Sirius és James feljöttek a lépcsőfordulóhoz, majd szembefordultak egymással. Én próbáltam a lehető leghalkabban levegőt venni, és még kisebbre összehúzni magam, nehogy meglássanak. Sirius kicsit dühös volt, és döbbent.

    -  James, mondd, te mi a francot művelsz?!

    -  Semmit! Mit művelnék? 

    -  Hogy hagyhattad el Lily Hildáért? Megőrültél? Ágas, te szeretted Lilyt! Sőt, imádtad. Miért dobtad el magadtól? Ezt nem tudom elhinni! Valaminek történnie kellett.

     -  Lilyt…  - Behunyta a szemét, nagyot nyelt és úgy láttam, koncentrált. A kezét a fejére tette, és kicsit összerogyott. – Lilyt…

      -  Ágas, haver! Jól vagy?  - Sirius felsegítette, fürkészően nézte James arcát.

      -  Persze! Semmi bajom! Lilyt én… sajnálom de nekem Hilda a fontos.

      -  Hát ezt nem hiszem el!  - csattant fel Sirius.

      -  Komolyan mondom! Kedves, és imádnivaló. Szeretem őt!

James ezeket a mondatokat kisebb szünetekkel mondta. Közben nem nézett Sirius szemébe. Nekem ismét könny csordult ki a szememből, és nagy erőfeszítésembe telt, hogy ne szaladjak el onnan, vagy legalábbis ne átkozzam halálra Jamest. Sirius néhány másodpercig csak Jamest nézte. Közben megjelent Remus és Mia is. Mia megcsókolta Remust, megvetően nézett Jamesre, aki állta a pillantást.  Mia elindult a szobánk felé. Közben meglökte Jamest a vállánál fogva. James erre sem szólt. Minden szempár őt nézte.

       -  Miért tetted ezt Lilyvel?   - kérdezte Remus.  – Nekünk miért nem szóltál? Hildát soha nem szeretted, Lilyt igen. Ezt most miért csináltad? Mire volt jó?

       -  Ez az én dolgom!

       -  Jól van Ágas  - szólt Sirius. – Nem kell mondanod semmit, de tudd, nem hiszek neked. Valami oka biztos van, amiért elhagytad Lilyt. Lilyt, akit szerettél. Hildát soha nem szeretted. Nem tudom, mire jó az, hogy még előttünk is titkolózol. De csalódtam benned!

      -  Soha nem szerettem!

      -  Így van!  - Hilda lépett fel a többiek közé. Átkarolta James derekát, aki szintén átkarolta őt. – Végig velem csalta meg. Kihasználta azt a buta vörös hajú perszónát! Még hogy soha nem tetszett neki James… De mindegy is. Az a lényeg, James és én újra együtt vagyunk. Most már örökre!

 Nem vártam erre választ, feleletet. Azon a kis rejtekajtón elmentem, ami végig a hátamnál volt. Letöröltem azt a kifolyóban lévő könnycseppet, és mentem is tovább. Végül kikötöttem a szobánkban. Mia meg sem lepődött, mikor megjelentem a „falból”, ő is rengetegszer használta ezt a kis rejtekutat. Éppen a pizsamanadrágjában bújt bele, mikor betoppantam a szobába. Nem szólt semmit, én pedig intettem neki, bementem a fürdőszobába. Belenéztem a tükörbe, és láttam, piros a szemem alja. Levetkőztem, és beálltam a hideg zuhany alá. Máskor a meleget szoktam, sőt, a forrót. De ma már épp elég hideg zuhany ért, mit számít még egy?

Mikor kimentem a fürdőből, már mindenki benn volt a szobába. Mia már az ágyában aludni próbált, Alice pedig bement a fürdőbe. Mielőtt bement, megsimogatta a vállam vigasztalásképp.

    -  Holnap lesz LLG óránk?  - kérdezte Rachel.

    -  Nem   - mondtam. – Csak két nap múlva lesz. Szerencsére.

    -  James mellett fogsz majd ülni?  -  kérdezte Mia.

    -  Hagyjuk már Jamest, kérlek! Álmos vagyok, szeretnék aludni.

    -  Rendben! Ne haragudj!

    -  Ugyan, semmi baj!  - Másztam be az ágyba.

    -  Lily, neked mitől lila a szád? Fázol?

    -  Öhm… csak hideg vízzel zuhanyoztam! Jó éjt!

Hallottam, ahogy döbbenten felnyögtek. Magamra húztam a takarót, fáztam. Befordultam az ablak felé. Már nem esett a hó, de kinn minden fehér volt. Láttam, a kistornyon a tető fehér hóval volt borítva. Behunytam a szemem, próbáltam aludni. De nem sikerült. Hallottam, ahogy Alice kijön a fürdőből, ahogy Rachel bemegy, és mikor kijön. Rachel általában fél órát tölt el a fürdőszobában, és még hallottam, amikor kijön. A lányok még beszélgettek kicsit. Beszélgetés közben aludhattam el.

Álmomban, a saját szobámban láttam magam. James is ott volt. Emlékszem arra az estére, akkor volt a földrengés. Álmomban megöleltem, és ő is engem. Aztán egy kicsit beszélgettünk. Mint a valóságban, azt csináltuk itt is.  Hirtelen váltott az álomképem. A kviddics pályán voltam. Láttam, amikor felszálltam James seprűjére, repültünk, aztán megcsókolt.  Az volt az első csókunk. Szomorkásan elmosolyodtam. El akartam menni onnan. Rossz és jó volt látni így magunkat. Jó volt, mert akkor nagyon boldog voltam, és élveztem James csókját. Azt, ahogy csókolt. Rossz volt, mert tudom, többet nem kapok tőle csókot, mert az a csók sem jött tőle szívből. Ez is a tervének a része volt… Elindultam onnan, de az álomkép ismét váltott. De mire jó ez? Most James és a régebbi én egy portré mögött voltunk, James pedig azt mondta, szeret. Na ez már sok! Elegem van, fel akarok kelni! Dühösen elindultam.

      -  Ezt így is gondoltam! Igazat mondtam akkor, és mindig mikor azt mondtam neked, szeretlek!

Megint váltás, most a felhőkön lépkedtem. Az, aki szólt álmomban, James volt.

      -  Nem volt igaz! Hazudtál! Végig becsaptál.

      -  Nem, nem csaptalak be! Miért nem hiszel nekem?!  -  James megrázott a vállamnál fogva, és a szemembe nézett.  – Nem érezted azt, hogy tényleg szívből szertelek?! 

      -  Éreztem!  - ordítottam.  – De ezek szerint rosszul! Hogy lehetsz annyira jó színész, hogy engem is ennyire át tudtál verni?! És most engedj el!

      -  Nem! Nem játszottam meg magam! Addig nem engedlek el, amíg meg nem hallgatsz!

Cinikusan felnevettem, majd próbáltam leszedni a kezeit a vállamról. Még mindig szorította.

      -  Nem! Már elmondtad, amit akartál! És nem vagyok köteles meghallgatni téged! ENGEDJ EL!

      -  NEM! Meg fogsz hallgatni, ha tetszik, ha nem!

      -  Hogy jössz te ahhoz, hogy kötelezz engem valamire is?!  - hüledeztem. – Ez az én álmom! Miért nem hagysz békén legalább itt?! Nem elég, hogy el kell viselnem téged a való életbe, még itt sem hagysz békén?!

      -  A való életben, nem teszek ellened semmi rosszat! Legalábbis nem….

     -  NEM?!  -  kiabáltam.  – Hagyj békén Potter!

     -  Potter?  - visszhangozta. -  Szóval már nem James?

     - Úgy hívlak, ahogy akarlak! Menj innen, szállj ki az álmomból! Az életemből már nem kell. Onnan kisétáltál!

     -  Nem! Meg kell hallgatnod!

Kiráztam magam a szorításából, és futni kezdtem a bárányfelhőkön. Addig mondtam magamnak, hogy fel kell ébrednem, míg végül felébredtem. Zihlálva ültem az ágyamon, az arcomról csöpögtek a verejtékek. A lányok már mélyen aludtak. Tehát nem beszéltem álmomban. James ezt tudatosan tette? Tudatosan tette, hogy belelépett az álmomba? Nem vagyok normális! Már hogy tette volna? Nem tud senki álmába „belemenni”.  Elegem van! És a vállam is fájt egy kicsit.

Fázok. Nem volt túl jó ötlet a hideg zuhany. Lementem a kandallóhoz melegedni. A tűz még mindig nagy lánggal égett, és jó meleg volt körülötte. Leültem a kandalló előtti fotelba, és melegedtem. Fél óra múlva felmentem a szobámba, és már aludtam. Szerencsére már nem álmodtam semmit.

Reggel, negyednyolckor, muszáj volt felkelni. Pedig én még álmos vagyok! De Alice kedvesen, és türelmesen rángatott ki az ágyból. Felöltöztem, és kómásan lementünk reggelizni. Lent a klubhelyiségben ott voltak a Tekergők is, James kivételével. Mindenki odament a maga kis párjához, én Peter mellé csapódtam.

      -  Meg merjem kérdezni, James hol van?  - kérdezte Mia csendesen Remust. Gondolom azért, hogy én ne halljam. De halottam. És a választ is.

      - Ne! De neked elmondom!  - suttogta. -  Hilda reggel hatkor beállított hozzánk, és kitessékelt minket a szobából. Azóta lent vagyunk.

      -  Szemét liba!   -  Mia szitkozódik. Hát igen, igaza van.

Most biztos együtt vannak. ÚGY együtt. Jó, nyugi, Lily, ne sírj. Nem érdemes.

Jamest és Hildát az első órán láttam először. Reggelizni sem voltak. A lányok megjegyezték, nagyon sokat sóhajtozok. Én nem vettem észre magamon. Minden párocska együtt volt a szünetekbe, mint általában, de velem is foglalkoztam. Bár inkább Peterrel beszélgettem. De az egyik szünetben odajött hozzám, az egyik régi fiú barátom. Aki történetesen a volt barátom. Jack. Igaz, neki már fél éve van barátnője, és nagyon aranyosak együtt.