12. Fejezet. Roxmortsban Remusszal mint jó prefektusok sétáltunk a folyosón, rendet tettünk az elsősök körében, vagy segítettünk nekik eligazodni a kastélyban. Bár furcsa, hisz már November van. Furcsák a mostani elsősök. Közben beszélgettünk az estéről. - Szerinted haragudtak azért, mert eljöttünk járőrözni? - kérdeztem. - Nem hiszem! Ilyenekért nem haragszanak. Félsz? - Miért? - Hogy lebukunk e. Tudom, hogy még nem csináltál ilyet! - Nem félek, de mégis csak veletek megyünk, mármint a Tekergőkkel! Félre ne érts, nem baj csak… Nem akarom, hogy lármát csapjanak. Remus felnevetett. - Ti lányok is ott lesztek, éppen ezért nem fognak lármázni. Tudod, nem akarják, hogy ti menjetek büntetőmunkára. Az nem érdekli őket, ha ők mennek, csak titeket nem akarnak bajba sodorni. Talán igaza van. Hálásan mosolyogtam. - Siessünk, mert már ideje indulni - mondtam. Útközben azon gondolkodtam, milyen jóba is lettem a Tekergőkkel. Remusszal egyébként is jóba voltam, de Siriusszal és Jamesszel nem. Soha, még álmomban sem gondoltam hogy Sirius lesz az egyik legjobb barátom, James pedig a… a szerelmem. Mert beleszerettem. Nagyon is! Arra is rájöttem, hogy ő jó ember, és bármit megtenne a barátaiért, és értem. Érzem, és azt is érzem, hogy szeret. Viszont Sirius és Rachel már nem vannak annyira oda egymásért, mint régen. Vagyis Rachel igen, de Sirius nem. Csak ne legyen baj belőle! Megérkeztünk a negyedik emeletre a tükör elé. Onnan megyünk ki Roxmortba. Mikor megláttam Jamest, gyorsabban vert a szívem a szokásosnál. - Végre itt vagytok! - James ölelt át, és a nyakamra adott egy puszit. - Siettünk - válaszoltam. - Akkor indulhatnánk is - javasolta Peter. Bemásztunk a tükör mögé. Sirius ment elöl, mögötte Rachel, Mia, Remus, Én, James és hátul Peter. A hely, ahol mentünk, olyan volt, mint egy barlang. Dohos illat, sötétség, és hideg volt. A pálca nálunk volt, és egy egyszerű „Lumos” megvilágította a barlangot. Így jobban szemügyre tudtam venni mindent. A barlang oldalán rajzok voltak. Olyan rajzok, amiket a gyerekek rajzolnak, jobb esetben lapra. - Nem azt mondtátok, hogy erről a helyről csak ti tudtok? - kérdeztem mindenkitől. - De igen! És az így is van - felelte Sirius. - Akkor ki rajzolta ezeket a falra? - Mia is észrevette ezek szerint. - Mi voltunk - mondta James büszkén. – Még akkor készítettük a rajzokat, mikor másodikosok voltunk. Jók lettek, nem? A válasz egy kis kuncogás volt. Egy öt éves is szebben rajzol náluk. Már egy fél órája meneteltünk, és úgy tűnik, még mindig nincs vége. Mi lányok hangot is adtunk annak, hogy elegünk van. - Fáj a lábam! - Fázok, itt nagyon hideg van! Mintha kint lennénk a szabadban! - Nem bírom tovább, hogy ezt az illatot kell szagolnom már fél órája! - Igen, ha kimegyünk is, ezt fogom érezni! - Mikor érünk már oda? - Nem tudom, de még a Három seprűbe is sétálni kellesz majd. - Jaj ne! - Merlinre! Hagyjátok már abba! - Sirius mérgesen hátrafordult, és a haját borzolta idegességében. – Veletek eljönni valahova! Még öt perc és ott vagyunk! Bírjátok ki! Egyébként, ha kiérünk, hopponálhatunk majd! Mindenkinek tud. Visszafordult. Kicsit elszégyelltem magam. Rachel odament hozzá, és valamit a fülébe suttogott, de nem hatott. Jól felidegesítettük. Remus nem szólt semmit, olyan arckifejezése volt, mintha tudta volna, hogy ez várható volt. Hátranéztem Jamesre. Kicsit ő is mérges volt. Peter pedig álmos volt. Legalábbis egyszerre hármat ásított. Megvártam Jamest. Rám nézett. - Haragszol? - Nem - sóhajtott. – Csak már én is fázok, és én is ki szeretnék jutni innen. Tudtam, hogy nem igaz. Ezt csak úgy mondja. Kiértünk, és megcsapott a kinti friss levegő. Mélyet, és sokat szívtam be a tüdőmbe. - Akkor talán hoppanálhatunk is a Három Seprűhöz - tanácsolta Remus. - Helyes! Ott találkozunk! Velem jössz? - kérdezte tőlem James. - Igen! Megfogta a kezem, és hoppanáltunk. Utálom azt az érzést, de már kezdtem hozzászokni. Már ott is voltunk a Három Seprű bejáratánál, és egy kis pukkanással mindenki ott termett. James lépett be először, és libasorban mindenki bement. Hátul elfoglaltunk egy nagy asztalt, ahol mindenki kényelmesen elfért. A fiúk hoztak inni, természetesen vajsört, mindenkinek a nagy kedvencét. Rajtunk kívül, még három ember tartózkodott a kocsmában. Ketten egy asztalnál ültek és beszélgettek, a harmadik pedig egyedül iszogatott az ablak mellett. Pedig már így is elég alkohol volt a férfiban. - Imádom a vajsört! Mindig felmelegít - mondta Rachel. - Én nem melegítelek fel?! - hördült fel Sirius. - De igen, csak te nem úgy… - kajánkodott. - Kár! Pedig most akartalak az ölembe ültetni, de ha te inkább a sört választod, mint engem… - Dehogy is! - Rögtön átpattant Sirius ölébe, aki egy cseppet sem ellenkezett. - Ez így már sokkal jobb. Mindenki mosolygott. - Ki mond tósztot? - kérdeztem. - Majd én - James felállt, a vajsörrel a kezében. Megköszörülte a torkát. – Igyunk arra, hogy a lányok most vannak itt először, és remélem, nem utoljára! Velem koccintott először, és így egymás szemébe néztünk. Imádom azt a szempárt. Ő is ilyesmit sugallt felém. A fiúk egy kicsit sokat ittak, de nem voltak részegek. Szerencséjük van! Adtam volna nekik! Én csak azt a korsó vajsört ittam meg, de elég is volt. Többet nem is kívántam. James ölében ültem, és hármasban beszélgettünk Peterrel. Sirius és Rachel között úgy látszik semmi baj nincs - most már. Az viszont meglepett, hogy Remus és Mia mennyire jól elbeszélgetnek. Jó, eddig is jóban voltak, de nem ÍGY. Átültek egy másik asztalhoz, nevettek, iszogattak, és néha fogták egymás kezét is. Ezzel semmi gond nem lenne, de furcsa páros lenne egy kicsit. Remus egy visszahúzódó fiú, udvarias, körültekintő, szerény. Mia pedig egy szeleburdi, aki szereti, ha zajlik az élet körülötte. Remus mellet pedig ez lehet nem lesz meg. De sose tudni. Madam Rosmerta odajött hozzánk, miután fizetett a két férfi, és távoztak. - Üljön le Madam Rosmerta! Igyon valamit, a vendégem! Kicsit furcsa volt hallani, hogy Sirius kínálja hellyel az itt dolgozó nőt, de az szó nélkül leült. - Megtudhatnám, mit csináltok ti itt ilyenkor? Dumbledore professzor tud róla, hogy ti kint vagytok, ilyen későn? - kérdezte szemrehányóan. - Ugyan Madam Rosmerta, mi tudunk vigyázni magunkra! Hiszen mi vagyunk a híres Tekergők! Egyébként titokban szöktünk el. Ezt azért mondom el, mert tudom, hogy nem fogja továbbadni senkinek - mondta James vigyorogva. – Ugye? - Nem, nem adom tovább senkinek! De akkor sem helyes, hogy itt vagytok ilyen későn a kastélyon kívül! Most szépen megisszátok az italt, és visszamentek a Roxfortba! Vilá… Hé! Uram, itt fizetni kell! Nem hallja? Az a férfi, aki eddig egyedül ült, felállt, és fizetés nélkül akart távozni. De nem sikerült neki. Mindenki ránézett, mert visszafordult, és csak állt. Nem csinált mást. Madam Rosmerta odament hozzá, megállt vele szembe. - Itt fizetni kell az italokért, mint mindenhol! Tíz galleon lesz összesen! - Madam Romsmerta egy percet várt a pénzre, mikor James, Sirius és Remus megelégelték, és ők is odamentek. James szólalt meg először. - Nem hallottad mit mondott a hölgy? Fizess azonnal, vagy megbánod! - Fizess, ha nem akarod, hogy megleckéztessünk! Semmi. - Ne legyél ilyen szegény! Fizess! Most láttuk meg, hogy nézett ki a férfi. Magas volt, sápadt, és a szeme ijesztő. A szeme színe mintha világosszürke lett volna. Kezdtem félni. A férfi elővette a pénzt, fizetett, majd odaállt James elé. Elővette a pálcát, és már James kezébe is ott volt. Valami azért furcsa volt. Olyan volt, mintha a fiúk már ismerték volna a férfit. Odaszaladtam Jameshez, megfogtam a karját, és a talárját, húzni szerettem volna, de nem ment. Túl nehéz volt. - James! Gyere, menjünk vissza! Gyere már, nem hallod? - kérdeztem. Kezdtem még jobban megijedni. - James, kérlek! Menjünk vissza a Roxfortba! Már szembefordultam vele, kérően néztem a szemébe, mondtam. Megpuszilta a homlokom, megfogta a kezem, elrakta a pálcát, közben Remus fizetett. Mindenki megindult az ajtóhoz, James még ránézett a férfira, aki azt mondta iszonyú mély hangon: - Találkozunk még, James Potter! Jamesre néztem, mert azt hittem visszamegy. Nem ment. Volt egy olyan érzésem azért nem, mert ott voltam én is.