5.

Ha segítség kell…

Eltelt egy hónap, vagy kettő, ki számolja. Mindenki megszokta az új helyét és az új helyzetét. Ezzel együtt a rend legértékesebb csapatává nőttek.

-         Marí, - szólította meg a nőt Lily, csak ketten tartózkodtak az irodába. – mi baj van?

-         Semmi. – hajtotta le zavartan a fejét.

-         Legalább NEKEM ne hazudj!

-         Csak annyi, hogy… - kezdte könnybe lábadt szemmel. De ekkor belépet nagy nevetések között, Carmen és Remus.

-         Óóó, hogy az a rohadt… - elharapta a mondat végét. – Ne menjünk el kávézni? – kérdezte meg Lily, jól hangosan, hogy a másik két ember is jól halja. Akik bocsánatkérően néztek vissza.

-         De, az jó lenne. – motyogta Marí.

  A két nő elment egy közeli kávézóba, ahol az egyik legtávolabbi és legárnyékosabb asztalhoz le is ültek. Miután a jóképű, és mi tagadás jó izmos hátsóval rendelkező pincérfiú kihozta a kávét, Lily kérdőn nézett Maríra.

- Semmi, semmi… - mondta elcsukló hangon.

- Jó akkor kezdem én. – sóhajtott. – Egy nagy baromságot csináltam…

- Te? Ugyan már! A Szent Lily Evans mindig, mindenhol tudja mi a helyes és az erkölcsös. Biztos csak egy apróságot nagyítasz fel. – legyintet Marí.

- Ha az apróság, hogy lefeküdtem James Potterrel, akkor igazad lehet. – szólt ingerülten.

- Hogy mi?! – lepődött meg. De erre többen is feléjük fordultak. – Lily te megőrültél. – folytatta csendesebben. – Egyszerre két szabályt szegtél meg. 1. Ne feküdj le a főnökkel! 2. Ne feküdj le az exeddel! Rémlik valami? – kérdezte kioktatóan.

- Nem volt tervbe véve, csak elkapott minket a hév. Egyszeri alkalom volt.

- Te kis ringyó! – Lily szeme kitágult. Számított a szidásra, de ez kicsit sok volt. De mikor felpillantott, csak barátnője vigyorgó arcát látta. – Mit gondoltál mit mondok? Szétrakod a lábad a főnöknek, és elintézem egy ejnye-bejnyével. És,… - a másik nő lehunyta a szemét, így készült fel a következő letolásra. -… legalább jó volt? – kérdezte meg Marí vigyorogva.

- Túlzottan is. – sóhajtott. – A munkára kell koncentrálnom, minden egyes pillanatban, mert attól kell tartanom, hogy olyat mondok, vagy teszek, ami munkahelyen nem illik. Ráadásul, a következő nap oda jött hozzám, és úgy viselkedet, mintha a barátnője lennék. Olyan…

- És, te hülye liba, persze, hogy elhajtottad a francba. – vágott közbe. – Én is azt tetem volna, de akkor is hülye vagy.

- Ha te mondod. És veled mi van? – dőlt hátra Lily. Marí arca viszont elkomorult.

- Tudod a férjem felvet egy kis kölcsönt, egy embertől, amiről én a múlt hétig nem tudtam, és ez az ember, most kamatostul követeli vissza. Haladék nincs. Részlet nincs. Pénzem nincs. Hitelem nincs. Már azzal fenyeget, hogy a gyerekeknek árt. – sírta el magát. Nem bírok fizetni!

- Mennyi pénzről lenne szó? – mosolygott Lily.

- Rengetegről! A fizetésem sokszorosa. Féltem a gyerekeimet, de akkor sem tudok fizetni.

- Jó, de mégis mennyi? – kezdte elveszíteni a türelmét.

- 2000 galleon. Most költöztem, van két gyerekem, ennyit nem bírok kifizetni.

- Én viszont ismerek valakit, aki igen.

- Lily te sem állsz jól anyagilag, sőt még rosszabbul, mint én.

- Ki mondta, hogy magamról beszélek? – mosolygott.

- De, hát kiről? Lily ez…

- Megoldom. Csak bíz bennem.

- Csak benned bízok. – mondta könnyes szemmel. – Csak féltelek, hisz te is anyagi gondokkal küszködsz. Ne is tagad!

- Előtted? – mosolygott.

Újra ott állt az ajtó előtt. Pedig, ezt nagyon el akarta kerülni. Sóhajtott és bekopogott. Kinyílt az ajtó, és mögötte egy félmeztelen kócos férfi jelent meg. A nő gyorsan a földet kezdett nézni. Ami nem volt igazán könnyű, tekintve, hogy ki állt előtte, és miben, vagyis hogy miben nem.

-         Nocsak! Hát te? – dőlt neki az ajtófélfának.

-         Beszélhetnénk? – kérdezte a cipőjét nézve.

-         Persze. Gyere be. – állt félre az útból a férfi.

-         De, remélem nem zavarok. – motyogta.

Becsukta maga után az ajtót, de nem moccant az ajtóból.

-         Esetleg nem akarsz beljebb jönni? – mosolygott a férfi. – Főzök egy kávét.

-         Ha nem érsz rá… - motyogta tovább a nő. Egyre nagyobb hülyének érezte magát, hogy ide jött és valahogy dejuve érzése volt. Nem olyan kellemetlen csak… - Nem életbe vágó, vagyis életbe vágó, csak…

-         Lily! Az isten áldjon meg, gyere igyunk egy kávét, mert én mindjárt elalszom. Ezen kívül semmit sem értek abból, amit most mondtál. – ásított.

A konyha felé csoszogott, ahol James már fel is rakta a kávét. Leült az egyik székre a nő, és addig csendben ült, amíg elé nem rakták a kávét. Szerencsére a férfi addig elment magára rángatni valami felsőt.

- Nos, mi az a életbe vágó probléma? – kortyolt bele a kávéba.

- Egy kérésről lenne szó. – sóhajtott. – Igazából Marínak van egy nagyobbacska problémája. Arról…

- És miért te jössz akkor? – fortyant fel. – Ilyen ijesztő vagyok? – a nő erre az ingerült mondatra megkönnyebbült. ’Még sem lesz itt akkora probléma.’

- Viccelsz? – nevetett. – Én alig bírtam belőle kifacsarni. Előbb… - itt elpirult és elhallgatott. Zavartan kavargatni kezdte a kávéját. Nem mert az oly jó ismert szemekbe nézni.

- És hogy csináltad? – vigyorgott.

- Elmondtam… szóval elmondtam, ami kettőnk között történt… - vörösödött tovább.

A férfi megértően elmosolyodott.

- Én is elmondtam Tapmancsnak, ha nem haragszol. Ő nem adja tovább. – biztosította.

- Szóval Marí férje, még éltében felvett egy nagyobbacska összeget, és az uzsorásnak most eszébe jutott vissza követelni… kamatostól. A krapek már a gyerekeit fenyegeti. És neki, sőt nekem sincs annyim, hogy kifizessük.

- Mennyiről lenne szó?

- Elég sokról. Tehát meg kéne beszélni a rész…

- Lily! Mennyi? – szólt türelmetlenül.

- 2000 galleon. – nyögte ki. – Hidd el, nem szívesen fordulok feléd, ilyen kéréssel, de nem ismerek mást, aki kölcsön is bírna és kölcsön is, adna ennyit. Marí meg végkép nem. Csak a gyerekeit félti.

Nagy önmegtartóztatásról tett tanúbizonyságot James. Ugyanis nagyon nagy kísértést érzett arra, hogy mikor a nő kiment, visszarántsa és az ajtónak dőltve megcsókolja. Lehámozza róla a ruhadarabokat, ami természetellenes a nő fehér bőrén. Gondolatban végig simította a karját, a fenekét, a combját…

-         James, jól vagy? – jött a felrázó női hang.

-         Per… per… persze.

-         Jó ét. – mosolygott bűbájosan.

-         Jó ét. – csukta be az ajtót. – A jó istenit! – dőlt neki a falnak. – Azt hiszem elmegyek zuhanyozni. – nézet le alsó testtájékára.

-         Tessék. – rakott le James Marí asztalára egy erszényt. Aki hitetlenkedve bámult rá.

-         Ez mi? – nyögi.

-         2000 galleon. És csak, hogy tud, ha te jössz, akkor is ugyan ez az eredmény. – mosolygott.

-         Köszönöm. – borult könnyes szemmel a férfi nyakába. – Amint tudom visszafizetem. – ígéri.

-         Ráérsz. Most inkább menny és fizesd ki azt a rohadékot. – körülnézett. – Sirius vele mennél? Nem árt az óvatosság. – kacsintott a nőnek.

-         Persze. – pattant fel a papírmunka mellől. – Hova is megyünk? – fordult kifelé Maríhoz.

James rámosolygott Lilyre, aki viszonozta a gesztust.