7. fejezet   Támadás, és utána egy csók?

Szeptember vége fele van. Kicsit lejjebb hűlt a levegő. Potterrel két nap után kibékültünk. Már nem kiabáltam vele, mint általában. Kicsit többet volt Hildával, mint tavaly. És be kell vallanom, hogy igenis zavart. De ezt a világért nem mondanám meg senkinek. Egyik este, egyedül sétáltam a kastélyban. Jól esett, hogy egyedül vagyok. A második emeleten jártam, mikor beértem egy sarkos részhez. Nem kellett volna idejönnöm. Egy csapat mardekáros volt ott. Rögtön felém néztek. Mivel nem akartam visszafordulni, mentem tovább, nem figyelve arra, amit mondanak. Ott volt köztük a Black testvérpár Narcissa és Bellatrix, Avery, Nott és a többiek.

Még mindig nem válaszoltam azokra a sértésekre, amiket a fejemhez vágtak, a származásom, a hajam színe miatt, és gyávának is neveztek. Megfordultam, de eltalált egy átok. Azt hiszem a Crucio – t használták, mert sajgott minden testem. Nem akartam ordítani, de nem bírtam legyőzni a fájdalmam, és kiadtam magamból. Még a pálcámért sem tudtam nyúlni. Biztos voltam benne, hogy az átkot, Bellatrix kaptam. Egyszerre megszűnt a fájdalom. Nagy nehezen feltápászkodtam. Megfogtam a pálcám, és hárítottam a következő támadásokat. El is találtam az egyiket, de lefegyvereztek, és a pálcám három métert repült. Legalább három fajta átok talált el. A falnak estem, bevertem a fejem. Már sírtam, annyira fájt mindenem. Ez annyira megalázó! És még védekezni sem tudok!

-  Gyorsan! El innen! 

Ez a hang, egy fiúé volt, és tényleg elmentek. Én sem akartam ott maradni. Nem láthat meg így senki! Felkaptam a pálcám, mentem egy emeletet, de nem bírtam tovább menni. Szörnyen fájt mindenem, és a sírástól már nem is láttam. Egy elhagyatott folyosón voltam, zihálva leültem a fal tövében ülve. A karom vérzett. Valaki kilépett egy faliszőnyeg mögül.

 -  Lily! Te jó ég! Mi van veled?  - ez James aggódó hangja volt. Szélsebesen leguggolt mellém, és átkarolt. Én meg hozzábújtam, és sírtam tovább.

  -  Mondd már el mitől vagy csupa seb! Ki tette ezt veled?! Megölöm, csak kapjam el! Beszélj már  –  suttogta a fülembe. Adott egy puszit a fülemre.

Én meg a sírástól elcsukló hangon elmondtam neki, hogy a mardekárosok megtámadtak, és védekezni se hagytak. Hogy pálca se volt nálam. James egész teste megfeszült.  Gyorsan megtöröltem a szemem, és felnéztem rá. A tekintetét soha nem láttam ennyire sötétnek, és a falat nézte. Arca komoly volt, nagyon komoly és mérges. Lenézett rám. Megint könnyek gyűltek a szemembe.

 -  Jól van. Semmi baj! Már itt vagyok! Többé senki nem fog bántani, erre esküszöm! Nyugodj meg, már itt vagyok!

Az arcom-belefúrtam a vállába. Talán jobban sírtam, mint előtte. Nem akartam, hogy egy fiú is sírni lásson, főleg ne James. Megvédeni sem tudtam magam, és ez olyan, mintha nem tudnék vigyázni magamra! James simogatta a hátam, és suttogott a fülembe, nincs semmi baj, itt van. Kis idő múlva összeszedtem magam. Felkísért a toronyba, egy rejtett járaton át.

 -  Oroszlán  -  szólt, mikor a Kövér Dáma elé értünk. Megfogtam a karját. Visszanézett rám.

 -  Nem akarok bemenni. Nem akarom, hogy így lássanak   -  mondtam egész halkan.

 -  Rendben. Ez alatt nem látnak majd! – rám terítette a láthatalnanná tévő köpenyét. – Bemegyünk a klubhelyiségbe, felmegyünk a lépcsőfordulóba. Jó lesz így?

  -  Igen!

Beértünk. Mia, Rachel, és Alice a kandalló előtt ültek. Velük voltak a Tekergők, és Frank is.

  -  Lányok! Gyertek velem! Csak ti  -  tette hozzá, mikor Sirius is megindult.

  -   Én miért nem mehetek?  - kérdezte sértődötten.

  -  Mert te mindjárt jössz velem. Peterrel és Remusszal együtt.

  -  De én most akarok menni!

  -  Két percet kibírsz! Utána majd lesz egy kis dolgunk.

A kezem James fogta, hogy ne vesszek el a tömegben. Húzott maga után. A lányok követték őt. Mikor a lépcsőfordulóba értünk, megkérte a lányokat, maradjanak csendben. Bólintottak. Levettem a köpenyt.

  -  Lily! Mi történt veled?!  -  Mia hangosabb nem is lehetett volna.

  -  Cssss!  -  csitította James. Elmondta nekik, amit én neki, és megkérte őket, vigyenek le a gyengélkedőre, utána a szobába kísérjenek. A lányok arcán aggodalmat láttam, és döbbenetet. James elindult le. Megállítottam, és egymás szemébe néztünk.

   -  James, köszönöm! Kösz mindent!

 Megcsillant a szeme, és elmosolyodott. Megsimogatta az arcom, még mindig nézett. Olyan volt, mintha csak ketten lettünk volna ott. Én úgy is éreztem. Feljebb lépett egy lépcsőfokot, és közel hajolt az arcomhoz.

És aztán… Aztán Rachel hapcizott. Ez zökkentett ki minket az álomvilágból. James elköszönt, és lement a Tekergőkhöz, kiviharoztak a portrén át, miközben nagyon magyarázott nekik valamit a griffendél csapatkapitánya.

A barátnőim teljesen le voltak döbbenve.  Úgy néztek, mintha nem láttak volna még engem.