.- Véletlenek sorozata

Újabb edzés. Keményebb, fárasztóbb, mocskosabb, hosszabb, mint az eddigiek. Szakad az eső megint, és ahogy október vége felé az lenni szokott, hideg is van. A pláne, hogy már sötétedik. James olyan elszánt arccal repked, amit még sosem láttam ilyen közelről. A többiek szerint mindig ezt csinálja a meccsek előtt. Jobban lefárasztja a csapatát, mint korábban. Nem lehet vele poénkodni. Felveszi a faarcot egy héttel a meccs előtt, és csak akkor válik meg tőle, ha már nyert. Nem tetszik. Ez a James Potter nem az a James Potter, akit eddig láttam. Akiről elhittem, ismerem, mint a rossz pénzt. Eddig úgy véltem, Potter nem tud veszíteni. Kíváncsi vagyok, mit tenne, ha a csapata veszítene egyszer. (Bár ilyen még nem volt…) De most én is itt vagyok. Nem hiszem, hogy fontos szereplője vagyok a csapatnak. Mégis félek, hogy talán miattam veszítünk. És mi lesz, ha lecsapok valakit a saját csapatomból?! Az, hogy az egész suli rajtam fog röhögni, nem hoz lázba. Az viszont, hogy a többieknek emiatt lesz olyan képe, mintha citromot nyalogatnának, annál inkább. Ez nem szimpla lámpaláz!

Szeretnék egy időnyerőt. A péntek este is eljött. Legalább nem esik. De az edzés változatlanul kemény. Megölöm Pottert. Nem érdekel, mennyire akarja megnyerni azt az idióta házkupát.
- Na jó emberek!- kezdi.- Mivel alig bírjátok levegővel, arra gondoltam: futni fogunk egy keveset.- a bejelentés felháborodott hörgést vált ki mindenkiből.
- Mégis mennyi az a kevés, Potter?- érdeklődöm.
- Amíg talpon vagyok!- vigyorog.
- James, ebben csak az a gáz, hogy TE képes lennél egész éjjel futkározni!- jelenti ki az egyik hajtó.
- Igen, tudom.- feleli a kapitány.- Mivel holnap lesz a meccs a Hollóháttal, reggel is futás. És erről nem nyitunk vitát!- dörgi az utolsó mondatot, mielőtt Kate hisztije kirobbanna.
- Na jó.- pislogok az órámra.- Nekem ma még járőrözni is kell, szóval kábé másfél órát tudok neked rohangálni.
- Oké.- bólint Potter. Gyorsan lekapja magáról a kviddicstalárját, és az ajtónak dőlve várja, míg mi is végzünk. Én is ledobom a taláromat, majd csatlakozom hozzá.
- Ezt komolyan gondoltad?- érdeklődöm elnézve a jobb karja mellett.
- A futást? Igen, nagyon is. Egyébként is kíváncsi vagyok, hogy fogod bírni!
- Hát drágám, akkor ennél durvábbat kell kitalálnod. Szeretek futni, és bírom is.
- Meglátjuk. Aki kész van, jöjjön ki.- kiáltja.
A többiek előbb morgolódnak, még futás közben is. James előrerohant. Alig látom a hátát. Ezen mindjárt segítek. Magára hagyom Kate-et, és próbálom utolérni Pottert.
- Hová sietsz ennyire?- lihegem.
- Nem sietek.- vágja rá.
- Mivel a csapatodban többen vannak, hozzájuk képest sietsz.- fejtem ki.
- Túl sokat beszélsz, Evans. Nem vagy még fáradt?
- Ellenkezőleg. Elhiheted, nem sakkozni szoktunk kijönni Samyvel!
- Csak azt ne mond, hogy rohangálni!- néz ám megütközve.
- Pedig de!- villantok rá egy angyali mosolyt.- Ha nem haragszol… - és szimplán leelőzöm.

- Meddig tudnál ilyen tempóban rohanni?- hallom újra a hangját majd negyed óra elteltével.
- Nem tudom.- felelem.- Talán még ennyi ideig.
- Még mindig nem vagy fáradt?- faggatózik tovább.
- Folyamatban van. És ha tovább beszéltetsz, valószínű, hogy hamarabb elfáradok!
- Oké-oké! Bocs. Még egy kérdés…
- Semmi, de ne hívj randira légy szíves.- nyökögöm.
- Nem is akartalak…- és hirtelen elhallgat. Mereven bámulja a tóparton álló fűzfát, majd kihívóan rám mered. Bólintok. Miért is ne?
- Tétje nincs?- kérdezem előbb.
- Nincs.- mosolyog megnyugtatásként.
- Akkor… uccu neki!- és belehúzunk.
Két méterrel, és egy fél lépéssel nyer.
- Ez jó volt!- vigyorog.
- Eh… Már akinek.- pihegem.
- Veszíteni tudni kell, Evans.- okoskodik.
- Én tudok veszíteni.- nyújtom a kezem, amit ő el is fogad.- Kérdés az, Potter, hogy te tudsz-e veszíteni. Mert még az is megeshet, hogy holnap veszítünk.- vágok fancsali pofát.
- Miért tennénk?- csodálkozik.- Nyerni fogunk, mint eddig mindig!
- Még a végén átragad az optimizmusod!- mosolyodok el.
- Örülök, ha mosolyogsz!- közli.- De ez nem optimizmus!
- Hát mi?- érdeklődöm pirongva.
- Nem is tudom, minek hívjam. Nem megérzés… -gondolkodik.
- Csak tudod.
- Valahogy úgy.- bólogat.- Jövőbe látok!- csillan fel a szeme.
- Az orrod elé kéne látnod!- figyelmeztetem, de nem hallja meg, így hasra vágódik egy kiálló gyökérben. Én pedig jó hangosan nevetek.
- Azér nem kell kiröhögni!- morogja.
- Nem rajtad, hanem veled nevetek, életem!- és letörlöm a könnyeimet.
- Életem?- akad fenn.
- Csak egy jelző!- magyarázom.
- Mint például?
- Mint a… ööö… Mint a beképzelt, egoista, öntelt hólyag! Igen…
- Hát… ez mind negatív.- csügged.
- Aha… de az „életem” semleges.- motyogom valamiért. Rosszul esik, hogy nem látom a vigyort az arcán. De hogy miért?
- Egy fokkal jobb.- hogyan tud valaki ilyen nagy boci szemeket növeszteni?!- De még mindig nem jössz le velem Roxmortsba?
- Nem.- sóhajtom.
- Miért nem? Ezt még nem mondtad meg.
- Nem tudom, de jobb félni, mint megijedni!- vonom meg a vállam.- Mennem kell…
- Mitől félsz?- kiált utánam.- Evans, várj már meg!
- Mennem kell! Így is elkések!- kiáltom vissza.

- Remus meg fog ölni!- morgom, miközben kettesével szedem a lépcsőfokokat.
- Nem most, nyugi!- vigyorog rám az illető.- Indulhatunk?
- Aha. Bocs a késésért!
- Semmi. Milyen volt az edzés?
- Mint eddig egész héten. Potter ma tetőzte a gyönyört azzal a bejelentéssel, hogy minden edzés után futni fogunk.
- Mennyit?
- Jobb kérdés a „Meddig?”. Amíg Potter bírja.
- Az szép lesz rátok nézve.- nevet fel.
- Tudom, ő a világ végére is elfutna.
- Azám!- helyesel.
- Merre kéne menni?- kérdezem csak úgy mellékesen.
- Az ötödikig minden a miénk.- tájékoztat.
- Apró örömök az életben. Sose lesz tizenegy?
- De. Majd egyszer.
- Hű!- nyögöm, és tényleg elindulunk.

- Figyelj csak.- szólal meg hirtelen Remus.
- Hallgatlak.- mondom két ásítás között.
- Holnap a Hollóháttal játszotok, nem?
- Ja, mer?
- A csapatuk fogója nem a rokonod?
- Öh…- torpanok meg.- De! Jézusom!
- Mielőtt bepánikolnál, megsúgom: nem a te „harcod” lesz. Hanem a két fiúé, neked csak annyi dolgod lesz, hogy Tapmanccsal ütögessétek azokat az agresszív golyókat.
- Gurkókat.- javítom ki.- És ha lecsapok valakit?
- Az a lényeg, csak a figura ne haljon bele.- mondja halál nyugodtan, mire én elsápadok.
- Köszi!- suttogom kissé rémülten.- Szerinted jó helyen vagyunk?
- A pincesorban, igen. Miért?
- Nem erre van a Mardekár klubhelysége?- egyre feljebb kúszik a félelem a torkomban.
- De. Lehet hogy feljebb kellene mennünk?- találgat ő is.
- Nem félünk, ugye Remus?
- Nem, Lily. Csak őrültség önként besétálni az oroszlán barlangjába.- nyugtat meg. Már éppen indulnánk, amikor a sötétből valami felénk repül. Keményen nekiütközik a jobb vállamnak, mielőtt még bárhogy reagálhatnék. Fáj. Nem is kicsit.
- Remus…- szólítom meg fojtott hangon.- Szerintem elkéstünk!
- Áh!- csendül valahol a sötétben Trixyke fülrepesztően magas hangja.- A sárvérű Lily-baba, és a Vér…
- Hallgass!- vakkantja Remus.
- És a kicsoda Bella?- érdeklődöm.
- És a… Fájna, ha tőlünk tudná meg a kis barátnőd, mi is vagy te valójában, Lupin?- hallom Malfoy kegyetlen hangját is.
- Nem fájna! Csak éppen szar helyzet lenne.- válaszolja mostmár higgadtan Remus.- Mit akartok?
- Rossz a kérdés!- bújik elő Malfoy.- A lényeg, hogy ti mit akartok.
- Tulajdonképpen semmit, már éppen készültünk menni.- szólok közbe én is.
- Téged senki nem kérdezett, kis sárvérű!- csattan fel Bella.
- Végülis. De mivel Remus nem hatökör, a „ti” személyes névmás jelen esetben kettőnkre vonatkozik.
- Mi bajod van?- kérdezi összezavarodva Trixy.
- Semmi. Semmi olyan, amit a csepp agyaddal megérthetnél.- mosolygok rá.
- Ne merj egy aranyvérűt sértegetni!- kiált rám, és újra rám küldi azt a kemény valamit, amivel az előbb is lecsapta a vállam. Az eset ismétlődik, a csontom pedig reped.
- Ideje lelépni!- dönt Remus. Elkapja a karomat (a fájósat, miért is ne?), és elkezd a lépcső felé rángatni.
- Remus, állj meg!- sziszegem sokadszorra.- Inkább a másik karomat szedd ki a helyéről!- javaslom.
- Jól vagy?- kérdezi végül.
- Nem drágám! Majdnem eltörte a vállamat azzal a szutyokkal. Fáradt vagyok, aludni szeretnék, és holnap játszunk.
- Gyengélkedő?- javasolja.
- Nem, úgyse tud mit csinálni a Madame. Csak had menjek aludni, jó?- kérem szépen.
- Oké, de ha bajod lesz!
- Nem lesz.- mosolygok.
- Ígéred?
- Ígérem!

Nem szeretem az ébresztőket. Ezért is nem kapok sosem ébresztőórát. Amiket eddig kaptam, két napig bírták a folytonos csapkodást. Aztán kakukk. Illetve kampec. Az emberi ébresztőket sem bírom. Nem, a barátnőimet nem ütöm le. Csak gondolatban fojtogatom őket. De ha egy bögre kakaóval áll valaki az ágyam mellett? Akkor a reggelente mindig morcos Lily átmegy ma született kezes bociba, és mentem kipattan az ágyból. Mi történik, ha meglátja az illetőt? Sikítófrásszal ugrik ki az ágyból és szidja a kedveskedő felmenőit. De mint egy kocsis.
- TE MIT KERESEL ITT?- ordítom, miközben visszamászok az ágyra. Elveszem az éjjeliszekrényről a hajgumit, és próbálom lófarokba kötni kócos hajamat.
- Lily, hozzád vágom a…- kezdi Sam.
- Tudom drágám, a tornacsukádat!- felelek neki, de már fel is ült az ágyban.
- Minek kiabálsz? Jé! James!- csodálkozik.- Jó reggelt!
- Neked is, Sam.- vigyorog az említett.
- Szóval, mit is akarsz?- és elveszem Potter kezéből a bögrét.- Ez finom…- motyogom közben.
- Egészségedre! És téged akarlak. Tudod, futás, meccs…
- Igen tudom. Nem lehetne kihagyni a futást?- meresztem a szemeimet.
- Indok?
- Tegnap járőrözés közben összeakadtunk a mardekárosokkal. Illetve csak kettővel, a többi homályban maradt.
- Igen, és? Remus is említette. Meg üzeni, hogy vigyázz magadra.
- Igyekszem… Szóval hosszú volt az éjszaka, és még enni is szeretnék, meg zuhanyozni, és egyebek.
- Na jó. De miért mondta Holdsáp, hogy vigyázz magadra?- fordul vissza az ajtóból.
- Az egy hosszú történet.- bambulok az ágyam végébe.
- Ahogy gondolod. A Nagyteremben várlak.
- Kössz a kakaót!- fordulok utána, de már el is tűnt.- Vajon ki árult be?- motyogom magamnak. Kiiszom a finomat a bögréből, és jobb kezemmel hátrafelé próbálom a szekrényre rakni. A vállam hangos reccsenéssel jelzi: még őrzi a tegnap esti balhé emlékét. Hangosan káromkodva elejtem a bögrét. Hiába szorongatom a vállam, a fájdalom csak nehezen múlik. Közben pedig könnyek homályosítják a tekintetem.
- Ez mi volt?- dörmögi álmosan Nat.
- Semmi, nyugi.- szipogom.
- Minden oké?
- Aha.- nyögöm.
- Mekkorát hazudsz?
- Csak kicsit.- és bevonulok a fürdőbe. Hiába folyatom a meleg vizet a vállamra, tényleg nehezen akar elmúlni az a nyamvadt fájdalom. Bella, örök harag! Esküszöm, megöllek. Egyszer biztosan!
- Mi bajod?- támadnak le, mikor kitántorgok a gőzből.
- Semmi. Nincs semmi az égvilágon!
- Gyorsan és sokszor tagadtál!- néz szúrós szemmel Nat.
- Bocs, legközelebb majd tagolom!- és kiviharzok a helységből.
A klubhelységben rohanok bele Remusba.
- Ne haragudj!- motyogom.
- Nincs harag.- mosolyog. Kilépünk a folyosóra. Körülnéz, végül érdeklődik.- Hogy van a vállad?
- Jól, köszi.- de ebben a pillanatba egy fájdalmas fintor terül szét a képemen.
- Hazudós vagy, tudsz róla?
- Rossz tulajdonság.- vonom fel ép vállamat.
- Eléggé. Miért nem mész le a Gyengélkedőre?
- Mert a Madame csak beszüntetné a meccset részemről. És az elég kellemetlen lenne, mivel akkor a Griffendél csapata csak egy terelővel állna ki!
- Jó, értelek! Teljesen úgy beszélsz, mint Ágas!
- Mint ki?
- Mint James. James egyenlő Ágas. Érted?
- Aha. Menjünk enni.

Potter hatalmasat sóhajtva huppan le a mellettem lévő székre. Míg ő csak lassan elkortyol egy pohár töklevet, a többiek mohón vetik rá magukat a kancsókra. Tiszta komédia.
- Ez nem ér!- néz rám felfújt arccal Kate.
- Mi nem tetszik, drágám?- kérdezem.
- Te miért nem jöttél ki szenvedni?
- Mert még dolgom volt.- felelem.
- Nekem is lett volna kellemesebb dolgom is!- dohogja.
- Hűtsd le magad, Kate!- szól közbe Potter is.- Csak azért engedtem, mert neki nem lóg a nyelve edzések után, pedig Evans csak szeptember óta van a csapatban.
- Meg mert bele vagy esve…- morogja tovább a lányka, mire nekem elkerekedik a szemem, Potter meg félrenyeli a töklevet. Kedvesen-keményen hátba vágom.
- Kössz!- hörgi.
- Nincs mit.
- Potter! Jöjjön egy percre.- hallom McGalagony hangját. Vajon miért nem repdes tőle a szívem. James pár perccel később, borús képpel ül vissza.
- Nem játszunk?- kérdezem.
- Mi igen. Csak a Hollóhát nem.
- Nem lesz meccs?- lombozódik le az őrzőnk.
- De lesz… a Mardekárral.- sóhajtja.
- Mond csak James,- fordulok felé.- Bella benne van a csapatukban?
- Asszem…
- Oké. Ja, valamit akartam mondani, de majd az öltözőben ráér.
Kicsit sem dob fel a tudat, hogy a Mardekárral játszunk. Lehet, hogy hülyén hangzik, de szerintem az a tegnapi kis dobálózás nem véletlen volt. És ha ez igaz, Trixyke nem éri meg a holnapot.

- Csak annyit akartam mondani,- hadarom ökölbe szorított kézzel.- hogy előre is bocsi, ha valakit leütnek a seprűjéről. Valószínűleg én leszek az elkövető, és az emberek nem a Mardekárosok merényletének áldozatai!
- Lily, ha eltalálsz, véged!- nyögi Kate.- Kösd fel a gatyád!
- Igyekszem, drágám.- nyelek hangosan.
- Ha csak ennyi a gondod!- sóhajtja Potter.- Ezen könnyen segíthetünk.
- Tényleg? Hogyan?- vidulok fel. Ő már nyújtja is a kezét.
- Fogadjunk!
- De miben?- kezd gyanús lenni a dolog, mégis elfogadom.
- Ha leütsz valakit a csapatból a mérkőzés folyamán, és az illető egy hetet tölt a Gyengélkedőn, randizól velem.- vigyorog.
- És ha nem történik semmi ilyesmi?- mosolygok én is.
- Akkor kreatív gyermek lévén majd kitalálod, mit kell csinálnom.- és kezet rázunk.
A többiek tapsolnak, de hogy miért?! Már nem liftezik a gyomrom, és egyelőre a vállam is a helyén. Sűrűn hálát adok anyunak, amiért a biztonság kedvéért bedobott egy csomag fáslit a ládámba. Reggeli után gyorsan, és ügyetlenül sikerült bekötözni a vállam. A múmiakötözők jobban csinálták. Pechemre Natalie pont akkor nyitott be a szobába, mikor a jobb karomat próbáltam a pólóm ujjába erőszakolni, kisebb nagyobb sziszegéseket hallatva. Segített. Faggatott. Aggódott. Leráztam. Sikerülni fog a játék, nyerni fogunk, senki nem hal meg ma. Kivéve Bellát.