9. Fejezet. Ketten egy seprűn

Kezdtem félni. Komolyan! A lányok mindenfele követnek és ki akarják szedni belőlem, mi volt az a kis „nyelvbotlás” . Szerencsére mindig jött valaki és ki tudtam térni a válasz elől. Nem akarok nekik semmit mondani, mert… Miért is? Este a toronyban, mint mindig, nagy volt a nyüzsgés. Én készítettem a házi dolgozatot, a lányok pedig türelmetlenül várták azt, hogy befejezzem és kifaggathassanak. Már alig tudtam mit írni. Sirius odament Miához, megbeszélni az állatkájuk gondozását, mivel ők ketten voltak egymáshoz beosztva. Mia kissé izgatott volt, amiatt, hogy Sirius odament hozzá? Nem, biztos csak képzelődtem. Tizenegy órakor, már szinte csak én voltam ott Remusszal együtt. Beszélgettünk. Mikor elálmosodtam felmentem a szobámba, ahol korom sötét volt. Annyit éreztem, kötelek fogtak le, és ráültettek az ágyamra, és megvilágították az arcom.

  - MEGŐRÜLTETEK?!  - ordítottam.

  - Halkabban!  - lesett az ajtó fele Alice.  – Különben is te kényszeríttettél minket erre a brutális dologra.

   - Mi?

   - Azt hittük, a barátnőid vagyunk, és megbízol bennünk!  - ez már Rachel volt.

   - Nem is tudnánk arról, hogy neked tetszik James, ha véletlenül el nem szólod magad!  - Mia volt az.

Igazuk volt. Nagyon elszégyelltem magam. De ugyanakkor azt éreztem, törődnek velem, mert ezt csinálták. DE mérges is voltam nagyon. VÉGÜL IS MEG VAGYOK KÖTÖZVE!

  - Oldozzatok el! Utána mindent elmondok!

El is mondtam. A holnapi randevúnkat, hogy nagyon megtetszett, és a többit. Visítozni kezdtek. Nagyon örültek, és majdnem olyan izgatottak voltak, mint én. Megígérték, senkinek sem mondják majd el, amit én megosztottam velük. De nagyon örültek, hogy beleszerettem Jamesbe.

  - Nem szerettem bele! Csak tetszik  - pirultam el.

Mia arcán kiült egy „tudtam én, hogy ez lesz a vége” ábrázat. Megcsóváltam a fejem.

Reggel van. Lementünk reggelizni, a Tekergők sehol. Rachel alig várta, hogy megjöjjenek, Mia is izgatott volt. Nem értem, mi a baja. Kis idő múlva megjöttek, és leültek hozzánk. Mia és Rach már olyanok voltak, mint máskor. Potter nem mellém ült, mert mindkét oldalamon ültek. Velem szemben foglaltak helyet.

  - Lily Evans!  - jaj ne! Lumpsluck professzor!  - De jó, hogy itt találom magácskát! El tudna jönni velem néhány percre? Kifejlesztettem egy új bájital receptet, szeretném, ha véleményt alkotna róla! A „nem” választ nem fogadom el!  - cinkosul kacsintott.

Most erre mit lehet mondani?

  - Rendben. Megyek!

Elmentem vele. James mérgesen nézett a bájitaltan tanárra. Ha szemmel ölni lehetne a prof nem élne.

Órán ültem. A percek csigalassúsággal teltek el. Valaki szándékosan lelassította! James és Sirius is nagyon unták magukat. Az eredmény? Büntetőmunka! Bimba professzor talán csak egyszer volt rájuk ennyire mérges. A két jómadár ugyanis, most felrobbantotta az összes növényt, amit találtak. Feltaláltak egy új varázsigét.

Késő délután volt. Végre! Rachel alig tudott lejönni velem, ugyanis görcsölt. Mikor kiértünk a kviddics pályára, még ment az edzés. James olyan volt, mint egy vérbeli csapatkapitány. Ült a seprűn, és mondta a többieknek, mit csinálnak jól, és rosszul. Most annyira másnak láttam. Az ing ujja fel volt csavarva a könyökéig, kicsit ki volt elől gombolva, és a haja még borzosabb volt.

  - Ügye milyen ügyes Sirius? Nézd, ahogy repül!

  - Igen, látom.

Még fél óráig tartott az edzés. Alkonyodott. A nap sugarai miatt narancssárgás lett az égbolt. Mindenki leszállt a pályára, a csapat tagjai felmentek a kastélyba. Sirius és Rach is.

  - Te nem mész átöltözni?  - kérdeztem az odarepülő Jamestől. A föld felett lebegett előttem.

  - Nem! Gyere, ülj fel mellém!

  - Mi? Dehogy is!

  - Mutatok valamit! Szép látvány lesz! Na, gyere!  - azokkal a sötétbarna szemeivel nézett rám.

  - Itt nem lehet?

  - Nem! Nem ejtelek le, hidd el! Nem bízol bennem?  - olyan volt, mintha nem csak a relésről lett volna szó. Hanem másról is.

  - De. Bízok benned!

Felültem a seprűre. Elé ültetett, és féloldalasan. A magasba szálltunk. Kicsit megijedtem mikor elindultunk, és gyorsan átkaroltam, nehogy leesek. Egyik kezével átkarolta a dereken, hogy tartson.

  - Nem fogunk így leesni?

  - Nem, ne izgulj! Lily ne félj, vigyázok rád!  -  kicsit elmosolyodott, mikor ezt mondta.

  - Rendben!

Elrepültünk a kastély felett, a birtok felett, a Tiltott Rengeteg felett. Meseszép volt fentről a táj! Az meg még szebbé tette, hogy alkonyodott, és úgymond hangulatvilágítást adott.

  - Emlékszel, mikor elmentem hozzátok és azt kértem gyere velem?  - bólintottam. – Akkor a napfelkeltét akartam neked megmutatni  - ránéztem. -   De nem úgy jött össze. Szerintem ez sokkal szebb, mint az, amit akkor akartam mutatni. Tetszik?  -  közelebb hajolt.

  - Meseszép!

Már pár milliméter volt köztünk. Behunytam a szemem. Megcsókolt! Lassan, gyengéden, és mégis romantikusan. Még közelebb húzott magához, pedig már amúgy is közel voltam. A kezem, átkulcsoltam a nyakán. Éreztem, hogy a szíve ugyanolyan ritmusban ver, mint az enyém. James Potter! Te csókolsz a legjobban az egész Roxfortban!

Pedig eddig csak két fiúval csókolóztam.

A seprű ugyanúgy maradt, stabil maradt, pedig nem tartotta egy kéz sem. Hirtelen kicsit megbillent, zuhanni kezdtünk. Nem féltem. James az egyik kezével megfogta, és visszarántotta. De még mindig csókolt.

Mikor elváltunk, a szeme boldogságot tükrözött, és szerintem az enyém is.

  - Akkor mi most…  - kezdtem bele, de közbevágott.

  - Igen!

És megint megcsókolt.