4.

Üdvözlet a bíróságon

Reggel 7 órakor az aurorok álmosan vonultak be az étkezőbe.

-         Embertelenség ilyen korán behívatni minket! – nyafogott Tony.

-         Jó reggel! – sétált el mellettük Cassandra. – Főnök, itt vannak az akták. – nyújtotta oda nekem.

-         Köszönöm. – sóhajtottam. – Egy óra múlva kezdődnek a tárgyalások. – emeltem meg a hangom, mire az összes jogász körém gyűlt. Ez a reggeli gyűlések egyike. – Remélem mondanom sem kell, hogy mindenkitől a hatékony, eredményes és a gyors munkát várom. Sok munkánk van, ezért ne pepecseljétek el az időt az apró- cseplő ügyekkel. – adtam ki az utasítást.

-         Főnök, jó látom, hogy az első tárgyalásod 10 összevont ügy? – ráncolta a szemöldökét Mikó.

-         Igen Mikó, jó látod. – mosolyogtam.

-         Nem lesz az egy kicsit sok? – aggodalmaskodott Nadya. – Még neked is.

-         Majd megoldom. – legyintettem. – Ezzel viszont órákat nyerünk.

Kicsit én is aggódtam az összevonás miatt. Ennyi ügyet még sose vittem egyszerre. De mindent el kell kezdeni egyszer. Ráadásul le is voltunk maradva, és én este haza akartam menni, mert Jamessel romantikus vacsorát terveztünk.

Még van egy óránk a felkészülésre. Lefordítva, kávét iszunk és bambulunk.

Cassandra felém sompolygott. Mikor mellém ért szólásra nyitotta a száját.

-         Mondjad. – előztem meg.

-         Szeretném leadni a McCansy elleni tárgyalásom. – jelentette ki.

-         Miért? – értetlenkedtem. Ami érthető, hisz nem egy ilyen győztes esete volt már.

-         Mert félek, hogy Mr. Potter megharagszik rám. – hadarta.

-         Mr. Potter nem épp hirtelen haragú. – nyugtattam. Nekem elég nevetséges volt az a tény, hogy a jagászaim rettegnek Jamestől. Pedig ő még csak csúnyán sem néz rájuk.

-         De mi lesz, ha elveszítem? – kérdezte.

-         Miért veszítenéd el? – emeltem fel a hangom. – És Jam… vagyis Mr. Potter miért haragudna rád?

-         De…

-         Ok, - sóhajtottam. – látom én hiába beszélek. Gyere velem.

Ő, ahogy kell a nyomomba szegődött. S én oda vezettem az aurorok asztalához, ahol még kómás emberek próbáltak magukba életet önteni.

- Főnök… - kezdte Cassandra kétségbe eseten, de én nem is figyeltem oda a gyenge ellenállására.

- Sziasztok. – ültem le James mellé. Több helyről fáradt morgást hallottam, válaszként. – James segítenél nekem egy kicsit?

- Persze, mond csak. – fordult felém.

- Azt szeretném megtudni, hogy nagyon haragudná-e, ha elveszítenénk az egyik ügyed? – mosolyogtam.

- Mennyi évre kéne börtönbe vonulnom? – nézett rám nagy szemekkel.

- Csak néhány galeon sétálna ki a zsebedből. – közöltem. – De Cassandra tart attól, hogy ha elveszíti az ügyed, akkor nagyon megharagszol.

- De hogy haragszom. – legyintett kicsit dühösen. – Sőt, ha jobb dolgod van be se menj a tárgyalásra. – fordult Cassandrához.

- Értem. – szeppent meg. – Jobb, ha felkészülök a tárgyalásra. – ezzel elrohant.

Én kicsit értetlenül néztem utána. Nekem majdnem hogy nevetséges, hogy valaki féljen Jamestől. Főleg, hogy nem is dühös az illetőre, ráadásul még reggel is van.

-         Elmagyaráznád nekem, hogy mikor ijesztettél rá ennyire? – maradtam mellette. Itt ugyanazt a kávét kapom.

-         Esküszöm, - emelte fel a kezét. – soha.

Egymásra vigyorogtunk. De vita ütötte meg a fülünket. Ez nem lenne nagy gond a jogászoknál, de az aurorok mások, köztük nem lehet nézeteltérés, hisz az életük múlik rajta, hogy milyen viszonyban vannak egymással. Ráadásul két újonc vitatkozott. James fáradtan sóhajtott. Ebből tudtam, hogy nem ez az első eset.

-         Tony, Sam! – kiáltott. – Gyertek ide. – a két agyon hajszolt fiatalember rohant oda hozzánk.

-         Igenis, uram. – álltak meg előttünk.

-         Halljam már megint mi a bajotok?

-         Sam nem hiszi el, hogy léteznek a Fekete Rózsák. – mondta kelletlenül Tony.

-         Mert az csak egy gyerek mese. – röhögött.

-         Én láttam őket. Igen is léteznek! – James a fejét fogta. Nem igazán nézett ki úgy a dolog, hogy bele fog szólni a vitába.

-         Sam, igaz? – fordultam az egyik fiú felé, aki bólintott. – Szerintem nem szép dolog mások hittét kinevetni. – Sam lehajtotta a fejét. – Tony, tudod a Fekete Rózsák, csak legenda, amit az emberek ilyen sötét időben kitalálnak. – magyaráztam türelmesen. – Akiket láttál, lehet, hogy csak néhány auror lány volt.

-         Igaza lehet Miss. Evans, de én azért hiszek bennük.

-         Amihez jogod van. – bólintottam. – Vigyázzatok egymásra, odakint csak egymásra számíthattok. – csodálkozva néztek rám. – Most mi van? A vőlegényem a főnökötök, rémlik?

-         Most, hogy mondja? – vigyorogtak, és elmentek.

-         Nekem is jobban tetszik a titokzatos amazon legenda. – somolygott James.

-         Férfi fantázia. – forgattam a szemem. – Nekem mennem kell. Ha lehet, ne ölesd meg magad. - adtam neki egy csókot.

-         Te pedig, ne ölj meg senkit. – vigyorgott.

-         Egész egyszerű napunk volt. – nyújtózott Cassandra, ahogy a bíróság lépcsőjén sétáltak le.

-         Túl egyszerű. – sötétedet el a tekintetem, ugyanis észrevettem néhány gyanúsan ráérő alakot. – Menjetek vissza az első emeletre. – adtam ki az utasítást. A többiek értetlenül néztek rám. – Most!

-         Neked minden rendben bent? – vizsgált meg Corason. De közben fölfelé hallattunk.  

De, ahogy ezt kimondta, hatalmas robbanás rázta meg az épületet. Mindannyian egy oszlop tövébe kuporodtunk. 

-         Mindenki adja ide a pálcáját! – ordította valaki.

-         Ezt a szemétséget! – suttogtam. – Az ebédidő most kezdődik. Mindenki lent van az előcsarnokban. – néztem ki a korlát rácsai között.

-         Kölyök, menny fel, nézd meg van-e fent valaki. – kiáltott az előző hang.

Lassú, nehéz lépteket hallottam a lépcsőn. Mintha nem szívesen lenne itt. Mikor az illető befordult, a bal talár úja beakadt a lépcső korlátjába. Tisztán láttam a szűz alkart. Megfogtam a mellettem ülő Mikó kezét, és az oszlop mögé húztam.

-         Jöjjenek le. – hallottam a támadónk rekedt hangját. Félelmet, és önundort vettem ki a szavai mögül.

Amíg a többieket lekísérte, mi lélegzetünket is visszatartottuk.

-         Csak ezek voltak fent? – kérdezték.

-         Igen. – hallottam a fiú fáradt hangját.

Mindenkitől elvették a pálcát, és egy helyre terelték őket. Ránéztem Mikóra, aki hallárra váltan ott térdelt mellettem.

-         Idefigyelj rám! – fordultam felé. – Te most elmész, és küldesz egy baglyot Jamesnek. Nem a minisztériumi auroroknak, hanem Jamesnek. – bólintott. – Légy óvatos, jó?

-         És te addig mit csinálsz? – kérdezte.

-         Figyelek, és próbálok láthatatlan maradni.

-         De ne csinálj semmit. Várd majd meg az aurorokat. És Főnök…

-         Mikó, ne nézz hülyének! – csattantam fel. – Inkább indulj. Nagyon vigyázz magadra. – kötöttem a lelkére.

-         Te is. – ezzel el is indult a baglyok irányába.

Szerencsére elérte az ajtót. A lenti eseményeket kezdtem figyelni. Sajnos úgy látom a csoportomat, máris kipécézték. Csak még egy kicsit bírják ki.

-         Jó mondta a Nagyúr, ezekkel az ütődöttekkel nem nehéz bánni. – röhögött az egyik. – Szóval melyikkőtök tudja, hogy kik azok a Fekete Rózsák?

-         A Fekete Rózsák csak legenda. Nem léteznek. – mondta határozottan Corason. Jutalma egy hatalmas pofon lett.

-         Tehát kezdjük újra. Valaki tud valamit a Fekete Rózsákról? – szegezte pálcáját Cassandrára. És a többi halálfaló is így tett egy másik ügyvéddel.

-         A Fekete Rózsák nagyon titokzatosak. – kezdte szipogva Cassandra. – Senki sem tud róluk semmit, ha egyáltalán léteznek. – fejezte be.

-         Crucio! – ordította a mágus.

Cassandra sikítva rogyott a földre, és amint az átkot megszüntették ő zokogva ott is maradt.

-         Szóval, ki a következő? – pálcája ezúttal Nadyán állapodott meg.

Na, ez már sok! Tényleg az én embereimet szemelték ki.

-         Nem értik meg, hogy azokról az emberekről senki nem tud semmit! – sétáltam le a lépcsőn.

Minden szem rám szegeződött, ugyan úgy, mint a pálcák.

-         Nocsak, - villant meg egy szempár az egyik halálfaló álarca mögött. – Potter szukája. Ha valaki tud valamit, az ő. – mondta határozottan.

-         Hallgatunk. – szólt a másik. Ezeket alig lehet megkülönböztetni.

-         Sajnálom, nem tudok újat mondani önöknek. – mosolyogtam.

Csak maradjak nyugodt, semmi kapkodás. Akár a kutyáknál. James siess az istenit! Kezd meleg lenni a helyzet.

-         Ez esetben… Crucio! – ordított.

Szerencsére nem volt túl gyors a fickó, így könnyűszerrel hárítottam.

-         Ügyvédhez képest jól párbajozol. – kaptam elismerést az egyik csuklyástól.

-         Ó… köszönöm. – gúnyolódtam. – Nem lehet, hogy te vagy béna, és én ezért tűnök egész jónak. – húznom kell az időt.

-         Te kis kurva! – ezúttal hárman négyen is átkot lőttek felém.

Még ezeket is hárítani tudtam, de sajnos a kezem megsérült. Persze ezt nem kezdtem el hirdetni. Viszont az sem kerülte el a figyelmemet, hogy a fiatalember, aki feljött az első emeletre, meg sem mozdul. Újra emelték a pálcájukat… De az átkokat már nem bírták kimondani, mivel kábító sugár találta el őket, és összeestek.

James vezetésével bevonultak az aurorjaink. Mindenki kérdőn nézett rám.

-         Üdvözöllek titeket a bíróságon. – mosolyogtam.

-         Főnök nem mondtam, hogy maradj nyugton? – rohant le Mikó.

-         Mondtál volna ilyet? – pislogtam. – Ti jól vagytok? – néztem a lányokra.

-         Persze. – bólintottak.

Végig néztem rajtuk. Jól hazudnak. Ezt is tőlem tanulták.

-         James… - léptem oda hozzá.

-         Jól vagy? – kérdezte. – Miért nem tudtál a biztonságos helyeden maradni? – ölelt meg.

-         Semmi bajom nem lett.

-         De lehetet, volna. – ellenkezet.

-         Ok… ok… Nem vitatkozni jöttem. Nem bírnál egy embert hiányolni?

-         Miért? – húzta össze a szemöldökét.

-         Haza kéne kísérni Cassandrát. Csak egy félóra, az egyik új…

-         Tony! – mosolygott.

-         Igen? – termett ott.

-         Kérlek, kísérd haza Miss. Doront. És, ha valamire szüksége van, azt tejesítsd. – adta ki az utasítást. – Milyen átok találta el? – fordult hozzám.

-         Csak egy Crucio. Kipiheni…

-         Csak egy?! Tony, ha kell maradj vele. Szerez be nyugtatót… és végszükség esetén adj neki állom italt. – hadarta.

-         Szerintem elég csak haza kísérni. – vetettem ellen.

-         Tony, maradj vele. – a fiú bólintott, és Cassandrához ment.

-         Corasonnal mi történt? – hordozta tekintetét végig a csapatomon.

-         Kapott egy pofont. – vontam vállat.

-         Nekik is haza kéne menni. – tűnődött James.

-         Haza mennek. – bólintottam. – Már szóltam nekik, haza mennek.

-         Sirius, - szólt barátjának, aki oda is ment hozzá. – lenne egy lyukas órácskád?

-         Akár kettő is. – vigyorgott.

-         Haza kísérnéd a hölgyeket. Nem szeretném, ha megtámadnák őket.

-         Azt én sem. – komolyodott meg. – Jobb, ha indulunk. – és már bele is karolt Nílába és Corasonba.

-         Ez megoldva. – sóhajtottam.

James adott egy gyors csókot, és elment a dolgára. Igazából csak erre vártam.

-         Remus! – felém fordult. – Tudsz nekem egy kicsit segíteni?

-         Persze. Mond csak. – pasik. Fűt-fát megígérnek, mielőtt azt tudnák mi az. Mindegy, nekem így egyszerűbb.

-         Meg tudnád nekem mondani, hogy-hogy hívják azt a gyereket? – mutattam rá az egyik halálfalóra.

-         James nem örülne neki, ha megtudná, hogy ilyeneket kérdezel. – csóválta a fejét.

-         Ezért nem tőle kérdezem. – szerintem egyértelmű.

-         Lily, ez az aurorokra tartozik.

-         Ugyan, Remus csak a nevét kérdeztem, nem a nemi betegségét. – vettem könyörgőre.

-         Luiz Lion, de nem tőlem tudod.

-         Köszönöm Remus. – vigyorogtam.

Még megkértem Mikót, hogy nézzen utána egy ügynek, elköszöntem Jamestől, és haza mentem.

Kilenc óra felé James küldött egy üzenetet, hogy bent kell maradnia túlórában.

Remek, akkor ma egyedül alszom. Lőttek a romantikus éjszakának.