- És egyszerűen kizárt a házból! – fejezte be bosszús élménybeszámolóját Ron Weasley. Annak ellenére tartózkodott a Minisztérium falai között, konkrétan a saját, és néhány munkatársa közös irodájában, hogy aznapra szabadságot vettek ki a feleségével, hogy meglátogassák a családját.
Avával kiegészülve. Ám a kislányt fogva tartja a dadája. A saját keresztszüleitől óvja! Ennek hangot adva vette csak észre, hogy barátja milyen jól szórakozik íróasztalának dőlve.
- Te meg min röhögsz?
Harry gyorsan legyintett, miszerint semmin, és Ron rögtön folytatta is a dohogást. Háta mögött Hermione is küzdött az ellen, hogy hangosan fel ne nevessen.
- Tényleg nem engedett be titeket? – kérdezte Harry a nőt, mikor Ron úgy döntött, dühét néhány ügyetlen újoncon tölti le, ha már barátja jól láthatóan nem veszi őt komolyan.
Hermione bólintott.
- De nehogy leszidd ezért! Nem tudott az érkezésünkről, mivel külön kértelek, hogy ne szólj neki. Jól végzi a dolgát, kétség nem fér hozzá. És még hozzá szép is!
- Na de Mione!
- Miért, talán nem? Vagy netán mindegy, kinek az arcát simogatod? – nézett rá cinkosan gyerekkori barátnője.
- Már bánom, hogy elmondtam.
- Ugyan, Harry! Most mondtam, hogy valóban szép lány, ráadásul tökéletesen vigyáz a lányodra. Ideális választás lenne…
- Mione, kérlek, ne mondd ezt!
- Harry – lépett hozzá a nő. Hangja komolyabb volt, mint eddig. – Nem gyászolhatod örökké Ginnyt. Ő elment, de te és Ava… Szükségetek van valakire, aki gondoskodik rólatok, és felderíti a napjaitokat! – Sóhajtott. – Nézd, nem tudhatom, min mész át mind a mai napig. Igazad van, nekem nem kell egyedül, Ron nélkül nevelnem egy kicsi gyereket, s bár ugyanúgy, mint nekem, neked is ott van a Weasley família; Molly és Arthur, de azért Ava nevelésének oroszlánrésze mégis a te nyakadba szakadt.
- Nekem ez nem teher!
- Tudom, de túl sok energiádat vesztegeted el a merengéssel! Harry, Ginny hiánya még sokáig lesz kibírhatatlan, és ezzel te tisztában is vagy. De el sem hinnéd, mekkora könnyebbséget jelentene, ha hagynád, hogy valaki segítsen.
- Te és Ron eleget segítettek.
- Nem. Ron és én csak biztosítjuk számodra a zavartalan önmarcangolást, amikor néha napján elvisszük magunkkal Avát.
A férfi nem felelt. Mégis mit mondhatott volna? Hogy barátjának fogalma sincs arról, milyen érzés minden éjjel újraálmodni a szerelme halálát? Hogy valahányszor csak ránéz a lányára, Ginnyt látja benne, s mióta Emily belépett az életükbe… Na, állj, fékezte le magát. Emily nem tartozik ide. Ő csak Ava dadája.
- Rendben, Harry – indult az ajtó felé Hermione, valószínűleg őrjöngő férjét megkeresendő. – Te tudod, mi a jó nektek. De hadd figyelmeztesselek utoljára: Avának előbb-utóbb szüksége lesz egy felnőtt nőre. Mert lehet, hogy most még messzinek tűnik, de ő is lesz egyszer kamasz, még ha ennek szépségeit és nyűgjét csak nyaranta élvezheted is. Majd.
Ezzel eltűnt a folyosó tömegében.

Harryt a szokásos – amolyan háború előtti – csend fogadta. Pedig aznap kifejezetten korán ért haza. Lerakta a kulcsát, felakasztotta a kabátját, és elindult a ház belseje felé.
Avát a nappali padlóján találta: egy hatalmas lapra mázolt – a rajta elnyúlt macskát rajzolta épp körbe. Meglehetősen jól jártak Mennydörgővel; a macska az etetés utáni négy-öt órában olyannyira passzív volt, hogy akár el is temethették volna, azt is dorombolva tűri. Pedig Ava kíméletlenül hurcolászta egész nap. Hol a nappaliba vitte portrét festeni róla, hol a szobájába, hogy jelképesen elpüföltesse a sárkányaival, hol a konyhába etetni, alomra szoktatni, hol a fürdőbe fürdetni… egyszóval szegény Mennydörgő napjai zsúfolásig teltek programokkal.
Emily, mint általában, most is főzött. Ám most gondban volt, hiszen valószínűleg kihagyott egy sort a szakácskönyvben, mert a képen finomnak tűnő étel a jelenben fekete volt, és füstölgött.
- A nyomorult életbe! – szitkozódott halkan a dada, és már azon volt, hogy csap alá tartja a vacsorának indult valamit, amikor Harry a válla fölött vízsugarat eresztett a tálba.
Emily ijedtében automatikusan ugrott egyet hátra – egyenesen neki a férfinak. Mikor megfordult, arcuk között alig volt néhány centi, és ha Ava hirtelen észre nem veszi apját, talán…
De Ava észrevette. És hangosan visítva a nyakába is ugrott.
Nem is hagyta őket egy percre sem magukra, amíg a lány el nem köszönt este.

- Tess, ne pánikolj, nem olyan nagy a baj!
- MÉGHOGY NEM OLYAN NAGY! TE… TE… jó, finom leszek, és nőies: jelenleg a helyzeted arra hasonlít leginkább, mikor Jenna Derrickkel randizott, és tudod, abban az iszonyú magas sarkú cipőben tipegett…
- Hogy jön ez most ide?
- Em, úgy fogsz járni, ahogy Jenna!
- Arccal előre belezuhanok egy kupac kutyakakiba?
- Igen! Vagyis… átvitt értelemben. Szívem, SOSE KEZDJ KI EGY LÁNYOS APÁVAL!
- Miért, fiús apák jobbak? Csak mert Amie Menson két év alatt három apukát fogyasztott el…
- Ti kettőtöket egy napon nem említhetünk.
- Na, erről van szó. Különben meg mit cidrizel? Tess, ez nem illik ám hozzád! Harry meg én…
- LÁTOD?! HAMARABB MONDOD AZ Ő NEVÉT, MINT SAJÁT MAGADAT! Ez már a vég…
- Befejezhetném a mondatot? Harry meg én még barátok sem vagyunk!
- Na, ezt eddig sem cáfoltam. Barátok nem vagytok. Az egy dolog, hogy már túlestetek az élettörténeteden, és a kanapéján is éjszakáztál, de nem barátkoztok. Ó, EM, NE ŐRJÍTSM MEG! KÖNYÖRGÖM, MONDD, HOGY MÉG NEM FEKÜDTETEK LE!
- TESS! MOST AZONNAL LECSAPOM, HA…
- Ne borulj ki, ismerlek. Ha beadod a derekad, elvesztél. De ő is, mert megölöm. Ricky tudja már?
- Mégis mit?
- Hát hogy belezúgtál a munkaadódba.
- Viszlát, Tess!
- Várj, várj, le ne tedd! Ricky bátyád még mindig azzal a boszorkánnyal kavar?
- Igen. Egyébként van rendes neve. Angelina.
- Jó, jó, érdekel is ez engem! Csak azért említettem, mert az a csaj is abba a Roxfortba járt, ahova a te kis Apukád…
- Elegem van belőled! Nem is értem, mit hívogatlak folyton!
- Ne játszd meg magad, édes, jól tudod, hogy több hibádra világítok rád, mint amennyit el bírsz viselni.
- Jól van. Legyen neked igazad. Mennem kell, készülök a matek zéhára.

- És erre ő hogy reagált? Úgy értem, nem akart megcsókolni?
- Jaj, Ron! El sem hiszem, hogy hozzámentem egy olyan férfihoz, aki még azzal sincs tisztában, hogy azok a nők, akik adnak a látszatra, nem használnak ki minden kínálkozó alkalmat!
- Hermione, Harryt kérdeztem!
Harry már rég megbánta, hogy belekezdett az előző esti esemény beszámolójába. Amúgy is csak Hermionéval szerette volna megosztani, de Ron épp a legrosszabb pillanatban toppant be, így már nem szakíthatta félbe magát feltűnés nélkül.
- Nem, nem akart megcsókolni – mondta, de egyik barátjára sem nézett rá. – A baj az, hogy az én fejemben megfordult, és félő, hogy meg is teszem, ha Ava nem térít vissza a valóságba.
Hermione már nyitotta a száját, készen a felelettel, amikor Nicholas, az a bizonyos minisztériumi lótifuti tört be hozzájuk.
- Piton! Megint látták!

Az egykori bájitaltan professzor ezúttal Limerickben bukkant fel, azaz nem hagyta el Írország területét. Ám ezúttal a szemtanúk – két középkorú boszorkány – nem tudta meghatározni, hogy a furcsak, fekete taláros alak mit keresett a kis erdő szélén, ahol ők a kiskutyáikat sétáltatták éppen.
- Guggolt – mondta a sötét hajú nő. – De amint meglátott minket, hoppanált. Nem zavarta, hogy akár tudatlan muglik is lehetnénk!
- Igen – bólogatott a vörös is. – Így történt. Szegény kis pincsikém teljesen sokkos állapotban került, igaz, kis üngyüli-büngyülim?

Piton tehát még mindig legalább három lépéssel előttük járt, s bár mindenkinek, akit ráállítottak az ügyre, megvolt a maga teóriája, biztosat egyelőre senki sem mondhatott.
Hermione úgy hitte, Piton valamilyen főzethez gyűjt alapanyagokat.
Ron osztotta Dean Thomas ötletét, miszerint a volt professzor bekattant, és élvezi, hogy a minisztérium embereivel szórakozhat.
Hermione döntött: elválik.
Harryt idegesítette a tény, miszerint barátai – legyenek boldog házasok – még mindig két tizenegy éves szintjén állnak.