A klubhelyiségben hatalmas zsivaj fogadott. Időm sem volt meglepődni, mert hirtelen Peter ugrott elém a semmiből.

- Tiny, igaz a hír? - kérdezte izgatottan.

- Miféle hír?

- Hát, hogy Sirius fogadásból járt veled. Most azért verekednek.

- Kik?

- James és Sirius. Evans most próbálja szétszedni őket.

Ijedten próbáltam átvergődni a tömegen, ami csak nagy nehézségek árán sikerült. Döbbenten láttam, hogy a két fiú - akik életükben még szóval se bántották egymást - most a földön fetrengve püfölték egymást. Vagyis James ütötte Siriust, miközben Lily vörös fejjel kiabál barátjának. Remus bezzeg hideg nyugalommal figyelte őket, ami indulattal töltött el.

- Te nem csinálsz semmit? - kiáltottam rá.

- Nem. Megérdemli.

- És mik vagytok ti? Valami önjelölt igazságosztók? - ordítottam, majd a verekedőkhöz fordultam. - Azonnal hagyjátok abba! Elég! James! Sirius! Obstructo! - Közéjük lőttem az átkot, mire mindketten repültek pár métert. A többiek elhallgattak, és kíváncsian figyelték az eseményeket. Lily odaszaladt Jameshez, aki alaposan beverte a fejét (megérdemelte), de korántsem volt olyan rossz állapotban, mint Sirius. Neki vérzett az orra, és a szája is felrepedt.

- Jól vagy? - kérdezte Lily a barátjától.

- Nem ütöttem meg - vetette oda Sirius, én azonban még mindig nem láttam az agyamra ereszkedő vörös ködtől.

- Ti - fordultam Lilyékhez. - És ti - néztem Peterre és Remusra. - Meg te - szóltam Siriushoz. - Irány a szobátok! Most. Indulás!

Sejthették - vagy tudták is -, hogy bajban vannak, mert szó nélkül felvonultak.

- Leülni - szóltam rájuk, mikor felértünk. - Nagyszerű. És most elmondaná valamelyik agyalágyult hímnemű, hogy mi a fészkes fene történt? - sziszegtem vészjóslóan. Mivel mindnyájan csendbe burkolóztak, csúnyán ránéztem Peterre, aki ijedten elkezdett mesélni.

- Én csak azt láttam, hogy bejött Sirius, utána Remus. Megkérdezte tőle, hogy beszéltetek-e, mire Tapmancs elmondta, hogy... Szóval AZT, erre Remus orrba vágta. Ekkor odament James is, hogy mi történt, meg minden. Neki is elmondták, és Ágas szó nélkül neki ugrott Siriusnak. Hát... ennyi.

Lassan Remus és James felé fordultam, akik dacosan néztek vissza rám. Na, mindjárt letöröm azt a fene nagy büszkeségüket.

- Ezt mégis hogy gondoltátok?

- Mi csak megvédtünk téged - szólt mérgesen James.

- És kikért meg rá? - vágtam szavába, ugyancsak dühösen. - Ne értsetek félre, szeretlek titeket, de nem kell semmitől megvédeni. Főleg nem Siriustól.

- Hogy tudsz ilyen gyorsan megbocsátani neki? - kérdezte Remus.

- Nem bocsátottam meg neki - szóltam halkan, Siriusra nézve, aki nem törődött barátaival, csak rám függesztette szomorú-komor szemeit. Majd visszafordulva a többiekhez. - Csak képes vagyok emberi megnyilvánulásokra, és nem viselkedek úgy, mint egy Neander-völgyi. Főleg a barátommal. És ti sem lehettek haragban! Pont most, az utolsó évben.

- Igaza van - szólt Lily.

- Lil, te...

- Csönd legyen, Potter! - szólt rá barátnőm, mire az döbbenten elhallgatott. - Ti sem gondolhatjátok komolyan, hogy úgy viselkedtek, mint a gyerekek.

- Ez nem gyerekesség, viszont szeretnénk, ha Black kiköltözne - szólt Remus.

- Szívesen - felelt hidegen Sirius.

- Nem! - visítottam. - Remus, ha még egyszer Blacknek szólítod a legjobb barátodat, felnégyellek! Te meg nem mész sehova! Mi pedig addig nem szólunk hozzátok, míg ki nem békültök! - néztem Lilyre, aki bólintott.

- Úgy van. Reklamáció nincs - nézett Jamesre. - Na, mi most megyünk, igaz?

- Úgy van. Viszlát! - köszöntem. - Te meg menj el a gyengélkedőre! - szóltam Siriusra.

- Igaz, amit a fiúk mondtak? - kérdezte Lil, mikor már lenn ültünk az öblös fotelokban.

- Aha - feleltem halkan, mire befészkelődött mellém, és átkarolt.

- Szegénykém. Nem csodálom, hogy olyan depis voltál egész héten. Akarsz róla beszélni? - kérdezte gyengéden.

- Nem hiszem, hogy menne. Még nagyon friss.

- Megértelek. De szólj, ha úgy érzed, valakivel dumálnod kell.

- Persze - mondtam meghatottan. - De most menjünk kajálni, mert éhen veszek.

A hírek gyorsan terjednek a Roxfortban. A pletyka még gyorsabban. Mire befejeztük az ebédet, olyan kreálmányokat hallottam, hogy a hajam égnek állt.

- Azt oké, hogy pletykálnak rólam. De mi az istenért néznek ilyen gyilkos szemekkel rám? - kérdeztem Lilytől, miközben elhaladtunk egy csapat negyedéves lány mellett.

- Tudod, azt csak sejtik, hogy tavaly miért szakított veled Black, de annak gyorsan híre ment, hogy miért találkoztattok ma a parkban.

- Pontosabban? - nyögtem.

- Pontosabban, tudják, hogy szerelmet vallott neked.

- Persze - jegyeztem meg epésen. - Sirius és a szerelem... Ég és föld.

- Mint James és én, nem? - nevetett fel barátnőm.

- Nem, ti összeilletek. És jó hatással vagy rá.

- Igen, például Pitont se átkozza meg mostanában.

- Nem? - csodálkoztam. - Pedig a múltkor láttam, hogy... Ja, semmi.

- Nyugi - mosolygott. - Tudok róla. De legalább már nem percenként támadja meg.

- Hihetetlenek vagytok - jegyeztem meg fejemet csóválva.

- Tudom - bólint komolyan, majd kitört belőle a nevetés.

A fiúk másnap reggelig bírták, aztán elénk álltak, hogy kibékültek.

Később megtudtam Remustól, hogy James kezdeményezett, ugyanis nem bírta ki, hogy az ő Lilyje ne szóljon hozzá. Persze ő ezt hevesen tagadta. Nekik ennyi volt... Az ő barátságuk kibír mindent.

Aznap találkoztam Sashával, és elmeséltem, hogy mit műveltek a fiúk.

- ... És ma reggel, vagyis éjszaka kibékültek. - Sasha felnevetett (örültem, hogy legalább ő viccesnek találta), és csak egy szóval reagált a történetre.

- Pasik... - Erre én vihogtam fel: az örök igazság. - Egyébként láttam Remuson, hogy elborult az agya, de inkább veled foglalkoztam.

- Tényleg - csaptam le a témára. - Ti mit csináltatok? Mondott valamit?

- Őszintén? Fogalmam sincs. Dadogott valamit rólad, meg rólam, hogy tudja, mennyire érzékeny vagyok, de... nem igazán értettem.

Magamban átkoztam gyáva barátomat.

McGalagony egy szadista. Ez tény. Képes volt szerdán (a hét közepén!) feladni egy rakat házi feladatot. Miért kell szegény végzősöket zaklatni?

Na jó, Sasha sem panaszkodhat, neki Lumpsluckkal gyűlt meg a baja. Így hát kilencen ültünk két, összetolt asztalnál, a könyvtárban: a Tekergők, Lily, Sasha, Longbottomék (Alice és Frank, hihi), és én. Mindenki csendesen tanult, még James is, ugyanis Lily egy jól irányzott átkának köszönhetően egy ideig sellőül karattyolt. Ezek után nem mert kockáztatni.

Persze, milyen magolás lenne az, amelyiken a figyelmem nem kalandozik el? Sajnos, a legrosszabb egyént stíröltem (hangsúlyozom: csak bambultam!). Csak akkor eszméltem fel, mikor az illető (gyengébbek kedvéért: Sirius) elvörösödött. Nem esett le, hogy azért pirul, mert bámultam, inkább - én, hülye - meglepődve vizsgáltam. Életemben nem láttam még Sirius Blacket elpirulni. Aztán észbe kaptam, és zavartan elfordítottam a fejem.

Igen, ez folyik köztünk, már napok óta. Ő kerül engem, én meg őt. Mindezt úgy, hogy az esetek 99 százalékában egy helyiségben tartózkodunk. Hát, igen... A kamaszok és az agyi kapacitás...

Végig futtattam a szemem a társaságon. A békésen durmoló Peteren... a turbékoló Longbottomékon... a Sashát fixírozó Remuson... Mi van?!

Alaposan szemügyrevettem Remust, aki - pillantásomat észrevéve - visszamélyedt leckéjébe. Bájos pofimon vigyor terült el (amolyan mardekáros).

- Khm... Sasha! - hívtam fel magamra a figyelmét.

- Igen? - nézett fel.

- Remus szeretne valamit kérdezni. - Erre mindenki felkapta a fejét, és az említettre nézett várakozóan.

- Én... nem... semmit... nem akartam. - És vetett rám egy gyilkos pillantást.

- De igen! - vitatkoztam.

- De nem! - Sasha tenyerébe támasztotta az állát, és érdeklődve figyelt minket - akárcsak a többiek.

- Azt szeretné kérdezni, hogy elmész-e vele a legközelebbi roxmortsi hétvégén.

Bumm! Sirius leejtette a könyvét.

A társaság diszkrétebb tagjai (a lányok) észrevétlenül figyeltek, míg az indiszkrétebb réteg (a fiúk, Peter kivételével) előrébb dőlve feszülten bámult rájuk.

Sasha kedvesen elmosolyodott, és kérdőn nézett Remusra.

- Hát... öh... én... izé.

James felnevetett, de Lily 'elvágom a torkod, ha nem fejezed be' pillantása elhallgatatta.

- Igen? - segített Sasha. Megy ez...

- EljöszvelemRoxmortsba? - hadarta. Izgatottan fészkelődtem a székemen.

- Nagyon szívesen - vigyorgott a lány.

A fiúk elkezdtek tapsolni és fütyülni, mire a gerlepár természetes arcszíne tűzvörösbe váltott. Madam Cvikker olyan gyorsan száguldott asztalunk felé, mintha rakétát dugtak volna a... hm... Nos, a nemesebbik felébe.

- szemtelen kölykök! - rikácsolta. - Nektek semmi sem szent? Még egy hang, és kirepítelek innen mindnyájatokat! - Aztán elviharzott.

Remus vetett ránk egy szigorú pillantást, ami után mindenki tanácsosabbnak vélte, ha a tanulással foglalkozik. Bezzeg ő és Sasha bárgyún vigyorogtak egymásra.

Lassan aztán elkezdtünk fogyatkozni. Először Alicék álltak fel az asztaltól, majd nem sokkal később James és Lily (akikkel Peter is ment - egy kis ébresztő után).

Sasha érzelmes pillantással búcsúzott Remustól, felém vágott egy aranyos grimaszt, de Siriustól nem köszönt el. Édes... Helyettem is haragszik rá.

Kis idő múlva rémülten láttam, hogy Remus is elkezd pakolni, ezért én is összedobtam cuccaimat. Még véletlenül sem akartam kettesben maradni Siriusszal.

Gyorsan el akartam haladni mellette, de hirtelen megfogta a csuklóm. Kétségbeesve néztem a távozó Remus után.

- Miattam nem kell elmenned - suttogta, mire zavartan elpirultam.

- Én... Nem miattad megyek, csak... kész vagyok - habogtam.

- Mindegy. Maradj nyugodtan. Majd én megyek. - Döbbenten néztem, ahogy összeszedi tankönyveit, és elsiet.

A fene essen beléd! - akartam utána kiabálni - Játszod itt a mártírt, hogy én érezzem magam rosszul!

Zaklatottan sétáltam ki a könyvtárból, igazából nem is törődtem azzal, hogy merre megyek. Alaposan megijedtem, mikor az egyik fordulónál valakivel teljes erőből karamboloztam. Az ütközés hatására minden kiesett a kezemből, és a padlón kötött ki.

- Marha jó! - morogtam, és leguggoltam, hogy felszedjem.

- Szia Tiny! - köszönt a baleset másik áldozata. Meglepődve néztem fel.

- Áh... Szia Viktor! - mosolyogtam a szőke fiúra. - Hogy vagy?

- Hát, amint a hírekből hallottam, jobban, mint te.

- Jaj, már mindenki tudja? - nyögtem fel, mire felnevetett.

- Édesem, megszokhattad már, hogy a Roxfortban előbb tudnak meg rólad valamit, mint te.

- Édesem? - vigyorogtam rá. - Ha ezt Rita tudná...

- Ne is mondd - forgatta a szemeit. - Az a csaj kikészít. Nem tudom, hányszor mondtam neki, hogy nem jön be nekem.

- Adhatnál neki egy esélyt...

- Nálam ne játszd a kerítőnőt - vigyorgott. - Épp elég, hogy a fél Roxfortot összehoztad valakivel.

- A fél Roxfortot azért nem - pirultam el.

- Na, jó. Legyél jó kislány! Szia!

- Szia!

A klubhelyiségben a három Tekergő teljes erejükkel punnyadtak. Remus a kanapén feküdt el, Peter a földön, James pedig az egyik fotelban tanulmányozta a plafont.

Halk sóhajjal letettem a könyveimet, majd James ölébe telepedtem, és vállára hajtottam a fejem.

- A többiek? - kérdeztem.

- Tanárnőnek jelentem, a csoport létszáma öt, ebből jelen van három. A hiányzó kettő a szobájában tartózkodik - mondta gépiesen, mire csak halk kuncogásom volt a válasz.

- Lily féltékeny lesz - jegyezte meg Peter, párosunkra nézve.

- A sógornőjére? - nevettem fel. - Dehogy. Különben is, a barátja az utóbbi időben hanyagol.

- Jajj, kérlek, bocsáss meg! - "zokogott" James. - Bocsáss meg, Alfonsine!

- Meg akar halni - mondtam Remuséknak, akik kezdtek fuldokolni a nevetéstől.

- Mi folyik itt? - kérdezte az érkező (Lily) - Te mit csinálsz? - érdeklődött aztán, felhúzott szemöldökkel.

- Ugye, nem zavar? - kérdeztem vigyorogva.

- Dehogy - felelte könnyedén, majd legnagyobb rémületemre megcsókolta Jameset.

Öklendezést tettetve fordultam ki a fotelból, majd Remushoz bújtam.

- Ments meg! - kértem a kacagástól elfúló hangon. - Meg akarnak rontani.

Lily, aki időközben elfoglalta a helyemet, nevetve nézett rám.

- Ezek szerint már nem vagyunk aranyosak?

- De, csak kb. 10 centi távolságra az arcomtól nem éppen kellemes látvány a csókotok.

- Szóval közelről nem vagyok jóképű - háborodott fel játékosan James, majd - miután senki nem válaszolt neki - barátnőjéhez fordult. - Hm?

- Hát... - gondolkozott el Lily, visszafojtva nevetését. Erre James beleharapott a nyakába.

- Na - dünnyögtem Remusnak. -, ezek már esik egymást.

- Féltékeny vagy? - kérdezte, mire felnevettem.

- Képzeld, igen. Ők összejöttek, te is Sashával. És én? Tényleg! - kaptam fel a fejem. - Peter, nem akarsz velem járni?

Az említetten kívül mindnyájan szakadtunk a röhögéstől.

- Bocs, van barátnőm.

- Ezt nem mondod komolyan! - komorultam el, amire csak egy szúrós pillantást kaptam. - Bocsi, nem úgy értettem, csak... Áhh! - kiáltottam fel tettetett kétségbeeséssel. - Oké, összejövök az első pasival, aki erre téved.

A Sors útjai kifürkészhetetlenek. Lehet tippelni, hogy ki jött arra!

Sirius értetlenül nézett rám, mikor megjegyeztem:

- Na, jó! Hagyjuk...