- Emily Masterson vagyok – mutatkozott be a fiatal lány, miközben Harry mellett belépett a lakásba. – A bébiszitteri állásra jelentkeznék, ha még nem töltötték be.
Ava tágra nyílt szemekkel figyelte az érkezőt – s a másik is érdeklődve nézte a gyereket.
Amit a kisebb látott, azt egy szóban ki lehet fejezni: főnyeremény. A hosszú hajú, alacsony lány közvetlen volt, szimpatikus, és látszott rajta, hogy nem fog úgy viselkedni vele, mint ahogy a felnőttek általában szoktak.
- Még nem telt be – válaszolta meg a fel sem tett kérdést Harry, majd becsukta a bejárati ajtót. – A nevem Harry Potter, ő pedig a lányom, Ava.
- Szia – vigyorgott a vörös kislányra.
- Szóval. Hm… beszélnél egy kicsit magadról? Úgy értem, mikor érsz rá, mennyit kérsz, vannak e feltételeid, hasonlók.
- Úgy érted, ha hív a pasim, csapot-papot hátrahagyva elrohanok-e? – eresztett meg a férfi felé is egy mosolyt. – Nem, erről szó sincs. Egyetemista vagyok, ide járok a kerületire. Az állás azért kellene, mert egyrészt valamivel le kell foglalnom magam, pincérnősködni meg nem nagyon szeretnék, másrészt a pénz se jön rosszul. Nincsenek feltételeim, esetleg annyi, hogy a vizsgaidőszakban szükségem lesz egy-két szabadnapra, de tulajdonképpen csak ennyi.
- Van már gyakorlatod? – faggatózott tovább Harry. Nem merte elhinni, hogy annyi flúgos után végre egy normális, épeszű nő kopogott be hozzájuk.
- Hát… otthon már vigyáztam az ismerőeink gyerekeire… Egyikük sem panaszkodott! Nézd, huszonegy éves vagyok, ha valaha tapasztalatra lesz szükségem, azt most kell megszereznem, nem?
Mivel apja jól láthatóan kifogyott a kérdésekből, Ava vette át a főnök szerepét. Amíg kifaggatta jövendőbeli óvóját, addig Harrynek volt ideje alaposabban szemügyre venni Emilyt. A szabadon hagyott lobonc, és a tipikus kamaszos öltözék semmit nem mondott azok viselőjéről. Annál többet a nyílt, barna szem, és a folyton pajkos mosolyra húzódó száj.
- Mikor tudnál kezdeni?
Ava visítva rohant hozzá, hogy a nyakába ugorjon, de félúton eszébe jutott, hogy ő tulajdonképpen már kinőtt ebből a korból. Megtorpant, majd felmászott a pultra; ott várta a beszélgetés végkimenetelét.
- Holnap? – kérdezte a lány.
Harry bólintott.
- Az a helyzet, hogy sok munkám van a… hivatalban, így nem tudom, mikor érek haza…
- Nem gond. Maradok, amíg meg nem érkezel. Esetleg főzhetek is, ha kéred.
Emily sorsa ennél a pontnál dőlt el végleg. Ha tud főzni, marad.
Leszögezték, mennyit kap majd óránként, aztán még egyszer megbeszélték a másnapi menetrendet, végül Harry kikísérte Emilyt. Távozóban a két lány huncutul összekacsintott.

- Máris? De hát alig keresel két hete dadát! Legalább normális?
- Annak tűnik. Ava bomlik érte. Reggel ő ébresztett, nehogy Emily még ágyban találjon minket.
Mielőtt Ron bármit válaszolhatott volna, Nicholas McFadden, a minisztérium egyik lótifutija tört be az irodába. A rohanástól kipirosodott arccal meredt Harryre, de beszélni a lihegéstől még jó pár percig nem bírt.
- Pi… Piton – nyögte. A névre a két férfi egyszerre pattant fel.
- Mi van vele?!
- Látták… Corkban…
- Corkban? – ismételte a másik kettő, majd Ron hozzátette. – Mi van Corkban, ami miatt Piton oda ment, miközben Anglia majd’ összes aurorja őt üldözi?
- Hogy mi van Corkban? – tűnődött a barátja. – Egy sárkánytenyésztő telep. Meg rengeteg eső. Ennyiről tudok.
- Ennek sürgősen utána kell járni. Nick! Szólj a főnöknek, hogy esemény van! Gyerünk, igyekezz! Ha egyvalami biztos, akkor az az, hogy Piton nem véletlenül mutatta meg magát Corkban!

Mikor Harry este nyolc előtt benyitott a lakásába, olyan csend fogadta, hogy rögtön a plafonig szaladt a pulzusa. Ava eltűnt, Ava nincs itt! De aztán felcsendült a nappaliban a kislány jellegzetes harsány kacagása, és a férfi azonnal megnyugodott. Felakasztotta kabátját a fogasra, és csatlakozott a bentiekhez.
A két lány a padlón ült egymással szemben, és figyelmük teljes egészét a kezükben szorongatott lapokra irányították.
Nem akarta megzavarni a játékot, hát leült mögöttük a fotelbe; onnan nézte kettősüket.
- Vettél fel? – figyelmeztette Emily a gyereket.
- Vetteeemm… és tudok is lerakni ötvenegyet! Nézd! Három dáma…
- Az harminc.
- Meg két király, hozzárakva egy jolly joker. Az úgy…
- Megvan, oké. Adj le egy lapot!
- Nézd apa, römizünk! – mutatta fel a fél paklit Ava boldogan. - Délelőtt meg főztünk!
- Betettem a hűtőbe, ha esetleg… - fordult hátra Emily is.
- Köszönöm, majd talán később.
- Rendben. Ava, holnap folytatjuk, rendben?
- Ó… - a kislány csalódott sóhajjal kezdte összeszedegetni a kártyát, miközben Emily feltápászkodott mellőle, és a szintén felálló Harryhez lépett.
- Nem volt semmi gond? – kérdezte a dadát, miközben a kezébe nyomta a bérét.
- Semmi az égvilágon. Holnap jövök!
A férfi elgondolkodva nézett a távozó lány után, s bár gondolatai teljesen máshol jártak, az azért feltűnt neki, hogy Ava újdonsült legjobb barátnője kifejezetten csinos.

Piton… Perselus Piton… az a fekete taláros gyászhuszár… Cork… mi a fenét kereshet ott…

Zöld fény… színes átkok csóvái… halottak mindenfelé… Ginny… Ginny… GINNY!

Az éjszaka közepén riadt fel, mint már annyiszor az elmúlt évek során annyiszor. Ám most meg sem kísérelt visszaaludni. Hiába tenné – túl sok minden kavarog a fejében, amiket még a békésen alvó Ava látványa sem tudna elcsitítani reggelig.
Nyögve kikászálódott az ágyból, és az ablakhoz cammogott. Még sötét volt az ég, az utcákon alig volt mozgás.
„Mi a fenét akar Piton Corkban?”
Harry azóta nem hallott egykori bájitaltan professzoráról, mióta a háború véget ért. És azóta tartotta esküdt ellenségének, mióta az a hőn gyűlölt denevér megölte a Roxfort legjóságosabb igazgatóját: Albus Dumbledoret.
Még mindig az elevenébe vágott az emlék. Ez is, mint a többi. A nemzet kis hőse nem rendelkezik mással, csak fájó emlékekkel, és halott szerettekkel.
Nem, most nem, keményítette meg magát, majd idegesen járkálni kezdett. Erre viszont rövidesen a kicsi is felriadt, hát gyorsan kislisszolt a konyhába, s ha már ott járt, valami ehető után kutatott.
Eléggé meglepődött, amikor egy fóliába csomagolt tálba „botlott”. Kiemelte a hűtőből, és kibontva beleszagolt a csomagba.
Nem tudta, mire bukkant, de összefutott a nyál a szájában az illatra.
Örült Emilynek. Határozottan örült.
Legalább valami jó is történt velünk a sok rossz után, gondolta, miközben gyors egymásutánban nyelte a falatokat.