Karácsonyi meglepetés

Lily csak pislogni tudott. Nem hitt a szemének. Nem bírt megszólalni csak a nézte az egyre inkább megrökönyödő szempárt. James is néma maradt. A lány szép lassan felállt, majd a fiú mellé ült.

- James… - remegő kézzel végig simított az arcán. – James… James! – hevesen megölelte, – James… - eleredtek a könnyei.

- Lily, segítesz? – kérdezte James, mert egyedül nem tudott felülni.

- Persze… - nagy nehezen a fiú ülőpózba került. – Ne haragudj, hogy így a nyakadba ugrottam, biztos fájt…

- Ha anyám ölelt volna meg, feltétlenül, de mivel Te, ezért nem…

Lily elmosolyodott.

- Hogy érzed magad? Mid fáj? Éhes vagy? Szomjas? Fázol? Meleged van? – kérdések tömkelegét zúdította a fiúra.

- Öhm… Én lemaradtam… Miért Te?

- Mert a Madam elutazott. Szóval? – vasvillaszemeket meresztett Jamesre.

- Hát lázasnak érzem magam, és szerintem ezért fáj mindenem… Mindjárt szomjan döglök, a gyomrom kiszakad az éhségtől… Ezeket leszámítva… Nem megyünk hógolyózni?

- Sosem változol… Akkor… - csóválta a fejét Lily, közben a bájitalos szekrényhez „repült”, majd egy zöld trutyival teli üveggel visszagaloppozott.

- Idd meg!

- Na de…

- Mondom, idd meg! – James Lilyre vetett egy pillantást, szemeitől megijedt, és nem mert ellenkezni. Megitta.

- Pfuj!

- Semmi se lehet tökéletes… Most pedig feküdj vissza!

- De nekem jobb így!

- Én meg szeretem a málnafagyit! Feküdj vissza!

James sóhajtott egyet, majd a lány segítségéve engedelmeskedett a parancsnak.

- Oké, Lily. Miről maradtam le?

- Tessék?                                       

- Te nem szoktál ilyen lenni…

- Milyen?

- Hát ilyen!

- Ezt jól megmondtad… Na mindegy… Esküszöm, hogy rosszban sántikálok…

- MI VAN??!

- James drága, ne ordíts, mert kifáraszt…. És még mielőtt elkezdenél remegni, Remus adta kölcsönbe.

James csak tátogni tudott.

- Tehát… Albus Wulfric izé Dumbledore, Minerva McGalagony, Emma Potter, Edward Potter, igazgatói… Szuper… Sirius! Sirius Black!

- Mi a jó élet van, tudod hogy hány óra? – jelent meg egy ásítozós, barátságtalan fej a tükörben.

- Neked is jó reggelt! James mindjárt idegösszeomlást kap, hogy nálam van ez, meg a térkép… De nem kell ám sietni, úgyis jó helyen van…

- Ááá, repülünk!

James egyre kevésbé értette a történéseket.

- Lily, én nem értek semmit! Milyen nap van? Mit kolbászolnak itt a szüleim? Miért vannak nálad a titkaink? Nem haragszol rám? Mi tört…

- Cssss! – fogta be szelíden James száját Lily. –Nyugodj meg, minden kérdésre választ kapsz, ne félj! Mindjárt jövök! – azzal kiszáguldott a gyengélkedőről. A kőszörnynek „szaloncukrot” mondott, aztán felszaladt a lépcsőn, és szinte berontott a Dumbledore irodájába.

Az igazgató íróasztala mögött ült, vele szemben a Potter-házaspár, McGalagony professzor járkált. Mindannyian érdeklődve néztek a beesett lányra.

- Tanár úr… James… - lihegte.

- Igen? – pattant fel Mrs Potter.

- Magához tért.

Szavait egy pillanatnyi csend követte, melyet a négy felnőtt lázas sietése a gyengélkedőre mozdulat váltott fel. Lily úgy gondolta, ő még ráér, így kifújta magát, majd nyugodt tempóban visszaindult. Közben belépett egy pillanatra egy mosdóba, ahol nevetve konstatálta tükörképét. Frizuráját bármelyik Potter megirigyelte volna, ugyanis minden második hajszála égnek állt. Emellett egy ócska melegítő volt rajta, meg egy XXL-s póló, melyen a következő felirat díszelgett; „Lilyke, a vörös démonok királynője”. Elvigyorodott a szövegre, nyáron alkotott otthoni barátaival ilyen pólókat, ezeket használták „sportmeznek”.

Miközben ujjaival haját próbálta megigazítani – kevés sikerrel -, fázni kezdett. Lenézett a lábára, csak egy zokni védte a hidegtől. Sietségében elfelejtett beugrani a papucsába.

- Oké, Lily, nem hiába vagy te az Iskola Első… Ezt az IQ-t mindenki megirigyelné…

Szép komótos léptekkel folytatta útját a Madam Pomfrey Birodalomba.

Amikor belépett, mindenkit ott talált; a Potter-házaspárt, Saméket, Dumbledore-t és McGalagonyt.

- Végre, Lily! – állt fel fia mellől Mrs Potter. – Hogy köszönhetnénk meg?

- Ööö…

- Nekem lenne egy ötletem, Emma – szólt Mr Potter. – Lilynek soha nem tudjuk ezt teljesen meghálálni, még ha egy kviddicscsapatnyi unokát is szül nekünk, akiket kedvünkre elhalmozhatunk minden jóval…

- APA!!! – kiabált rá vöröslő fejjel James apjára.

Lily szíve szerint elfutott volna.

- Edward, kímélj meg minket – mondta Mrs Potter mosolyogva férjének.

- Szóval arra akartam kilyukadni – folytatta rezzenéstelen arccal Mr Potter -, mi lenne, ha a mai karácsonyi partit itt tartanánk, Lily és James tiszteletére. Kezdetnek ez így jó?

- Ma van karácsony? – hökkent meg a beteg.

- Jól hangzik, Edward – bólintott Dumbledore.

- Tetszik az ötlet, Edward bácsi – kapott rajta Sirius. Az „Edward bácsi” megszólításra Sam kuncogni kezdett, mire Sirius nagy nőiesen bokán rúgta. Sam erre megkarmolta. – Majd mi megcsináljuk a díszítést, hogy ne maradjon ki semmiből James. Ja, és megmondjuk neki, milyen nap van… Legyen egyszer jó napja a gyereknek…

- Tapi!!!

- Önök csak jöjjenek vissza hat órára, mi addig mindent elintézünk!

- Mr Black, ezt vegyem úgy, hogy minden itt karácsonyozó professzor is hatra jöjjön, még Flitwick tanár úr is? – érdeklődött Dumbledore.

- Persze, mi is tudunk már bűbájkodni, meg különben is professzor, itt van Lily…

- Rendben. Akkor sok sikert! Hatra jövünk – búcsúztak a felnőttek.

Négyen maradtak.

- Érdekes karácsonyunk lesz… - szólalt meg Sam.

- Az. De nem rossz értelemben – mondta Sirius.

- Akkor mi most megyünk is – kezdte el maga után húzni Siriust Samy. – James, neked hozunk kaját, meg a díszítéshez kerítünk cuccokat…

Kettesben maradtak.

- Lily… akkor elmondod, mi történt? – kérdezte szinte már könyörögve James.

 - El. Mindjárt. Először felöltözöm – azzal ruháit megfogta, majd belépett egy paraván mögé. Mikor a mosakodással is végezve visszament az ágyhoz, a benne fekvő beteg elismerően nézett rá.

- Hol kezdjem? – szólalt meg Lily. – Azaz hogy nem. Addig nem mondok semmit, amíg el nem magyarázod a múltkori viselkedésedet – közölte a lány szárazon.

A fiú elvörösödött.

- Hát… Bonyolult egy nap volt… Nagyon… De nincs menekvés, el kell mondanom… Akkor kezdjünk is bele… A napom már reggelinél tönkre ment… Kaptam egy levelet otthonról, hogy az anyai nagypapám meghalt… Szörnyen kiakadtam, mert nagyon jóban voltunk… Első órára, ha emlékszel, be se mentem. Az után szünetben McGalagony kapásból leüvöltötte a fejemet, hogy mégis mit képzelek magamban, hogy nem megyek be órára. Valószínűleg nem tudta az öreglány, hogy mi történt. Utána gyógynövénytanon az a rohadt szegfű megharapta az ujjamat. Ilyen kretén is csak én lehetek, megharap egy szegfű… Ebéd után bűbájtanon kapát kaptam a házi dolgozatomra, ahogyan SVK-n is… Ekkor már enyhén szólva elegem volt… Mielőtt korrepetálásra mentem, útba ejtettem a Szükség Szobáját… Három duplát ittam meg a Lángnyelv whiskyből. Nagyon ki voltam akadva… Aztán a te tökéletességed, kedvességed kihozta belőlem ezt a nagyon bunkó parasztgyereket… Pedig a családunk az egyik legősibb aranyvérű család, amelyik évszázadokon keresztül meg tudta őrizni a gazdagságát, úgyhogy fogalmam sincs, honnan vannak ilyen hajlamaim… Morogva mentem fel a klubhelyiségbe… Útközben még összeakadtam Pipogyusszal, aki még mindig nem nyugodott bele abba a hatalmas veszteségbe… Piszkált, átkozott, én meg vissza… Én nyertem… De nem lett tőle jobb kedvem… Még valaki nekem jött, ekkor aztán teljesen le a köd… Nem érdekelt a világon semmi. Még a saját érzéseim se. Semmi. Egyszer csak jött valami barom gondolatom, hogy teszteljem, meddig mehetek el veled szemben… Kipróbáltam… Amikor a lehető legjobban megsértettelek, megijedtem… Nem értettem magam. Amikor reagáltál egy világ dőlt össze bennem. A sajátom. Megrémültem magamtól. Elmenekültem a szabadba. Odakint hatalmas hóvihar fogadott. De nem érdekelt… Kora hajnalig bolyongtam a birtokon… Véget nem érően gondolkodtam, hogyan érhetném el azt, hogy valaha még szóba állj velem… Velem, aki mindig védett a mardekárosoktól, majd pedig én mondom ki azt az általam is mélyen megvetett szót… A megbocsátásra, tudom, nincs remény. Lily, megértelek, tökéletesen megértelek, ha ettől a pillanattól kezdve nem beszélsz velem… De még egy szót, arra kérlek, legalább próbáld meg megígérni, hogy egyszer, lehet az 30 év múlva is, de egyszer kérlek, bocsáss meg!
Hogy miért tettem azt, amit, soha nem fogok rájönni, csak nyugtass meg, egyszer, talán…

Lily arcáról peregtek a könnyek.

- James volt időm átgondolni… Bőven… 10 nap… 11 napig voltál eszméletlen… Ha nem tudtam volna megbocsátani, képtelen lettem volna ápolni… Nem illik ilyet mondani, de megteszem. Van miért bocsánatot kérned. Megbántottál, nagyon, de nem megbocsáthatatlanul… Az önvádakodásoddal meg várjál még, elvégre ma van karácsony! Ne szomorítsd el a szüleidet, este legyél felhőtlen, boldog! Szerezd meg nekik a legnagyobb örömet! Kivételes emberek, becsüld meg őket!

És a megbocsátás… Elárulok egy titkot… A közeli barátaimra nem nagyon tudok haragudni… Vagyis ne emészd magad, rég megbocsátottam… Viszont lenne egy kérésem…

- Mondj bármit!

- Vesd be minden karácsonyi hangulatodat, minden jóindulatodat, és arra kérlek, hogy folytassuk onnan a barátságunkat, ahol…

- Ahol?

- Ahol voltunk, egészen addig, amígmegnemcsókoltál – motyogta Lily. A fiú elképedt. – Hogy az miért volt, az Akadémián rájöttem… Féltem… Valamilyen rajtélyes okból a tudatalattim félelme a felszínre tört… James, én igazán sajnálom, tudom, hogy nagyon megbántottalak… Kérlek bocsáss meg!

- He? Én bocsássak meg? Neked? Azok után? És azért? Már bocs, de szerintem te nem vagy ép…

- Ne érdekeljen… Szóval?

- Akkor… Szent a béke? Persze csak ha Te is akarod…

- De csak akkor, ha Te is…

Egymásra néztek, majd kitört belőlük a nevetés.

- Szent a béke! – mondták egyszerre.

Ezen megint nevetni kezdtek.

Lily mély levegőt vett.

- James, légyszi, próbálj meg megnyugodni, mert nagyon kifáraszt…

- Oks, megtörtént… Akkor, kedves Lilyke, a vörös démonok királynője, mesélsz?

- Hé! Nem fikázni! Nyáron igenis jó poénnak tűnt! – védte magát a lány.

- Szóltam én egy rossz szót is?

- Végül is nem… Akkor most dőlj hátra, helyezkedj el kényelmesen, tárazz be pattogatott kukoricából, és figyelj Lily néni meséire…

- Szarrá átkoztad Hoopert? Hehe! Büszke vagyok rád! – Lily elvigyorodott. – Folytasd!

… Ma pedig arra ébredtem, hogy egy barátságos, barna szempár fürkészi az arcom. Ennyi. Happy end. Jött a szőke herceg, a kék szemű, fehér pacis, és megmentette a Barbie babát.

- Mi?

- Mugli mese. Hagyjuk… Most pedig vágd be a szunyát, majd házhoz megy a kaja, felébresztünk! Alvás!

- Na de…

- Számold szépen a felhőcskéket, vagy nem tom miket, és aludj!