Új hét, új élet.
Normális ember így tud lelket verni magába hétfő reggel. Harrybe azonban rendszerint Ava szokott, méghozzá erőteljes párnacsapkodás, visongatás közepette.
Mert ha nincs ovi, minek sokáig aludni?
Ezúttal Harry magától ébredt. Meg is lepődött rendesen. Kómásan kitapogatta az éjjeliszekrényén a szemüvegét, az orrára biggyesztette, és kíváncsian fürkészte maga mellett a púpot, melyből tisztán ki lehetett venni, meddig tart a sárkány, s mettől kezdődik a Manó.
A férfi elvigyorodott. Lassan benyúlt a paplan alá, és kitapogatta a pizsamás alakot. Amint az nyöszörögve mocorogni kezdett, csikolni kezdte.
De a sikongatós-kacagós ébredés most elmaradt; helyette nyűgös, rekedt „naaa!”-t kapott.
Harry lekapta róla a takarót, mire a babapózba tekeredett lányka további nyögéseket hallatott.
- Hideg van… - tudatta, mintegy jelezve, hogy apja akár be is takarhatná.
- Beteg vagy – közölte a férfi, és a kicsi homlokára simította a tenyerét. Nem tévedett, szinte tűzforró volt.
Visszabugyolálta Avát a takaróba, ám mostmár úgy, hogy kócos feje ne alatta legyen, hanem a sárkánnyal együtt a levegőn, és kisietett a konyhába, egyenesen a bájitalos polchoz.
- Keserű – panaszkodott a lányka, de engedelmesen lenyelte a pohár tartalmát. Apja puszit nyomott fájóan meleg homlokára, és még feljebb húzta a paplant.
Ma nem megy be dolgozni, döntötte el. A telefon után kapott; tárcsázott.
- Emily? Itt Harry, Ava ap…
- Igen tudom, szia! Minden rendben?
- Ava belázasodott, ma itthon maradok vele. Nem kell jönnöd.
Nem telt bele fél óra, már csengettek is.
Persze a dada állt az ajtóban.
Harry már épp figyelmeztette volna, hogy úgy beszélték meg, ma nem jön, amikor a lány békítő mosollyal két tasakot nyújtott felé. Az egyikben valóságos túlélőcsomag volt: gyógytea, láz- és fájdalomcsillapító, hőmérő, vizes ruhának való törölközők; a másikban az ebéd.
Még mielőtt a férfi szavakba önthette volna érzéseit, Emily már be is oldalazott mellette a lakásba, és határozott léptekkel a nagyszoba felé vette az irányt.
Ava hangos örömkiáltása volt rá a válasz, hogy igenis jó, hogy az előre lemondott nap ellenére a lány mégis betoppant.

- Nyugodtan elmehetsz dolgozni, én majd vigyázok rá – ajánlotta a dada, immár a tűzhely előtt tüsténkedve. Látszott, hogy nem csak szeret, de jól is főz. Máris otthonosan mozgott abban a konyhában, ahol Harry mind a mai napig idegennek érezte magát. A lasagna hozzávalói kibontva, kézre állóan hevertek a pulton, a kanalak, kések katonás sorrendben sorakoztak a lecsorgóban.
- Nem szívesen hagyom itthon… - kezdett bele aggályaiba a férfi. Azt nem tette hozzá, hogy „egyedül”, hiszen tudta, hogy Emily egy percre sem hagyja majd magára a gyereket, amíg haza nem ér. Mégis, ő az apja, ha Ava beteg, neki kell vele lennie, nem egy olyan embernek, akit alig ismer.
Amit nem mondott ki, érződött a hangján, mert váratlanul szembetalálta magát Emily kíváncsi tekintetével.
- Ha nem bízol bennem, miért alkalmazol?
- Nem erről van szó – mentegetőzött, bár a kérdés sajnos túl jól magába foglalta azt, amit próbált titkolni. – A lányom beteg. Én vagyok az…
- Csak megfázott – legyintett a dada. – Pár nap fekvés, kamillatea literszám, és nem lesz semmi baja. De ha maradni akarsz, felőlem nyugodtan – s ezzel figyelmének egészét újra a főzésre fordította.
Mikor már zavaróvá vált a csönd, Harry úgy döntött, beszélgetést kezdeményez. Látta, hogy kettejük közül csak őt zavarja a szótlanság, hát hiába várta volna, hogy a lány kezdjen el csevegni.
Pedig bizony férfiúi büszkeségének jól esett volna, ha a másik töri magát, és nem neki kell.
Na igen, de hogyan fogjon bele?
- Ava mindig Millyként emleget téged… - jegyezte meg tűnődést színlelve.
- Igen? – mosolyodott el a lány, miközben valami zöld növényt aprított. – A bátyám ragasztotta rám ezt a becenevet, mikor hat voltam. Volt egy tehenünk, azt hívták így.
Harry nem is ezen, hanem a lány fintorán nevetett.
- Vidéki vagy?
- Brighton-i. A városon kívül, egy hatalmas farmon nevelkedtem. Ennek megvolt az az előnye, hogy akkor lehettem egyedül, amikor csak szükségem volt rá. Olyankor egyszerűen csak felpattantam az egyik lovunk hátára, és már száguldottam is a vakvilágnak.
- És a bátyád? – kérdése még magát a kérdezőt is meglepte. Pontosabban csak őt.
- Az ő agya a motorokkal van tele. Nem, nem a Harley Davidson félékkel, hanem a traktor, meg fűnyíró motorokkal. Ricky már csak ilyen egyszerű lélek.
Mikor Emily felnézett a lábasból, láthatta, hogy alkalmazója érdeklődve hallgatja szavait – épp csak kérdezni nem mer. Vagy nem akar. Mindenesetre szívesen beszélt a családjáról, hiszen imádta őket, így magától folytatta, remélve, hogy nem értette félre a férfi érdeklődését.
- Úgy nőttem fel, hogy több bátyám volt, mint bárkinek a világon. Közülük csak Rick a vérszerinti, mégis minden barátja úgy kezelt, míg otthon éltem, mintha az ő elesett kis húguk is lettem volna. És én ezt egy percig sem bántam.
Nálunk mindig annyian voltak, mint az oroszok, és mindig mások. Hol egy másik család ebédelt velünk az utcából, hol a fiúk.
Aztán hirtelen mind szinte egyszerre jegyezték el a barátnőjüket, és ezzel megszűnt az örökös, spontán összejárogatás, éjszakákba nyúló motorbütykölés, kártyázás. Akkor költöztem el otthonról.
- Miért?
- Mert diplomát akartam szerezni. Rájöttem, hogy jó farmon élni, de nem tudnék egész életemben tehenet fejni, traktorbőgetésre ébredni. Na meg a halászgatyás fiúk sem a szívem csücskei – vigyorodott el a mesélő.
Harrybe hirtelen bevillant, hogy milyen szép is, amikor mosolyog. Teljesen megváltozik az arca – kivirul.
Zavarta ez a gondolat. Felpattant, és hogy a mozdulat ne tűnjön feleslegesnek, a háló felé indult.
Ava a teásbögréjét lógatva aludt, mint a bunda. A láza már lement, arca is száraz volt, bár eléggé sápadt. Harry megsimogatta vörös haját, elvette tőle az üres poharat, megigazította a takarót, majd kisurrant a szobából és halkan behúzta maga mögött az ajtót.
Emily mozdulatlanul figyelte őt. Automatikusan kikapta a férfi kezéből a pöttyös csuprot, és a mosogatóba tette. Úgy tűnt, újra elmerül a főzögetésben, de aztán csak nem hagyta nyugodni a gondolat és visszafordult Harry felé.
- Mondd – kezdte tétován. – hol van Ava anyukája?
Tisztán látszott, hogy alig mondta ki, már meg is bánta kíváncsiskodását.
- Meghalt – felelt Harry színtelen hangon.
- Ezért alszik veled? – mármint Ava, bár ezt feleslegesnek látta hozzátenni.
- Sokat sírt Ginny után – magyarázta alig hallhatóan a férfi, elnézve Emily mellett. – Jobb neki velem. Olyankor nyugodtan alszik.
- Neki jobb veled, vagy neked vele? – kérdezte Milly minden kertelés nélkül.
A férfi elkerekedett szemmel emelkedett fel a pulttól – majd újra visszaült.
Nem értelmetlen a kérdés. Nem az.
- Is-is.
A lány bólintott.
Nem beszélgettek tovább.