- Tagadod?
Reggel kellett a tettek mezejére lépnem, amikor még az amúgy folyton topon levő Lily Evans sem kapcsol elég gyorsan, miáltal nem tud lekoptatni. És hogy teljes sikert arathassak felette, én ébresztettem.
- Neked is szép reggelt – ásította.
Vigyorogva lehuppantam az ágya szélére.
- Minden mocskos részletre kíváncsi vagyok! – közöltem.
Erre ő hogy reagált? A mindig nyugodt, kiegyensúlyozott, Potter hírére dührohamot kapó Miss Evans ELVIGYORODOTT!
- Összejöttetek? – döbbentem le.
Szégyenlős bólintással válaszolt.
- De… de hogyan?
- Hát… megkérdezte, mit szólnék hozzá, én meg belementem.
- Ennyi? Na ne szórakozz! Mondd, emlékszel még, ki vagyok? A legjobb barátnőd! Mindent tudni akarok! Nem később, hanem most azonnal!
Sóhajtott, de a mosoly nem olvadt le az arcáról. Segítettem neki felülni, csak hogy hamarabb belekezdjen, de nagyon úgy tűnt, zavart nevetésen kívül nem telik most többre.
- Szeretem – mondta ki egyszerűen és lesütötte a szemét.
- Tudtam!
- Igen, ő is – bólintott.
- Mármint ő is szeret téged, vagy tudta, hogy szereted?
- Is-is.
- Önelégült.
- Azt mondta, érezte. Nézd, Viv, ez így elmesélve túl érzelgős lesz neked… Különben te sem beszélsz nekem Blackről.
Jogos, gondoltam.
- Mit akarsz tudni? – kérdeztem.
- Nem, nem így értettem! Csak azt akartam mondani, hogy ha kíváncsi vagy, hogyan történt, készülj fel rá, hogy érzelgős lesz.
- Istenem, Lily, te reménytelen vagy! A szerelem mi, ha nem tömény nyáladzás?
A szerelem szóra persze fülig pirult.
- Oké, hol kezdjem? – fogott bele végre.
- Az elején!
- Rendben. Gondolom neked aztán nem újdonság, hogy James le se száll a nyakamról évek óta. Ostromolt, ahogy ő mondaná, szerintem csak élvezte, hogy kényelmetlen helyzetbe hoz, és felidegesít. De tavaly megváltozott a helyzet. Emlékszel még, amikor hatodévben, azt hiszem február környékén annyit mászkáltatok esténként Siriusszal a bagolyházba?
Persze, a bagolyházba. Inkább mellette, abba az elhagyatott tanterembe.
- Igen, rémlik. A tavaszköszöntő bál előtt, ugye?
A tavaszköszöntő Bimba prof ötlete volt. Szerinte igenis illik megünnepelni a virágok nyílását, az idő melegedését, na meg a hormonok túltengését, tehát hirtelen felindulásból bált kezdett szervezni. Március elsejére. Nála ugyanis aznap köszöntött be a tavasz. Igaz, hogy áprilisig fagyott, de márciustól tavaszodott nálunk.
- Szóval amikor ti menetrendszerűen elmentetek, James odaült hozzám, a rozoga kanapéra. Tudod, amelyiket azért szeretem, mert senki nem foglalja el előttem.
- Tovább!
- Hát, eleinte csak ült ott, és bámészkodott. Egyszóval nem adott rá okot, hogy elküldjem. Aztán fogta magát, és egy alkalommal az orrom alá dugta a mágiatöri dogáját. Kérte, hogy nézzem át, mert szerinte valami nem stimmel vele. Átolvastam, valóban. Gyakorlatilag a nevén kívül semmi sem volt jó, hát kijavítottam, közben magyaráztam, mit szúrt el. Mire a végére értem, feltűnt, hogy nem is figyel. Mármint néz rám, azzal az idegesítő, vesébe látó pillantásával, de fel sem fogja, amit mondok. Akkor csókolt meg először úgy, hogy minden tagom beleremegett. Nem kapkodott, mint azelőtt, mondjuk nem is tarthatott attól, hogy nyakon vágom. Egyszerűen megcsókolt, és azt hiszem akkor változott meg a kettőnk kapcsolata igazán.
- Persze azért meginogtál kicsit, mikor idén felröppent a hír, miszerint összemelegedett Siriusszal…
Lily felkacagott.
- Azt az arcot míg élek, nem felejtem el! Tudod, amit akkor reggel vágott, mikor közölte, hogy ő nem homokos!
- De a csók után megbizonyosodhattál a hovatartozásáról.
- Ó, én egy percig sem hittem, hogy vonzódik a fiúkhoz, de maga az ötlet őrületes volt!
- Na ja.
- Hatodév végén aztán úgy búcsúztunk el, hogy megígértük egymásnak, rendszeresen baglyozunk majd.
- És?
- Az elején ment is, de aztán július környékén nem írt vissza. Egyszerre aggódtam, dühöngtem, és voltam csalódott. Nem mertem neki újabb levelet küldeni, mert nem akartam tapadósnak tűnni, de ott motoszkált bennem, hogy mi van, ha a madarammal történt valami.
- Persze nem…
- Nem, a baglyom hazajött, csak épp üzenet nélkül. Ne tudd meg, milyen idegesen vártam a szeptemberi indulást! Eltökéltem, hogy amint meglátom, megölöm, és ehhez tartottam is magam, csak…
- Csak?
- Csak hiba csúszott a számításba. Mert míg én gyilkos szándékkal figyeltem, ahogy a zsúfolt pályaudvaron átvág hozzám, addig ő eltökélte, idén jobb lesz, mint Rómeó.
- És lekapott a szüleid előtt – emlékeztem az átkozódására az expressen.
- Le.
- Aztán jött az a bizonyos melegfront, és máris eljutottunk a jelenbe. Mi volt tegnap?
- Tegnap közölte, miért nem írt nekem vissza nyáron. Sirius tényleg meglépett otthonról?
- Meg.
- Á, így már világos. James azt mondta, azért nem válaszolt nekem, mert előzőleg megegyeztünk abban, hogy senkinek nem újságoljuk el ezt a nyári kapcsolattartás dolgot. Azaz én nem mondom Catnek és neked, ő meg Remusnak és Siriusnak.
- És ezt te szépen be is tartottad – fintorogtam.
- Be – vigyorgott. – Nyáron aztán beállított hozzá Sirius és nem volt alkalma írni nekem.
- Nyugi, ez engem is idegesít. Mármint az, hogy Sirius nem hozzám jött.
- Nem hozzád, ez igaz, de miattad.
Mire felfogta, mit mondott, már a szája elé is kapta a kezét. Ijedten nézett rám, hátha nem hallottam, de nem volt szerencséje – ami kicsúszott, célt is talált.
- Hogy értetted ezt? – kérdeztem jó sokára.
- Mit? – játszotta a mit sem tudót.
- Lily!
- Ó, Viv, kérlek! Ez titok volt… Jézusom, Black ki fog nyírni!
- LILY!
- Jól van. De ígérd meg, hogy nem rendezel jelenetet!
- Mondd!
- Nos, rendben. Bár nem ígérted meg, én azért bízom benned. James tegnap mesélte, hogy Sirius náluk nyaralt, mert nem bírt otthon maradni. Neked… neked mit mondott, miért nem?
- Besokallt.
- Igen, besokallt, James is így fogalmazott. Besokallt attól, hogy az anyja veri az öccsét, és hogy szapul téged. Gyűlölte, hogy nem tehet semmit, mert Regulus minden szörnyűség ellenére ragaszkodik a szüleihez. Az anyjuk ráparancsolt Siriusra, hogy felejtsen el téged, mert a származásodat tekintve nem vagy méltó hozzá. Istenem, Viv, most nem fogsz sírni, ugye?
Késő, mert már megindult a folyamat.
- Eljött, mert… eljött miattam? – motyogtam.
- Érted jött el, nem miattad! James is ezt mondta. Sirius nem tehetett Regulusért semmit, mert az öccse vakon csinálta, amire utasították, azt viszont nem hagyta, hogy elszakítsák tőled.
Nem, ez így biztos nem igaz. Egy részletnek ki kellett maradnia! Hogy csak miattam hátat fordított az egész családjának, hogy kizárólag értem kitagadtatta magát… ez lehetetlen.
- Viv… - kezdte Lily, de kopogtatás szakította félbe.
Legnagyobb meglepetésünkre James kukkantott be az ajtón. Vigyora fültől-fülig ért, akárcsak Lilyé.
- Nahát lányok, hajnalban ébren?
- A riasztó csak a Tekergőknek nem működik? – mélázott barátném tettetett komolysággal.
James csak rákacsintott, és belopakodott hozzánk, nehogy valaki kiszúrja őt a folyosón.
Persze amint rám is vetett egy pillantást, rögtön megértette, miről is beszélgettünk ily korai órában, és meddig jutottunk a témában. Lehuppant hát Lily mellé, és ahelyett, hogy faggatózni, vagy vigasztalni kezdett volna, ennyit mondott:
- Szeret téged. Gyűlölt otthon lenni, de nem akarta magára hagyni az öccsét. Nyáron rájött, Regulus előbb a szülei tipikus gyermeke, mint az ő testvére, de még ekkor sem lépett ki az ajtón. Az apja erre bemutatta neki Sarah Lucretia Prewitt-et.
- Prewitt?
- Igen, az unokatestvére. Mint Bellatrix, Meda és Narcissa, csak ő apai ágon. Saraht Siriushoz szánta a család, Tapmancs azonban bejelentette, hogy van menyasszonya, méghozzá nem aranyvérű, és esze ágában sincs mással házasodni, pláne rokonnal nem. Szörnyű nagy botrány lett belőle.
- Menyasszonya?
James elmélázott.
- Kicsit túlzott, na. Mindenesetre Walburga néni addig gyötörte a fiait, mígnem egy szép napon Tapmancs fogta magát, és beintett.
- És… ez a Sarah…
- Ő legalább annyira nem akar Mrs. Black lenni, mint amennyire Sirius sem akarja azzá tenni. Viv, nincs okod kételkedni Tapmancsban!
- Én nem kételkedem benne! Bízom benne, csak nem értem… miért nem hozzám jött nyáron?
- Mert én vagyok a legjobb barátja, és mert nekem nem kellett magyaráznia, milyen őrült az anyja.
- Ó.
- Más kérdés?
- Nincs – mosolyodtam el. – Köszönöm.
- Nincs mit – legyintett nagyvonalúan kedvenc fogónk.
- Figyeljetek… kérlek, ne mondjátok el Siriusnak, hogy minderről tudok, jó? Még azt hinné…
- Rendben. Hallgatunk majd, mint a sír. Különben lehet, hogy már ébren van, nézz be hozzá!
Utalt ezzel arra, hogy lévén a lányok – Cat valószínűleg Remusszal, Amy meg a könyvtárba – már eltűntek, akár kettesben is hagyhatnám szíve ásítozó választottjával.
- Örülök nektek – közöltem az ajtóból visszanézve, majd behúzva azt magam mögött elindultam a fiú részleg felé.

James tévedett, Sirius még ötven méter mélyen durmolt. Takarója szokás szerint épp, hogy a lábát érte, nagyrészt már a földön gyűrődött, kezét-lábát szétvetette, arcát mélyen belefúrta a párnájába.
Senki más nem tartózkodott már a szobában. Persze, volt körülbelül hat óra. Ki a fene képes ilyen későn még aludni? Hát ő.
Ágya körül szanaszét hevertek a ruhái, meg néhány nyitva felejtett könyv. Egyértelmű tehát, hogy éjjeli szekrényén két egyszerű képkereten kívül nem állt semmi.
Közelebb lopakodtam, hogy lássam, milyen képeket rakott beléjük – nem is lepődtem meg. A nagyobbik, kopottasabb szélűben a Tekergők teljes csapata volt, ahogy a hatodévben – is – elnyert kupát emelik magasba. A kisebben mi ketten voltunk a tóparton, Írországban.
Emlékeztem arra a képre, Jem készítette. Ötödik utáni nyáron, mikor pár napig nálunk lakott az egész banda. Siriust alig lehetett rávenni, hogy lefényképezzük, így készült a páros kép. Ő megállt, én hátulról átkulcsoltam a nyakát és a válla fölött vigyorogtam bele a lencsébe. Furcsa, hogy megtartotta a képet, pedig nem tetszett magának rajta.
Sirius hirtelen felmordult, majd nyugtalanul a másik oldalára fordult.
Elvigyorodtam, és az ágyához léptem. Tisztán hallottam a szuszogását, gyűrött pólója egyenletesen emelkedett, süllyedt. Egyszerűen aranyos volt, amikor aludt. Álmában mimikált, motyogott, egyszóval olyan volt, mint egy kisfiú, és bár ébren tagadta, de időnként olyan durván ölelte meg a párnáját, mintha ki akarná szorítani belőle a szuszt.
Imádtam.
Megnéztem a falon lógó órát; alig múlt hat. Még volt egy kis időnk ébresztőig, hát fogtam magam, és lefeküdtem arra a kis helyre, amit Sirius szabadon hagyott. Óvatosan, nehogy felébresszem, odabújtam hozzá, mire meglepetésemre mindkét karjával átölelt, akár a párnáját, és úgy aludt tovább.
Félálomban még megfordult a fejemben, hogy nem lenne tanácsos elkésni átváltoztatástanról, de aztán menthetetlenül elszunyáltam én is.