Lily

Lassan sétáltunk a kertben. Kicsit zavarban voltam. Próbáltam nem gondolni arra, amit a lányok mondtak, de ez az egész... olyan különös. Vajon ő is zavarban van? A szemem sarkából lopva rápillantottam. Kisfiús arcát világosbarna haj keretezte, szelíd borostyán szemeiről mindig egy őzike jut eszembe. Pedig harmadik óta tudom, hogy vad vérfarkassal osztozik egy testen. Először megijedtem, aztán mély szánalom fogott el, majd elfogadtam. Csak azt sajnálom, hogy nem mondhatom el, hogy tudom, mert biztos eltávolodna tőlem.

Elmélyülten tanulmányoztam, mikor hirtelen felém fordult, és rám mosolygott. Gyorsan elkaptam a tekintetem, és elpirultam. Ne hülyülj meg, Evans! Remus a barátod! Nem tehettem róla: menthetetlenül elkapott a röhögőgörcs.

- Mi olyan vicces?

- Semmi, semmi. Csak eszembe jutott valami.

- Mi? Bocs, nem akarok kérdezősködni.

- Nem fontos, csak a lányok mondtak valamit.

- Értem. Szóval tetszik a nyaklánc? - kérdezte, miközben egy padhoz vezetett, és leültünk.

- Igen, nagyon. De nem tudom, miért kaptam.

- Hát... gondoltam tetszeni fog. - Látszott rajta, hogy zavarba jött. - Rögtön rád gondoltam, mikor megláttam Roxmortsban.

Hosszan néztem rá, majd megszólaltam.

- Sokkal tartozom neked.

- Mondtam, hogy a nyaklánc ajándék...

- Nem a nyakláncról beszélek, hanem arról, hogy nem égettél le, mikor elhívtalak.

- Tényleg szívesen jöttem - válaszolt halkan. - Lily!

- Hm?

- El szeretnék mondani valamit. - Ő is? Ez valami betegség?

- Mondd!

- Szóval... Lehet, hogy már sejtetted... én... Szeretlek Lily! - Reakcióm: döbbent csend. Egy hang szólt a fejemben: A lányoknak igazuk volt. Ők tudták.

- De... Mikor megkérdeztem, azt mondtad foglalt az a lány, aki tetszik. - Olyan aranyos volt, ahogy félénken mosolygott rám.

- Igen. Tudod a legjobb barátomnak tetszel, akit testvéremnek tekintek. De amikor engem hívtál el... reméltem, hogy elfogadod, hogy nem csak barátként tekintek rád. - Az utolsó mondatnál elkomolyodott, és egyetlen kérdés volt a szemében. Úristen! Hogy mondjam meg, hogy ne bántódjon meg?

- Remus... Én nem is tudom, mit mondhatnék. - Olyan esdeklően nézett rám, hogy ösztönösen simogattam meg az arcát. - Sajnálom, a barátom vagy... Az egyik legjobb... De én nem vagyok szerelmes beléd. Ne haragudj!

- Gondoltam. Jamesszel nem tudok versenyezni. - Csendes beletörődés volt a hangjában. Ez, ha lehet, még jobban elkeserített, mint ha irigységből beszélt volna.

- Ezt te sem mondhatod komolyan! Nagyon sok lány ölni tudna érted, he közelebb engednéd magadhoz az embereket. Legyen már egy kis önbecsülésed! - Tudom, szemétség ezt követelni tőle, miután visszautasítottam, de nem tudtam mást mondani.

Mosolyogva nézett rám és szinte láttam a gondolatait: " Nem tudod milyen érzés szörnyként élned! Senki nem tudja! Láttam, hogy emészti magát, amiért vallott nekem, ezért hozzáhajoltam, megpusziltam, és ezt mondtam:

- Köszönöm, hogy elmondtad nekem. Szeretném, ha ez nem állna a barátságunk nyomába.

Azzal felálltam, és elindultam vissza. Tudtam, hogy egy kicsit egyedül kell maradnia. Odabenn összefutottam Amyvel.

- Szia! Hol a párod?

- A mosdóban. És a tied? - nézett rám.

- Kinn maradt. Beszélgettünk.

- Igen? És miről? - húzta fel mosolyogva a szemöldökét.

- Elmondom, de nem itt. - Végigballagtunk a folyosón, és elmeséltem neki mindent.

- ...Aztán leültünk a padra, és bevallotta, hogy...szeret. - Barátnőm felvisított, és elkezdett ugrálni.

- Úristen! Én tudtam, tudtam! - Nevetve nézett rám, de mosolyomból megérezhetett valamit, mert leállt. Közben mindketten meg borzongtunk a folyosón végigfutó jeges széltől, ami meglebegtette a falikárpitokat.

- Nemet mondtál, ugye? - kérdezte.

- Igen, mert nem érzek úgy, ahogy ő.

- Szóval Potter iránt...

- Nem - kiáltottam. - Miért jössz te is ezzel?

- Jó, jó, nem kell kiakadni. Na, én megyek. Majd még beszélünk.

- Oké. Szia!

- Szia!

James

Szóval Remusszal van! Az a...! Jó, tudom, megérdemli őt, meg minden, de... az istenit neki! Szeretem Evanst!

Nem akartam követni őt és a barátnőjét, csak épp arra mentem, arról meg nem tehetek, hogy hallottam a beszélgetést. Mikor felfogtam, hogy miről folyik a szó, beugrottam a falikárpit mögé. Nem volt kedvem végighallgatni a romantikus rizsát.

Gondolataimba merülve mentem a klubhelyiségbe, ahol csak páran voltak, köztük az én kis angyalkám, aki rögtön sietett felém:

- Jamie, drágám! Hol voltál?

- Csak sétáltam egyet. Nem kellett volna megvárnod.

- Te sem gondolhatod, hogy ezt a szép estét így zárjuk le.

- Mire gondoltál?

- Hát...egy jóéjt-puszival megelégednék... egyelőre - mondta, miközben a lányok lépcsője felé vezetett.

- Igeen? - mosolyodtam kényszeredetten - Arra mindig kapható vagyok.

Szemem sarkából észrevettem Evanst, és előbbi dühöm újra feltámadt. Lassan a korlátnak nyomtam Barbiet, és - hogy Evans mindent jól lásson- szenvedélyesen megcsókoltam. De bármilyen szenvedélyes is volt, nem mozgatott meg bennem semmit. Mármint lelkileg. A test mozgása más téma. Merthogy nagyon is mocorgott valami a testemen. Oké, másba vagyok szerelmes, de nem vagyok fából, és kis barátnőm nagyon izgató tud lenni...ha nem beszél, hanem mást csinál a szájával. Elég Potter! Szakadj le a csajról! Eltoltam magamtól, és zihálva néztem a huncut szemekbe.

- Van kedved feljönni?

- Hát... nem is tudom... - Nimfomániás énem ordibált a fejembe, hogy ki ne hagyjak egy ilyen lehetőséget. Elnéztem a szőke lány mellett, egyenesen Evansra, aki mereven figyelt minket. - Jó, rendben.

- Nagyszerű. Nyugi, nem fogod megbánni.

Miközben lépkedtem mögötte, beképzelt vigyort küldtem ledöbbent szerelmem felé (milyen ironikus az élet, nem?)

...

Mikor visszafelé ballagtam, már fél négy fele járt az idő. Nos, az éjszakáról annyit, hogy Barbie érti a dolgát. Próbáltam hangtalanul elosonni a lányok szobái előtt, de az egyiknél hirtelen kilépett valaki.

- Nocsak, Potter! - szólt gúnyosan az illető - Izgalmas éjszakád lehetett.

- Csak annyira, mint neked, Evans.

- Gondolom kielégítőnek találtad a kis ribit.

- Féltékeny vagy? - kérdeztem vigyorogva.

- Húzz innen Potter, különben ide csődítek mindenkit! - sziszegte, és szemei veszélyesen villogtak.

- Nem hiszem, hogy megtennéd. A végén azt hinnék, hogy veled voltam éjjel - mondtam még mindig mosolyogva, ám ekkor Evans kezei lendültek és gyomorszájon vágott. Ekkor agyamra leszállt a vörös köd.

- Úgy csinálsz, mintha te jobb lennél nála - morogtam összegörnyedve. - Játszod a jégkirálynőt, de az igazi énedet elfojtod. Bármikor megkaphatnálak, és, ahogy a híreket hallom, nem csak én.

Mikor az utolsó mondatot kimondtam, tudatosult bennem, hogy jószerivel leringyóztam a lányt, akit szeretek. De magyarázkodni már nem volt időm, mert becsapta orrom előtt az ajtót.

A hálószobába lépve láttam, hogy nem csak én tettem látogatást a csajoknál. Természetesen Siriusra gondolok. Peter mélyen aludt, Remus olvasott.

- Szia! - nézett fel. - Gondolom, kérdeznem se kell, hol voltál.

- Aha. De hallom a te estéd is jól telt. - Csodálkozva nézett rám.

- Igen? Akkor többet tudsz nálam. – Szemöldök ráncolva néztem rá. Hátha elneveti magát, és elmesél mindent, de csak kérdőn figyelt.

- Azt hittem, összejöttél Evansszal.

- Hát... - Hát?! Ember, válaszolj már értelmesen!

- Vagyis?

- Vagyis megkérdeztem tőle, járna-e velem, de nemet mondott... Ágas, jól vagy? - kérdezte nem alaptalanul, ugyanis megszédülve hanyatlottam az ágyamra.

- Remus, ölj meg!

- Mit csináltál? - kérdezte gyanakodva.

- Nem akarod hallani.

- James! - Nagyot sóhajtva, halkan fogtam bele.

- Hallottam Evanst, amikor mesélte a barátnőjének, hogy mit beszéltetek, de a végén elhúztam a csíkot, és nem tudtam, hogy nemet mondott.

- Jaj, ne! - szúrta közbe. - Ezért...?

- Igen, ezért feküdtem le Barbieval. De nem ez a vége.

- Hanem?

- Visszafelé jövet összetalálkoztam Lilyvel, és azt mondtam, hogy csak felém mutatja magát hidegnek, egyébként bárki megkaphatja.

- Te nem vagy normális! Hogy mondhattál ilyet szegény lánynak? Teljesen elment az eszed?

- Kérlek, ölj meg! - nyöszörögtem a párnámba.

- Nem.

- Mit tegyek, hogy megbocsásson? Remus, én...szeretem őt!

- Elég furcsán mutatod ki.

- Nem hiszel nekem? - kérdeztem.

- Sajnálom.

- Ne sajnáld, megértem. Egy utolsó, aljas rohadék vagyok.

- Csak azt tanácsolhatom, hogy felejtsd el, és hagyd békén!

Ekkor Sirius lépett be fütyörészve, de észre véve a szobát ellepő hangulatot, elhallgatott.

- Mi történt?

Hagytam, hogy Remus meséljen el neki mindent, mert nem lettem volna rá képes. Tapi először gratulált az újabb "striguláért" a falon, majd, mikor a végére ért Holdsáp a történetnek, ledöbbent.

- Hát, barátom, ez nagyon gáz.

- Ne mondd.

- Te, figyelj! - szólt halkan. - Tényleg belezúgtál a prefibe?

- Aha - válaszoltam fásultan. - Miért?

- Szerintem mondd el neki az egészet, talán az segít.

- Jó... majd meggondolom. Jó éjt!

- Jó éjt! - Azzal leoltották a villanyt. Király, most kire hallgassak? Sirius sokkal tapasztaltabb csajozás terén, de Holdsáp kétségkívül ismeri Evanst. Nem tudom... Majd holnap eldöntöm. Hogy lehettem ekkora szemétláda? Nincs is nálam nagyobb balfék. Ilyen, amikor megszakad az ember szíve? Remélem, belehalok.