Majd lábdobogás, és egy perc múlva már Remus halálra rémült arcát láttuk.
- Gyertek gyorsan! Gyorsan!
Felrohantunk a toronyba. Iszonyatos látvány fogadott minket. James vérben úszva feküdt az ágyon. Nehéz volt nem elájulni ahogy a vér csak tört elő a mellkasából. Nem volt magánál. Az arca falfehér, a szeme csukva. A gondolat, hogy többé nem láthatom a mogyoróbarna szemeket, rémesebb volt mint bármi.
- Lily, segíts!
Remegve végeztem el néhány véralvasztó igézetet.
- Ezt nézzétek!
Remus egy vérfoltos pergamen darabot nyújtott nekem. Az volt rá írva, hogy Drágámnak.
- Ez neked szól Lily. Felvisszük a gyengélkedőre.
Nem bírtam mozogni. Megöltem! Megöltem a szerelmemet! Remegve kinyitottam a levelet.
Fáj a szív, a létezés,
A lefekvés, az ébredés!
Fáj a múlt, és fáj a jelen.
Mindez azért, mert nem vagy velem!
Mit ér ezer szó, mi nem tőled hallható?
Mit ér ezer csillag ha nem veled látható?
Mit érnek az órák? Mit érnek a percek?
Ha mindezek nélküled telnek!
Elvetted tőlem a napot, a holdat, és minden csillagot.
Többé szivárványt sem láthatok!
Nélkülük még elvagyok,
De nélküled, én meghalok!
Örökké a tiéd: James
Na, itt telt be a pohár. Nem bírtam tovább. Őrjöngve, zokogva rohantam a gyengélkedőre. Félrelökve mindenkit. A gyengélkedőn Sirius és Peter James ágya körül álltak. Mrs. Pomfrey épp a sebeit forrasztotta össze.
Nem bírták tovább a lábaim. Lerogytam James mellé a fölre.
- Mit tettél? Mit?
Sirius el-elcsukló hangon válaszolt eszméletlen barátja helyett.
- Sectusemprát használt magán.
- Mit?
- Egy vagdosó átok. Mardekáros találmány.
- Ha… halálos?
- Nem, kisasszony –nyugtatott meg a javasasszony- de meg kell várnunk míg magához tér a vérveszteségből. Meg tudná valaki mondani nekem, hogy miért tette?
A két fiú rám nézett. Lesütöttem a szemem.
- Igen. Én vagyok az oka. Azt láttam, hogy egy idegen lánnyal csókolózik és szakítottam vele. Ezt a levelet hagyta.
A doktornő elolvasta.
- Ez nagyon drámai. Szerintem, ne haragudjon rá tovább. A napnál is világosabb, hogy nem csalja meg!
- Nem fogok.
Ezzel kiment, de egy perc se telt el és berobbant az ajtó. Remus jött be rajta Malfoyt magával vonszolva.
- Meg van az igazi okozó! Beszélj, te féreg!
Én tovább szorítottam James kezét, de a szőkét figyeltük, aki még igyekezett sunyin vigyorogni, de azért eléggé feszélyezte, hogy pálcát szorítanak a torkához.
- Heh, Potter hogy megszenvedte, hogy meg kellett csókolnia azt a szőkét!
- Te tudsz erről?
Hirtelen nagyon megszorítottam James kezét, így inkább elengedtem.
- Mondd el Lilynek!
- És ha nem? –vigyorgott a szőke, de a hangjában csak félelem volt.
- Ne akard tudni! Beszélj!
- Imperius. Nem tudtuk volna máshogy rávenni. Pedig mi még jót is tettünk vele. Aranyvérű és ezt egy sárvérűre pazarolja. Téboly.
Gyilkos indulatok szabadultak fel bennem.
- Te szemétláda!
Sirius gyorsan kikapta a kezemből a pálcát.
- Ne! Nem éri meg! Maradj James-el, mi elintézzük ezt a férget!
Malfoy már nem is próbálta leplezni a félelmét, amikor a Sirius és Remus két oldalról karon ragadták és kitessékelték a gyengélkedőről. Peter dühös arccal ment utánuk.
Én letöröltem a könnyeim, és vártam, hogy James magához térjen.
Kapott vérpótló bájitalt, megmarad. Csak fel kell ébrednie.
A doktornő mondta, hogy szerencse, hogy ilyen hamar rátaláltunk, még nem vesztett sok vért.
Lassan kinyitotta a szemét.
Rám fókuszált.
- Egész jó hely ez a mennyország, ha ilyen szépek az angyalok. Úgy nézel ki, mint az én Lilym akiért meghaltam. Mint látod új vagyok itt, elmondanád hogy működnek itt a dolgok? Neked nincs szárnyad? Ja persze, nekem sincs. Ez csak legenda?
Öhmm… hol vagyok? Ez egy fogadóhelység? Bocs… ha ideges vagyok sokat beszélek…
- Ezt észre vettem! Nem, nem haltál meg, nem vagy a mennyországban, és én nem vagyok angyal! Én vagyok az! Lily.
- Lily? Te… én… hogy kerülök ide? Így… életben?
- Megmentettünk. Rád találtunk, még időben.
- És te miért vagy velem ilyen kedves?
- Mert kiderült az igazság. Sajnálom. Én csak… megijedtem, hogy mégsem változtál meg, és hát a szememnek kellett hinnem.
- Mi történt? Csak, hogy én is tudjam.
- Malfoy és a két Black lány Imperiust használtak rajtad. Nem emlékszel, hogy mit csinálsz amikor az átokkal irányítanak.
- Kedves. Sirius?
- Mindhárman Malfoyt „pátyolgatják”.
- Az jó. Semmi bajom, mikor mehetek el?
- Egy perc. Doktornő! Felébredt!
Mrs. Pomfrey kivizsgálta, majd elengedte.
- Miért kellett ilyet csinálnod James?
- Mert nem tudtam bebizonyítani, hogy nem csaltalak meg. Mert szakítottál. Mert nem bírnék nélküled élni. Ezért.
- Te olyan lüke vagy! De én meg összetéptem a képünket! Millió apró darabra!
- Az enyém megvan. Lemásoljuk. Gyere, menjünk fel a toronyba.
- Ez egy szörnyen mozgalmas nap volt. Sose csinálj ilyet többé!
- De te se! Máskor inkább nekem higgy, és ne a szemednek!
- Úgy lesz! Ma egész délután lógtam. Sose hagytam még ki órát.
- Üdv a klubban!
- Igen, tudom, hogy ez a klubhelyiségünk, idestova hét éve járok ide.
- Látom a humorod nem változott.
Melie rám nézett, majd Jamesre és szélesen elmosolyodott. Igen. Tényleg jó, hogy az élet visszatért a rendes kerékvágásba.
- Megkeressük azt a képet? – tőle megszokott sunyi vigyorral az arcán kérdezte
- Nahát, Mr. Potter, csak nem fel akar csábítani?
- Ahogy mindig.
- Lehet ilyen szép kérésnek ellenállni?
Átkarolt és felvont a hálójába. Már későre járt az idő. Este volt. Öreg este.
Végig nyúltam az ágyán. A manók lecserélték az ágyneműt. De azért itt, ott látszik pár vérfolt.
- Szeretek itt lenni!
- Én meg szeretem, ha itt vagy!
Épp az éjjeliszekrényen matatott a képet keresgélve.
- James!
- Hmm? – hajolt fölém
Megfogtam a gallérjánál fogva és magamra rántottam. Kicsit meglepődött, de hamar úrrá lett a helyzeten. De még mennyire. Beindult az én hercegem. Még jó. Lehámoztuk egymást egészen addig, amíg nem volt más rajtunk, csak a másik.