A vakáció első két napját gyakorlatilag egyhuzamban aludtam át. Nem macerált senki, a baglyom se csipkedte a fülem küldemény miatt, szóval nyugi volt.
Kialudt állapotban beszédesebbé váltam; szerencsére addigra Jem fáradt le, úgyhogy probléma nélkül mesélhettem el ötödévem történetét anyunak, apunak, meg… na igen, az érdeklődő szomszédoknak.
Náluk úgy kezdtem, hogy a jobb oldali, macskamán néninek visszaszolgáltattam habzó szájú Oidipuszát, kit háziállatnak kaptam, de elég is volt belőle egy tanév, jövőre új, EGÉSZSÉGES macskát kértem.
Azért megnyugtató a tudat, hogy otthon maradt minden a régi. Jemmel heti rendszerességgel ültünk fel a tetőre, hogy megnézzük az újabb szomszéd háborút, és kitárgyaljuk a fiúkat – Siriust és Derricket, húgom nagy szerelmét.
Hát igen, Siriusról nehéz volt beszélni. Nem csak, mert átkozottul hiányzott, hanem mert mindennek tetejében még csúnyán össze is vesztem vele. Holott érzelmes búcsút kellett volna vennem tőle…
Most is ott ültünk a cserepeken, a csillagos ég alatt, és popcornt eszegetve hol a macskákat hajkurászó új szomszédot figyeltük, hol a macskatulajdonos, kárörvendő vénasszonyt.
- Azért – törte meg a csendet húgom. – remélem eseménytelenebb év vár ránk jövőre.
- Én is, hidd el. Én is.
Tovább majszoltuk a kukit.
- Emlékszel, mikor Trini temetése utáni hétfőn te visszamentél a Roxfortba, én viszont még itthon maradtam?
- Muszáj ezt most…?
- Hát, szerintem érdekelni fog, mit mondott el nekem anya egyik reggel, miután falhoz vágtam a reggelit.
- Falhoz csaptad a kaját?
- Ideges voltam. De letakarítottam!
- Helyes.
- Gondolom, nem kell magyaráznom, anya milyen ritkán beszél Aidáról. Hiszen a keresztlánya volt, és nagyon szerette. Nem annyira fanatikusan, mint te, de azért nagyon.
- Tudom.
- És anya mesélte, hogy Aida szerelmes volt.
- Ezt is tudom. Ne folytasd, Jem, a végkifejletet is ismerem. Nem mondta el a fiúnak, az meg elhagyta.
Húgom meglepetten fordult felém, minek következtében majdnem lecsúszott a tetőről.
- Te miről beszélsz? – tudakolta, visszanyerve egyensúlyát. – Elmondta a fiúnak, de ő hagyta el!
- Mi?
- Elmondta a fiúnak, hogy szereti, de nem volt hajlandó vele maradni, mert akkor már tudta, hogy beteg.
- De hát… én ezt nem értem. A naplóból világosan kitűnik…
- Milyen napló?
- Siriusszal megtaláltuk Aida naplóját a Roxfortban. Abból pedig egyértelműen… ó, Jem, én nem értek semmit! Aida azt kívánta, bár megérné az első szerelmemet, de én azt hittem azért, hogy figyelmeztessen, mikor kell kimondani: szeretlek! Erre most kiderül, ő is kimondta, és a srác nem is hagyta őt el, épp ellenkezőleg! Jem, ennek most mi értelme?
- Semmi.
Hallgattunk egy sort. A popcorn gyorsan fogyott.
- Tudom a fiú nevét – szólalt meg úgy tíz perc múlva. – Kíváncsi vagy rá?
- Nem.
- Pedig ismered.
- Annál jobb.
- De…
- Figyelj, Jemima. Sejtem, kiről van szó, és hidd el, most tényleg nem akarok róla beszélni. Az a mocsok örüljön, hogy még nem használhatom a pálcám, mert amint ez a helyzet megváltozik, elteszem láb alól. Addig viszont rekesszük be a témát, rendben?

Késő éjjel volt már, mire mindketten visszamásztunk a szobánkba. Még hallottam, ahogy Jem az ágyra veti magát, és szinte éreztem, hogy rögtön álomba is merül.
Elhatároztam, követem a példáját.
Ekkor röppent be az ablakomon két bagoly. Mindkettő levelet hozott. Cat madarát azonnal felismertem, Lilyét viszont csak az írásáról tájoltam be.
A két állat elém pottyantotta a küldeményeket, majd a sarokban felállított etetőhöz szálltak, és magolni kezdtek.
Megtehettem volna, hogy másnap reggel bontom fel a borítékokat, de a kíváncsiság nagy úr. Különben is: alig kezdődött el a szünet, ketten máris hiányolnak?
Felsóhajtottam. Végigvetődtem az ágyon. Feltéptem Cat levelét.

Viv!
Szeretem. Meg is mondtam neki. Csak így, egyszerűen. Ott, a pályaudvar kellős közepén. Tapsolt vagy kétszáz ember.
Remus pedig csak nézett rám szenvtelen arccal, és faképnél hagyott.
Te meg épp akkor rohantál ki át a peronon, amikor üvöltözni kezdtem. Nem értem, valami baj volt?
Szóval elkezdtem kiabálni vele, hogy ugyan hányszor akar még megalázni, satöbbi, ő meg csak ment tovább. Képzeld, az egész suli szülőstül, kistestvérestül elkezdett fújolni! Egyszerűen nem hiszem el, hogy se te, se Lily nem vettétek észre! Lehet, hogy addigra te már leléptél a szüleiddel, de Lily még javában csókcsatázott Jamesszel… no comment. Ezt majd ő megírja.
Aztán Remus odaért a kapuhoz, amin vissza lehet jutni a londoni pályaudvarra, én pedig abbahagytam az ordibálást. Asszem, akkor adtam fel.
Különben nem sírtam, akármit is hiszel. Csak néztem, ahogy kilép… de mielőtt teljesen eltűnhetett volna, Sirius ugrott oda hozzá, visszarántotta, és jól orrba vágta!
Nem vicc! A pasid eltörte Remus orrát!
És te ebből is kimaradtál.
- Idióta! – így Remus.
- Balek! – így Sirius. – Szeret téged, te meg otthagyod?! Meg sem érdemled, hogy rád nézzen!
Ugye? Erről van szó! Viv, a barátod okosabb, mint hinnéd!
- Most odamész, bocsánatot kérsz tőle, és az elkövetkezendő száz évben mást sem teszel! Világos voltam?
A francba! Nekem kellett volna Sirius Blackbe belezúgnom! Viv, te nem tudod, milyen szerencsés vagy!
Remus egy ideig csak meredt rá vérző orral, de aztán megfordult, és lassan odajött hozzám.
Megállt előttem, lesütötte a szemét.
Felemeltem a pálcám, és helyrebájoltam az orrát.
Erre megölelt. Tudod, csak úgy óvatosan. Ez annyira rá vall! Nem mondott semmit, nem is mondhatott volna, hiszen olyan tapsvihar tört ki körülöttünk, hogy a gondolataimat sem hallottam.
Viv, most szólok, nehogy azt írd, amire számítok! Nem akarom azt látni, hogy: MI AZ, HOGY EGY ÖLELÉSÉRT CSERÉBE ELFELEJTETTED, MI MINDENEN MENTÉL KERESZTÜL MIATTA?! KITTY, NE LEGYÉL HÜLYE, NEHOGY MEGBOCSÁSS NEKI! SZÍVASD MÉG EGY KICSIT, MEGÉRDEMLI!
Na, ezt ne írd, mert örökre megszakítom veled a kapcsolatot.
Szeretem. Ő is engem. Mondta. Csak már a szüleimhez sétálva.
Szó, mi szó, ez a nyár is jól kezdődik.
Hát nálatok mi újság?

Elgondolkodva fordítottam meg a pergament, hátha találok rajta még pár sort, de a másik oldal tök üres volt.
Szóval Cat és Remus újra együtt? Épp ideje. És Sirius „rendezte el” nekik a dolgot? Nem meglepő.
Lily levele következett.

Viv!
El se hinnéd, mi történt a pályaudvaron! Nem, nem a Cat kontra Remus dologra gondolok, az biztos a te figyelmedet sem kerülte el, hanem amit Potter csinált. A szüleim előtt!
Ott kapott le őelőttük!
Idióta.
Most mindenki az esküvőnk időpontját várja.
Veled minden rendben? Kicsit ingerültnek tűntél, mikor elhúztál előttünk a peronon. Összevesztetek Siriusszal? Ugye nem?
Írj hamar, itthon dögunalom van, szükségem lenne rátok!

Vigyorogva hajtottam össze a papírt, s dugtam vissza a borítékba. Majd reggel válaszolok nekik, gondoltam, a baglyok már úgysem indulnának vissza.
Átvettem a pizsamámat, megvetettem az ágyam, de még mielőtt bebújtam volna a pléd alá, becsuktam az ablakot.
Akkor akadt meg a tekintetem egy fekete folton odalent, a ház előtt.
Egy kutya volt. Sárga szemekkel.
Úgy rohantam le az udvarra, mint egy őrült. Nem érdekelt, felverem e a szüleimet, és nem zavart, hogy a kertben kóborló macskák miatt úgy szökdeltem a kapuig, mintha tűzön járnék.
Mégis, mire leértem oda, ahol fél perce a kutyust láttam, már nem volt semmi.
Olyan csalódottság telepedett a szívemre, hogy pár másodpercig félő volt, elbőgöm magam. Hogy lehetek ilyen naiv?!
Ám ekkor mély, rekedt ugatás térített magamhoz; a kutya már a sarkon toporgott. Csaholt, hogy kövessem.
Futásnak eredtem. Pizsiben, mezítláb, ahogy kell.
Ahányszor sikerült megközelítenem a kutyát, az minduntalan tovább rohant. Vitt valahova, ez világos. És a hatodik kanyarnál már sejtettem is, hova.

Lihegve torpantam meg az utolsó saroknál. Tök sötét volt. A levegő virágillatot árasztott – nem is irigyeltem az allergiásokat – és kellemes meleg volt.
Befordulva a kanyarban ismerős kép fogadott.
Kis, mesterséges tavacska, millió vízi liliommal a felszínén. Kacsák most nem úszkáltak benne, de így is gyönyörű látványt nyújtott.
Sirius a parton állt, mostmár eredeti, emberi alakjában, nekem háttal. Zsebrevágott kézzel figyelte a tükörsima vizet.
Némán lépdeltem felé. Nem fordult meg.
Kezdtem megijedni, hogy ez nem is Sirius, csak egy idegen pasi, és hogy meg fog lepődni, ha hátulról átölelem.
Pedig Sirius volt, mert ahogy mellé értem, anélkül, hogy rám nézett volna, átkarolt, és magához húzott. Már csak jellegzetes illata miatt sem volt okom tovább kételkedni, de az az ölelés, ahogy csak ő tudott engem átfogni, minden kételyemet elmulasztotta.
- Nézd – súgta és még jobban magához vont. – Majdnem olyan, mint a Roxfortban.


Kedves Lily!
Hogy mi újság nálunk? Itt minden oké. Nyár van, mondhatni kánikula, és mindenki boldog. Én is. Főleg, hogy már csak egy hét van a szünetből. Jemmel szülinapot ünneplünk, tiszta torta az egész ház. Sirius, James, Remus és Derrick, Jem kis barátja tegnap utaztak haza. Sajnálom, hogy Cattel hamarabb el kellett mennetek, bár Kittyt megértem, hiszen neki Horvátországba kellett hazajutnia, de te azért maradhattál volna még.
Hé, belegondoltál már, hogy mindjárt hatodévesek leszünk? Majdnem végzősök! Hát nem óriási?
Alig várom, hogy újra lássam a Roxfortot! Akar a fene tanulni, de már hiányzik a park, meg az esti dumálások – igen, amikor direkt nem hagytunk téged aludni – és úgy hallottam, Stacie és Ben Cartis eljegyezték egymást… lehetséges ez ennyi idősen?
Na, látod mennyire sürgős az a tanévkezdés?

Pá, Lily, gyógyulj meg, vagy tudom is én, miért siettél úgy haza!
Csók: Viv

U.I.: Mielőtt leléptél volna tőlünk, azt kérdezted, vajon jövőre is minden problémánk olyan sikeresen meg fog e oldódni, mint tavaly. Tudod mit, Lil? Persze.
Mert az élet szép.