Hihetetlen, hogy ezen a gyönyörű szeptemberi napon benn rohadok a könyvtárban. Szerencsére nem egyedül: a teljes hetedéves griffendél tábor itt van. Két oldalamon James és Lily (csak, hogy ne egymásra figyeljenek), velem szembe a többi Tekergő. Alice, a barátjával egy távolabbi asztalnál ültek, 3 libával (akik egyáltalán nem a tanulással törődtek). A többiek elmélyülten írták egyméteres bájitaltan dogájukat, csak én nem. Nem vagyok oda a kotyvasztásért, inkább a bűbájtan és az átváltoztatástan érdekel.

Gyors oldalpillantást vetettem Lily irományára, és elhűlve láttam, hogy az utolsó pár sort írja. Elkaptam tekintetemet, nehogy azt higgye, róla másolom. Nem mintha nem engedte volna meg, inkább arról van szó, hogy tudom, milyen szar érzés. Lehet, hogy gonoszan hangzik, de veszettül rossz, ha órákig dolgozol valamin, és nem kapsz nagyobb jutalmat, mint az, aki rólad másol. A fenébe! Megint nem a házimmal foglalkozom.

Ekkor Lily magához vette a mérőszalagot, majd elégedetten felállt.

- Kész vagyok. - És elkezdett összepakolni. Közben Remus is végzett. James már Lil bejelentése óta fészkelődött, de most felpattant.

- Végeztem. - Kétkedve néztem rá és a pergamenjére, és a mérőt kezembe véve lemértem: 87 cm

- Még 13 centi - és visszahúztam a székére. - Túléled. Könyörögve nézett rám, de csak fáradtan nevettem.

- Az enyém a tiednél is rövidebb. Bocsi. - Erre Remust kezdte ostromolni a szemével, aki egy sóhajjal és egy szemforgatással kisérve odadobta neki a pergament, és fejcsóválva elballagott. Ágas kapkodva kitöltötte az üres részt a papírján, majd szinte futva elhagyta a könyvtárat.

- Na, én mindjárt kész vagyok - szóltam oda Sirius-nak, de mintha meg se hallotta volna. - Te hol tartasz? - próbálkoztam tovább, és áthajolva megtekintettem dolgozatát. - Te jó ég Sirius! De hát ez alig van 40 centi!

- Mi? Mindegy. Nem baj.

- Mindegy?! Nem baj?! Sirius, mi van veled? - kérdeztem, miközben arcát fürkésztem. - Történt veled valami nyáron?

- Mi történt volna? - kérdezett vissza feszülten.

- Nem tudom. Mostanában nagyon...furcsa vagy.

- Furcsa?

- Aha. - Majd felnevettem. - Mindjárt október, és neked egy csajod se volt idén.

- Meghalt a bácsikám - mondta hirtelen, és én ugyanolyan hirtelen hagytam abba a nevetést.

- Alphard? - kérdeztem elkerekedő szemekkel.

- Igen - sütötte le szemeit. Mélyen megrendültem, mert ismertem, és kedveltem a hóbortos öregurat.

- Nagyon sajnálom. Beteg volt?

- Nem - nevetett fel keserűen.

- Akkor?

- Mondjuk úgy, hogy nem értett egyet egy ember... Dehogyis emberrel, egy SZÖRNNYEL! - fakadt ki.

- Voldemort? - leheltem.

- Aha - válaszolt lenyugodva. - Asszem én a hétvégére hagyom ezt a leckét - Sóhajtott hatalmasat.

- Jó.

- Tin!

- Igen? - kérdeztem fel se nézve a dolgozatomból.

- Nagyon haragszol még rám? - Felkaptam a fejem.

- Nem, már nem haragszom rád...annyira.

- Tudom, hogy nagyon gáz mentség, de elfogadnád azt, hogy nem vagyok teljesen épeszű? - mosolygott olyan siriusosan, mire libabőrös lette.

- Tényleg gáz mentség - nyögtem ki.

- Figyelj - csusszant a mellettem lévő székre. - Megoldható lenne, hogy újra olyan barátok lennénk, mint régen?

Hosszan néztem rá, miközben arra gondoltam, hogy nem nagyon fogok tudni úgy tekinteni rá, mint egy barátra.

- Jó, legyen - szóltam halkan, mire fellélegzett, és puszit nyomott a homlokomra.

- Köszi. Szia! - És mielőtt felocsúdhattam volna, elrobogott.

Eltűnődve néztem ki az ablakon, és egy hasonló meleg nap jutott eszembe, csak az április vége volt.

" Egy rövid, borzas hajú lány önfeledten járkált a könyvespolcok között. Felcsillant a szeme, mikor megtalálta amit keresett, egy poros, régi könyv személyében. Sietett vissza a helyére, és azonnal izgatottan belemélyedt. Épp akkor, mikor egy magas, fekete hajú fiú lépett be, akit pár pillanat múlva egy csapatnyi vihogó lány követett. A srác magabiztosan rájuk vigyorgott, majd a borzas lány felé indult. Öntudatos járásával nem csapott zajt, így a lány mit sem sejtett, mikor valaki leguggolt mögé, és halkan a fülébe énekelt.

- Tiny-Tiny kisegér, minden lyukba belefér...

- Csak úgy, mint te - fordult hátra Tiny, és a lányok felé bökött. Sirius (mert róla van szó) abba az irányba nézett.

- Három - mondta, mire a lány felvonta a szemöldökét.

- Három mi?

- Hárommal már voltam közülük.

- Ötből három, nem mondom, szép eredmény.

- Köszönöm - hajolt meg gálánsan, majd leült a lány mellé. - Egyébként tudom.

- Gondoltam - válaszolt az, és újra a könyvébe temetkezett. - Melyik lesz a következő?

- Nem tudom...még - vigyorgott. - Mit tanulsz?

- Nem tanulok.

- Te a szabadidődben...olvasol? - Nézett rá megbotránkozva, mire a lány mérgesen nézett rá.

- Ha csak ennyire gyengeelméjű kérdéseid vannak, akár el is mehetsz!

- Jó, jó. Csöndben maradok. - Tiny újra elkezdte a félbe hagyott mondatot folytatni, immár negyedszerre. Közben magán érezte Sirius tekintetét, de nem törődött vele. Egy ideig. Aztán, úgy öt perc múlva lecsapta a könyvet az asztalra.

- Na jó, mit akarsz? - kiáltott a fiúra. De az csak somolygott.

- Egy szót se szóltam, de ha akarod, nem nézek rád - adta vissza a kezébe a könyvet. Kétkedve nézett rá, de azért elvette, és lapozgatni kezdett.

- Ha úgyis lapozgatsz még, kérdezhetek valamit? - vigyorgott úgy, ahogy a felettébb idegesítő gyerekek szoktak, akik tisztában vannak azzal, hogy milyen hatással vannak a felnőttekre. Tiny - mielőtt válaszolt volna - elszámolt tízig, majd beleegyezett.

- Mondjad!

- Szóval, szerinted szép szemem van? Mert nekem azt mondják, de te reálisabban látod. Szóval, szép?

- Nem - válaszolt azonnal gonoszul.

- Naa, de komolyan! - Azzal állánál fogva maga felé fordította, és mélyen a szemébe nézett. A lánynak elakadt a lélegzete a fekete szemek üzenetétől. - Szép?

- Nem - lehelte Tiny, nem túl nagy meggyőződéssel.

- Biztos? - Még közelebb hajolt, így már orruk egymáshoz ért.

- Hát.. - nyöszörögte, mire kapott egy eszkimó-puszit.

- Na? - suttogta, és száját már csak milliméterek választották el a másik ajkától.

- Azt hiszem, igen - suttogta a lány, érezve, hogy a fiú szikrázó obszidián szemei hipnotizálják, miközben ajkával simogatja az övét.

- Csak azt hiszed? - kérdezte, és Tiny minden szót a bőrén érzett. - Nem vagy benne biztos?

- De igen - adta meg magát, és jutalma egy szenvedélyes csók volt. Sirius szája perzselte az övét, kezével a derekát simogatta. A lány önfeledten viszonozta a csókot, karját a másik nyaka köré fonva.

Szenvedélyükből pár másodéves hangos álmélkodása rángatta vissza őket a realitás talajára."

A fenébe, már megint nem a dogámmal foglalkozom.

Sorsomba beletörődve (ez nem lesz 93 centinél hosszabb) összepakoltam a cuccaimat. Visszafelé baktattam a klubhelyiségbe, mikor James-be botlottam.

- Szia kicsike!

- Helló! Barátnődet hol hagytad?

- Férfiasan bevallom: fogalmam sincs - nézett rám barna szemeivel. - Miután kijöttem a könyvtárból, egyszerűen eltűnt.

- Szegénykém - simogattam meg az arcát.

- Hát igen. - Aztán felvette nagy testvér-arcát, és úgy folytatta. - Figyelj, lefeküdtél vele?

- Kivel? - képedtem el. - Lily-vel?

- Dehogy! Sirius-szal - mondta vörösödve.

- Most, a könyvtárban? - vigyorogtam, mire kaptam egy 'ne nézz hülyének' pillantást. - Nem.

- Jó - bólogatott.

- Téged ez miért is érdekel?

- Hát.. csak úgy. Nem érdekes. - hadarta. - Nincs kedved lejönni a kviddics - edzésre?

- Nem, kösz. Azt hiszem, szundítok egyet.

- Jó, szia!

- Szia! - néztem utána fejcsóválva. A szerelem öli az agysejteket.