14.

A megvilágosodás

Istenem, de örülök, hogy ezen is túl vagyunk. Azt mondják, hogy ha az első nagy veszekedést túl éljük, akkor nagy esélyeink vannak.

A fiúk a változatosság kedvéért, ismét büntetőmunkán. Elkapták őket, amikor hajnalban megint kint császkáltak.

- Remus, hogy lehet, hogy te nem voltál velük? – néztem rá.

- Én máshol voltam. – olvasott tovább.

- De Remus tegnap nem lehettél kint, hisz teli…

- James még nem mondta el, igaz?

Hitetlenkedve néztem rá.

-         Úgy látom, rájöttél. – mosolygott.

-         De, hát a többiek…

-         Majd elmeséli James. – legyintet le.

-         De Remus! - kérleltem.

-         Majd James! – intett le.    

Elhúztam a szám, mint valami kisgyerek, akitől megvonták a cukorkáját.

Valahol mélyen sejtetem, hogy Lupinnal nincs minden rendben, de ezt azért még rémálmaimban sem gondoltam volna.

Tehát, mivel Remus nem volt hajlandó velem beszélgetni, kénytelen voltam fülön fogni Jamest.

Amikor kiléptem a portrén, majdnem belerohantam a fiúkba.

-         Te meg merre mész? – fogta meg James a kezem.

-         Csak sétálni indultam. – kis füllentés bele fér.

-         Veled megyek.

-         Nem kell…

-         De én szeretnék. Sirius, vidd be kérlek a táskám.

-         Ok. Sziasztok galambocskáim.

-         Igazán leszokhatna erről. – bosszankodtam.

-         Már, mint a galamb hasonlatról?

-         Többek közt. Téged egyáltalán nem zavar?

-         Nem.

Már a parkban jártunk, amikor hirtelen megálltam, olyan hírtelen, hogy James két lépéssel tovább is haladt.

-         Valami baj van?

-         Beszélgetem Remussal.

-         Én is szoktam. – nevetet.

-         De én a tegnap éjszakáról beszélgetem vele. – na jó ez egy kicsit túlzás volt. Én beszéltem, ő hümmögött.

-         És mit mondott – kérdezte feszülten.

-         Azt, hogy kérdezzelek meg téged.

-         Tegnap kiugrottunk kicsit a Szárnyas Vadkanba…

-         James te teljesen hülyének nézel? – toporzékoltam. – Szerinted nem veszem észre, ha valaki nincs teljesen jól?! És most Remusra gondolok. Azt hiszed engem, ilyen könnyen be lehet csapni? Képzeld én…

Magához rántott és szenvedélyesen megcsókolt.

-         Ez meg mi volt? – kérdeztem még mindig feszülten.

-         Egy máskor hatásos nyugtató.

-         James én csak azt akarom, hogy komolyan vegyél. – néztem a cipőm orrát. – És ne csak egy buta liba legyek a sok közül.

-         Én komolyan veszlek. Csak reménykedtem abban, hogy nem vagy ennyire figyelmes. – még mindig nem néztem a szemébe. Sóhajtott egyet. – Rendben. Gyere, üljünk le. – elhelyezkedtünk az egyik padon.

-         Amikor elsőben rájöttünk, hogy Remus vérfarkas nagyon meglepődtünk. Mindannyian máskép képzeltünk el egy vérfarkast. Kicsit brutálisabbnak. Minden képen segíteni akartunk neki, de ismered Remust, hallani sem akart róla. Mi mégis elkezdtünk animágiát tanulni, hogy vele lehessünk. Kérlek, ne szólj közbe. Ötödikre mind a hárman biztonsággal használtuk a varázslatot. Így már Remussal lehettünk holdtöltekor.

-         Az animágia illegális és veszélyes. Nem is értem, hogy képzeltétek. – lehatotta a fejét.

Mintha azt akarta volna mondani, hogy sajnálja, de egyáltalán nem bánja. Közelebb bújtam hozzá, mert kezdtem fázni.

-         És megtudhatnám… - összerezzent. – hogy milyen állattá tudtok változni?

-         Huh… - sóhajtott. – Peter patkánnyá, Sirius kutyává, én pedig szarvassá tudok alakulni.

-         Tehát innen vannak a becenevek.

-         Igen.

-         És minden teleholdkor vele vagytok?

-         Igen. Jó buli, bár a következő nap kicsit fáradtak vagyunk.

-         És néha büntető munkára kell mennetek, mert elfelejtitek a köpenyt.

-         Pontosan. – mosolyodott el. – Tehát nem kezdesz el pánikolni és megtiltani, hogy még egyszer velük mennyek?

-         Nem. Tudom, hogy semmi értelme nem lenne. Azt nem állítom, hogy nyugodtan fogok aludni, de Remusnak, így sokkal kellemesebb lehet az átalakulás.

-         Jaj, Lily! – erősen magához szorított. – Tudod a fiúkkal megbeszéltem, hogy neked elmondom, de valahogy mindig elmaradt.

-         Mindig akadt valami jobb dolgunk. Gondolom én.

-         És milyen jól gondolod. – csókolt meg. Hát, igen a jobb dolgok.