Egy júliusi napon... Forró nyár van. Szeretem a meleget. Persze nem a nagy kánikulát. De ez a nyárral együtt jár. Július vége van, tehát nyári szünet. A Roxfortba járok, a Griffendélbe. Lily Evans vagyok, tizenhét éves leszek augusztusban. Átlag magas, átlagtestsúly, zöld szem és vörös válltól kicsit hosszabb haj. Mia a legjobb barátnőm, szintén griffendéles. Egy hete ment haza a nyaralásból. Őt még elsőbe a pályaudvaron ismertem meg. Mia itt nyaralt nálunk pár napot, és nagyon jól érezte magát nálunk.     - Hát, Lily, nem irigyellek. Most már örülök, hogy nekem nincs kis testvérem  –  jelentette ki, miután végighallgatta az egyik beszélgetésünket Petúniával.      - Nem volt mindig ilyen. Mikor én kilenc éves voltam és ő pedig hét, akkor kezdett megromlani a viszony köztünk.  - feleltem őszintén.  -  Mikor megkaptam a levet, akkor tette teljesen tönkre a viszonyt kettőnk között.   Ez igaz is volt.   Tizenegy évesen, mikor megkaptam a levelet a Roxfortból, ami szerint boszorkány vagyok, pár másodpercre elájultam. Utána, mikor Petúnia, a húgom leöntött egy pohár vízzel és magamhoz tértem, akkor madarat lehetett volna velem fogatni. Anyáék is nagyon örültek hogy kiderült, hogy én boszorkány vagyok. De Petúnia nem örült. Apa elmondta nekem, hogy a szülei, vagyis nagypapa és nagymama boszorkány és varázsló. Ők mondtak el nekem mindent, amit tudnom kell, a számomra új világról. Azt mondták, hogy apa valószínűleg azért nem lett varázsló, mert kimaradt egy nemzedék. Szóval, miután átmentem a kilenc és háromnegyedik vágányon és előtte elbúcsúztam anyuétól, beleütköztem egy kis családba. Miába és a családjába. Itt barátkoztunk össze és a vonaton együtt, utaztunk. Tehát már volt egy barátnőm, és nem kellett egyedül mennem a Roxfortba.  Senkivel se találkoztam a varázslóvilágból a nyáron. Csak most Miával. Kicsit messze laktam Londontól, ahol ő lakott. Anyáék örültek mikor felemlítettem, hogy szeretném, ha Mia itt nyaralna pár napot. Petúnia így válaszol:    - Miért kell idehozni még egy banyát?! Nem elég nekünk Lily? Mindenki mással csak a vonaton találkozok. Hiányzik a Roxfort. És a barátnőim is. Nem arról van szó, hogy itthon nincsenek, de mégis velük vagyok egy szobába majdnem kilenc hónapot. Egy szobában négyen voltunk. Én, Lily Evans, Mia Fox, Alice Green és Rachel Smith. De nem mindenki hiányzik a Roxfortból. Van, akit kifejezetten nem kedvelek. És ez enyhe kifejezés.    Ő James Potter. Magas, korom feketehajú, sötét barna szeme van és jóképű. Minden lány oda van érte. Potter azt hiszi magáról, hogy ő a világ közepe. Életemben nem láttam még egy olyan beképzelt, öntelt tuskót, mint ő. Ötödik év végén meg is mondtam neki a magamét. Egyébként mindig randit könyörgött nálam. Hatodik év elejétől karácsonyig összesen hét barátnője volt. Alice szerint csak azért, mert én olyan csúnyán beszéltem vele. De hát megérdemelte! A leghosszabb kapcsolata ez idő alatt két és fél hónap volt. Lehet, hogy kicsit jobban tetszett neki ez a lány, mint a többi hat. A lány neve: Hilda Omen. Volt pofája randit kérni tőlem, TŐLEM, akkor, amikor Hildával járt! Természetesen azt mondtam neki, hogy nem. A másik, akit nem nagyon kedveltem Sirius Black volt. Black. És mégis a Griffendélbe került. Mindenki nagyon megdöbbent ezen. Black magas volt, nagyon sötét barna haja volt, és barna szeme. Blacket is imádták a lányok. De neki most van barátnője. Aki az én szobatársam és barátnőm. Rachel. Mikor megtudtam, hogy ők ketten járnak el se akartam hinni, hogy képes vele járni. Potter és Black alapítója a Tekergőknek. Még ketten tartoznak a csapatukba. Remus Lupin, és Peter ŰŰPettigrew. Remust kedveltem, ő aranyos fiú volt. Alacsonyabb volt egy kicsivel, mint a másik két fiú, de nem sokkal. Barna szeme volt neki is és barna haja. Sokszor volt sápadt. Rá is jöttem tavaly, hatodikba, hogy miért. Peterrel sose beszéltem úgy igazán, de ahogy láttam félénk fiú volt, alacsony és duci.    Ők voltak a Tekergők.    Tehát július vége van. Nagyon meleg van. Mindenki bent volt a házba. Beszélgettem anyáékkal, vagy épp segítettem nekik, ha kérték. Este fele, mikor lehűlt a levegő, kimentem a ház elé a kertbe. A szomszéd lány átjött hozzám, Lisa. Vele szoktam lenni, mikor szünet van. De neki hamar haza kellett menni. Másnap utaztak el Spanyolországba. Még ott voltam a házunk kertjébe, mikor valaki mögém lépett és megszólított.     - Szia Evans! Régen láttalak. Hogy vagy?  - kérdezte az ismerős hang. Nem hittem a fülemnek. Egyből ledermedtem, és leesett az állam. James Potter állt velem szembe. Úr Isten! Merlin! Mit keres ő ITT?! Itt a házunk előtt?    Azt se tudtam, hogy most mit csináljak. Pár másodpercig csak néztem őt, és alig tudtam megszólalni. Ő csak vigyorgott azon, ahogy ledöbbentem.      - Te mit... Te mit keresel itt?!  – nyögtem végül, miután felfogtam a helyzetet.      - Nem is örülsz, hogy látsz? - kérdezett vissza játszott szomorúsággal.  – Amúgy, már majdnem két hónapja nem láttalak, és hiányoztál. Tessék - mondta és a kezembe nyomott egy rózsát.  - Ezt neked hoztam.   - Kösz. De nem kell!  –  néztem rá ridegen és vissza akartam adni, de nem hagyta.  - Vidd vissza és menj haza! Ne gyere vissza soha! Kicsit megdöbbent, de annyira nem. Szerintem számított rá, hogy ezt fogom mondani. Idegesen a házunk felé pillantottam. Csak anyáék meg ne lássák, hogy itt van. Csak azt ne.      - Süket vagy? Menj már el!       - Most semmi rosszat nem tettem. Miért akarsz annyira elküldeni?  - a ház felé nézett, és újra elvigyorodott.  - Á, értem már. Nem akarod, hogy a szüleid meglássanak?  - és elindult a ház bejárata felé. Mit csinál ez?! Gyorsan utána mentem és eléálltam, és a kezem a mellkasára tettem, hogy megállítsam.     - Megőrültél?!  - sziszegtem mérgesen.  - Nem mehetsz be! És nem is fogsz! Menj innen. Elég nekem a Roxfortba elviselni téged.     - Jól van Evans, nem kell pánikba esni  -  mondta és a kezét az enyémre tette, ami még mindig a mellkasán volt. Kicsit elpirultam. - Nem okozok neked gondod. Tudod, hogy szeretlek. És a végét nagy komolyan mondta. Nekem a szívem meg hirtelen olyan gyorsan kezdett el verni, hogy azt hittem szívrohamom lesz. Á, ugyan már. Potter nem mond igazat. Kihúztam a kezem az övé alól. Mérgesen néztem rá.     - Na ne mond. Te csak magadat szereted, és a haverjaidat. Meg az olyan csajokat, akik egy szavadra hanyatt vágják magukat neked! És most, megyek vacsorázni. Viszlát Potter!  - elindultam a ház felé.      - Evans!  - szólt utánam. Hátrafordultam. Mit akar már? Odalépett hozzám, és megpuszilta az arcomat.  - Jó étvágyat. És még jövök! És ezzel elindult az utca vége felé. Én csak álltam ott és néztem magam elé. Próbáltam felfogni azt, ami az előbb történt. James Potter megpuszilta az arcomat. Mégis mit képzel ő magáról?! Azt hiszi, hogy bármit meg tehet? Hát nem. Velem biztos nem fogja. Mielőtt kifordult az utcából még odaszóltam neki.      - MÉG EGY ILYEN POTTER ÉS ESKÜSZÖM, HOGY MEGFOLYTALAK!  - ordítottam. A szembe lévő házból kijött az öreg szomszéd, biztos azt hitte, hogy elment az eszem.    - Jó estét!  - köszöntem udvariasan, és próbáltam nyugodtságot erőltetni a hangomra. Ő bólintott, mondván; nekem is.