1.

Az, hogy lehet?

Egy elegáns nappaliban teát szürcsölve 3 felnőtt beszélgetett. Vagyis a fura ruhás hölgy magyaráz lelkesen a vele szemben ülő házaspárnak.

-         Boszorkány? – szólt az asszony hitetlenkedve.

-         Ez azért sok mindent megmagyaráz. – morogta a férfi.

-         Ez csodálatos dolog, hisz felvették a lányukat a Roxfortba, a világ egyik legjobb iskolájába.

-         Ezt meg kell beszélnünk, négy szem közt. – szólt határozottan a férfi.

-         Értem. – bólintott a fiatal nő. – Lily megmutatod a kerteteket?

-         Persze. Tessék jönni.

Pattant fel egy közeli karosszékből, egy 11 év körüli kislány. Kicsit duci volt, vastag keretes szemüveget hordott, amit félig eltakart vörös fufruja. Derékig érő haja be volt fonva.

Megfogta a nő kezét, és kikísérte a kertbe, ahol leültek a hintaágyra.

-         Mesélj még a varázs világról. – szólt lelkesen a kislány.

-         Ha a szüleid úgy döntenek, hogy a Roxfortba járhatsz, akkor segítek beszerezni a tankönyveidet és egyéb felszereléseidet az Abszol úton. De lehet, hogy nem járhatsz oda, akkor kitörlöm az emlékezetedet.

-         Értem. – gondolkozott el a kislány. – Ez érthető. Gondolom valami biztonsági szabály van erre…

-         Okos gyerek vagy. Ez pontosan így van. Szerinted ne menjünk be?

-         Persze. Miért ne?

Az ajtóban a kislány ledermedt. Szülei ingerült hangját hallotta.

-         De ő az én kislányom. – ellenkezet anyja.

-         Ugyan úgy, mint az enyém, de veszélyes lehet Petúniára. Ezen kívül…

-         Még jól is elsülhet. – fejezte be férje mondatát.

-         Igaz…

-         Miért nem mész be? – kérdezte a hölgy Lily háta mögött.

A lány benyitott, s bár szülei mosolyogtak szemükben mégis látta a félelmet, amit eddig még soha.

- Nos, hogy döntöttek? – ült le ismét a nő.

- Hogy Lilynek abba a varázs iskolába kell járnia. Ha már ilyen különleges képessége van, azt fejleszteni kell, nem?

- Remekül gondolkodnak. – mosolygott a nő, bár tudta másik érvüket is. – Ezek szerint pár hét múlva vihetem önöket bevásárolni?

- Igen. – nevetett Mrs. Evans. – Mit is kell venni? – zavartan pislogott.

- Ó, el is felejtettem! – csapott a homlokára. – Tessék. – nyújtott át a kislánynak egy vaskos pergamen borítékot. – Ezennel hivatalosan is felvételt nyertél a Roxfort Boszorkány és Varázsló Képző Szakiskolába. – nevetett.

A londoni pályaudvaron várják Miss. Bronst, aki náluk is járt, hogy elvigye őket az Abszol útra. Lily zsebében ott lapult a levél, de fölöslegesen, mivel annyiszor olvasta, hogy már kívülről tudta minden egyes szavát.

Csak anyja jött vele, mivel apjának fontos üzleti útra kellett mennie. Húga pedig, aki alig volt fiatalabb nála egy évvel, kijelentette, hogy nem ül be egy kocsiba őrültekkel.

-         Bocsánat a késésért. – szabadkozott a fiatal nő. – Nem vagyok hozzászokva a mugli közlekedéshez.

-         Mugli? – kérdezte csillogó szemekkel Lily.

-         Varázstalan ember. – felelte automatikusan.

-         Aha. – mosolygott. – Azt hiszem, még sokat kell tanulnom.

-         Induljunk még rengeteg dolgunk van.

Végig mentek az utcákon. Rengeteg bolt előtt, amikre Oliva rá sem nézett. Végül egy füstös kiskocsmába ment be, amire Mrs. Evans jó esetben rá se nézne. De most összeszedte minden bátorságát, megfogta lánya kezét, és Oliva után ment.

-         Jöjjenek, jöjjenek… - integetett a nő.

A kocsmába fura emberek voltak, még furábbak, mint a kinti felnőttek. Lily megrémült tőlük, még életében nem látott, ilyen sötét figurákat.

Kimentek a hátsó kertbe, ahol csak néhány kuka állt, és egy kőkerítés.

-         Álljanak hátrébb. – szólt rájuk Oliva.

Kabátja zsebéből elővette a pálcáját, és néhány téglát megütögetett.

A fal ketté vált, és a szemük előtt megjelent az Abszol út. De nem ám egy kis elhagyott utcácska, hanem egy igen széles, és igen hosszú bevásárló utca. Zsibongó, színes embertömeg hömpölygött, furcsa színes talárokban és süvegekben. A kislány szorosan anyja mellett lépkedet.

- Merre mennyünk elsőnek? – nézett szét a nő.

- Elsőnek elmegyünk a bankba.

- Külön bank van? – nézett nagyszemekkel Lily.

- Igen, az ott. – mutatott egy épületre.

- Hoztam pénzt magammal. – tiltakozott a nő.

- Az mugli pénz. – magyarázott türelmesen. – A varázslóknak más a pénz neme. Át kell váltanunk. Galleonra, salóra és knútra.

- Azt hiszem én ezt nem értem. – vallotta be Mrs. Evans.

- Azért vagyok itt, hogy segítsek. – mosolygott Oliva.

A bank gyönyörű épületében a kislány úgy érezte, hogy elveszik. A pultok mögött hosszú ujjú töpörödött lények ültek.

- Mik ezek? – súgta, mert félt, hogy meghalják.

- Koboldok. – mosolygott Oliva. – Elég mogorvák. Jobb, ha én beszélek.

Lily anyja a nála lévő összes mugli pénzt felváltatta, hisz úgy is kell Lilynek az iskolában is, és amúgy sem ismerte az itteni árakat.

-         Javaslom, hogy kezdjük a szabónál.

-         De több napig tart mire ezt a rengeteg ruhát megvarrják. – sopánkodott Mrs. Evans.

-         Nálunk legfeljebb 15-20 perc.

Bementek egy talár szabászatba.

-         Jöjjenek beljebb. Kis szívem a Roxfortba?

-         Igen. – nyöszörgi.

-         Állj fel a zsámolyra. Pont elkerülték a tömeget. – fecseget a nő.

Lily felmászott a zsámolyra, és legnagyobb rémületére a mérőszalag magától kezdet dolgozni. Alig 10 perc múlva kezükben a csomagokkal sétáltak ki az üzletből.

-         Ez hihetetlen! – csodálkozott Mrs. Evans.

-         Várjanak, itt megbírjuk venni az üstöt, mérleget meg a hasonlókat. – beléptek. – Ööö… mi is kell? – jött zavarban már az üzletben.

-         Kettesméretű ón üst, réz mérleg, ezüst tör és deszka. – sorolta Lily.

-         Óóó… meg is vannak. Mehetünk.

Fizettek, és már be is tértek egy bájital hozzávalókat kínáló boltba.

-         Kérek egy alap csomagot. – adta le a rendelést Oliva.

-         Roxfort? – kérdezte a férfi unottan.

-         Igen.

Egy ideig eltartott, amíg a férfi összeszedet mindent, leginkább magát. Elég mogorván nyomta a kislány kezébe a csomagot. És olyan csúnyán nézet rá, amennyire csak bírt. De most semmi sem bírta elvenni Lily jókedvét.

-         Ott a könyves bolt. – indult arra felé Oliva.

-         Előbb mennyünk a pálcáért. – szólt Lily. A két felnőtt kérdő tekintetére, még hozzá tette. – Azokat ne cipeljük, amíg nem muszáj.

-         Okos kislány. – mosolygott Oliva. – Akkor irány Olivander. Ő a legjobb pálcakészítő. De előbb azért nézünk be ebbe a müttyűrös boltba.

A mugliknál papírírószernek hívnák. Itt szórakozott legjobban Lily. Ez az érdekességek tárháza.

- Írtál már tollal? – mutatott fel Oliva egy pennát.

Lily megrázta a fejét. Igaziból még nem is látott ilyet.

-         Akkor jobb, ha többet vesztek. És otthon jobb lenne, ha gyakorolnál. Vannak színes, sőt színváltós tinták is. Kell pergamen is, jó pár ívnyi. – magyarázza lelkesen Oliva.

Mind hárman már jól megrakodva tértek be Mr. Olivaderhez, aki az ajtócsengőt hallva mosolyogva lépet ki a raktárból.

Lily úgy gondolta, hogy ez az ember is kicsit félelmetes, úgy, mint az összes többi varázsló.

-         Jó napot! – meredt rá, pislogás mentessen. – Nézzük milyen pálca is kell a kisasszonynak.

Csettintet egyet, és a mérőszalag, úgy mint a szabászatban, itt is önálló életet élt. Bár  Lily itt már nem rémült tőle halálra.

-         Meg is van! – adott Lily kezébe egy pálcát. – Próbálja ki!

-         Mit csináljak? – kérdezte riadtan a kislány.

-         Suhintson vele.

-         Ja. – suhintott vele, és szikra eső keletkezett.

-         Ez érdekes. – morfondírozott. – Már elsőnek eltaláltuk. Ez különleges.

-         Ez miért olyan különleges? – értetlenkedet Lily, már a könyvesbolt felé tartva.

-         Nekem csak 9.-re sikerült, de ismerek olyat, akinek a 20. sem volt jó.

A könyvesboltban Lily nem csak a kötelezőket, és az ajánlottakat, hanem kikérve Oliva tanácsát néhány általánosabb lexikont is megvásároltak.

Végül több tucat könyvvel, ott is végeztek.

Mikor hazaértek apja hitetlenkedve nézte azt a rengeteg mindent, amit vettek, és hallgatta azt a rengeteg élményt, amit a lány mesélt.