4.- Levélhalom és érkezés

Ami azt illeti, az eddigi négy évben, amióta ismerem Pottert, egyetlen egyszer láttam a szüleit. Bemutatkozni akkor is csak az apjának lehetett, mert az édesanyja a bejárat mellett toporgott, egy hisztis törpét szorongatva a kezében. Illetve nem törpe volt, hanem egy hosszú fekete hajú, nagy szemű, meseszép kicsilány. Feltételeztem James húga volt. A kisasszony éppen magánszámot adott elő toporzékolásból, visításból, és gyűlölködő pillantásból. Gyönyörű szemei könnyektől csillogtak, na meg a szikráktól, szája sarkában gúnyos fintor üldögélt, orrát pedig finnyásan felhúzta.
Így utólag visszagondolva… nem is volt olyan szép!
Pukkom sincs mitől volt olyan fúria! És azt sem tudom, mennyi idős lehet a királylány!
Majd kiderül… vagy beborul.

A héten Báránykával még rengetegszer elkövettük a locsolkodós merényletet egymás ellen. Habár húsvét már régen elmúlt, és még sokára lesz, nekünk ez sem volt akadály. Igaz, ami igaz… és az időjárás az. Szóval augusztus utolsó hete kezdődik, ami azt jelenti, hogy a nyári szünetnek lassan vége, és a forró, száraz nyári időjárást szépen lassan felváltja a (remélhetőleg) hűvösebb és vizesebb ősz. Ami több szempontból is megváltás lenne. Például… a fűcsomók már elannyira elszáradtak, hogy ki is égtek, a fák levelei barnás színt öltöttek, az ágak elszáradtak. És az sem utolsó szempont, hogy talán én sem akarnék kiszáradni, vagy elolvadni. A két véglet, köztes megoldás nincs.
Ella épp annyira be van sózva, mint én. Ma már fel alá ugráltunk.
Válaszoltunk James levelére is:

Helló!
Tudjuk mennyire nem tudsz levelet írni, emiatt ne fájjon a fejed, Potter!
Kedvünk éppen lenne, zsongunk is, mint a medve által meglátogatott méhkas.
De esküdj meg, hogy nem zavarunk!!!
Hogy-hogy anyukádék nincsenek otthon?!
Ha már kviddics… írd meg hogy vigyem-e a seprűmet, vagy valami partvisnyél nálatok is fellelhető?
Holdsáp is megtisztelt egy levélkével. Tőle szokatlan módon a tartalma annyi se volt, mint a te levelednek. Persze tőled nem várhatja az ember gyereke, hogy regényt írj…
Mindegy, nem piszkállak. Elvileg hétfőn délelőtt Hop-porral megyünk. Remélem elkapsz, mielőtt térdre borulnék előtted, ó Magasságos!
Barinak hasonló a kívánsága!
Na szia!

Ezt mind sikerült összehozni… kemény tíz perc alatt! Addigra csak öt pergament gyűrtem össze, és téptem szét, míg végre az Igazi és Pótolhatatlan Lily Evans hajlandó volt a tudatom felszínére úszni. Akkor még csak a kisebbik fajta agyvérzés kerülgetett.
Ágas válaszától viszont már kapartam a vakolatot a házfalról:

Partvisnyél van, varázsmentes. Nem ígérem, hogy elkaplak, de valami puhát kiterítek a kandalló elé, nehogy összetörd magad, Kétballáb! Nem zavartok, hugival ketten vagyunk = elkél a társaság. AGYBAJT KAPOK HA NEM JÖTTÖK!
Remust ne hibáztasd, Kerek volt a sajt az égen múltkor.
Pá-pá…

U.i.: Hozzátok a tankönyvekre szánt pénzeteket, mert nem akarok egyedül menni az Abszol útra. Gondoltam azt is megejthetnénk.

De legalább kiderül, milyen is az a kislány igazából. Nem mintha az én dolgom volna, csak érdekel. Plusz!- az év eleji bevásárlást is letudjuk!
Holdsáp levele rövid és tömör volt:

Szia Lily! És Bari, persze!
Bocs a levél hossza miatt, fáradt vagyok. Nemsokára találkozunk, alig várom!
Van egy meglepetésem…
Remus

Válasz:

Szia Remus!
Mi is alig várjuk a találkozást, reméljük jól vagy!
(Téged ismerve a meglepetés a prefektusi jelvény…- Lily)
Lily, Ella

Mire Holdsáp visszaküldte a levelet, három kerek szót firkantva a cetli hátuljára:

Lelőtted a poént…

No comment… ezek után.

Vasárnap este. Ki a franc tud nyugton megülni a hátsóján, mikor másnap reggel a másik legjobb haverjához megy két napra?!
Az apák megbeszélték, hogy Báránykáéktól megyünk Hop-porral. Tudjátok: kandalló, körhinta- effekt, zöld lángok, pörgés-forgás, fixa hányás a végén. Ja, és kizuhanás a kandallóból… Ágas majdcsak elkap… vagy ki tudja?

- Lily, valamit azért egyél!- dorgál anya komoran, hatalmasakat ásítva.
- Nem tudok!- toppantok türelmetlenül.- Ne haragudj! Egyszerűen nem vagyok éhes.
A kijelentés ellen gyomrom hangos kordulással tiltakozik.
- Vagy mégis…- csóválja a fejét apa is.
- Vagy mégis.- bólintok. Unottan rágom el az elém pakolt pirítósok egyikét. Bleh… mintha a szőnyeget rágnám!
- Elraktál mindent?- faggat anya.
- Aha.- nyögöm.
- Na de Lily!- dörren apa, mire eldobom a vajaskést. Az csörömpölve padlót fog, míg én ijedten bámulok apura.
- Tessék?- kérdezek vissza öt teljes perc döbbenet és szemmeresztgetés után.
- Bocs!- vigyorog rám a felnőtt.
- Hát köszi.- forgatom a szemeimet, majd lehajolok a késért.
- Vigyázz a …- koppanás. Lily beverte a fejét.
- Áh!- sziszegem. Fejemet tapogatva előbújok az asztal alól.- Megvan a kés…- sóhajtom.
- És a fejed?- kérdezi apa, újabb lemondó fejcsóválás közben.
- Ti látjátok. A helyén van még???
- Ne aggódj, lökött! Még megvan a hülye fejed.- nyugtat Petúnia.
- Ha még lenézlek, akkor biztosan. Kössz a reggelit, visszavonultam körmöt rágni!- mosolygok szélesen, hátratolva a széket. A szék lába beleakad egy kiálló parketta-vacakba, amitől nem csúszik tovább, inkább hangos nyekkenéssel elvágódik. Illetve a szék hangosan robajlik, és én nyekkenek. Félelmetes.
- Jól vagy?- apa segítően nyújtja felém a kezét. Csak nem tudom melyik kezét ragadjam meg. Kicsit többet látok a kelleténél. Kettőt, hármat, négyet… többet azért nem. De még így is fura, ha apának három jobb karja van.
- Fixa agyrázkódás…- morgom, miközben lecsapok az egyik középső karra. Mázlimra az volt az igazi.

- Jaj te lány! - sóhajtja anya, miközben jeges zacskót tesz a tarkómra. Éppen a két púpra. Pár másodpercig sziszegek, azután mintha visszaaludnék. Még mindig a konyhaasztalnál ülök, homlokom a kellemesen hűvös asztallapon, tarkómon a jég. Az olvadt víz lassan csordogál végig a nyakamon. Kell ennél több?!
Persze, a telefon.
Valaki készségesen fülemhez tartja a kagylót, és belesóhajtok:
- Tessék?
- EVANS! - ordítja Ágas.
- Ne üvölts - kiáltom. Felkapom a fejem amitől a jég végigszánkázik a hátamon, és alattam áll meg, a víz pedig a pólóm alatt csordogál tovább. -, ha normálisan beszélsz, akkor is hallak!
- Bocs!
- Mi szél fújja erre a hangod? - kérdezem halkan.
- Talán a passzát, de nem ez a lényeg!
- Világ életemben hülye voltam földrajzból…
- Meg másból is! - szúrja közbe húgom.
- Kössz! - nézek rá. - Na mi is a lényeg?
- Hogy mikor jöttök, mondjuk.
- Mondjuk… Most hogy végigfolyt a jég a hátamon, és rajta ülök…
- Miért kell borogatni a hátsód? - lepődik meg, de tudom hogy vigyorog.
- Nem a seggemet kell borogatni te észlény, hanem a fejemet…
- Nem hiszem, hogy seggfej vagy, sőt! - fuldoklik a röhögéstől.
- Amint kiperdülök a kandallódból, rád vetem magam! - fenyegetem meg vigyorogva.
- A fejemet rá, hogy esni fogsz! - nevet.
- Mindenképpen fejetlen leszel… Megtaláltam az év végi „ajándékot”! A csigacsokrot. Vízbe raktam, de lehet elkéstem vele. Meg a siklót a ládámban. Egész pofás volt, pláne hogy úgy lógott a nyelve, mintha lihegne.
- Tudtam hogy értékelni fogod!
- A zsűrizésért járó fődíjam meg egy kisebb szívroham volt!
- Nem akartam nagyobbat okozni…
- Megfojtalak!
- Jut eszembe…
- Óóó…
- Vicces volt? Fürdőruhát is hozzatok. Mondd meg Barinak.
- Igenis! De minek is? - érdeklődöm.
- Talán fürdeni? - kérdez vissza.
- Talán. Most is oda megyek. Ha letesszük ezt a vackot, felcsörgetem Báránykát, és elmegyek zuhanyozni. Szerintem háromnegyed órán belül ott leszünk!
- Hajrá…
- Ne felejtsd el a puhát a kandalló elé tenni! Kérlek szépen! Ja, és valami vödröt is légyszi!
- Nem fogom, nyugi! Csóközön.
- Neked is. Pá!

Ígéretemhez hűen megcselekedtem amit megkívánta… ha nem is a haza, de a barátság. Vagyis felhívtam Ellát, átadtam Ágas üzenetét, hogy fürdőruhát is dobjon be. Elmentem zuhanyozni is, és most villámgyorsan fonom a hajam. nem azért, mert nincs jobb dolgom, csak megszokás. Na meg hozzám tartozik a fejem búbjától befont haj.
Percekkel később már anya féltő-fojtó öleléséből próbálok kiszabadulni.
- Vigyázz magadra!
- Bagoly mondja! - kapom fel a fejem.
- Próbáld meg nem összetörni magad! - vigyorog rám apa is.
- Nem ígérek semmi biztosat… - megcsörren a telefon. - Tessék?
- Hol vagy már? - hallom Bárányka izgatott hangját.
- Repülök drága! - lecsapom a telefont. - Holnap jövök! - kiáltom hátra a családnak, majd kirohanok a házból.
Az ordítós szomszédok már nem ordítanak. Ez csak annyit jelent, hogy új jelzőt kell rájuk aggatnom.
Rekordot futok, majd két másodperce a csengőhöz nő az ujjam. Margaret nyit ajtót.
- Na végre…
- Szia! - lihegem.
- Gyere, fújj egyet mielőtt bepörögtök. - mosolyog, majd a nappaliba húz.
- Helló! - köszönök a két bent tartózkodónak is.
- Na végre! - ismétli anyját Ella. Apja csak biccent. - Mehetünk?
- Csak had készüljek fel… utálom a kandallókat, nem én vagyok a Télapó!
- Gondolj bele, ha kéményeken kéne átpréselned magad! - bólint Margaret.
- Oké, nem nyavalygok. Na hol az a Horror Park?
- Milyen Horror Park?
- Ha nem élvezem, akkor nem lehet Vidámpark ez az utazás! - vonok vállat.
- Igaz… - helyesel az apa. - Ki megy előre?
- Evans, ő úgyis rókázni fog. - vigyorog Ella.
- Köszi! - belemarkolok a poros edénybe, majd szemben a fallal megállok.
- Öhm, Lily! - szólít meg Margaret tétován.
- Tessék?
- Mondd drágám, mit csinálsz?
- Így talán nem lesz olyan émelyítő a dolog!
- Aha… akkor jó utat, és jó szórakozást!
- Köszönöm! - majd kitárom a tenyeremet, felcsapnak a zöld lángok, és én kimondom a célt.
Már érzem is… a lassú kezdet után egyre vadabb pörgés. A gyomrom eltűnt valahol, a belső szerveimmel együtt. A szemem mondhatni kigúvad a nyomástól, és a pörgés sebességétől. Kandallók mindenhol, velük emberek, állatok. Mindjárt hányok. Ennek elkerülése végett összeszorítom a fogaimat. Meg a szememet is szorosan lezárom, hogy ne romoljon az émelygés. Mielőtt végképp begőzölnék, kizuhanok a kandallóból. A szédülés nem marad el. Nem tudom ki az, akin landoltam, mert a szememet még nem nyitottam ki.
- Jól vagy? - hallom végül James hangját. Óvatosan kinyitom a fél szememet, majd látva az alig két centis távolságot, gyorsan legördülök róla.
- Minden oké? - hallom Ella hangját is. A kisasszony stabilan áll a kandallóban.
Közben elmásztam a kanapéig. Nekidőlök, és hátrahajtom a fejem. Próbálok mélyeket sóhajtozni. És persze próbálok nem hányni! Sikerült!
- Helló Potter! - motyogom rekedt hangon. - Most már jobban! Kössz a puhát! - vigyorgok rá. - Mondtam, hogy kikészít a Horror Park!
- Mi az a Horror Park? - toppan be Remus is.
- Evans szerint a Hop-hálózat felér egy Horror Parkkal! - világosítja fel a fiúkat Bárányka.
Nyelek még párat, hogy biztosra menjek, majd vigyorogva felpattanok.
- Szia Remus! - rikkantom futtában, majd Ágasra vetem magam. Csak ahogy megesküdtem.
Fojtogatom egy kicsit, míg be nem áll a tetszhalott állapot, majd a változatosság kedvéért megcsikizem a lógó nyelvű kölköt.
- Még egy ilyen baromság a ládámba, és hazáig átkozlak Potter! - kiáltom végül. Lekászálódok a fiúról, és Holdsáp nyakába ugrok, de leginkább a háta mögé.
- Védj meg! - cincogom a háta mögül, de most Ella ugrik James nyakába. - Hol az a meglepetés? - vigyorgok rá szőkésbarna hajú, sápadt barátomra. Megragadja a csuklómat, és felvonszol az emeletre. Belehajol a ládájába, előkapja a roxforti levelet, majd kezembe ejti a majd’ hat centis kitűzőt.
- Ejha… - füttyentek hosszan. - Gratulálok!
- Köszi! - habozik egy pillanatig, majd: - Azt akarod mondani, hogy nem te kaptad meg a másikat?! - kérdezi hitetlenkedve.
- Nem csak akarom mondani, mondom is!
- De hát… hogyan?!
- Szórakozol? A két kezemen nem tudom megszámolni hányszor voltam rossz, és ez csak a tavalyi évre vonatkozik! - nevetek rá.
- Ez az! Evans rossz kislány, nem érdemli meg azt a jelvényt! - helyesel vigyorogva James, mire ráöltöm a nyelvem.
- Bárányka mit ártott, hogy a válladon heverészik? - kérdezem csak úgy mellékesen.
- Bari átment húsevőbe… megharaptam. - magyarázza Ella pihegve.
- Kell a felmentő sereg? - vigyorgok.
- Nem lenne rossz… - ám mikor elindulnék, Holdsáp elkapja derekamat, majd egy mozdulatsor után már a vállán fekve forgatom a szemeimet.
- Bocs! - nyögöm. - Ide is jöhetnének azok a felmentők!

-Ne… Neneneneeee… Meghaltok! - sikítjuk Ellával, mielőtt végleg csobbannánk.
Talán meglepő, de úgy érzem magam, mint akit belevágtak egy medencébe.
- Áh! Most jöttök ti! - kiáltja Ella, és a fiúk után veti magát.
Miután a fiúk elmerültek, ugrunk mi is.
Épphogy sikerül őket visszanyomni a víz alá, mikor…
- James… - hallom a kislány hangját. És ott áll a névtelen angyal a maga hátközépig érő fekete hajával, és hatalmas olajzöld szemekkel bámul ránk. Gyönyörű az arca, mégis sápadt. Nyúlánk, akár a bátyja, és hihetetlenül vékony. Tíz év körüli lehet. Igyekszem felhúzni Ágast a medence aljáról, közben le sem veszem a szemem a kislányról. Valamiért vonzza a pillantásom, és minden figyelmem.
Feladom a próbálkozást, felhúzom magam a lépcsőn, és hozzá lépek.
- Helló! - intek felé széles vigyorral.
- Te vagy Evans? Izé… bocs. Lily? - kérdezi félénken.
- Aha, és te? Úgy értem mi a neved?
- ALLIE! - ordítja James. - Menj vissza pihenni!
- De nem vagyok fáradt! - felesel a kislány.
- Légy szíves! - könyörög Ágas.
- Had maradjak! Kérlek! - kéri könnybe lábadt szemekkel meredve Jamesre.
- És ha baj lesz, megint rajtam verik le! - dühöng James.
- De nem lesz baj! Megígérem!
- Én is! - szólok közbe hirtelen.
- Te is mi?
- Megígérem. Én is! - Mire Allie belekapaszkodik a kezembe…