James

Másnap reggel először nem értettem miért érzem magam szörnyen, aztán beugrott minden. Sosem fogom elfelejteni Evans tekintetét, mikor meglátott Pitonnal. Olyan szomorú és csalódott volt. Talán ha elmondom neki, hogy csak azért átkoztam meg a mardekárost, mert miatta voltam ideges. Ezek után megpróbáltam felkelteni Siriust és Petert (Remus segítségével). Bevállaltam Siriust, és én jártam jobban. Míg Holdsáp félóráig ébreszgette Féregfarkot, addig én adtam egy tockost barátom fejére, és rögtön éber lett (igaz 5 percig nem szólt hozzám). Miközben mentünk a Nagyterem felé, haverjaim részletesen kikérdeztek.

- És elrohant, csak azért, mert Pitont a levegőbe röpítetted? - kérdezte Tapmancs.

- Teljesen érthető. - válaszolt Remus.

- Miért? - kérdeztük egyszerre (még Peter is!).

- Úristen! - forgatta a szemeit - Hogyan akarsz vele összejönni, ha ennyire nem ismered? - fordult hozzám.

- Nem tom - válaszoltam, majd észbe kaptam - Miért ne ismerném?

- Lilynek tök mindegy kit átkozol meg, egyszerűen az a baja, hogy mindig megátkozol valakit. - Nagyon értelmes fejet vághattam, mert hozzátette: - Egy hétig ne támadj meg senkit ne támadj meg, és figyeld a reakcióját!

- Na, de Holdsáp! - szólt közbe Sirius visszafojtott nevetéssel - Ne kívánj Ágastól lehetetlent!

- Nem lehetetlen, megpróbálom.

- Mi van? - nézett rám Tapi.

- De, tényleg. Csak előbb beszélek vele. - És elindultam Evans felé, merthogy időközben leértünk.

- Én nem tenném! - kiáltott utánam Remus, de csak legyintettem.

- Szia! - köszöntem a lányokra (mert a barátnője is ott volt)

- Húzz innen, Potter! - Hú, tüzes a kicsike.

- Szeretnék veled beszélni. A tegnapiról.

- Nincs miről beszélnünk.

- De van.

- Nem veszekszem hülyékkel. Viszlát! - és kiment, otthagyva engem és Alicet is.

- Most mit tegyek? - kérdeztem tőle. Előre bocsátom: nem szoktam lányoktól tanácsot kérni, de itt elakadt a tudományom.

- Menj utána, és kérj tőle bocsánatot! - mosolygott úgy mintha, egy kisgyereknek adna tippet.

- De látod, hogy nem hallgat végig.

- Jaj, Potter! Harcolj már érte egy kicsit, és ne csak várd, hogy a karjaidba repüljön!

- Igazad van. Utána megyek.

- Sok szerencsét! - De már nem hallottam. Futottam a klubhelyiség felé, és szerelmemet az egyik mozgólépcsőn értem utol. Gyorsan ráugrottam, pont abban a pillanatban, mikor az elindult.

- Lily, várj! - Mikor kezdtem el Lilynek hívni? A lány meglepődve fordult hátra, majd arcát elöntötte a gyűlölet.

- Mikor érted már meg, hogy látni sem bírlak? - Miközben beszélt egyre feljebb mentem, végül arcom egy magasságba került az övével. - Menj a közelemből, különben lelebegtetlek innen!

- Szóval látni sem bírsz? - kérdeztem komolyan.

- Nem. - válaszolt értetlenül.

- Akkor csukd be a szemed! - És MEGCSÓKOLTAM! Életemben nem éreztem ilyen puha ajkakat! Tetszhetett neki, mert hagyta, hogy átöleljem a derekát (vagy csak nagyon meglepődött). Istenem...Milyen jó lenne örökké így maradni. De sajna semmi nem tart örökké. A lépcső egy hirtelen zökkenéssel megállt, mi pedig leszálltunk a földre (nálam ez szó szerint értendő). Némán néztük egymást - én személy szerint azt, hogy meddig tudja tágítani a szemeit ez a csaj- mikor megszólalt:

- Asszem ez nem volt túl jó döntés... - Mi az, hogy nem volt jó döntés? Komolyan, nem tudok kiigazodni rajta, de még visszafogtam magam.

- Ebben most nem értünk egyet.

- Nekem akkor is ez a véleményem. - makacskodott. Na, itt elpattant a húr. Lehet, hogy egy kicsit beképzelten szóltam vissza.

- Nekem meg az a véleményem, hogy jól esett a csók, csak megijedtél. - Na jó, biztos beképzelt voltam egy kicsit.

- Mitől ijedtem volna meg?

- Attól, hogy nekem volt igazam: teljesen belém vagy zúgva! - Öhm.. nem kicsit. Úgy látszik erre Evans is rájött, vagyis a válasza ezt sugallta. Ugyanis egy pofon volt.

Ideje lelépni, de hogy a méltóságomat megőrizzem, és ne látszódjon úgy, mintha menekülnék (elég sokan néztek), így válaszoltam:

- Rendben édes, azért gondold át a dolgot. Átváltoztatástanon találkozunk! - Megszaporáztam lépteim, mert úgy láttam, mintha újabb ütésre emelné a kezét.

Lily

Kész, elegem van, haza akarok menni! Ennél még az is jobb volt, mikor a mardekárosok másodikban belelöktek a sárba, majd amikor elindultam átöltözni, jöttek utánam, és azt kiabálták, hogy: "Vigyázat! Jön a kis sárvérű".

Ez a szemét pedig megcsókolt, itt, mindenki előtt. És én hagytam, sőt visszacsókoltam! Biztos az egész iskola azon csámcsog, hogy én máris bedőltem annak a majomnak. Pedig hogy utálom! Néha mintha két személyiség lenne: az egyik, aki kedvesen csipkelődik, és bókol, a másik meg az, aki állandóan nagyzol és fölényeskedik. Csak az a baj, hogy én tudom melyik az igazi énje: a második. És ezért sosem fogok megbocsátani neki.

Próbáltam minél hamarabb elérni a klubhelyiséget, ugyanis vészesen közeledett a becsengetés. Odabent gyorsan felrohantam a könyveimért, és már futottam is az átváltoztatástan teremhez. Odaérve egyedül Remust találtam csak ott. Szegényt azonnal letámadtam.

- Leszel szíves megmondani a barátodnak, hogy még a nevemet is felejtse el! Elegem van!

- Mit csinált már megint? - kérdezte fásultan (talán neki is elege volt már belőle).

- Hogy mit csinált? Megcsókolt a nyomorék! És utána azt merte mondani, hogy nekem is tetszett, csak megijedtem attól, hogy mennyire szeretem őt: - Remus fürkészően nézett rám, majd csendesen ennyit mondott:

- Majd beszélek vele. - Ekkor befutott Alice is.

- Szia Lil! Csak nem a te hangodat hallottam?

- Nagyon hangos voltam?

- Dehogy. Szerintem Hagrid kunyhójában a kis Agyar meg se rezdült. - nevetett rám - Szóval mit csinált az a nyomorék, hogy a te szavaiddal éljek?

Elmeséltem neki, és próbáltam halkabban dühöngeni. Mire a végére értem, Alice dőlt a röhögéstől.

- Mi olyan vicces ebben? - kérdeztem, és próbáltam nem figyelni a Kergékre, akikhez már csatlakozott Remus is, és erősen magyarázott valamit Potternek.

- Csak az, hogy a Nagyteremből még úgy indult el, hogy bocsánatot kér. - Válaszolt nevetéstől elfúlt hangon.

- Hát, ez nem olyan vicces! Szeretném, ha nem nevetnél ki!

- Jó, jó. De most menjünk be. - Merthogy időközben becsöngettek. A teremben helyet foglaltunk az első sorban, és épp barátnőmhöz akartam szólni, mikor észrevettem valamit. Az a szemét Potter ott ült mögöttem, és engem fixírozott. Megáll az ész! De úgy nézett rám, hogy...nem is tudom, olyan komoly volt, elgondolkodó. Érzéki csalódás lehetett, mert egy pillanattal később szemtelenül rám vigyorgott. Számat összeszorítva fordultam vissza, és figyeltem McGalagonyra.

- Nos, ma... - Ám ekkor egy levél repült hozzám. Levél? Nekem? Hisz mindenki tudja, hogy én nem szoktam levelezni. Kíváncsian hajtogattam szét.

Szia! Tudom, hogy marha jóképű vagyok, de ilyen érdeklődéssel még senki nem nézett rám. Mi volt olyan érdekes? - JP

Mérgesen néztem hátra, de mivel még mindig pimaszul somolygott, dühösen írtam vissza.

Semmi különös nem volt rajtad csak azon gondolkodtam, hogy a malacfülek, vagy az agancsok állnának jobban. Az utóbbi mellet az szól, hogy a haverjaid állandóan Ágasnak hívnak, de a malacfül jobban illene az egyéniségedhez. - LE

Szerintem az agancs, de te döntesz, édes - JP

KOPJ LE, POTTER! - LE

Jó, jó, csak van egy fontos kérdésem (tananyagbeli) - JP

Mondjad. - LE

Szóval...Eljössz velem randizni? - JP

Na, itt döntöttem úgy, hogy Potterhez vágom a könyvem, ha egy fontos tényező (a tanárnő) közbe nem szólt volna:

- Miss Evans, Mr Potter, abbahagynák a levelezést? - Vérvörösen néztem a padomat, és csak alig hallhatóan suttogtam:

- Elnézést Tanárnő.

- Nagyszerű. Most, hogy mindenki figyel, el kell mondanom egy közérdekű információt. Közeledik a karácsony, és ebben az évben az igazgató úr úgy döntött, hogy bált tartunk. - Itt mindenki izgatottan elkezdett sugdolózni, én pedig úgy tettem, mintha nem hallanám a hátsó padból jövő suttogást.

- Evans, Evans! Eljössz velem bálb... - De házvezetőnk folytatta:

- Ugyancsak Dumbledore professzor javaslata, hogy hölgyválasz legyen.

- Miiii? - kiáltott fel Potter és Black, mire a válasz az osztálytól általános derültség, amit a professzorasszonyról nem lehetett elmondani.

- Tudom, uraim, önöknek nagyon nehéz döntés lesz, hogy kit válasszanak, de ne essenek késégbe. Itt szeretném felhívni a hölgyek figyelmét arra, hogy ne keseredjenek el, ha egyesek - nézett jelentőségteljesen a két Casanovára - visszautasítják önöket.

- Tanárnő - kezdte Black - miért van az az érzésem, hogy ha nem lenne hölgyválasz, akkor minket nem nyugtatna így?

- Black, ugye nem azt várja, hogy fényesítsem az egóját, és azt mondjam, hogy önnek bárki igent mond? - kérdezte epésen.

- De Tanárnő, azt vártam. - vigyorgott, és még én sem álltam meg mosolygás nélkül. Ekkor figyeltem fel arra, hogy mellettem Alice vad szemezésbe kezdet Frank Longbottommal, aminek az lett a vége, hogy Frank bólintott egyet, és barátnőm pirulva fordult hozzám:

- Van párom

- Igen, azt látom. - mosolyogtam rá, mire még jobban elpirult. McGalagony még elmondott néhány információt (a bál nyolctól éjjel kettőig tart, ne hozzunk szégyent a házunkra, stb. stb.), aztán utunkra engedett. Kifele menet megláttam Potter magabiztos mosolyát, ahogy a Tekergőknek mond valamit. Ekkor nagyszerű ötlet jutott eszembe: tudom ki lesz a párom! Vele biztos bosszút állok Potteren, és még jól is fogom magam érezni. Ezért a folyosón magukra hagytam Alicet (Frankkel), és elindultam feléjük. Pár lépésnyire voltam tőlük mikor észrevettek, és Potter elhallgatva kihúzta magát, száját beképzelt vigyorra húzva. Ezt már az egész osztály észrevette (annál jobb, nagyobbat fog égni). Mikor odaértem, mély levegőt vettem, és megkérdeztem:

- Van kedved velem jönni a bálba, Remus? - Direkt lefelé néztem, és csak akkor emeltem fel a fejemet, mikor már megkérdeztem, hogy ne tudják rögtön kire gondolok. Ám amire vártam, kicsit furcsán sikerült. Nem a hülye gyerekkel volt baj, ő teljesen úgy festett, ahogy képzeltem, és az osztály is remegett a visszafojtott nevetéstől (még Black is). A furcsaság Remus tekintete volt, olyan szemrehányóan nézett rám, ezért hozzá tettem halkan, hogy csak ő hallja:

- Tényleg szeretnék veled menni! - Erre szerencsére már újra olyan szelíden nézett, ahogy szokott.

- Szívesen mennék veled, Lily! - Boldogan elmosolyodtam, és adtam arcára egy puszit.

- Oké, akkor majd a bálon találkozunk...vagyis a következő órán - Ne pirulj el, ne pirulj el, ne pirulj el...a fenébe, elpirultam. Gyorsan elindultam, de még láttam, hogy Potter sértődötten megvonja a vállát, és szőke Barbie-babájához fordul. Az az érzésem, hogy izgalmas karácsony elé nézünk.