12.- Jelmezek

James teljesen rendbejött. Elannyira, hogy már épp akkora majom, mint tegnap előtt volt. Hát igen, egy éjszaka, és a hatalmas alvás csodákra képes!
Például eltűnteti karikákat a szemek alól, kisimítja az ember vonásait, feltölt energiával (amit később remekül fel lehet használni a barátok ellen…), és persze teljesen elcsendesíti a (z esetleg) lelkedben dúló vihart. Új erőt ad a napi csatákhoz, és erőt hogy a szerelmeseddel kitaláljátok: ti aztán tojtok a halloween-i bálra szombaton este!
- Jó reggelt!- köszönt vidoran Sam csütörtök reggel.- Megálmodtad a jelmezed?
- Nem megyek semmiféle bálba. Még akkor sem, ha húsz lóval vontatnak oda…
- Ezt James is tudja?
- Tudni fog róla, amint találkozunk…
- Te tudod…- von vállat barátnőm.
- Jöttök reggelizni?- kérdezi Nat.
- Ahha!- felelem az ajtó elé lépve.- Tőlem mehetünk.

- Még egy ilyen szerencsétlen napot!- kiáltom, miközben az utolsó délutáni óra után ledobom magam a kandalló elé.
Nat a könnyeit törölgeti, Alice nemkülönben.
Sam értetlenül pislog rám…
- Mitől vagy ma ilyen peches?! Átmentél valami létra alatt? Tükröt törtél? Vagy mi?!
- Na mer te láttál létrát a Roxfortban ezalatt az öt és fél év alatt!- forgatom a szemeimet.- Nem tudom mi van ma… az hogy reggelinél Sirius rám borította a tejeskávéját, istenkém, mindenkivel előfordul. De amikor Alice rám dobta a lekváros pirítósát! Kezdtem elhinni hogy ma nem kellett volna kimásznom az ágyból!- áradok, mint a folyók árvíz idején, a lányok pedig hangosan nevetnek, ahogy a szemük előtt újból lepereg a mai nap filmje.- Ennyire azért nem volt vicces!- vonom fel a szemöldököm, hangom pedig már egész duzzogós.
- Micsoda?- vetődik mellém a Kedves is.- Miért dőlnek a röhögéstől?
- Nosztalgiázunk.- felelem morcosan.
- Nocsak!
- Semmi távoli emlék, csak csupán a mai nap… a részemről.- meredek magam elé.
- Ennyire jó volt?
- Nézni biztosan. Átélni már kevésbé…- sóhajtom.
- Mesélj…- kéri olyan lágy hangon, amitől aztán tényleg elkapna a sírógörcs a mai nap miatt.
- Reggelinél Sirius leöntött tejeskávéval, Alice meg hozzám vágott egy lekváros pirítóst. LLG-n korán reggel lespriccelt valami borzszerű idióta állat… olyan jó szagom volt, hogy még én is majdnem elájultam.- Natalie hangosan felnevet, majd legurul a kanapéról. Félő, hogy belefullad a röhögésbe.- Dupla átváltoztatástanon ismét remekeltem: a tukán, amiből teás csészét kellett volna alkotni, elporcelánosodott, majd szárnyait kitárva el akart menekülni a tetthelyről. Csakhogy nem számolt a hirtelen súlygyarapodással. Az eredmény: két méter gyászos megtétele után a szárnyak felmondták a szolgálatot, a tuki pedig hangos sípolás után nagyot nyekkenve széttört Bella fején. Bár már nem igazán emlékszem hogy ki nyekkent nagyobbat: Bella, vagy a tukán…- meresztem a szemem a tűzbe. Nat már majdnem némán vergődik mellettem, bár néha megnyikkan. Alice is hangosakat szipog, tuti hogy nem végső elkeseredésében. Samy nem tudja hová bújjon, hogy ne az arcomba nevessen. És még James is kemény csatákat vív az arcizmaival… ennyit a megértő barátokról.- McGalagony úgy berágott, hogy húsz kerek pontot levont a Griffendéltől, tetejébe nekem kellett levinnem Bellát a Gyenguszra. Na az egy külön élmény volt! És ez csak a délelőtt volt…
- Ki… ne… hagyd… a… Gyógynövénytant…- nyögi sok-sok röhintés közben, elcsukló hangon Nat.
- Ne is mond…- ejtem a mellkasomra az állam.
- Mi történt?- érdeklődik óvatosan James.
- Az volt talán a csúcs… valami köpködős növénnyel dolgoztunk. Azt a növényt se az együttműködésre tervezték…
- Mert?- kérdezi élesen a Kedves.
- Éppen rámozdultam volna, hogy a virágából kiimádkozzam a gyógyító valamit, amikor az a kis rohadék leköpött. Valami keserű szagú, bordós, tömény trutyival. A mázli, hogy rajtam volt a védő szemüveg. De ez még semmi… fordultam meg, hogy letöröljem a szemüveget, de egy másik növény beleszólt. Elbotlottam az egyik indájában, arccal bele egy zsák földbe. Amúgy pedig a kerámiacserepek közé. Összetörtem-vagdaltam magam, köszi jól vagyok!
- Akkor az volt az a nagy csörömpölés!- kiáltja James.- Tapival jót röhögtünk: valaki nagyon béna!
- Ez jól esett…- motyogom megsemmisülten.
- Még… nincs… vége!- szipogja Alice.
- Bejöttünk ebédelni, de még valamiért el kellett mennem a könyvtárba. Nem kellett volna. Madame Qicker az egyik asztalon ingadozva próbált a helyére tenni pár vaskosabb könyvet. Más kérdés, hogy nem bírta el őket. Hanem aztán megkért, hogy legyek olyan szíves és próbáljam meg némiképpen stabilizálni az asztalt. Megtettem. Fogtam, erősen amíg ő pakolászott. És a Madame elveszítette az egyensúlyát. A fejemre hajigálta a lehető legvastagabb könyveket, majd miután végképp beájultam, volt képe rám zuhanni. Kicsi a rakás! Éljen! Mindenki örült neki, kivéve a sajgó fejemet, és a világ legjobb javasasszonyát. Legalább megtudtam, hogy már hiányolt. Mármint Madame Pomfrey. A Gyenguszról kifelé jövet belerohantam Pitonba. Elég erős löketet adott: felrepedt tőle a szám, neki meg betört az orra. Vissza a Gyengélkedőre. Kedvencem, Madame Pomfrey, megesküdött, ha a mai nap folyamán még egyszer átlépem a Gyengélkedő küszöbét, odakötöz az egyik ágyhoz.
James félrenyelt, és most itt fuldoklik mellettem.
- Te tényleg betörted Piton orrát?- köhécseli.
- Csak nektek szabad?!- hörrenek fel, és a kelleténél nagyobbat csapok a hátára.
- Persze hogy nem!- mondja, mikor végre rendesen kap levegőt.- Csak fura volt, ennyi az egész!
- Helyes!- puffogok.
- Következett… az… ebéd…- nevetgéli Alice, majd hangosan felsír ő is.
- Muszáj?- fintorgok rá.
- Ah-ha… mert… az… is jó… vo-holt!- csuklik a nevetéstől Nat.
- Na jó… legjobb ha kidumálom magamból a stresszt, nem igaz?!
- Ja. De mi is a bajod?- csatlakozik Sirius is.
- Lemaradtál a feléről.- pislog rá Sam.
- Szóval ebédnél. Kanalaznám a számba azt a nagyon guszta, és finom baracklevest, amidőn is Félig Fej Nélküli Nick búvik elő a sült krumplis tálból. Megijedtem. A kanálról a pulcsimra ment a leves. Aztán Nick feje félrebillent. A jobbomon ülő kislány amúgy is elég zöld volt, na Nick feltette neki a pontot az i-re. A kisasszony az ölembe hányt. Mindezt az ebédidő kellős közepén. Azóta sem ettem, ez egy halk megjegyzés.- immár Sirius is röhög, és meg sem próbálja visszafogni magát.- A maradék fél órában jöhettem fel gatyát, meg talárt cserélni. Igen ám! De valaki okos akart lenni, és levenni a lányok lépcsőjéről a bűbájt- Sirius itt a szájára szorított kézzel nyöszörög tovább, James pedig hirtelen nagyon érdekesnek találja a plafont-, csak remélem hogy közötök sincs hozzá! Vagy mégis?
- Vagy mégis.- bólint végül James.- Khöm… de nem neked szólt!
- Inkább hagyjuk. Rosszkor voltam rossz helyen. A lényeg hogy a lépcső közepén jártam, mikor felharsant a sziréna, én pedig leszánkáztam. Meghúztam a csuklómat, ráadásul az előző hányós kislányon landoltam.
- Szegény gyerek…- nyüszíti Nat, és zokog tovább.
- Inkább szegény Evans!- morgom.- Nagy nehézségek árán sikerül visszabűvészkedni a lépcsőt a normális helyzetébe. Átöltöztem, aztán rohantam a lányokhoz. Ugye volt egy lyukas óránk, amit a parton töltöttünk veletek. Az megint egy dolog, hogy útközben kétszer vágódtam hasra, a harmadik előtt sikerült bekötni a cipőfűzőmet. A gyorsabb „partot érés” reményében levágtam az utat. James, emlékszel arra a rejtett folyosóra, ahol az a sok volt-nincs lépcső van? Na arra mentem. Lily nagy okosan kettesével szedi a fokokat lefelé, úgy rohan. Igen ám, de az utolsó előtti előtti lépcsőfok is olyan „hoppá eltűnök!” típus. Combközépig tűntem el a lépcsőben…
James nem bírja tovább, hangosan felnevet. Én meg csak „hálásan- megértően” grimaszolok.
- Csak az volt a mázli, hogy viszonylag közel volt a padló, úgyhogy néhány száz perc vergődés, és hiszti után sikerült kicsúszkálnom a lépcső aljára. Közben kicsit elzsibbadt a lábam is, vagyis minden lépés megtételekor olyan volt, mintha kismillió hangya rohangálna a lábamon… Hosszú idő elmúltával sikerült megérkezni hozzátok. A parti padon aztán ahol ültünk, Nat addig ugrált, míg a padocska hangos reccsenéssel megadta magát, és összetörött. Naná hogy nem sikerült talpon maradni!
- Nehogy már úgy is elnyaltál!- csapkodja a szőnyeget Sirius.
- Pedig de!- szipog Alice is.
- Örülök, hogy jól szórakoztok!- nyöszörgöm keserűen.
- És… még… nincs… vége!- pihegi Nat.
- De az legalább az utolsó volt mára! Nagyon remélem! A dupla bájitaltan, az utolsó két óra. Az elsőn órán, mikor még csak vagdalni, meg méricskélni kellett, az egyik idióta mardekáros…
- Lestrange, emlékszünk…- kiáltja Sirius, miközben próbál megszabadulni immár folyamatosan potyorászó könnyeitől.- Felrobbantott valamit…
- Persze… a kígyóbelet, csirkenyelvet, meg egy pár gyógyfüvet nem szokás összeforralni! Ez a marha mégis megtette. A „leves” meg rám ömlött, és leforrázott. Gyengélkedő, mert az égési sebekből rózsaszínes-zöldes valami kezdett folyni. Madame Pomfrey már a haját tépkedte. Vissza az utolsó bájitaltanra. Mindenki tudja, hogy Natalie nem igazán kedveli a bájitaltant. És hogy elég béna belőle…
- Na de Lil!- méltatlankodik.
- A fájó igazság…- tárom szét a karjaim, enyhén leütve Ágast is.- Szóval Natalie felrobbantotta valahogy a gyönyörű rézszínű, fojtó szagú, enyhén mindent szétmaró főzetet. Így történt, hogy most is a Gyengélkedőn jártam, mert hála Nat barátnőmnek, a jobb tenyerembe egy kráter maródott, kicsit sem átlátszó. A bal alkaromon pedig a lötyi csontig lemart mindent egy alig tíz centis részen. Az, hogy a kedvenc tornacipőm talpa is kiégett, midőn beleléptem az egyik tócsába, már mellékes… De egyébiránt már tényleg jól vagyok, köszönöm a kérdéseket. És nem kell ennyire aggódni miattam!
- Ó te szegény!- ölel át James, röhögéstől könnyes arcát az enyémhez szorítva.- Innentől majd vigyázok rád!- búgja a fülembe, amitől minden szőrszál égnek áll a hátamon.
- Madame Pomfrey is javasolta, hogy ne hagyjatok egyedül, mert a végén az egész kastély a fejemre szakad, de látod, ha veletek vagyok se jobb! Akkor meg ti találtok el tejeskávéval, pirítóssal, „tisztító” főzetekkel…
- Na igen, de én speciel még nem vigyáztam rád! Mivel csak reggelinél láttalak, esélyem sem volt „kárt” okozni benned!- nyom csókot az arcomra James.
- Akkor nem hagyod, hogy rám szakadjon a suli?- kérdezem könnybe lábadt, hatalmas szemekkel, fátyolos hangon.
- Nem hagyom, ígérem!- mosolyog rám.
Vacsoráig még van másfél óra. James feláll, majd engem is maga után húz.
Kézen fogva, komótosan ballagunk a néptelen folyosókon. Megkérdezném, hová tartunk éppen, de nem tudok megszólalni. A Kedves hirtelen megtorpan, és magához húz. Komolyan néz a szemembe, pislogás nélkül. Már kezdenék bepánikolni, hogy valami rosszat csinált, vagy nem is tudom, mikor lehajol, és megcsókol. Nem siet sehová, és ettől ez a csók most más, mint a többi. Édesebb, és hosszabb is. Tovább tart a varázs, és a csillagok a szemem előtt… hosszabb ideig táncolnak a csukott szemem előtt, mint eddig bármikor. És ez tetszik. A szívem ismét fúróként robog, a gyomromban újra nőnek a kishalak, és az agyam is eldobná a józan gondolkodást.
Pár perccel később a Kedves szorosan ölel, én pedig csak mosolygok bele a mellkasába. A szememet felesleges még kinyitnom…
- Hová megyünk?- töröm meg a csendet mégis.
- Oda, ahol megnyugszol, és erőre kapsz, mert a napnak még nincs vége!- kacsint rám.
- Ez igaz…- sóhajtom letörten.

Nemsokkal később már kedvenc fám gyökerei között húzom össze magam. Nem is hittem volna, hogy James emlékezni fog erre a fára. Hiszen csak egyszer mutattam meg neki. És honnan tudta, hogy itt majd megnyugszom?! Vagy ennyire már ne legyek kíváncsi?
Kipislogok az egyik gyökér alatt.
James hátát a fának döntve, térdét felhúzva üldögél. Mélyet sóhajt, majd állát térdére támasztja. Édes.
És csak most jut eszembe, milyen régen is gondoltam arra, vajon mikor töri össze a szívem. Igaz, mihez képest régen, mert az a pár hét semmi. De egészen jó dolog ettől a kis „szörnytől” megszabadulva élvezni minden percet, amit tőle kapok.
Mégis, most újra a szívembe fúródik az az icipici tüske. Nem akarok foglalkozni! Így hát ha nem is tudok tőle megszabadulni, élek vele együtt. Mármint a tüskével.
A nap még egy utolsót int búcsúzóul, majd eltűnik szem elől. Az imént még narancsos-rózsaszínes fényekben úszott az ég alja, ám a sötétség hirtelen ejti ránk nehéz leplét, mellyel együtt jár a fogvacogtató, csípős hideg
Fázósan mászok elő a „gödörből”, és James mellé kucorodom. Közben gyomrom is hangosat kordul.
- Lehiggadtál?- kérdezi lassan felemelve a fejét.
- Igen, de ne nyisd ki a szemed…
- Kitépkedted a hajad szálanként? Ha kopasz vagy sem érdek…
- Nem azért.- vigyorgok, majd gyorsan megcsókolom. Ne mindig csak én kapjak csókot…
Felugrok, és elindulok a kastély felé, Ágast a fűben hátrahagyva.
- Ezért érdemes volt.- hallom mély hangját a hátam mögött.- Itt vagy még? Hé!- kiált fel egy pillanat múlva.

- Naaa!- sikítom a Nagyterem előtt. James változatlanul csikiz.- Kérlek!- pihegem.
- Én sem hagylak ott sose, miután megcsókollak!- mondja két vigyor között.
Sikerül kiszabadulni szorításából, és kellő távolságra lépkedni tőle.
- Meglehet, édes, de én nem te vagyok!- öltöm rá a nyelvem, majd hangosan felnevetve elugrok előle.
- Oké.- duzzog, és az ajtó elé lép.- Ahogy gondolod.
Csak hosszú, villámgyors lépésekkel sikerül beelőzni elé.
Két tenyerembe fogom arcát, és némán bámulok a csillogó szempárba. Persze, mosolyogva.
- El fogok esni!- figyelmeztetem, mikor legnagyobb meglepetésemre elindul.
- Éhes vagyok.- morogja, de a szemét le nem veszi rólam.
- Te is esel majd velem!
- Nem érdekel…- és ebben a szempillantásban bevágódunk a Nagyterembe. A fejem nagyot koppan a kőpadlón, James pedig rajtam. Elég érdekes…
A Mardekár asztala felől gúnyos taps-, és füttyvihar zúdul ránk. A Hollóhát, és a Hugrabug nagyot néz, majd hangos sutyorgás söpör végig a két asztalon.
A Griffendél pedig… hát a Griffendél mint mindig, most is hű marad önmagához: taps, fütyülés és az elmaradhatatlan éljenzés. Legszívesebben fejbelőném magam.
James egy puszit nyom a számra, majd feltápászkodik rólam. Segít felállni, végül ő vigyorogva, én pedig pirulva sétálunk az asztalhoz.
- Ez mi volt?- kacag Nat.
- Láttad. A „szerencse” szériámnak még nincs vége!- vonom meg a vállam, és gyorsan a tányéromba fordulok.
- Mi bajod van?- érdeklődik Sam is.
- Femmi!- vágom rá egy falatnyi rántott hússal a számban.
- Aha, azért vagy tiszta vörös…- morogja Alice is, mire James rám villant egy vigyort.
- Vörös? Ennyire tetszett?- kérdezi.
- Aha! tök jó volt beverni a fejem! Még csak kicsit szédülök!
- A fejed koppant akkorát?- elmélkedik.- Én azt hittem a térdem volt…- a szájába nyomom a következő falat húst, amit magamnak szántam. James nem adja vissza a villámat.
- Ne csináld már!- bosszankodok.- Nézd… van neked is!- mutatom fel az övét, de csak megvonja a vállát.- Add már vissza! Azzal én kezdtem el enni!
- Én meg folytatom, amit elkezdtél!- kacsint rám.
- Megöllek!- morgom a fülébe, majd szikrázó tekintettel elveszem az ő villáját.

Vacsora után a klubhelységben szenvedünk a házikkal.
Másfél óra múlva a lányok már elmentek aludni, mondván nem bírják tovább. Én is mindjárt megyek…
- Lily, kitaláltad már a jelmezed szombatra?- szólít meg Sirius.
- Persze! Nem fogod elhinni, de boszorkány leszek. És ti?
A fiúk sokatmondó pillantást váltanak, majd egyszerre fordulnak felém.
- Én kutya leszek.- jelenti ki Sirius.
- Én pedig szarvas…- feleli Ágas is.
- Agancsot ragasztasz a fejed búbjára?- kérdezek vissza hitetlenül pislogva.
- Nem egészen…- morogja.
- Lily, akartál menni a bálba?- kérdez komolyan Remus is.
- Nem, de miért?- válaszolok pislogás nélkül bámulva Jamesre.
- Én is így gondoltam!- helyesel a Kedves.
- Remus, te mi leszel?- kérdezem óvatosan.
- Ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek, és hogy nem fogsz sikítani!
- Egyiket sem! Vagyis mindkettőt!… Aj, szóval érted.- dőlök előre.
- Értem.- bólint mosolyogva, majd szégyenkezve suttogja:- Vérfarkas.
- Ó!- nyögöm, majd hatalmas szemekkel hátrahanyatlok, és tovább bámulok a fiúkra.- Szórakozol?- kérdezem összevont szemöldökkel, csalást sejtve a háttérben.
- Hiszen ha!- kacag fel keserűen Remus. James pedig készenlétben áll, hogy rám vesse magát, ha most elordítom magam.
- Értem. Okés, én nem szólok senkinek!- tartom fel a kezem.- Esküszöm!
- Köszönöm.- motyogja Holdsáp meghökkenve.
- De ti…- mutatok Siriusra, és Jamesre.- Vicceltetek?- préselem a szavakat.
- Nem.- feleli Sirius
- A-aaa.- rázza meg a fejét lassan James is.
- Hű…- nyögöm végül.- Én most… nekem muszáj most aludnom…- pattanok fel. James utánam kap, de lerázom a kezét.- Nyugi, hallgatok!- kacsintok Remusra, majd elindulok a lépcső felé.
James felpattan, és utánam veti magát. Elkapja a karom, és magához ránt.
- Most mi van?- kérdezi értetlen, kissé vádló hangon.
Nem válaszolok. Szelíden mosolyogva végigsimítok az arcán, majd egy puszit nyomok az arcára, és otthagynám.
- Evans, kérdeztelek.- szól utánam keményen.
- „Ez is csak egy nap, nem a világ vége. A kedvedet ne törje meg. Lenyeled keresztbe, holnap vége új nap indul! Vége lesz!”*- vonom meg a vállam.- Semmi nincs, Potter. Pocsék napom volt, erre elalvás előtt bejelentitek, hogy az egyik legjobb barátomnak ilyen nyavalyája van, a kedvesem, meg a másik animágusok. Ne várd tőlem, hogy boldogságomban a nyakadba vessem magam, és azt kiabáljam: „Jajj James! Olyan büszke vagyok rád”. Nem vagyok teljesen hülye, te is tudod. Most már azt is vágom mit fogtok csinálni szombaton éjszaka. Annyi bolond, hihetetlen dolog esett ma a fejemre. Talán holnap… talán holnap rád mosolygok, szívből. Talán holnap megcsókollak, és megvárom, míg kinyitod a szemed. Talán reggel, mikor felkelek, nem emlékszem majd semmire, talán majd megkérdezem, beszéltünk-e ma este. Talán holnap is szeretni fogsz, ahogy én téged, talán nem. Talán szombat este megríkat majd a tudat, hogy akit szeretek, odakint császkál a teliholdas éjszakában. Felelőtlenül, és meggondolatlanul. Szeretlek, James Potter, de ha egy karcolás is lesz rajtad, megöllek. És ez nem „talán”! Most aztán engedj aludni, és menjetek ti is! Jó éjt.- várok még egy fél pillanatot, hátha mond valamit, de csak annyit mormog:
- Neked is…






* Kowalsky meg a Vega- Ennyi csak /refrén/