Lily Jameshez

Megyek a folyosón, és nagyon szomorú vagyok. Egyre csak az jár a fejemben, hogy mit rontottunk el. Hiszen minden olyan jól ment, egészen addig a napig, mikor megtudtam, hogy nem szívesen vagy velem. Akkor egyszerre voltam dühös, és szomorú. Eleinte Remus vállán vigasztalódtam. Aztán egy nap Remus félre hívott, és elmondta, hogy belém szeretett. Én még mindig téged szerettelek. Aztán úgy éreztem, ha te így, én is így. Nem találkoztam annyit veled, és ha megtehettem, kerültelek. Ilyenkor Remusszal voltam. Aztán egy délután mikor mentem a folyosón, találkoztam veled. Te megállítottál és megkérdezted, mi a bajom. Én elmondtam, és ott hagytalak. Nem néztem vissza, csak futottam, és reménykedtem, így elfelejtek mindent.

„Hidd el úgy fáj, hogy nem látlak már,
Összetört szívvel gondolok rád.”

Pár napra rá összejöttem Remusszal, hátha elfelejtek mindent. Sajnos ez a taktika nem jött be. Mindig mikor láttalak, összerándult a szívem. Már ép kezdtem volna békülős kedvembe jönni, de akkor láttalak pár új lány köreiben. Akkor már szomorú nem voltam, csak dühös. Eldöntöttem: „James Potter többé nem létezik számomra”. Ez az eset volt az a pont, mikor azt mondtam, vagy Remus, vagy senki! Így most már hivatalosan is a barátnője vagyok. Már azt s megszoktam, hogy reggelente James helyett, Remust köszöntöm így reggel: „Hogy aludtál

Édes?”

„Emlék vagy már hidd el úgy fáj.
Ne szomorkodj most kérlek,
Túl késő már”