XII. Az Akadémián

- Lily, mi történt? Miért lett ilyen James? – kérdezte halkan Sam síró barátnőjét ölelve. Alice és Liz is a vörös hajú lány ágyán ültek. Mindhárman tanúja voltak a csapatkapitány viselkedésének.

- Nem tudom, mi van vele – felelte szaggatottan a lány. – Tudom, hogy én vagyok a ludas, de különben nem bántottam, szerintem nem adtam rá okot, hogy ilyen legyen velem…

- Ugyan már, Lily, miért te lennél a sáros? – csattant fel Liz.

- Sam, én most valahogy nem vagyok alkalmas a beszélgetésre, elmondanád? – mondta sírástól rekedt hangon.

- Ahogy gondolod… Tehát – a lány vett egy mély levegőt. -, a kviddicsmeccs másnapján az első korrepetálás után, Lily és Potter együtt jöttek fel, már majdnem éjfélkor. A foglakozáson Potter nem csinált semmit, erre Lily leordította a fejét, mire az magába szállt. Frank és Sirius jóval korábban jöttek fel, mert annak a hülyének még egyszer mindent el kellett magyarázni mindent. Mire végeztek elmúlt vacsoraidő, együtt mentek kajálni a konyhára, aztán mire felértek a klubhelyiségbe, az meglepően tök üres volt. Beszélgettek a kandalló előtt, mikor James egyszer csak megcsókolta Lilyt. Ő meg…

- Én meg elhúztam a fejem… Hogy miért, azóta se tudom… Valami olyasmit mondtam, hogy még ne… Vagy nem tudom… Akkor vesztünk össze… Azon az éjjelen semmit nem aludtam, csak sírtam… Ahogy most is – fejezte be Lily.

- És ezt miért nem mondtátok el? – tudakolta ingerülten Liz.

- Mert nem akartam, hogy kiderüljön… Nem tudom, mikor visszajöttük Sammel, nem éreztem magamat úgy, hogy tudjak róla beszélni, utána meg… Még most sem…

- Megértem, Lil – bólintott megértően Alice. – De én már csak azt nem értem, miért bánod, hogy elhúztad a fejed?

- Alice, amikor Frank először megcsókolt, te talán nem akadtál volna ki nagyon magadon, ha mondjuk egy számodra is rejtélyes ok miatt elhúzod a fejed?

- De… De én szeretem Franket. Te meg ne… - leesett Alice-nek.

- Csak nem? – szólt kikerekedett szemekkel Liz.

Lily szomorúan rábiccentett a kérdésre.

Másnap reggelinél volt az ünnepélyes bejelentése az utazóknak. Már mind a négyen tudtak saját magukról, de társaik neve még homályban volt.

- Jó reggelt minden diáknak – kezdte Dumbledore professzor. – Elérkezett annak az ideje, hogy bemutassam azt a négy kimagasló diákunkat, aki ma elutazhat a hétvégére az Aurorképző Akadémiára. Aki hallotta a nevét, az kérem, álljon fel, és fáradjon a tanári asztal melletti kis ajtó mögött található teremhez. Tehát; az első szerencsés; a Griffendél ház tagja, Lily Evans! – a karikás szemű, sápadt lány szinte mosolytalan arccal ment az igazgatóval kezet rázni, s lépett át a kijelölt terembe. – A második szerencsés; szintén hölgy, a Hugrabug prefektusa; Kahleen Duff! – a most szólított arcáról sugárzott a boldogság. – A harmadik választott egy úriember a Hollóhátból; Austin Montgomery! – a fiúról elsősorban büszkeség sugárzott, és nem boldogság. – Végül pedig, de nem utolsó sorban, szintén egy hollóhátas férfiú; Anthony Clarkson! – Anthony úgy festett, mint aki még mindig nem akarja elhinni azt, hogy ösztöndíjas. Ő is eltűnt a teremben. – Gratulálunk mind a négy diákunknak! Ennyi ideig kívántam rabolni a diákság drága idejét, most pedig mindenkinek jó étvágyat!

Lily őszintén örült jutalmának, még se tudta igazán kimutatni. Akkor mosolyodott el először, mikor Kahleen bukkant fel.

- Kahleen! De jó, hogy te is itt vagy! – ölelte meg barátnőjét.

- Én még mindig nem akarom elhinni, Lily… De rajtad egyáltalán nem csodálkozom – vigyorodott el a lány. – De Lily, te nem örülsz?

- Már miért ne tenném! Nagyon boldog vagyok!

- Valahogy… nem látszik… - mondta bizonytalanul a hugrabugos Kahleen.

- Nehéz éjszakám volt… De túlélem! – vont vállat Lily. – Kíváncsi vagyok, ki jön még!

Ekkor érkezett meg Austin.

- Jaj, ne… - húzta el a száját Kahleen.

- Ismered? – kérdezte halkan Lily.

- Sajnos… Beképzelt, undok, tudálékos, ki nem állhatom! De nem rontja el a hétvégémet! – suttogta a vörös hajú lány barátnője.

- Ez a beszéd! – veregette hátba Lily a mellette állót.

Austin úgy döntött, nem vesz tudomást a két lányról. Ők nem nagyon bánták mindezt…

Anthony is belépett a terembe. Neki a két nőnemű már jobban örült. A fiúnak vörösesbarna haja volt, rengeteg szeplője, különlegesen kék szemei, és nagyon kedves természettel áldotta meg a sors emellett. Ráadásként még észben sem rendelkezett hiánnyal.

- Sziasztok! – köszönt kedvesen Anthony.

Kahleen fülig érő mosollyal válaszolt, Lily szürkén.

Rövid csevelybe fogtak, de mindez nem tartott soká, mert megérkezett Dumbledore.

-Üdvözlöm mindannyiukat! Gratulálok mindenkinek, hogy elnyerte az ösztöndíjat! – külön mindenkivel kezet rázott az igazgató.- A már Önök által elkészített ládájuk a Nagyterem előtt várja Önöket. Most pedig bemutatnám Ms Sara Flowert, az Aurorképző Akadémia igazgatóhelyettesét – egy harminc év körüli, csinos, kedves arcú boszorkány lépett elő az igazgató elől. Mosolyogva megszólalt:

- Albus, kíván még valamit szólni?

- Nem, kedves Sara, Öné a szó.

- Köszönöm. Tehát. Sziasztok. Ne haragudjatok meg azért, hogy kapásból tegezlek benneteket, de üdítő egy picit fiatalabbakat látni, mint akikkel nap, mint nap együtt vagyok, és jó valakiket tegezni. Amit mondani szeretnék, az a következő; amint visszamentünk az Előcsarnokba egy rövid sétával elhagyjuk a birtokot. Egy zsupszkulccsal jutunk el az Akadémiára. Amikor megérkezünk, remélhetőleg szünet lesz, így megcsodálhatjátok hallgatóink népes táborát az udvaron. Először elszállásolunk benneteket, majd utána következik a felmérés, először elméletből, majd ebéd után gyakorlatból. Tudom, hogy ezt így pontosan nem tudtátok, de mi elsősorban arra vagyunk kíváncsiak, hogy kapásból mit tudtok. Ebből bizonyára nem is kevés van, különben éppen órán ülnétek, nemde? – nevetett a nő. – Este a párbajszakkört nézhetitek meg, melyet egy talán nem teljesen ismeretlen személy, Mr Alastor Mordon vezet, valószínűleg be is állhattok. A szombatról és a vasárnapról később. Akkor, akár indulhatunk is? – kérdőn nézett az igazgatóra Ms Flower.

- Jó szórakozást, fiúk-lányok! – búcsúzott az igazgató.

Izgatottan érkeztek meg a dél-angliai vidékre, ahol az Aurorképző Akadémia állt. Ms Flower mosolyogva nézte a négy fiatalt, aki szájtátva nézett a kerítésen át a kertbe. A hideg időjárás nem zavart senkit, a parkot ellepték a hallgatók. A négy ösztöndíjas mélyeket lélegzett. Benne volt a levegőben az „akadémia-illat”.

Az Akadémiához lényegesen kisebb terület tartozott, mint a Roxforthoz, de birtok mérete így sem volt elhanyagolható. Az épület a klasszicista korból származott, kívülről úgy nézett ki, mint bármelyik mugli épület. Belülről azonban… Tértágító-bűbájjal volt kezelve, ugyanis a világ minden tájáról érkeztek ide tanulni, és ehhez kellett a hely. A hely barátságosabb volt az ezeréves iskolánál, a folyosón fűtöttek. Ez azonnal „szemet szúrt” a négy roxfortinak.

A falakat festmények, térképek díszítették. A kollégiumi részhez vezető utuk a nagy előadótermek mellett vezetett el, melyeknek ajtaja – szünet révén – tárva-nyitva állt. Kíváncsian bekukkantottak, a hatalmas teremtől elakadt a lélegzetük. A kísérőjük szelíden elhúzta őket onnan, és tovább mentek.

A szobájuk egy külön folyosón volt, itt egyetlen egy hallgató sem lakott. Egymás szomszédságába kerültek, kétágyas szobákba. A berendezés korántsem hasonlított a megszokotthoz, de azonnal beleszerettek. Kaptak egy órát az elrendezkedésre, illetve gondolataik rendezésére a felmérés előtt.

Lily nem tudott koncentrálni. Fejbeli ismétlései végén mindig James állt. Úgy érezte, ez a dolgozat írása alatt sem lesz valószínűleg másképp, amit nagyon nem akart. Beszélnie kellett róla, de Kahleen ennyire nem állt közel hozzá. Elővett egy pergament a ládájából, tintát és tollat keresett, majd írni kezdett. Csak ezt a megoldást találta célravezetőnek a lány.

„Nem fogom a történet legelejéről kezdeni a belőlem kikívánkozó érzéseket, nem akarok naplót írni. De most szükségem van arra, hogy valakinek elmondjam a bennem lejátszódókat, így most Sam híján, neked mondom el, te kedves kis pergamen.

Fél éjjel nem aludtam. Gondolkoztam. Rájöttem, hogy nagyon gyökér vagyok. Hogy miért? Egyszerű, nem tudom Jamesnek a tegnapi viselkedését a kárára felhozni. Jé, most tűnt fel a leírás alkalmával, hogy mennyire szánalmas vagyok… Ugye? De ez van, ezt kell szeretni. Szánalmasságom oka, pedig az, hogy azt a barmot teljes szívemből szeretem. Próbáltam rá haragudni, de nem ment. Emiatt meg magamra akadtam ki. Jellemző! Tehát amint visszaértem a Roxfortba első dolgom az lesz, hogy Siriusszal hosszas lelkizésbe fogok. Nem fog neki örülni – ebben biztos vagyok -, de ő ismeri legjobban Jamest. Így ő a »Kiválasztott«.

A tervem nem túl komplikált, ha nem járok sikerrel Siriusszal az első kanyarban; megverem, a második kanyarban; várok. Hogy mire? Jamesre. Hogy felnőjön, és nyugodtan visszacsókolhassak neki. A mai éjszakán erre is rájöttem, azért húztam el a fejem akkor, mert a tudatalattim félelme, bizalmatlansága a felszínre tört. Büszke vagyok magamra, hogy legalább rájöttem…

Aztán meg megbocsátok szívem választottjának. Nem; mégse bocsátok meg neki, mert nincs miért. Azért nincs, mint már írtam, mert nem tudok rá haragudni. Na, ezért utálom magamat, akit szeretek; akár barátként, akár szerelemmel, arra nehezen tudok haragudni. Pedig néha annyira megbántanak. Most James, tavaly Liz kiabált velem fél délután a stéberségem, és a Potter-ellenességem miatt. De Lizzyre se tudtam kiakadni. Jellemző!

Mennem kell, Kahleen most szólt, de ez a pár sor is jól esett!”

Lily gyorsan begyűrte a zsebébe a pergament, majd barátnőjével és a két fiúval Ms Flower vezetése alatt elindultak.

Az írásbeli rész egy kisebb tanteremben írták, itt különben a hallgatók tanulhattak, de nagyon kevesen vették igénybe ezt a lehetőséget.

A kérdések nem voltak nehezek, inkább becsapósak. Lily boldog mosollyal vette tudomásul, hogy öt perccel előbb végzett, így átnézni is maradt ideje.

A beadás után „szabadidőt” kaptak, két óráig bóklászhattak szabadon a birtokon. A folyosón egymást túlharsogva beszélték meg a kérdéseket.

Lily most már feloldódott, visszagondolt barátnője szavaira; „De nem rontja el a hétvégémet!”, és úgy döntött, ő is ezt az elvet alkalmazza. Nagyon szerette feketehajú fiút, de úgy vélte, a viselkedése miatt nem teszi tönkre élete egyik legmeghatározóbb hétvégéjét.

A többiek közvetlenek voltak, s mintha Austin is enyhülni kezdett volna, már nem volt annyira fellengzős, beképzelt, mint indulásukkor. Ezt örömmel vették tudomásul.

A két órát majdnem végig a parkban ökörködték el. Bár nem igazán ismerték egymást idáig, de hamar egymásra hangolódtak, „az ész csele” bevetődött. Nem kellett magyarázkodniuk, mindenki azonnal felfogta mire akartak utalni, ha esetleg valaki olyasmit mondott: „és igen, a gyerek Golpalott bácsit elküldte Hawaiira, és előállította az új bájitalt.” Ilyen beszólásai elsősorban Austinnak voltak, ha Sirius vagy James bájitaltani képességeire utalt. Lily eleinte kicsit megsértődött barátai miatt, de az igazság ellen nem tehetett semmit.

Együtt ebédeltek a hallgatókkal; itt nem volt Nagyterem, hanem egy hatalmas ebédlőben étkezhettek a diákok. Elegáns porcelán étkészletben tálalt fel rengeteg házimanó, az étel nem kimondottan brit fogásokból állt csak, hiszen rengeteg külföldi tanult az Akadémián.

Ebéd után egy fél órára visszatérhettek szobájukba, majd ismét jött értük Ms Flower, és mentek a gyakorlati felmérésre.

Névsorban  hívták be őket, így Lily előtt ment Anthony és Kahleen. A már „túlesettek” nem közéjük tértek vissza. A módszer hasonlatos volt a roxforti RBF vizsgarendszerrel.

Lily szinte már remegett, ahogyan ötödéves korában is tette, ráadásul most Austin beképzeltsége is visszatért, aminek hatására tényleg remegett.

- … de hát az érzelem alapú varázslatokat biztos nem kérdezik, azok annyira primitívek, vagy nem? – meg se várta, amíg a lány esetleg válaszol. – Kíváncsi vagyok, leereszkednek-e a gyógynövénytan meg a bájitaltan szintjére… Nem is értem, azok miért felvételi követelmények… Most mire jó egy összeszáradt gaz, vagy nem? A bájitaltan meg…

Lilynél betelt a pohár.

- AUSTIN!!! FOGD BE! – rivallt rá a srácra.

A meglepődött fiú csak hápogni tudott. Szerencsére egy idős professzor kidugta a fejét az ajtón, és így szólt.

- Ms Evans, Lily! – a lány bizonytalan léptekkel ment be. Odabent valamelyest megnyugodott, hiszen a teremben nem talált semmi ijesztőt. A professzorok arca is barátságos, és nem ijesztő volt.

- Üdvözüljük, kedves Ms Evans – kezdte egy idős boszorkány. – Az én nevem Mrs Charlotte Lorette, a mellettem ülő úr Mr Daniel Holmes, aki beinvitálta Önt, Mr Henry Wright, a növények mellett álló hölgy Ms Georgiana Darcy, a bájitalos pultnál álló, pedig Mrs Clara Fott. Nem kell izgulnia, az Ön számára biztos vagyok benne, hogy semmi nem okoz nehézséget.

Lily meglepődött.

- Az én számomra? – kérdezte félénken.

- Igen – válaszolt a Daniel Holmesként bemutatott úr. – Itt vannak az Ön tanárai által írt pergamenjei, illetve belepillantottunk a délelőtt írtba, ez alapján mind az öten joggal állíthatjuk, Ön kivételes képességű, tehetségű boszorkány.

A lány elpirult.

- Akkor ideje elkezdeni a felmérést! – állt fel Mrs Lorette. – Először én kérek Öntől dolgokat az átváltoztatástan témakörből. Az első feladata, ezt a tollat változtassa át valami nagyobbá, amit gondol, Önre bízom.

Lily egy pillanatig gondolkodott, majd megpöccintette a pálcáját, és egy strucc állt előttük. A vizsgáztató szélesen elmosolyodott, majd visszaváltoztatta az állatot egy tollá.

- A második…

A lánynak összesen öt feladatot kellett teljesítenie, az összes sikerült.

- Gratulálok, Ms Evans – szólt Mrs Lorette. – Most Mr Holmes jön, bűbájtannal.

- Ms Evans, kérem; varázsoljon nekem elő egy tálcát, rajta két pohárral, amelyekben víz van, és egy tálat, amin legyen, mondjuk sajtos szendvics.

A lány elsápadt. Aztán elmélkedni kezdett, és lépésről lépésre végre hajtotta a feladatot.

- Pontosan. A következő… - itt is öt feladatot kellett megoldania. Az utolsó elvégzése után a professzor végre megszólalt, és eltűnt a pókerarca.

- Köszönöm, Ms – mosolygott szélesen Mr Holmes. – Kiválóan teljesített. Át is adom a terepet Mr Wrightnak, ő a SVK-nek a professzora.

- Kedves Ms Evans, kérem, idézzen elő egy patrónust!

„Boldog emlék? Gondolkozzunk! Mondjuk… Ez az! Megnyertük a meccset, és Jamesszel megöleltük egymást… Pont megfelelő!”

- EXPECTO PATRONUM! – Lily pálcájának hegyéből egy csodaszép szarvastehén tört elő.  Körbe futott a teremben, majd köddé vált.

- Köszönöm. Most kérem, küldjön rám egy nonverbális legalább hármasan kombinált átkot!

A lány habozás nélkül megtette. A Stupor, Braquaim Emendo, Obstructo, Everti Static és a Carbunculus különös egyvelegét repítette a professzor felé. Ő néhány mozdulattal egy nagyon erős pajzsot hozott lére, mire az átok semmivé oszlott.

- Nagyon ügyes… - bólintott Mr Wright elismerően. – Kezdek Öntől félni… Ha kicsit kikupáljuk a kisasszonyt, félelmetes párbajellenfél lesz… A következő kérésem, védekezzen!

Lily ijedten hozott létre egy pajzsot. Megijedt. Az ő idegzete nem bírta soha a párbajt.

Még két feladata volt a professzorral, mire Ms Darcyhoz került.

- Ms Evans, én arra szeretném először kérni Önt, hogy az itt látható növények közül válassza ki azokat, amelyeknek valamilyen főzete gyógyító hatású lehet.

Ms Darcy mind az öt feladatán válogatni kellett.

Amikor Mrs Fotthoz ért, boldogan sóhajtott fel. „Na végre!”

- Ms Evans, én csak egy feladatot adok Önnek, az itt látható eszközök, és alapanyagok közül válogassa ki azokat, amelyek a vérpótló bájital elkészítéséhez szükségesek, majd fáradjon át a szomszéd terembe!

Lily könnyedén begyűjtött mindent, hiszen két napja készítette el utoljára.

Mikor kilépett a teremből, életében először biztos volt sikerességében.

A bájitallabor berendezése csupán négy főnek elegendő hellyel szolgált. Éppen Kahleen motyorászott vérvörös fejjel egy üst felett, Anthony ijedt arccal bámulta munkája kezdeti gyümölcsét, a felügyelő professzor, pedig egy bólintással üdvözölte a lányt, elmondta, hogy 45 perce van, majd ismét olvasni kezdett.

Lily jókedvvel állt neki a főzésnek.

45 perc múlva boldogan adta oda a mintáját Mrs Fottnak, mert kivételesen úgy érezte, jól sikerült a főzet.

Odakint állt már Anthony, aki éppen a síró Kahleent vigasztalta. Austinnak még 20 perce volt.

Ő is odalépett barátaihoz, előszedett egy zsebkendőt a zsebéből, majd barátnője felé nyújtotta.

- Kahleen… Ne sírj!

- De Lily… Elpancserkodtam az egészet! Nem láttad, összekevertem két hozzávalót, egyből meg sok lett, és majdnem felrobbant! Ennél még Potter is jobb! – Lily szája megremegett.

- Nem igaz! Potter recept alapján, hangsúlyozom recept alapján hármat összekever, négyből többet tesz bele, majd óra közepén robban. A tied egy-két hiba híján jó!

- De használhatatlan!

- Kahleen, a bájitalt is többféleképpen osztályozzák, nem úgy, hogy tökéletes, meg nem tökéletes!

- De… - a hugrabugos lány ismét könnyekben tört ki.

Anthonyval negyed óra győzködés után, sikerült megnyugtatniuk Kahleent.

- Mellesleg – kezdte Anthony -, ha a három évet másfél helyett kettőre csökkentik csak, abba se halsz bele! Ha nem lennél jó, nem lennél itt!

- Ezzel arra akarsz utalni, hogy hálálkodjak, amiért itt lehetek?

- Nem, te lüke – torkollta le Lily. – Arra akart utalni, hogy itt vagy, vagyis jó vagy! Nem vitatkozunk.

Kahleen elvigyorodott.

- Született vezéregyéniség vagy! – mondta könnyeit törölgetve.

 - Ismersz, nem? – vigyorgott Lily. – A franc essen bele, ragad rám Sirius egója…

- Ilyen jóban vagy Blackkel? – kérdezte Anthony.

- Kedves Clarkson barátom, igen, de szigorúan csak haveri szinten – felelt Lily.

- Végül is kirobbantanád az évszázad botrányát, ha összejönnél vele, mert akkor nem maradna semmi a folyosókból, mert agyon átkozza egymást Potter és Black… - szólt Kahleen.

- Hé! Nem jönnék össze vele, úgyhogy ilyet kár is kitalálni! Miért akarod, hogy a Griffendél tök utolsó legyen a Ház Kupáért hajtott küzdelemben? Hm?

- He? – vonta fel a szemöldökét Kahleen.

- Szerinted, maradna pontunk, ha ezek elkezdenének párbajozni?

- Nem valószínű…

- Na látod!

- Akkor, mit csináljunk, amíg Austin végez? – tudakolta Anthony.

- Kikérdezlek titeket! – vágta rá Lily. – Titeket mivel traktáltak?

Vacsora után Ms Flower a párbajterembe vezette a négyest. Mordon professzor már várta őket.

- Csakhogy megérkeztek, Sara.

Ms Flower grimaszolt, majd távozott a teremből.

- Üdvözlöm Önöket – biccentett a négyes felé Mordon. – Mielőtt elkezdenénk az edzést, kérem, mutatkozzanak be a hallgatóknak! – bökött a mögötte álló, ránézésre olyan 40 fiatalból álló emberkupacra. Lily szeme nem egy ismerősön akadt meg, mert nem egy, régen fölötte járó, emberrel volt valaha jóbarátságban a Roxfortban.

- Kahleen Duff.

- Austin Montgomery.

- Anthony Clarkson.

- Lily Evans.

- Köszönöm. Most, pedig mindegyikük mellé választok egy párt, de előtte megkérdezem, ugyebár tudják a szabályos párbaj?

Lily, Austin, Anthony bólintott, ellenben Kahleen ijedten megrázta a fejét.

- Semmi probléma, kisasszony. Rögtön megnézhet egy igazit, Miller, Grant!

Két fiatalember kilépett a tömegből, majd szembeállt egymással az üresen hagyott részen.

- Kezdhetik – mondta Mordon.

Meghajoltak egymás előtt, hátráltak néhány lépést, és elkezdték.

Repültek az átkok ide-oda, a nézőközönség alig tudta kapkodni a fejét.

Kahleen ijedt arccal, szájtátva figyelte a küzdelmet, azután szép lassan bólintott.

- Befejezhetik – szólt Mordon. – Álljanak be a szokásos párok, majd utána keresek partnert nekik – mutatott Lilyékre, akik egytől egyig meg voltak szeppenve. – Tehát Montgomeryhez… mondjuk… Knowles – egy barna bőrű, csinos lány lépett Austin mellé. – Duff párja legyen Scherzinger – Kahleen egy németes külsejű varázslót kapott. – Clarkson és Bloom – Anthonyt egy önelégült fejű amerikaival rakta össze Mordon. – Evans… pedig Hooper – Lily agyában kiment a biztosíték. Ismerte Hoopert, egy éve végzett a Roxfortban. Hollóhátas volt, teljesen meglepően, mert különben a rosszabbik fajta mardekáros bagázshoz tartozott. Lily és Hooper kölcsönös utálata akkor kezdődött, amikor a lányt negyedéves korában Lucius Malfoyjal együtt „sárvérű”-nek nevezte, majd megátkozta. Lily a megismerkedésük után négy napig „pihent” a gyengélkedőn.

- Álljanak be a kezdéshez, és rajta! – utasította a csoportot Mordon.

- Evans – kezdte mézes-mázos hangon Hooper -, csaknem újra összefutottunk? Kíváncsi vagyok, hogy kerültél ide! Lehet, hogy már csak a második átoktól kerülsz a gyengélkedőre, és ezért kaptad meg az ösztöndíjat! Nem? Három is megvan? – gügyögött a fiú.

- Fogd be, Hooper, és kezdjük!

- Ahogy parancsolja, Potter-ribanc!

Lily fejéből minden pozitív elszállt. Úgy érezte, itt az édes bosszú perce.

Hooper tovább piszkálta.

- Nicsak, a kis sárvérű tud nonverbálisan varázsolni – pofázott Lily első pálcaintése után a srác. - Már értem, nem véletlenül lett prefektus, a szentem! Juj, de okos!

Hooper átlépte Lily tűréshatárát.

- Hooper, most haltál meg… - jelentette ki hűvösen Lily, azután lendítette pálcáját, és ugyanazt a kombinációt küldte ellenségének, mint délután Mr Wrightnak.

Az egykori hollóhátas eleinte gonoszul röhögni kezdett, majd szemeire kiült a félelem. Gyorsan pajzsot idézett magának, de túl gyengét…

Hooper összeesett.

Lily fel se fogta, mi történik. Csak zajlottak körülötte az események. Egyik pillanatban felzúgott körülötte a terem, a másikban megtapsolták; mert nem sokan tudták befogni Hooper pofáját, a harmadikban Mordon az Akadémia igazgatójához, Mr Winslethez cipelte, a következőben megjelent Dumbledore professzor is.

- Tisztában van vele, hogy mit tett, Ms Evans? – ordította Mr Winslet. Lilyvel percek óta próbált szót érteni, de nem tudott, a lány nem szólalt meg.

- Ms Evans, Lily, kérem, figyeljen rám! – szólalt meg nyugodt hangon Dumbledore. – Kérem, mondja el, hogy mi váltotta ki Önből ezt, az idáig elég sokak számára ismeretlen reakciót!

Lil úgy érezte, most kell szólnia, vagy hallgatnia kell örökre. Még a Roxfortból is kicsaphatják…

Mély levegőt vett, majd professzorára nézve mesélni kezdett.

- Tanár úr, emlékszik még Hooperre?

- Természetesen.

- Akkor arra is emlékszik, hogy milyen társasága volt, nem igaz?

- Igen, Ms Evans.

- Akkor… - Lilynek peregni kezdtek a könnyei. Ekkor fogta fel, mit is tett. Majdnem megölt egy embert! – Professzor Urak, azt hiszem, hogyha csak elmondom, mégis milyen módon provokálta ki belőlem ezt Hooper, szavaimnak nem lesz bizonyítéka, mert kettőnkön kívül senki nem hallotta végig a beszélgetést, így nincs más megoldás… - a lány felemelte a pálcáját, fejéhez érintette, majd egy furcsa halmazállapotú szálat húzott elő belőle, melyet az idő közben elővarázsolt tálba tette. – Kérem, kövessenek! – szólt halkan, majd egy jól ismert zuhanás után ismét megérkezett a párbajterembe. Pár pillanat múlva a két igazgató is megjelent.

Lily elindult maguk felé. Ekkor hallatszott Mordon indító utasítása.

- Evans, csaknem újra összefutottunk? Kíváncsi vagyok, hogy kerültél ide! Lehet, hogy már csak a második átoktól kerülsz a gyengélkedőre, és ezért kaptad meg az ösztöndíjat! Nem? Három is megvan?

- Fogd be, Hooper, és kezdjük!

- Ahogy parancsolja, Potter-ribanc!

Látni lehetett a jelenetbeli Lily arcának színelváltozásait. A két professzor arca egyre inkább elkomorult, a külső szemlélő Lilyben, pedig ismét tüzet rakott a düh.

- Nicsak, a kis sárvárű tud nonverbálisan varázsolni! Már értem, nem véletlenül lett prefektus, a szentem! Juj, de okos!

- Hooper, most haltál meg…

Mikor visszaérkeztek az igazgatói irodába a két professzor pár percig még nézte a lány arcát, majd kiküldték egy kis időre a teremből.

Lilyt kétségek gyötörték, szinte remegett, és nem sok hiányzott ahhoz, hogy sírni kezdjen.

Körülbelül negyed óra múlva szóltak ki neki.

Bizonytalan lépésekkel ment vissza.

- Ms Evans, kérem, ne ijedjen meg! Albusszal arra jutottunk, hogy nem sokan tettek volna másképp az Ön helyében – Lilynek leesett az álla. – Tehát…

- Tehát az ítélet a következő – vette át a szót Dumbledore -; Ön ellen semmiféle eljárás nem indul, Mr Hooper azonban némi büntetésre számíthat. Azonban nem lenne fair, hogyha Ön szimplán megúszná, vagyis Önnek a fenyítése az, hogy csak addig maradhat, amíg kész nem lesznek az eredményei, akkor azonban sajnos vissza kell térnie a Roxfortba. Azonban se itt, se ott más büntetés nem várja.

Lily bólintott.

- Köszönöm – szólt halkan, majd az ajtó irányába indult. – Viszontlátásra, jó éjt Professzor Urak!

- Jó éjt, kisasszony! – búcsúztak az igazgató urak.

Lily röviden beszámolt barátainak a fejleményekről, majd nyugovóra tért. Átgondolta a történteket, a hosszadalmas napját. A végén úgy érezte, ennél jobbra nem is számíthatott, mármint az igazgatóiban végbementek miatt. A szíve mégis fájt, gondolkozni kezdett, mi lehetett volna más megoldás, de nem tartott sokáig, mert elnyomta az álom.

Reggel a kis csapat harmadszorra már megtalálta az ebédlőt – így kis festmény segítséggel -, ami már tömve volt a reggelizőkkel.

Étkezés után Mrs Lorette lépett oda a lányhoz.

- Kérem, fáradjon utánam!

Lily felállt, egy pillanatra visszanézett, Kahleen és Anthony arcáról a biztatást lehetett leolvasni, míg Austinéról a közönyt.

Ijedten lépett be a professzor asszony mögött az igazgatói irodába. Ott állt mind a nyolc tanár, akihez az elmúlt napon a lánynak szerencséje volt.

- Ms Evans, itt vannak az eredményei – emelt fel ünnepélyes mozdulattal egy pergament Mr Winslet. – És ami legjobban érdekli Önt; a tanár urak és asszonyok le voltak nyűgözve azon a rengeteg mindenen, amit a tudásának mondhat. Bámulatos képességei, és tehetsége van, ahhoz képest, hogy mugli származású.

Lily arcára egy lesújtó kifejezés ült ki.

Ellenben Mr Wrightnak leesett az álla.

- Valóban? Akkor Hooper most még mélyebbre került a szememben…

Lil halványan elmosolyodott.

- Akkor a végítélet; Ms Evans, Ön a hat féléves akadémiát, elvégezheti három alatt, RAVASZ-tól függően akár kettő is lehet…

- Tessék?!

- Jól hallotta, gratulálok, kisasszony! Szeptemberben tárt karokkal várjuk magát! – rázott kezet Mr Winslet Lilyvel.

A lány kissé méregetően nézte jövőbeli professzorát.

- A tegnapiak ellenére?

- Tegnap csak bebizonyította, hogy félelmetes ellenfél… Vagy történt más is? – kérdezte cinkos mosollyal Mr Winslet.

- Nem, Igazgató úr – felelt Mordon.

Lily meglepetten nézett a férfira.

- Ugyan, Ms Evans, ha én lettem volna az Ön helyében, nem marad semmi Hooperből… De ez maradjon bizalmasan…

- Természetesen, Mr Mordon – bólintott vigyorogva a lány.

- Akkor, most egy időre búcsút veszünk Öntől, Ms Evans – mondta Mr Winslet. –

- Viszontlátásra! – köszönt a lány.

Mikor kilépett az ajtón mintha a tanárok megtapsolták volna…

Valamilyen csoda folytán Lily elsőre visszatalált a folyosójukra. Társai mindent ki akartak belőle szedni, de ő hajthatatlan volt, és nem mondott el semmit, elsősorban Austin miatt.

Nehezen „megszabadult” barátaitól, majd elindult a kapu felé. Kahleen ki akarta kísérni, de nem tudta, mert Ms Flower már jött értük. Búcsút intett a kedves hölgynek is.

Nehéz szívvel hoppanált Roxmortsba. Mélyet sóhajtva lépett be a vadkanos kapun.

- Locomotor láda! – motyogta a lány, majd lassú léptekkel bement a hatalmas tölgyfa ajtón. Kényelmes tempóban felcammogott a Griffendél toronyba, „ördöghurkot” mondott a Kövér Dámának, aztán be a klubhelyiségbe. Ami, Lily pechére, tömve volt, szombat délelőtt lévén. Sam amikor meglátta, egy halk sikkantással felpattant, azzal barátnője nyakába ugrott.

- Lily, te mit kolbászolsz máris itt? – kérdezte Samy.

-Ööö… Izé… Hooper…

- Mi? –nézett rá értetlenül fogadott húga.

- Mindjárt elmondom, csak hadd vegyem le ezt a nyamvadt kabátot…

- Ja, persze.

Ebben a pillanatban nyílt a portré, és egy roppant jelenség száguldott be klubhelyiségbe, Sirius.

- LILY! – kiabált a lányra utolsó erejéből.

- Sirius, mi történt? Fújd ki magad! Mi történt?

A fiú mély levegőt vett, felemelte a fejét, és a lányra nézett.

- James…