2.

Ha a legjobbak bepöccenek

Nevetve léptem be az ebédlőbe. Hihetetlen jó napom volt! Leültem a csapatomhoz, ők is vigyorogtak. A legtöbb ügyünk egyszerű volt. Természetesen az újoncok kerültek bajba, már az első néhány héten. Beszólogattak valami fejesnek. Mi pedig a tárgyalásokon kihúztuk őket a trutyiból. Már ma ki is oszthatjuk nekik a hivatalos papírokat.

Ebbe az idillbe rontott be egy minisztériumi jogász.

-         Nem neked kellet volna megnyerned! – rohant hozzánk.

-         Neked is szia, Tallor. – fordultam felé.

-         Semmi bizonyítékod nem volt! – ordított tovább.

-         Úgy látszik mégis több, mint neked. – mosolyogtam.

-         Pocsék jogász vagy! Nem is értem, hogy végezhetted el az iskolát. Talán a szeretőd vette a diplomádat? – ha tudná, hogy nem is jár olyan messze az igazságtól. Jamesre pillantottam, aki érdeklődve figyelte az eseményeket.  

-         Figyelj. – álltam fel. – Milyen érzés felnyalni a bíróság padlóját? Mert nekem nincs igazán nagy tapasztalatom benne. – nem vagyok hajlandó lesüllyedni az ő szintjére.

Természetesen erre a kérdésre igen bepipult. Mosolyogva közelebb léptem hozzá.

-         Menj a pokolba! – szűkült össze a szeme.

-         Tudod Tallor ez az én területem, ha ide piszkítasz, nagyon dühös leszek. – olyan közel álltam hozzá, hogy az orrunk szinte összeért. – És most takarodj!

-         Dögölj meg! – hátrált a pasi, és amilyen gyorsan csak tudott ki sietett.

-         Tallor. – még szóltam utána. Ő meg is fordult. – Azért szed ki a szálkákat a nyelvedből. – javasoltam.

Ő fujtatva ki rohant a teremből. A csoportom viszont dőlt a röhögéstől. De még az auroknál is kuncogtak.

Az ebédszünetnél osztottuk ki a bírósági papírokat, hogy aláírják.

-         Csak írjátok alá. – mondtam fásultan.

-         Hol? – nyúltak a papírért. Jellemző egy köszönömet sem kapunk.

-         Te vagy Tony? – lépet oda a nagyszájú kölyökhöz Cassandra.

-         Ja. – és elvette a papírt.

-         Talán belehalná, ha mondaná egy köszit? – húzta el a száját.

-         Ez a dolgotok. És nem túl bonyolult, ha engem kérdeznek. – röhögött, és a röhögés kiterjedt az egész teremre.

A csoportom legtöbb tagja lehajtott fejjel vette vissza az aláírt lapokat.

Cassandra szemében könnyek gyűltek, és kirohant a teremből. Nadya utána ment, ő olyan anyás típus. Csak az a baj, hogy így nem fogja soha megtanulni, hogy uralkodjon magán. Ami egy ügyvédnél alap.

-         Tessék. – nyújtotta oda Níla Jamesnek az iratokat. Lehajtott fejjel.

-         Köszönöm. – mondta jól hangosan, hogy a többiek is halják. – Nehéz volt? – ok bevallom nagyon büszke voltam rá.

-         Nem volt egyszerű. – mosolygott hálásan. – De magának Mr. Potter, - itt valaki köhécselni kezdett. – és természetesen magának Mr. Black öröm dolgozni.

-         Ezt megnyugtató hallani, tekintve ügyeik számát a bíróságon. – nevetett Remus.

Végül Cassandra és Níla is előkerült. Igen sajnos ezen is át kell esni, sőt le kell győzni.

Épp csak pár percre ugrottam vissza a bíróságról, pár papírért. A folyosóról hallottam, hogy valami gond van. Így inkább figyeltem.

-         Menj már arrébb! – lökte el az útjában álló Cassandrát, az a Tony nevű.

Cassandra eleset, és az akták szétszóródtak a folyosón. Tony átlépet rajta és nevetett.

-         Na látod, ti ügyvédek semmit sem értek. A munkátok egy kalap szar.

Szinte nekem is könnyek szöktek a szemembe. Ez így nem mehet tovább!

Felszaladtam az irodámba. Azonnal küldtem a csapatom minden tagjának egy üzenetet.

„Mindenki legyen ott az esti eligazításon! Lily”

Mi ezeken sose vagyunk ott, mivel ilyenkor még általában a tárgyaló teremben tartózkodunk. Nagy meglepetést tartogatok mindenkinek. És garantálom, hogy meglepődnek. Teljesen korrekten leírtam mindent, bár nem sokat fognak belőle érteni.

Az egész terem tele volt. Eligazítás előtt álltunk. James már osztogatta is ki a holnapi feladatokat. Az én embereim zavartan pislogtak a helyükön. De amint megjelentem mindenki arcán megjelent a megnyugvás.

Kivételesen Dumbledor professzor is jelen volt. Mikor ő, és a rendi aurok felettese, vagyis James is elmondta a kialakult helyzetről a véleményét, McGalagony köszörülte meg a torkát.

-         Ezek szerint mindent megbeszéltünk. Ha senkinek semmi hozzáfűzni valója, a holnapi viszont látásra.

-         Nekem lenne hozzáfűzni valóm. – álltam fel. De az aurok többsége tovább pakolt. – Mint mondtam, - emeltem meg a hangom. – hozzáfűzni valóm lenne.

James intett egyet, és egy fintor kíséretében mindenki visszaült a helyére. McGalagony mosolyogva rám nézett.

-         Hallgatunk Lily. – gagyogott hozzám, mint egy gyerekhez, ezzel is jobban felhúzva.

-         Szeretném bejelenteni, hogy ezennel sztrájkba lépünk. – újra kisdiáknak éreztem magam, a két professzor előtt. – Itt a hivatalos beadvány. – adtam oda egy-egy példányt Dumbledornak, McGalagonynak és Jamesnek. Nem mertem a szemükbe nézni. – 20 óra 00-kor a sztrájkunk megkezdődik.

-         Miss. Evans elmagyarázná nekem mit jelent az, hogy „kompromisszum készséget, és a minket megillető tiszteletet, mint az aur kollégáktól, mint a vezetőségtől”? Nem kétlem, hogy ez törvényileg tökéletes, de én nem igazán értem. – mosolygott. – És én személy szerint szeretném teljesíteni a követeléseiket. – James és a professzor asszony is gyorsan kibontotta a több oldalnyi levelemet.

-         Azt kérjük, hogy ismerjék el a munkánkat. Nem vagyunk hajlandóak addig újra felvenni a munkát, amíg MINDEN aur bocsánatot nem kér az eddigi viselkedésükért.

-         Értem. – bólintott. – A vezetőség mindent teljesíteni fog.

-         Nem fizetésemelést kértek? – csodálkozott McGalagony.

-         Nem. – ráztam a fejem.

-         De Lily…

-         Nem érdekel Sirius. – szóltam rá határozottan.

-         Hogy mersz vele így beszélni te kis liba! – kiáltottak többen is.

Én kicsit elhúztam a szám, és az igazgatóra néztem. Ő megértően biccentett. James kicsit idegesen, és igen kicsit ijedten nézet körül. Magatehetetlenül nézet hol rám, hol a tanárokra.

-         Nyugodjon meg James. – mosolygott Dumbledor. – Nem hinnem, hogy maga adott volna engedélyt arra, hogy így beszéljenek a mennyasszonyával.

Na itt jött az a bizonyos csönd. James és én feszengve néztünk egymásra, ellenben a Tekergők maradék 3 tagjával, akik csak úgy vigyorogtak. A többiek viszont csak hápogni tudtak. Egy aur egy jogásszal, micsoda botrány.

-         Még nem vagyok a mennyasszonya. – helyesbítettem.

-         Ez a mi Jamesünk bánata. – vigyorgott tovább Sirius.

-         Fogd be! – ezt már egyszerre mondtuk.

-         De Lily mi lesz az aurjainkkal? – kérdezte McGalagony.

-         Rajtuk múlik. – rántottam meg a vállam. Nagyon jól tudtam, hogy a felének van valami ügye folyamatban. Elütötte a nyolcat.

-         De Lily… - próbált rám hatni a tanárnő, de én csak megráztam a fejem. Ekkor a többiekhez fordult. – Ezek halálosan fontosak lennének. – mutatott az asztal közepén álló stócra.

-         Aki hozzá mer nyúlni az holnaptól a minisztériumi kar jogásza. – szóltam rájuk. Olyan gyorsan húzták vissza a kezüket, hogy nem is lehetet látni.

-         Sajnáljuk, professzor, - szólalt meg végül Cassandra. – de nem óhajtok, olyan emberekkel dolgozni, akiknek az IQ-ja a Marianna árokban van.

-         Ezt nem tehetitek! – tajtékzott a tanárnő.

-         Az 5. törvénykönyv 6. fejezetének 23. bekezdése kimondja, hogy jogunk van hozzá. – mosolyogtam.

-         Persze, hogy jogotok. De mi lesz az aurjainkkal?

-         Meglátjuk, mit féltenek jobban a szabadságukat, a pénzüket, vagy a büszkeségüket.

-         De…

-         Hagyja Minerva. – mosolygott Dumbledor. – Miss. Evans biztosíthatom, hogy teljes bizalmamat élvezi.

-         Köszönöm. – nyugodtam meg.

A csoportomhoz fordultam, akik kicsit megzavarodva néztek vissza. James jött oda hozzám.

- Nyolc múlt, indulhatunk haza? – bólintottam. – Akkor reggel 8-kor.

- Ezek szerint kialhatom magam? – kérdezték lelkesen többen.

- Kezd nekem ez a sztrájk nagyon tetszeni. – nyújtózott Corason. – Csak az a baj, hogy nagyon le fogunk maradni.

- Remélhetőleg van annyi eszetek, mint gondoljuk. – fordultam Jameshez.

- Köszönöm ez jól eset. – mosolygott.

- Akkor reggel. – intetem a többieknek.

James átkarolta a derekam. Amint a csapata mellett elhaladtunk szorosabban ölelt magához. Megnyugtató, hogy legalább ő mellettem áll. A tekergők pedig teljes vállszélességgel ő mellette, ami azt jelenti, hogy mellettem is. Nem is lesz olyan nehéz dolgom.

-         Nagyon haragszol? – kérdeztem már otthon.

-         Miért haragudnék? – ült le mellém.

-         Hát a sztrájk, meg a többi…

-         Ideje volt már. – értet velem egyet. – Majdnem leütöttem azt a gyereket.

-         Ezek szerint támogatsz? – dőltem a vállára, és éreztem, hogy a szemem lassan leereszkedik.

-         Mindenben, kivéve, hogy halálfaló vagy apáca legyél, azt nem szeretném, és ellenezném.

Fél állomban még kuncogtam kicsit, de szinte azonnal elaludtam a vállán.