint te vagy!
- Nem is vagyok konyhatündér!- motyogom. Enyhén duzzogva megyem be a terembe. Lecsapom a táskámat a padra, és csendben várom a csengetést. Néhány perccel később Lumpsluck is bebiceg a terembe. Az asztalának támaszkodik, és gyors névsorolvasást tart. Majd ezek után pálcájával a tábla felé int.
- Ma a lányoknak kedvezünk. Enyhén bonyolultabb kozmetikai főzetet kell ma alkotnotok. Egyedül is lehet dolgozni.- hurrá, egy kis kedvesség a divatbabáknak! Látom is, ahogy Narcissa Black arcán felragyog egy boldog mosoly. A lányokkal egy padban, mégis külön üstöknél dolgozunk.
Még három keverés az órajárásával ellentétesen, és kész is vagyok. A főzetemnek tökéletesen nincs színe, olyan, mint a víz, csak kicsit sűrűbb. Teletöltöm az egyik kis fiolát, és kiviszem a tanárnak. Elégedett mosolyt villant felém, aztán visszaküld a helyemre. Negyed óra hátravan az órából. Belepillantok a többiek üstjeibe. Alice főzete kicsit homályos, de egyébként jó lesz, Samé enyhén szürke, és végül Natalie kapja a legtöbb pontot. Az övé sötétkék színű, és elég hevesen forr. Sietve behajolok a pad alá, és balsejtelmem be is igazolódik: Nat lötyije pillanatok alatt… felrobban. Vigyorogva mászok elő, és nézek körbe. Szép látvány: mindenkit beborít a sűrű ragacsos kék izé.
- Azt hiszem, ma este újra megpróbálja.- néz fel a professzor Natre pislogva. Barátnőm csak gyászosan bólint.
- Megvan az esti programod is.- kacsintok rá lelkesen. Csengetéskor felkapom a táskám, és rohanok a bagolyházba. Egy rövid üzenetet firkantok a pergamenre, és megkeresem imádott baglyomat.
- Hibou kérlek, vidd el a levelet Ananak!- kérem szépen, mire hófehér baglyom csak okosan huhog egyet. Lábára kötöm a papír fecnit, és útjára engedem. Tudom, a levél nem ér oda holnapig, mégis elküldtem. Talán valami csoda folytán Anna mégis megkapja az üzenetet. Unottan sétálok a klubhelységbe. Mikor átlépek a portrén, James hangja üti meg a fülem.
- Hát te?- nézek rá riadtan.
- Hát én!- vigyorog rám, közelebb jön és megcsókol.
- Ez azt jelenti, hogy holnap le kell menni a faluba?- kérdezem kétségbeesetten mikor levegőhöz jutok.
- Nem, ne aggódj.- mosolyog szelíden.- Madame Pomfrey egy feltétellel engedett ki: ha nem megyek sehová holnap.
- Hála az égnek!- suttogtam.
- De te? Merre jártál?- kérdezi.
- A bagolyházban. A spanyol szeretőmnek írtam.- válaszolok a fel sem tett kérdésre. Mázlimra James érti a dolgot, és nem kérdezősködik tovább. Kézen fogva sétálunk az egyik fotel felé. Tekintve az akadályt, hogy egymás mellett nem férünk el, Ágas az ölébe húz. Vállára hajtom a fejem, és csukott szemmel hallgatom halk beszélgetésüket. Terveim szerint az ágyamban akartam aludni délután, de a pillanatnyi helyszín is megteszi- szép lassan elalszom James karjai között.
Hirtelen ébredek fel, és csodálkozom, hogy már sötét van kint. Kissé szomorúan emlékszem vissza a nagy sötétségre, ami csak annyit jelent, hogy ezúttal nem álmodtam semmit. Mielőtt bárki észrevenné, behunyom a szemem. Nem alszok vissza, csak túlságosan is kényelmes helyem van. Igyekszem figyelni a többiek szövegelésére, de egy alak előtérbe helyezkedik az agyamban, és minden más gondolatot elsöpör. Eszembe jut, milyen régen is futottam kint a tó körül. Egészen pontosan tavaly ősszel.
- Te hova sietsz?- kérdezi Sam, mikor felpattanok.
- Átöltözni.
- Minek?- néz rám James, mintha huzatot kapott volna az agyam.
- Melegítőbe, mert futni akarok. Nem, az sem baj, hogy hét óra múlt.- teszem hozzá, mikor az órájára néz.
- Oké, de vigyázz.- mondja végül. Mikor már fél lábbal állok a melegítőmben, beront Sam is.
- Megvársz?- kérdezi gyorsan, de már a melegítőgatyája után kutat. Alig öt perccel később sportosan öltözve sétálunk le a lépcsőn. A többiek egy szót sem szólnak.
- Lehet jobb lett volna, ha a konyhára megyünk!- borzongott meg Sam a február esti csípős hidegben. Azért sem fordulunk vissza. Lassan sétálni kezdünk, majd egyre lendületesebb futásra váltunk. Egy darabig erősen fújtatunk, de azután sikerül „normálisan” levegőt venni. Sokáig nem szól egyikünk sem, csak egyenletesen futunk, és igyekszünk nem elszúrni a légvételt. Igazán tud fájni a szúró oldal, vagy ha beszorul a levegő. Igaz, Sam gyakorlottabb futó nálam. Három kör után talán éppen ezért ő az első, aki beszélni kezd.
- Jól esik?- kérdezi.
- A futás? Igen, nagyon. De te miért akartál kijönni?
- Egy-, mert nekem is hiányzott. És kettő-, mert amúgy is régen beszélgettünk.
- Értem. Mire vagy kíváncsi?
- Hogy tudod-e, mi baja van Siriusnak.
- Ez egyszerű: nem.- válaszolok nyugodtan.
- Hogy-hogy? Azt hittem, mindent tudsz róla!
- Rosszul hitted! Mi a második kérdésed?
- Mondjuk, hogy mikor érsz utol?- fordul hátra vigyorogva. Mosolyogva igyekszem elkapni, és így futunk még egy kört. Azután lassan megállunk. Sam tanácsára kellemesen kirázom a lábam, majd ezek után nevetve ülünk kedvenc helyünkre.
- Irigyellek.- szólal meg halkan.
- És ugyan miért?- nézek rá nagy szemekkel.
- Hát csak úgy! Együtt vannak a szüleid, és elég stabil alapokon áll a családod. Van egy srác, aki szeret, és…
- Egy család… stabil alapokon.- ismétlem a szavakat.- Még ha így is van, nem hiszem, hogy annyira irigylésre méltó család vagyunk! Bármi is a látszat…
- Jó, de James ott van!- szúrja közbe.
- Igazad van! De még mindig nem értelek! Még ha a szüleidet el is vesztetted, ott van a nagyid, és az öcséd…
- Oké! Értettem!- szakít félbe mosolyogva.- Azt magyarázd még el, hogy miért nem akartál bulit?
- Holnapra?- kérdezek vissza.- Eddig minden évben a szülinapomon lecipeltetek a faluba, ahol minden úszott a rózsaszínben, és csak a Szárnyas Vadkan nyújtott menedéket az olyan „szemet gyönyörködtető” dolgoktól, mint például a… aaa minden percben látott csókolózó párok és a többi. Reméltem, hogy idén megúszom, de aztán James megkérdezte, hogy lemegyek-e vele a faluba, és elporladt minden kis remény. „Szerncsére” jött Piton és megátkozta Ágat, majd még ezek után jött a vérfarkas. Szóval a remény újabb apró lángja gyulladt fel, ás James ezt is keresztbe húzta mikor kijött ma a Gyenguszról…- sóhajtom.
- Értem. De azért ugye megengeded, hogy meghúzzam a füled holnap!
- Hááát, nem is tudom!- ugratom barátnőmet.
- Jól van kis csillag! De most már be kellene menni, vagy te nem így gondolod?- áll fel fáradtan.
- Menj csak nyugodtan. Még maradok egy kicsit.
- Te tudod, de ha megfázol!- fenyeget mosolyogva, majd lassan elindul a kastély felé. Igazából semmi kedve bemenni. Februárhoz képest nagyon kellemes az időjárás. Gondolom csak azért tűnt hidegnek korábban, mert szokatlan volt. Tényleg hálás vagyok Jamesnek, amiért nem rendez bulit, már amennyiben komolyan gondolta. Pillantásomat a tóra függesztem. Hőn szeretett kastélyom zordan pislog rám vissza a víztükörben. Alig pár helyen égnek a fáklyák. Hirtelen egy másik ember árnyéka vetődik mellém nem kis szívbajt okozva.
- Sam mondta hogy itt vagy.- mondja, miközben leül mellém.
- Oké… Azt hittem, már alszotok.
- Komolyan gondolod, hogy tudnék aludni azzal a tudattal, hogy te itt ücsörögsz tök egyedül?- bámul rám nagy szemekkel.
- Aha.- motyogom, és a vállára hajtom a fejem.
- Ti tényleg képesek voltatok rohangálni?- kérdezi hátamat simogatva.
- Egészen úgy tűnik, nem?- ironizálok elhaló hangon. Pár lépés az álomvilág, érzem.- Fáradt vagyok.- suttogom.
- Nem csodálom. Sam is alig tartotta magát…- ennyit hallok még. Végül becsukom a szemem, és a már előre érzett álomvilágba lépek.
Másnap valamikor dél körül Samy ugrik rám. Valamit kiált is, de nagyon nem hallom, sőt, nem is látom. Egyelőre csak homályos foltokban érzékelem a külvilágot. Percekkel később, mikor már látok és hallok, és egyéb dolgokra is képes vagyok (például a morgásra), megpróbálok felállni. Mintha tűz futna végig izmaimban. Fáj a lábam, és eszembe jut hol jártam este.
- Jézus…- nyögöm rekedten. Ilyen nincs. Igaz hogy régen futottam, na de nem ennyire! Morcos képpel vonulok a fürdőbe fésülködni, és fogat mosni. A tükörből egy kócos, vörös hajú, tizenhét éves lány néz vissza. A csap fölé hajolok, ám azonnal vissza a tükör felé. Fogkrémtől habzó szájjal rontok ki a helységből, és ugrok az ágyamra. Sam kicsit sem néz hülyének! Mikor lehiggadok, és már a fogkrém is rászárad az arcomra, kopognak az ajtón.
- Azt hiszem ez eltévedt…- makogja Sirius a vállán ülő fekete bagolyra mutatva.
- RIO!- kiáltok fel Ana baglyát látva. A madár egy vidám huhogással átrepül az én vállamra. Leoldozom a lábáról a rövid levelet.

Boldog születésnapot! Legközelebb írhatnál kicsit bővebben!
Azért ennek is örülök! Köszönöm a karkötőt!
Ana.

- Hibou már oda is ért volna?- mondom ki hangosan a gondolataimat.- Hiszen Amerikában van… Nem, ez nem lehet.
- Lil, te kiről beszélsz?- kérdezi Sam.
- Mi? Nem, semmi.- motyogom. A levelet az ágyra ejtem, adok inni Rionak, majd kiengedem az ablakon, mondván a Bagolyházban alhat nyugodtan. Kedvesen megcsipkedi az ujjam, majd elrepül. Visszafordulok a többiek felé, ám már nem látok semmit. Barátnőm a nyakamba veti magát.
- Boldog szülinapot!- kiáltja, és derékig rántja a fülem.
- Köszönöm, de a fülem… - kezdem, mikor egy kis dobozkát nyom a kezembe. Izgatottan tépem le a papírt az apró dobozról. Egy zöld bőrszíjas „lánc” csúszik a tenyerembe. A medál egy virág alakú forma.
- Köszönöm!- dőlök barátnőmnek, aki mosolyogva nyom egy puszit az arcomra.
- Boldog születésnapot.- mondja Sirius is, majd homlokon puszil. Mielőtt megköszönhetném, ő eltűnik a szobából. Felvillan a kérdés: Hogyan tudott feljönni?
A nap folyamán valamiért egyszer sem találkoztam Jamesszel. Mikor a többiek visszajöttek, másik két barátnőm is megölelt. Aranyosak voltak nagyon. Natalie egy zöld, rövid ujjú felsőt vett nekem, Alice pedig… nos hát, Alicetől egy naplót kaptam. Nagyon szép, nem is arról van szó, hogy nem tetszik! Csak hát elég furcsa dolog, hogy pont egy naplót… na mindegy. „Ajándék lónak ne nézd a fogát!”- nem igaz? Azért nagyon örülök, na meg persze annak is, hogy James, ígéretét betartva, nem rendezett bulit. Kedves tőle. Remek dolog tud lenni, ha az ember körül van véve barátokkal! A nap hátralevő részében csak szórakoztunk. Ám James továbbra sem bújt elő. Kicsit zavart- Legalább azt tudnám, hol van!- gondoltam.
Nem tudtam meg. Nyolc óra körül azonban kedvesem is előkerült. Nem szólt semmit, csak elém lépett, és a kezemért nyúlt. Egy „na-ebből-mi-lesz?”- pillantással búcsúztam kuncogó barátnőimtől. Tényleg nem szólt semmit, csak némán ballagtunk a folyosókon. Már éppen kezdtem volna felháborodni, mikor elengedett és háromszor elsétált egy üres falszakasz előtt. Teljesen lököttnek néztem, míg egy díszesen faragott ajtó jelent meg. Mosolyogva húzott befelé. Bent, az ajtó közelében cövekeltem le. A teljes döbbenet eluralkodott az agyamon. A szoba közepén egy kanapé állt, azzal szemben pedig egy kis asztal. Az asztalon egy vázában rózsák, és… és egy tálcán egy csodaszép torta! Egy liliom alakú dobostorta, marcipánnal. De ezt is csak később tudtam meg. Mármint hogy dobostorta volt. Kábulatom lanyhulásakor Jameshez akartam bújni, ám ő eltolt magától. Kivonszolt az erkélyre. Igazából most sem értem hogyan, de az erkély éppen a tóra nézett. Egy darabig bámultam a kifli alakú hold, és a csillagok tükörképét, majd kérdőn pislogtam Jamesre.
- Boldog szülinapot Lily!- suttogta mosolyogva, amitől megborzongtam. Egy ékszeres dobozkát nyomott a kezembe. Izgatottan nyitottam ki, és a szívem kihagyott egy dobbanást. Az ajándék egy gyűrű volt, egy apró pillangóval díszítésként. Nagy szemekkel néztem kedvesemre, aki magához húzott és végre megcsókolt.
- Ha ez álom, akkor nem akarok felébredni!- motyogtam, mire James csak felnevetett. Újból megcsókolt, és ezúttal biztos voltam benne: nem álmodom! Kis ideig még kint álltunk, majd egy hűvösebb fuvallat után inkább visszamentünk a szobába. Ettünk egy- egy szelet tortát, és…
És ami ezek után következett, azt hiszem, nyugodtan lehet hálószoba-titoknak nevezni! Az ép elméjű gondolkodás megszűnt létezni, és az ősrégi ösztönök vették át a… az irányítást. Még most is végigfut rajtam valamiféle forróság, pedig már vasárnap délelőtt van. Soha nem volt részem még akkora csodában.