A csillagok kristálytisztán ragyogtak a nyári éjszakában, de ezzel cseppet sem törődtem, túlságosan lefoglalt a kinézetem. Na, ne higgyétek, hogy egoista vagyok, csupán barátkozom az új külsőmmel.

Mikor hazaértem a Roxfortból (ott tanulok), első dolgom volt, hogy közöljem anyámmal: teljesítem vágyát, és lányos kinézetet öltök magamra. Erre anyu elkezdett visongani, és másnap egy bájitallal és egy pár kontaktlencsével lepett meg. Az ital a hajam növesztésére szolgált, a lencsék a szemüveg lecserélésére (logikus). Úgyhogy most itt állok augusztus utolsó napján, egy nappal az utolsó iskolaévem előtt, és ismerkedem az új Tiny Cartier-rel. Az eredeti keresztnevem Alfonsine, de csak a szüleim hívnak így, iskolatársaimnak Aly vagyok. Akik igazán közel állnak hozzám (őket egy kezemen meg tudom számolni), azoknak Tiny. Attól a fiútól kaptam ezt az apró* nevet még elsőéves koromban, aki miatt most drasztikusan megváltoztam. Sirius Blacktől. Mikor változtat magán egy lány? Szakítás után. Igen, velem is ez történt. Röpke három hetet jártam Sirius-szal, mikor kijelentette, hogy ő sajnálatos módon szakít velem. Kérdem, miért? Mert őt egy lányban nem csak a belseje érdekli, és én nem a szépségemről vagyok híres. Nem édes? Hát nem. Vígasztal a tudat, hogy a legjobb barátja beverte az orrát ezért a beszólásért.

Ő James Potter, akit öt éves korom óta barátomnak mondhatok. Nekem olyan, mintha meg nem született bátyám lenne, neki pedig én vagyok a kicsikéje (ő hív így). Kapcsolatunk színtiszta barátság, bármit is pletykálnak. Sokaknak megmagyarázhatatlan, hogy ha testvéremnek tekintem, akkor miért ülök az ölébe, és ő miért puszilgatja az én nyakamat. Erre csak annyit mondhatok, hogy minden testvér így viselkedne, ha nem töltene huzamosabb időt egymás társaságában (értsd: nem élnének együtt). Egyszóval nincs, nem lesz, és nem is volt köztünk semmi, eltekintve attól, hogy tőle kaptam az első csókomat. Kilenc évesen.

Halk pukkanás hallatszott a szobámból, majd valaki kopogott a fürdőszobaajtón.

- Tiny, itt vagy? - Ez James.

- Aha, mindjárt megyek.

- Oké, addig lemegyek, köszönök a szüleidnek.

- Már alszanak.

- Jó, akkor siess! - szólt türelmetlenül.

- Itt is vagyok - léptem ki. Barátom reakciója: leírhatatlan. A döbbenet gyenge kifejezés, ahhoz képest, amit leolvastam az arcáról. Csak állt a szoba közepén, és némán tátogott.

- Anyám... Tiny, tényleg te vagy az? - kérdezte, miután visszanyerte hangját. Addig csak mosolyogva figyeltem, de most elkomorultam. Felismerhetetlen azért nem vagyok. Tény, hogy sötétbarna hajam a hátam közepéig ér (hála a bájitalnak és anyámnak), de szemüveg nélkül már látott.

- Ja, nem - szívattam. - Csak az alteregója vagyok, és te James, egy párhuzamos világban vagy.

- Vicces - morogta, majd két lépéssel mellettem termett, és karjaiba kapott. - Hiányoztál.

- Te is nekem - szuszogtam. - De a levegő még jobban fog.

- Ja, bocs - engedett el. - Megváltoztál, tudod?

- Tényleg? - kaptam az arcomhoz, mire felém legyintett. - Van tükröm James - nevettem rá.

- Aha - De még mindig furán nézett rám.

- Jaj, ne légy már ilyen. Csak a hajam nőtt meg, és a szemüvegemet cseréltem le.

- Én nem is arra gondoltam. Persze, ezek is szembetűnők, de te... megkomolyodtál. - Nem tehettem róla, felvihogtam erre a képtelenségre. - Vagy mégsem - forgatta a szemeit.

- Most, hogy mondod - néztem végig rajta - te is megváltoztál. - Erre büszkén kihúzta magát.

- Igen?

- Aha - mosolyogtam, és megpaskoltam hasát. - Híztál?

- Híííí - hördült fel. - Ez övön aluli volt. - Azzal az ágyra dobott, és vadul elkezdett csikizni. Visítva próbáltam lerázni, kevés sikerrel.

- Mondd még egyszer, hogy nézek ki? Miben változtam? - kérdezte.

- Na, jó. Helyesbítek. - Abbahagyta, és várakozva nézett rám. Meg-megrázkódtam a visszafojtott nevetéstől, míg kinyögtem: - Végre jóképű lettél.

Felállt, és sértődötten nézett rám.

- Kikérem magamnak - szólt arisztokratikus hangján - én mindig jóképű voltam.

- Te tudod. Kétlem, hogy Lily Evans is ezt mondaná. Bocs - tettem hozzá boci szemeibe nézve.

- Semmi baj. Figyelj, ezt ugye Sirius miatt tetted?

- Miatta mondtam azt, hogy nem vagy jóképű? - adtam az értetlent.

- Nem. Miatta változtattál?

- Igen - válaszoltam őszintén.

- Vissza akarod szerezni?

- Dehogy. Csak...

- Bosszú?

- Nem! Csak ráébresztett arra, hogy nem érzem jól magam a bőrömben.

- Még jó, hogy nem köszönöd meg neki, hogy dobott - zsörtölődött félhangosan.

- Azt hittem, hogy a legjobb barátod.

- Az is, de attól még csúnyán szakított veled.

- Csak úgy, ahogy te is szoktál a lányokkal - húztam fel a szemöldökömet.

- Most miért véded?

- Nem védem, de ez tény. Neked mi bajod vele?

- Semmi - lepődött meg. Kezdem elveszíteni a fonalat. - És az régen volt. Mostanában nincs annyi csajom.

- Ja, igen. A nagy szerelem - ironizáltam.

- Te ezt nem érted.

- Tizenhét éves lányból vagyok, James. Én értem a legjobban. Csak tőled furcsa ezt hallani.

- Miért? - Istenem, a fiúknál fordítottan arányos az éveik száma az agyi kapacitásukkal.

- Gondolkozz már! - ültem fel hirtelen. - Menyi ideig tartott a leghosszabb kapcsolatod?

- Hm... - gondolkozott el. - Egy és fél hónap.

- Na, látod? Ezért ilyen hihetetlen. És most menj a vendégszobába, álmos vagyok.

- Nem - jelentette ki, és egy pálcaintéssel pizsamában volt. - Veled alszom.

- Peeersze. Anya meg kiveri a hisztit holnap, mi?

- Nyugi, majd mikor kopog, áthoppanálok a szobámba, jó?

- Jó - sóhajtottam kelletlenül, mire befészkelte magát mellém. Tényleg izmosabb lett. Letette szemüvegét, én meg eloltottam a lámpát.

- Jó éjt, James!

- Jó éjt, kicsikém! - Elmosolyodtam, és társaim holnapi ábrázatukra gondoltam, amit akkor vágnak, mikor meglátnak.

* A tiny szó magyarul aprót jelent.