VII. Az első edzés

Néhány nappal később, amikor Lily tanult (éppen bájitaltan házit írt), James lépett oda hozzá.

- Evans, az első edzés holnap este lesz hatkor, de szeretném, ha ma este lejönnél velem a pályára, mert bár egyértelmű volt a teljesítményed a válogatáson, jobban akarom megismerni, mit tudsz.

- Még mindig Lily. És miattam felmérheted. Csak mondd meg, mire legyek lenn!

- Mondjuk egy fél óra múlva.

- De hát még nem…

- Én vagyok a csapatkapitány, az van, amit én mondok – vigyorgott a fiú.

Lily erre egy morgással válaszolt, majd aprót bólintva látványosan visszafordult a leckéjéhez.

Fél óra múlva a seprűjével a kezében, a stadionban állt.

- Pontos, akár a halál – jelent meg James. – Jó pont egy csapattagnál.

A lány erre egy grimasszal válaszolt.

- Kezdek ráismerni a tavalyi énedre, Lily. Ez a grimasz... Nem áll jól! – kajánkodott.

- James, most azért jöttem, hogy piszkálj?

- Most, hogy mondod, lehet… - a lány kezdett kijönni szép lassan a sodrából.

- Mondd meg, hogy mit akarsz felmérni! – mondta kissé ingerülten.

- Ugyan már, ne idegeskedj, ez nem jó benyomás a csapatkapitányra az első edzésen!

- JAMES!!! MONDD MEG, HOGY MIT CSINÁLJAK! POCSÉK HETEM VOLT, NE BOSSZANTS, MÉG TE IS!!!

- De felbosszantott valami… - feszítette tovább a húrt.

- JAMES, SZÉPEN KÉRLEK!

- Jó, rendben. De először te mondd meg, miért volt pocsék a heted. Kaptál egy ösztöndíjat az a világ egyik legjobb aurorképzőjébe, szereztél egy rakás pontot, és ezek után még neked volt rossz?!

Lily arcáról peregni kezdtek a könnyek. James halálra vált arccal lépett oda mellé.

- Lil, ne csináld ezt… Ne sírj! – némileg ügyetlen mozdulatokkal kezdte simogatni a lány hátát és felkarját, nyugtatóan. Legnagyobb meglepetésére, szerelme nem húzódott el. Ezen a fiú felbátorodva, szelíden megfordította Lilyt, aki nem tudott megnyugodni.

- Szívem, Lily, ne sírj! Nyugodj meg! – próbálkozása hiába való volt, a lány még jobban sírni kezdett, a fejét James vállgödrébe fúrta.

A fiú, ha a kezében tartott nem éppen szomorú lett volna, roppant élvezte volna a helyzetet. Így sem volt ellenére, de inkább kényelmetlenül, mint boldogan érezte magát.

Körülbelül negyed óráig álltak így, közben James rendületlenül simogatta Lily hátát.

A lány szólalt meg először, rekedten:

- Ha elmondom, mi történt, titokban tartod?

- Igen. Hallgatlak.

- Te mit tudsz a családomról?

- Szinte semmit. A szüleid muglik, van egy nem túl kellemetes húgod. Ennyi.

- Apa katona. Az ugye tudod, mi?

- Öhm, aki harcol, öl különböző mugli fegyverekkel.

- Pontosan. És Apa most szolgálaton van, valahol a Közel-Keleten. Ott most háború van. Kedden kaptam tőle egy levelet, amelyben azt írja, hogy egy hónap múlva nemcsak a front közelében, hanem a fronton lesznek. Ahol nem sok esélyük van a túlélésre – az utolsó mondatot a lány már suttogta. – Apa azt kérte, hogy a fogadjam el, mert ez tény, de nem tudom…

James erre nem tudott mit mondani. Szorosan magához ölelte a lányt, és úgy álltak egy újabb 15 percig.

Lily végre megnyugodott. Közben már majdnem teljesen besötétedett.

- James, nagyon nagy kérés lenne az, ha azt kérném, menjünk be. Holnap előbb lejövök.

- Egyáltalán nem. Úgyis jó lesz. És tényleg menjünk be – elindultak a kastély irányába. – Éhes vagy?

- Igen, de nem akarok senkivel összefutni, úgyhogy inkább egyből a toronyba szeretnék menni.

- Nem kell éhen halni. James, nem véletlenül Tekergő, James minden problémára tud megoldást – mondta kedvesen a fiú. – Lil, mit szólnál ahhoz, ha itt sétálnál egy kicsit a szabadban, egy tíz perc múlva visszajövök, és gondoskodom arról, hogy úgy vacsorázz meg, ahogy szeretnél.

- Rendben. Itt leszek valahol.

James elviharzott. Lily megkeveredett arccal nézett utána. A fejében egymást kergették a gondolatok, miközben a már majdnem tök sötét parkban bandukolt.

„Most Jamesszel mi történt? Megbuggyant, vagy megkomolyodott? Add Istenem, hogy az utóbbi! Mert nekem kezd azaz érzésem lenni, hogy én buggyantam meg. De tényleg! Miért esett jól, amikor megölelt, magához húzott, simogatott? Miért borzongtam bele? Nem szerethettem bele! Csak én változtam, ez Potter, az egoista barom! Ő változott, és nem egoista. Csak bosszantani akart mindig… Ez nem lehet!!! Mert akkor én beleszerettem… Nem Lily, verd ki ezt a fejedből! Neked nem t-e-t-sz-i-k, nem is sz-e-r-e-t-e-d James Pottert!

De igen…Na jó, legyen elég, hogy majd visszatérek rá! Ahogy gondolod, de akkor is szereted… ATYAÚRISTEN!”

Lily észre se vette az elmélkedésben, hogy három igencsak rossz hírű mardekáros vette körül; Perselus Piton, alias Pipogyusz, Bellatrix Black, Sirius unokatestvére és Antonin Dolohov.

- Nicsak, a kis sárvérű egyedül? –kezdte mézes-mázasan Black. – Nem félsz? Juj, a kis Lilyke fél! De nézzétek, nincs itt a nagy James Potter, hogy megvédje! Jaj lesz neked, te undok sárvérű – hangja már szinte csepegett. – De nem kell ám félned, jaj lesz, de az a jaj – eközben Lily fejében egyetlen egy gondolat járt „Siess, James! Siess! Ha létezik telepátia, halld meg kérésem, mert óriási nagy szarban vagyok! James!!!” – nem fog fájni – Bella csöpögősége itt tűnt el -, nem fog, te ribanc! – hangja hisztérikussá vált az indulattól.

Lilynek újabb gondolatai jöttek: „Nincs telepátia, csak hatalmas gáz!! Na most mutasd meg, kislány, milyen auror lesz belőled, nem beszarni, harcolni!”

Az első átok rögtön indult, Pitontól.

- Obstructo!

Lily oldalra ugrott. Az ártások, átkok, pedig csak jöttek, három irányból. A lányban ugrándozás, és pajzskészítés közben egyre nőtt az indulat, és azaz óriási érzelemhullám, ami hatalmába vette, hamarosan átváltozott mágiahullámmá. Lil már érezte minden sejtjében a bizsergést.

- Te mocskos sárvérű, most csinálj valamit! – ordibált Piton indulatosan.- Sectumsempra!

„Lily, nem beszarni!!!”

A mágia kitört a lányból. Elugrott az átok elől, és gondolkodás nélkül, mégis valamilyen hatékony rendszerben, szórni kezdte az átkokat ellenfelei irányába.

James közben visszaért.

Azonnal bekapcsolódott, így nagyon rövid idő alatt nyertek a griffendélesek.

- James, köszönöm… - a lány hangja remegett.

- Nincs mit. De figyelj, én hamarosan félni kezdek tőled… Szinte világítottál a sötétben… Félelmetes volt – közben lassan magához ölelte Lilyt.

Így álltak pár percig, mire a lány lába beállt stabilba, és már nem remegett.

- Menjünk – intett a kastély bejárata irányába a fiú.

Elindultak.

Egyikük se szólt semmit, csak mikor egy nem épp szokványos folyosó szakaszra értek, akkor szólalt meg Lily.

- James, hova megyünk?

- Konyha – hangzott a tömör felelet.

- Parancsolsz? – vonta fel a szemöldökét a lány.

- Jól hallottad, szívem. Ott nem zavar senki, csak néhány száz házimanót kell elviselni, és nyugodtan annyit ehetünk, amennyi belénk fér.

- Ennyire bejáratos v… Ja, tényleg! – esett le Lilnek. – De gyagyás vagyok! Különben honnan cipelnétek azt a sok kaját?

- Ezt imádom benned. Nemcsak magolásra vagy hajlandó használni a fejedet.

- Köszönöm.

Közben meg is érkezetek a gyümölcstálas festményhez, mely a konyha bejárata volt. James megcsiklandozta a körtét, majd a szabaddá vált ajtón beléptek.

Lily állát a földről kellett összeszedni.

- Látom, tetszik – súgta bizalmasan vigyorogva hátulról a lány fülébe a fiú.

 - Az egyszer biztos… - motyogta még az első meglepetésében.

Mindketten jól laktak, közben, pedig kellemesen elbeszélgettek.

Már majdnem éjfél volt, mire a toronyba értek. A klubhelység meglepően teljesen üres volt.

- Lily, gondolom te is úgy gondolod, hogy minden, ami ma történt, maradjon kettőnk titka.

A lány bólintott.

Egy darabig még együtt nézték a tüzet, majd Lil felállt a kandalló előli kanapéról.

- James, én asszem’ lefekszem. Köszönök mindent. Jó éjszakát! – mondta, majd egy gyors puszit adott a fiú arcára, és felrohant a lányok lépcsőjén.